Gondoltad volna, hogy Epres Panni, aki a legújabb GLAMOUR BOOK csodaszép címlapján ragyog, idén ünnepli 30. évét a divatszakmában? Többek között erről is beszélgettünk vele videós interjúnkban.
Büntetésként alsóneműre vetkőztette diákjait egy nyírmeggyesi tanár, és bár az iskola sokáig nem tett semmit, a szülők olyan kiállást tanúsítottak, ami okot ad a reményre.
A kormány 130 pontos határozatban jelentett be megszorításokat. A döntések nagy része a korábbi fejlesztések és beruházások finanszírozásának módosítását vagy visszavonását jelenti. A kormány több projekt esetében úgy döntött, hogy további központi költségvetési többletforrás biztosítása nem szükséges – írja a Népszava.
Cristiana Bársony-Arcidiacono édesanyja pénteken nyilatkozta a nemzetközi sajtónak, hogy "az őt érő fenyegetések" miatt lánya jelenleg a magyar hatóságok védelme alatt áll és ismeretlen helyen van.
A címben szereplő kijelentéssel nyitotta meg Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a Magyar Talajtani Társaság szeptember 18-i vándorgyűlését.
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pénteken felszólította a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzák összhangba az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó nemzeti jogszabályaikat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával. Azt is kérték, hogy a kormny dolgozzon a legál
Nem áll titkosszolgálati védelem alatt Cristiana Bársony-Arcidiacono, a libanoni robbantásokkal összefüggésbe hozott BAC Consulting Kft. tulajdonosa – közölte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a Telex megkeresésére.
Donald Trump egy csütörtöki washingtoni beszédében igencsak keményen bírálta az amerikai zsidó származású választópolgárokat: szerinte ha elveszti a novemberi választást, az részben nekik lesz köszönhető.
Péntek délelőtt leállt a budapesti bérbiciklis rendszer. A már felvett bicikliket nem lehetett visszaadni, a tárolóban lévőket pedig nem lehetett felvenni. A BKK elárulta, mi volt az oka a rendszer leállásának, illetve arról is írtak, hogy akiknek esetleg a szolgáltatás teljes helyreállásáig díjat számol fel a rendszer, azokat kompenzálják.
Nem áll titkosszolgálati védelem alatt Cristiana Bársony-Arcidiacono, a libanoni robbantásokkal összefüggésbe hozott BAC Consulting Kft. tulajdonosa – közölte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) elsőként a Telex megkeresésére.
Egy hosszú, nem mindennapi barátság története és két gyökeresen különböző út. Kovács Krisztián Ablakok az ébrenlétben című regényének témája, hogy hogyan boldogul az Y generáció az életben. Mutatunk egy részletet a kötetből.
Az Ep-képviselők mély aggodalmukat fejezik ki a szélsőséges időjárási események, köztük a nagy árvizek, hőhullámok és erdőtüzek növekvő intenzitása és gyakorisága miatt.
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pénteken felszólította a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzák összhangba az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó nemzeti jogszabályaikat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával.
A jelenlegi árvízi helyzet számos ismert személyt is érint: Havas Henrik napokra el lesz zárva a külvilágtól, míg Varga Viktornak nehézséget okozott a hazajutás, ám kenuval sikerült elérnie a Sztárboxos edzésére.
A Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság járőrei Budapest X. kerületében láttak el gépkocsizó járőrszolgálatot szeptember 19-én este. A Kerepesi úton egy személyautó sofőrje ijedt arccal gurult melléjük, majd kezével mutogatva a segítségüket kérte.
A Váci Fegyház és Börtön közvetlenül a Duna partjával határos, itt a büntetés-végrehajtás munkatársai a védvonal megerősítésével felkészülten várták az egyre növekvő árhullámot, amely a mai napon elérte a börtön területét. Az ár megközelítette azt a több ezer homokzsákból álló védművet, amelyet többek között a fogvatartottak is az elmúlt napokban f
A kriptovaluta és blokklánc termékek után nyomozó ZachXBT egy újabb hackercsoportot buktatott le, akik ezúttal több mint 240 millió dollárnyi bitcoint loptak el egy gazdag áldozatuktól. 2023 augusztus közepén a csalók a Genesis hitelezőjét vették célba. Először egy hamis telefonszámmal a Google ügyfélszolgálatának adták ki magukat, majd hozzáférést
A Volkswagen AG megkezdte leépítését Kínában, hogy a következő három évben 20 százalékos globális kiadáscsökkentést hajtson végre, főként az Audi márkájánál. A lépésre azért kerül sor, mert az autógyártó a legnagyobb piacán a tartósan csökkenő eladásoktól szenved, amit a kereslet-visszaesés és az elektromos járművek felé történő gyors elmozdulás is
A Tisza Párt elnöke azt állította, Sulyok Tamás nem ment ki a gátra, de ez nem volt igaz, a kormányellenes lapok mégis kritika és ellenőrzés nélkül közölték Magyar szavait.
Nem jó hír hazánknak sem, hogy gyülekeznek a felhők a német gazdaság felett, hiszen ezer szállal kötődünk hozzájuk. A múlt héten átfutottuk a Spiegel gazdasági rovatát, és nem igazán találtunk pozitív hangulatú írást. Már maguk a németek sem igazán tudják, miképp lehetne ebből a helyzetből kikecmeregni.
Válassz egy kártyát és kiderül milyen érzelem uralkodik most a lelkedben. Különleges teszt következik. Ilyen az életed, a lelked most – Találó teszt, ami rólad szól. 1 – Nézd meg milyen érzelem jellemző Rád és azt is, hogy milyen az életed most. Induljon a teszt! Szeretsz gondoskodni, törődni másokkal. Különleges vagy. Mindig mindenkit magad elé
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemcsak szakmai tevékenységével védi a családokat, hanem családbarát munkahelyként is működik, ezt ismerte el a Családbarát Magyarország Központ azzal, hogy odaítélte a Családbarát Hely Tanúsító Védjegyet, amit a hivatal két évig használhat - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.