Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában.
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Zala vármegyei Zalakomárban és Zalaboldogfán, mert a június 9-i általános választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.
A kennel köhögés sokszor magától is elmúlik, mint az embereknél egy "megfázás". Azonban gyulladáscsökkentőkkel, köhögéscsillapítókkal vagy éppen hurutoldókkal, immunerősítő szerekkel, vitaminokkal, és szükség esetén antibiotikummal a betegség lefolyása gyorsítható, a tünetek (főképp a kínzó köhögés) enyhíthetőek.
Az olasz strandok nagy részét magánvállalkozók üzemeltetik, a koncessziók joga jelképes összegért járt, egyes családok pedig bebetonozták magukat. Ez most változni fog.
Donald Trump hétfőn vett részt egy megemlékezésen az arlingtoni temetőben, ahol készült olyan kép is, amelyen mosolyogva és a hüvelykujját feltartva pózolt egy katona sírja mellett.
A húszi lázadók azt állították szombaton, hogy támadást hajtottak végre egy kereskedelmi hajó ellen Jemen partjainál, a többnemzeti haditengerészeti erők pedig korábban arról számoltak be, hogy egy libériai zászló alatt közlekedő hajó volt a célpontja két ballisztikus rakétának, amelyek a hajó közelében felrobbantak.
Ha a gyümölcsök és a lekvárok megszállottjai vagyunk, ezt a receptet egyenesen nekünk találták ki. Elég hozzá pár perc előkészület, majd 4-5 óra lassú tűzön való sütés és készen is vagyunk a legfinomabb házi szilvalekvárral.
A Rackhost és az Inter.link együttműködése 2024 elején kezdődött, és a partnerség azóta mindkét fél előnyére vált. A Rackhost megbízható IP-tranzit szolgáltatót keresett, és ezt az Inter.link személyében találta meg. Az Inter.link is hamar felismerte, hogy a Rackhost ideális partner, mivel saját infrastruktúrával és kolokációs lehetőséggel rendelke
Örökre megváltoztatta egy hajléktalan férfi életét egy egyszerű TikTok-videó. A felvételt egy másik férfi készítette, majd a nagy népszerűség miatt egy gyűjtést szervezett a férfinak, akinek azóta egy jelentős összeg gyűlt össze.
Szeptember elseje van, Egyed és Egon napja, a mai nappal pedig megkezdődött a meteorológiai ősz. Ez azonban még egy cseppet sem fog megmutatkozni az időjárásban.
Földrengés volt Románia és Szerbia határának közelében, a 3,1-es erősségű földmozgást a lakosság is észlelhette, de erről egyelőre nem érkezett bejelentés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
A társkereső katasztrófáknál biztos benned is felmerültek már a kérdések, hogy vajon "Mi romlott el?" vagy "Miért szakított velem?".Az igazság az, hogy a legtöbbször a nők nem tudják, miért mentek rossz irányba a dolgok, mert tudtukon kívül játszottak szerepet benne. Hogyan kerülheted el, hogy elveszíts egy pasit? Van néhány konkrét dolog, ami egyb
Az elmúlt időszakban minden napra jutott valamilyen hír a népszerű üzenetküldő alkalmazás, a kriptobarát Telegram háza tájáról. Nemrégiben a Financial Times írt arról, hogy a Telegram a bevételeinek jelentősebb részét kriptóhoz köthető tevékenységekből szerezte. Illetve 2023 végén 400 millió dollárt tartott digitális eszközökben a cég. A 2023-as év
Joe Biden szerint közel van a megállapodás a gázai tűzszünetről - az elnök erről szombaton beszélt egy magánprogram után a Delaware állambeli Rehoboth Beach-en, ahol szabadságát tölti.
Több tízezren maradtak áram nélkül vasárnap az ausztráliai Tasmánia államban, miután egy hidegfront heves széljárást nagy esőzést okozott, a hatóságok árvízriadót rendeltek el.
A vizsgált őssejtek örökítőanyaga a terápiás felhasználásuk folyamán gyakran károsodik, súlyos esetben akár az is előfordulhat, hogy egy őssejt olyan, "gyári hibás" utánpótlással javítja ki a környezetében található sérült szöveteket, amelyek már magukban hordozzák a későbbi daganatos betegség magvait – mutattak rá a Magyar Molekuláris Medicina Kiv
Az ukrán-magyar határszakaszon 7838-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 22 394-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap.
Noha Hollywood nyüzsög az álompároktól, ritka, amikor a reflektorfényben fürdőző párkapcsolat kiállja az idő próbáját. David és Victoria Beckham 26 éve alkot egy párt: házasságukból pedig nemcsak négy gyermek, hanem egy teljes birodalom született. Mi teszi az álompárokat olyan különlegessé, hogy akár évtizedeken át rajongunk értük?
Bár a kínai autók ma még sokak számára meglehetősen idegennek tűnnek, jó néhány európai országban már kifejezetten elterjedtek. A közvélemény azonban egyelőre nem sokat tud a kínai gyártókról, ráadásul ezekről a járművekről különféle mítoszok is keringenek.Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég szakértője szerint a kínai elektro
Elsőként kötött együttműködési megállapodást a kereskedelmi láncok közül a SPAR Magyarország a Diverzummal, a legnagyobb hazai diákkedvezményeket kínáló platformmal.
A Robinhood jelentős, 7 milliárd dollárnyi DOGE-ban lévő készlete felkeltette a figyelmet. Mégis, vannak más kriptovaluták is, amelyek növekedésre készen állnak. Ez a cikk öt ígéretes érmét vizsgál, amelyek potenciálisan kriptobálnává változtathatják a befektetőket. Fedezd fel, mely digitális eszközök fognak hullámokat vetni a kriptopiacon. A CYBRO
A termékek ára átlagosan 26,82 százalékkal csökkent, a kormány szerint az intézkedéssel havi 27-74 ezer forintnak megfelelő összeget lehet havonta spórolni.
A depresszió még mindig tabutémának számít, a várandóssággal kapcsolatos depresszió pedig különösen. Pedig a jelenség gyakoribb, mint hinnénk, és sajnos – ahogyan azt a legfrissebb tanulmányok is megerősítették – magától nem fog csak úgy elmúlni idővel. Ezért is olyan fontos beszélni róla.