2024. szeptember 3. kedd

szept. 3
6:45
"Két fogam hiányzik" – Noszály Sándornak kiütötte a fogait Pribelszki Norbert (SzMo)
Kiderült: keményen megfizette a győzelem árát a korábbi teniszező a Sztárboxban. Pribelszki Norbert volt az ellenfele a ringben.
szept. 3
6:45
Szijjártó Péter: Orosz kőolaj nélkül nincs túlélés (Magyar Hírlap)
Komoly kihívást jelent a magyaroknak Ukrajna döntése, miszerint felfüggeszti a kőolaj tranzitját a vezetékein keresztül.
szept. 3
6:45
Csúcson a BYD eladásai, miközben a Volkswagen gyárbezárást tervez (Növekedés)
Úgy tűnik, a BYD már a kínai gyártók közül is kezd magasan kiemelkedni, szinte tarol a hazai piacon. A régi, patinás német gyár, a Volkswagen viszont nehézségekkel küzd, melyeket a hasonló esetben szokásos átszervezéssel kell kezelnie, megküzdve a túl erős szakszervezetekkel.
szept. 3
6:45
Újabb fejlemény Karsai Dániel ügyében: megszületett a döntés Strasbourgban (naphire.hu)
A strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította Karsai Dániel fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a bíróság nagykamarája vizsgálja felül az életvégi döntésekkel kapcsolatos beadványa elutasítását. Ez azt jelenti, hogy a bíróság nem tárgyalja újra az alkotmányjogász ügyét.
szept. 3
6:51
Erre muszáj odafigyelned! Ezek a szobanövények végzetesek lehetnek a háziállataid számára! (Agroinform)
A zöldike, a macskamenta és a vízipálma is bátran tartható háziállatok mellett. De ezen kívül más miatt is hálásak lehetünk nekik!
szept. 3
6:51
Tömeges szökési kísérlet volt egy kongói börtönben 129-en meghaltak (ATV)
A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya közölte, hogy legalább 129-en haltak meg, miközben megpróbáltak szökni a főváros Kinshasa központi makalai börtönéből vasárnap késő este.
szept. 3
6:51
Tényleg undorító, használt víz csöpög a fejünkre a legkondiból? (Femcafe)
Rengeteg ember már messziről felméri, hogy van-e vízfolt a járdán, amit érdemes elkerülni, hiszen a házak falára rögzített légkondícionáló berendezésekből származó folyadék könnyen a fejükre csöpöghet.
szept. 3
6:51
A lakosság közel felét érinti, mégsem vesszük komolyan: félelmetes következményei lehetnek, ha nem figyelsz oda a tünetekre (Glamour)
Megdöbbentő, de napjainkban a visszérbetegség is azon egészségügyi problémák közé tartozik, amely idehaza is elképesztően sokakat érint. A felnőtt magyar lakosság nem kevesebb, mint közel fele küzd vele. Ha esetleg te is érintett vagy és nem figyelsz oda a lábaidon lévő visszerekre, annak akár félelmetes következményei is lehetnek.
szept. 3
6:51
Változtak a munkahelyi biztonságra vonatkozó előírások (Márkamonitor)
A Profession.hu ennek apropóján kérdezte meg a hazai munkavállalókat a gyakorlati tapasztalataikról. Az egyértelmű szabályozás ellenére több mint harmaduk semmilyen iránymutatásban nem részesült még és meglepő módon ez a fizikai munkát végző dolgozókra is igaz.   A 6/2024. (Ii. 8.) Ngm rendelet februártól több szempontból is enyhítette a munkáltató
szept. 3
6:51
Ősi vírusokra bukkantak egy gleccserben (Magyar Hírlap)
1700 eddig ismeretlen, ősi vírusfajt találtak.
szept. 3
6:51
Fekvőtámaszozik a Boston Dynamics legújabb humanoid robotja (newtechnology.hu)
A bonyolult mozdulatsort magától értetődő természetességgel hajtotta végre, ezzel a Boston Dynamics ismét bizonyította, hogy élen jár az emberi mozgás utánzásában és a robotika határainak feszegetésében. A cég legújabb videójában
szept. 3
6:51
Zelenszkij tombol: Putyint letartóztatás helyett vörös szőnyeggel és díszsorfallal fogadták (Mandiner)
A Nemzetközi Büntetőbíróság tavaly márciusban adott ki először elfogatóparancsot egy európai vezető ellen, Putyin azonban valószínűleg nem fog bíróság elé kerülni.
szept. 3
6:51
Nem mondta fel az orbáni propagandát: Leszámolt a rendszer az Elte nagynevű professzorával is (Nyugati Fény)
40 évig oktatott.
szept. 3
6:51
Újabb szintugrás a hazai digitális fizetéseknél: elindult a qvik! (Helló Sajtó!)
2024 szeptember 1-től elindult és minden fogyasztó számára ingyenesen elérhetővé váltak az Azonnali fizetési rendszerre építő qvik szolgáltatások. Az új technológia bevezetésével a legtöbb fizetési helyzetben használható versenyképes, biztonságos és hazai fejlesztésű alternatívát teremtett a jegybank. A qvik fizetés minden formája törvényileg ingye
szept. 3
6:51
Ezek a legjobb új filmek a Netflixen (Bien)
Ahogyan a nyarat és a jó időt felváltja az ősz és a borongósabb, sötétebb napok, úgy jön meg a kedve sokunknak, hogy újra több időt töltsünk filmezéssel, akár immáron bekuckózva, egy bögre forró tea vagy egy mennyei pumpkin spice latte társaságában. Ha pedig azon gondolkozol, hogy milyen filmeket nézz meg elsőként, nos, akkor a Netflix új filmjei k
szept. 3
6:57
A telefonok miatt is tüntettek a Belügyminisztérium épülete előtt (Infostart)
A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn este Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt.
szept. 3
6:57
Mégis visszatérhet a Yellowstone? (Igényesférfi.hu)
Miután tavaly májusban, az ötödik évad első felének bemutatása után a Paramount Network bejelentette, hogy vége a Yellowstone sorozatnak, keserédes volt a várakozás a rajongók számára, hogy viszontláthassák a Dutton családot.
szept. 3
6:57
Kéthetes csúcson a párizsi búza ára (Agrofórum)
Stabil áremelkedésekkel indult a hét a párizsi és a londoni terménypiacokon. Chicagóban nem nyitott ki a piac, mert a munka ünnepét tartották az Egyesült Államokban. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
szept. 3
6:57
Kvíz: a magyar átlag 10/3 helyes válasz, ami katasztrófa (Promotions)
Pedig csak egy-egy szó kell a helyes megfejtéshez minden kérdésnél.
szept. 3
6:57
A Madách igazgatója nem sunnyogott, de hol vannak a többiek? (Telex)
Még Magyar Péter is felbukkant a madáchos diákok tüntetésén. Zajosan indult a tanév.
szept. 3
6:57
Hatalmas bejelentést tett a palota: negyedik gyermekével várandós a hercegné (naphire.hu)
A svéd királyi palota hétfőn egy csodálatos hírt jelentett be a közösségi oldalán: érkezik a hercegi pár negyedik gyermeke.
szept. 3
6:57
Szigorodtak az idénymunka és az alkalmi munka szabályai (Magro)
Nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav).
szept. 3
6:59
Rendkívüli dolog történt a Ferencvárosnál, az új edző már most kénytelen szembenézni (Promotions)
Nem mindennapi találkozó lesz.
szept. 3
7:03
Vizsgálják, hogyan vegyék rá az embereket a rovarevésre (HírTV)
Pszichológiai módszerekkel vennék rá az embereket a rovarevésre.
szept. 3
7:03
A 10 legszebb macskafajta (Háziállat)
A macskák világnapján nézzük meg, melyek a "legszebb" macskafajták.
szept. 3
7:03
Erre mit lép Putyin? Megtámadtak egy moszkvai olajfinomítót (ATV)
.
szept. 3
7:03
Tovább tombol a szeptemberi kánikula (Magyar Hírlap)
Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű.
szept. 3
7:03
Reped az ugar (Mandiner)
Simonka az első fideszes nehézfiú aki lecsatolta magáról a rogáni bullshit generátort.
szept. 3
7:09
Megható: Delhusa Gjon a vasárnapi koncertje előtt imádott menye sírjánál járt (Blikk)
Már három éve annak, hogy Delhusa Gjon imádott menyét csupán pár nap alatt elvitte egy szörnyű betegség. Nóra elvesztése az énekes és persze, az egész család számára feldolgozhatatlan. Delhusa ezúttal a közösségi oldalán osztott meg egy fotót a temetőről, ahol az unokája édesanyjának sírjához látogatott.
szept. 3
7:09
Újabb gázolás, késnek a vonatok a Balaton és Budapest között (Infostart)
Gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedden kora reggel a Facebook-oldalán.
szept. 3
7:09
Orbán Viktor aláírta: marad a válsághelyzet Magyarországon (Blikk)
Egészen jövő márciusig Ismét meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány. A válsághelyzet miatti különleges jogrend értelmében a kormány rendkívüli felhatalmazást kap az országgyűléstől, s például olyan rendeleteket fogadhat el, amelyekkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását.
szept. 3
7:09
"Szörnyű, agyatlan birodalmat vizionál" – írta a Mein Kampfról George Orwell (Könyves Magazin)
Az Állatfarm és az 1984 szerzője, George Orwell 1940 tavaszán közölt kritikát Hitler Mein Kampfjáról, és regényeihez hasonlóan ebben az írásában is megdöbbentő pontossággal jósolta meg a jövőt.
szept. 3
7:09
Illés Fanni számára az ezüst arannyal ér fel (Magyar Hírlap)
A magyar úszó mindössze négy századmásodperccel maradt le a címvédésről a 100 méteres mellúszásban az SB4-es kategóriában.
szept. 3
7:09
A Soros-klán nem része a hatalmi struktúrának, mégis parancsokat osztogatnak (Mandiner)
Sokszor hallottuk már, de egyszer is elgondolkodtunk-e rajta, hogy valóban ki is Soros Alex vagy a Soros-klán generálisa, Soros György? Azontúl, hogy egy amerikai baloldali oligarcha.
szept. 3
7:09
Kiégett a Kifli csúcsán, váltott, most 300 milliárd forint befektetésért felel (Forbes)
Tavaly kimerült a Kifli.hu főnöke, Prágáig ment, hogy kipihenje magát. Mire elkezdett unatkozni, korábbi főnöke becsekkolt nála egy visszautasíthatatlan ajánlattal. Így lett Klekner Péter kapucnis CEO-ból befektetőmágnás. Interjú.
szept. 3
7:11
Hajléktalanokat toboroznak az oroszok a kurszki frontra (Mandiner)
"Természetesen ezeket a bolondokat elcsábította a szerződéses fizetés."
szept. 3
7:15
Hátrafordult a forint (Menedzsment Fórum)
Az euróval szemben gyengült a forint kedd reggelre.
szept. 3
7:15
2024 legjobb előértékesítése lesz a DTX Exchange, miközben a SOL felhasználói aktivitása emelkedik, és az Avax ára csökken (ProfitLine)
A történelmi adatok alapján a Solana (SOL) árfolyamcsökkenést tapasztal az év ezen időszakában, ezért nem meglepő, hogy jelenleg lefelé tartó trendet mutat. Miközben a Solana (SOL) bikái aktívan próbálnak áremelkedést elérni a tokennél, az Avalanche (Avax) továbbra is árcsökkenést tapasztal, az elemzők pedig további árfolyamcsökkenést jósolnak.
szept. 3
7:15
Sosem volt még ilyen forró az augusztus Ausztráliában, mint most (ATV)
Ausztráliában most volt a legmelegebb augusztus, amit valaha is feljegyeztek, a hőmérséklet több mint három fokkal haladta meg az átlagot - közölte kedden a helyi meteorológiai szolgálat.A szolgálat adatai szerint a múlt hónap volt a legmelegebb augusztus a feljegyzések 1910-es kezdete óta, és a hatalmas kontinens több régiójában is a legmagasabb m
szept. 3
7:15
Ausztráliában most volt a valaha mért legmelegebb augusztus (444.hu)
Ott most volt tél.
szept. 3
7:15
Bródy János fia börtönben ül, a rácsok mögül küzd a vagyonáért (SzMo)
186 milliós büntetést kellene kifizetnie, csakhogy zárolták a vagyonát is. Messze lehet még a durva ügy vége.
szept. 3
7:15
Lombkoronasétány és futópálya Tasó erdejében (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 3
7:15
Kiadták a figyelmeztető előrejelzést: Kedden jön a változás az időjárásban (Nyugati Fény)
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk kedden!
szept. 3
7:15
Ez döbbenet: hajnali fagyot mértek a Bükkben (AC News)
Napközben országszerte 40 fokos hőség tombol, addig a Bükk-fennsíkon hajnalban 0,5 fokos hőmérséklet uralkodott.
szept. 3
7:15
Riadót fújtak a szakemberek, durva földrengés várható Magyarországon (naphire.hu)
Emlékezetes, Magyarországon utoljára 1956-ban, Dunaharasztiban volt ötösnél nagyobb erősségű földrengés. A szakemberek szerint ilyen eseményekre 50-70 évente lehet számítani, így lassan aktuális lesz egy nagyobb rengés hazánkban, ám ennek a pontos idejét lehetetlen megbecsülni.
szept. 3
7:21
Zámbó Adrián gyászol, a legjobb barátja temetéséről érkezett az Ázsia Expressz műsorába: "Nagyon sok rossz dolog történt" (Blikk)
Zámbó Krisztiánnak élete egy rendkívül fájdalmas időszakában kellett készülődnie az Ázsia Expressz műsorára. Csak a közvetlen családtagjai és barátai tudták, hogy mi is játszódik le a szívében. A legifjabb Zámbó fivér nemcsak egy szakításon esett át, de az egyik legjobb barátját is elveszítette.
szept. 3
7:21
Pölöskei Gáborné: a szakképzés alkalmassá vált a tanulói karrierépítésre (HR Portál)
Az átalakítása után eltelt időszak pozitív tapasztalatait leszűrve elmondható, hogy a szakképzés mára alkalmassá vált a tanulói karrierépítésre - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn, a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum tanévnyitó konferenciáján, Egerben.
szept. 3
7:21
Sötét felhők a Wizz Air körül (Portfolio)
Valósággal lemészároltak a Wizz Air részvényeit az augusztus eleji gyorsjelentés után, ráadásul a piaci aggodalmat az is növelte, hogy a piac egyik legbefolyásosabb elemzője is leminősítette a részvényt. A befektetők óvatossága indokolt, az egyre kiterjedtebb geopolitikai feszültség rátesz egy lapáttal a már meglévő kihívásokra és bizonytalanságra.
szept. 3
7:21
Miért éri meg nyersen fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? (Agroinform)
A nyers zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának számos egészségügyi előnye van.
szept. 3
7:21
Ismét meghosszabbították a válsághelyzetet (444.hu)
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.

Keresés