2024. szeptember 17. kedd

szept. 17
9:58
Nagy változás készül a betegellátásban: hamarosan indul az új ügyeleti rendszer Budapesten (Hóvége)
Két olyan ellátópont lesz, ahol nappali háziorvosi ellátást nyújtanak gyakorlatilag bárkinek. 28 felnőtt ellátási hely lesz, és három olyan ügyelet, ahol csak gyerekekkel foglalkoznak. Az egész országban működik az új ügyeleti rendszer, Budapest utolsóként csatlakozik októberben. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban mutatták az októberben induló új budape
szept. 17
9:59
Alattomos, arcátlan támadás Orbán Viktor ellen (Mandiner)
Azt hinné az ember, hogy nincs lejjebb, de úgy látszik mindig van hova süllyedni.
szept. 17
10:03
Szívszaggató fotó: a rákbeteg Szentesi Éva megmutatta magát kopaszon (Blikk)
Szentesi Éva megosztotta a nyilvánossággal, min megy éppen keresztül, hiszen harmadszor néz szembe a rákkal. A daganatos írónő a kemoterápia miatt ismét elveszítette a haját, de ahelyett, hogy bujkálna, inkább bátran közzétette, hogy mutat kopaszon.
szept. 17
10:03
Veszélyes játék ezeket a fegyvereket használni: lehet, ezzel most túllőttek a célon (Pénzcentrum)
A nyugati szövetségesek és Ukrajna a nagy hatótávolságú amerikai ATACMS és brit Storm Shadow rakéták bevetésével egy újabb vörös vonalat léphetnek át, ami valószínűleg bekövetkezik, csupán az időzítés kérdéses- derül ki az InfoRádió adásából.
szept. 17
10:03
Nagy Márton: a zsebünkben fogjuk hordani saját AI-asszisztensünket (Portfolio)
Robbanásszerű fejlődése következtében a mesterséges intelligencia lett az USA-Kína konfliktus egyik központi eleme az elektromos autózás mellett – mondta a Portfolio Future of Finance 2024 konferenciájának nyitóelőadásában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Szerinte az AI fejlesztése és használata nincs társadalmasítva, ma még a nagyvállalatok
szept. 17
10:03
Újra ingyen be lehet menni a Magyar Állami Operaház előcsarnokába (444.hu)
A tesztüzem befejeződött, de hogy visszavezetik-e a belépőt, arról pár héten belül döntenek.
szept. 17
10:03
Palvin Barbara véget vetett a várandósságával kapcsolatos találgatásoknak: a modell őszintén beszélt a gyermekvállalásról (Femcafe)
Az utóbbi időszakban többször is felröppentek a világhírű celebritás várandósságával kapcsolatos híresztelések. A Magyarországra látogató Palvin Barbara most egy friss interjúban öntött tiszta vizet a pohárba.
szept. 17
10:03
Az Ökumenikus Segélyszervezet is besegít az árvíz elleni védekezésbe (Magyar Hírlap)
Munkatársaik az árvízveszély kezdetétől fogva folyamatosan járják a kritikus helyzetben lévő településeket.
szept. 17
10:03
Migránskaraván Brüsszelbe: kiszámoltuk, mennyibe fog kerülni Magyarországnak (Mandiner)
Bizonytalan, valóban útnak indulnak-e valaha migránsbuszok Röszkéről Brüsszelbe. De ha mégis, felmerül a kérdés, vajon mennyibe kerülne Magyarországnak.
szept. 17
10:03
Gép- és fajtakísérleti bemutatók a 37. Bábolnai Gazdanapokon (Agrárágazat)
Erőgépek, különböző talajművelő eszközök, kukorica- és cirokhibridek fajtabemutatóját nézhették meg a gazdák Bábolnán.
szept. 17
10:03
Drámai pillanatok Nagymaroson: A lakosság kétségbeesetten figyeli a mobilgát épülését (Nyugati Fény)
Vajon működni fog?
szept. 17
10:03
Ők voltak a leghíresebb magyar költők múzsái: legszebb verseik közül sokat ők ihlettek (InStyle)
Elsősorban a szövegekre figyeljünk, tanítjuk irodalomórán, mégis álszentség lenne, ha úgy tennénk, mintha hidegen hagyna bennünket az életrajz, főként a mozgalmasabbik fajtából való. Ez igaz az iskolapadban ülő kamaszokra, de igaz a felnőttekre is, akik sohasem néznek tévét és nem olvasnak bulvárt, valamiért mégis mindig képben vannak, ki kivel, ho
szept. 17
10:05
3 évet kellett várni erre: Kucsera Gábor Stana Alexandrával bizonyít a táncparketten – Interjú (Femcafe)
Kucsera Gábort sokáig nem érdekelte, hogy szerepeljen a Dancing with the Stars-ban, az 5. évadra érkezett felkérésre azonban már igent mondott – többek között erről is beszélt a világ- és Európa-bajnok kajakozó a Femcafe.hu-nak.
szept. 17
10:08
Sosincs tele a kukád? Így kérhetsz kevesebb szemétdíjat (Hóvége)
Sokan szeretnének annyi szemétdíjat fizetni, hogy az csak a ténylegesen megtermelt hulladék mennyiségére vonatkozzon. Ennek a megoldása az, ha kisebb edényméretet és ritkább elszállítást igényelünk a szolgáltatótól, ám ez nem minden esetben lehetséges. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan kérhető szemétdíj kedvezmény, mire kell figyelni a helyi hulladéksz
szept. 17
10:09
Indul a KSH országos statisztikai versenye, diákoknak (Adózóna)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az idén is meghirdeti a középiskolások számára a STAT WARS, a felsőoktatásban tanulók részére pedig a STAT WARS UNI országos statisztikai csapatversenyt, mindkettőre október 15-én éjfélig lehet jelentkezni – közölte a KSH.
szept. 17
10:09
Megrázó: veszélyes emberek távozhattak önként a hazai gyerekvédelemből, nem voltak kevesen (Pénzcentrum)
A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerint veszélyesek a gyerekekre, és jobb, hogy önként távoztak  azok a gyermekvédelemben dolgozók, akik nem írták alá a kifogástalan életvitel ellenőrzésére vonatkozó adatlapot - nyilatkozta a politikus a Népszavának.
szept. 17
10:09
Pályaorientációs vizsgálattal segítik a diákok továbbtanulását (Magyar Hírlap)
Az OPM kifejezetten a nyolcadikosokra fókuszál.
szept. 17
10:09
A budapesti kamara és a kormányhivatal közös állásbörzéjén nem csak új állást, de új szakmát is választhatnak (Növekedés)
Az egyre gyorsabban változó munkaerőpiac kihívások elé állítja a felnőtt munkavállalókat is. A digitalizáció, a technológiai fejlődés és a gazdasági átalakulások hatására számos szakma átalakul vagy eltűnik, új munkakörök jönnek létre, amelyek megkövetelik az átképzést és a karrierváltást, így a szakembereknek folyamatosan új készségekre, tudásra v
szept. 17
10:09
Ennek következménye lesz: az Európai Parlament azonnal és határozottan reagált Orbán Viktor döntésére (Mandiner)
Egyelőre elmarad a drámai pillanat.
szept. 17
10:15
Csupán 35 évet kapott a sorstól. Idejekorán elragadta a halál a legendás magyar zenészt (Blikk)
Felfoghatatlan, hogy már nincs velünk.
szept. 17
10:15
Magyar Péter ismét felkérdezte Orbán Viktort: "Miért nincs a gáton, miért nem dolgozik minden hadra fogható szerződéses katona és tartalékos?" (Blikk)
Magyar Péter kedd délelőtt egy hosszas bejegyzést tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben az árvízi védekezésbe bevont tartalékos katonákról írt. A posztban azt nehezményezi, hogy csak tegnap kapták meg a tartalékos katonák a behívót az árvízvédelmi feladatokhoz, holott szerinte már a gátakon kéne lenniük.
szept. 17
10:15
A gátakon a Református Szeretetszolgálat is - így lehet segíteni (Infostart)
Hétfőn Dunaalmás, kedden Tahi - ezeken a településeken vesz részt az árvízi védekezésben a Magyar Református Szeretetszolgálat. A következő napokban a Duna más szakaszaihoz mennek majd.
szept. 17
10:15
Vegyes hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, emelkedtek az olajárak (ProfitLine)
A tengerentúli piacok vegyesen nyitották a hetet a múlt heti szárnyalás után.
szept. 17
10:15
Magyar Péter: Miért hazudozott Dömötör Csaba államtitkár vasárnap este 17 ezer katona mozgósításáról? (SzMo)
A Tisza Párt elnöke feltette a kérdést, hogy az egyik legsúlyosabb árvízi veszélyhelyzetben miért nincs már napok óta a gátakon minden hadra fogható szerződéses katona és tartalékos .
szept. 17
10:15
Valami van a Mars felszíne alatt, eddig ismeretlen dolgokra bukkantak (Promotions)
Tudósok fedezték fel a gravitációs anomáliákat, ami arra utal, hogy valami van a Mars felszíne alatt.
szept. 17
10:15
Az alváshiány veszélyei nagyon is valósak, figyelmeztet a szakértő (Hamu és Gyémánt)
A napi rutinunk elengedhetetlen része a megfelelő mennyiségű, legalább 7 órányi alvás, ennek hiánya komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet. Már csak egyetlen alvás nélkül töltött nap is teljesen felborítja szervezetünket. Mutatjuk, milyen tünetek jelentkeznek ilyenkor. Egy 19 éves Youtuber augusztusban élőben közvetítette kísérletét,
szept. 17
10:15
Az Ökumenikus Segélyszervezet is segíti a védekezést Kisorosziban és Kismaroson (Demokrata)
A szervezet nagy teljesítményű szivattyúkkal segít több árvízveszély által érintett településen.
szept. 17
10:15
Száz gyorshajtó kaphat hamarosan csekket a bírságról - itt mértek (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányságának beosztottjai sebességmérést is végeztek: a Váci úton 28, a Lehel úton 72, összesen száz gyorshajtást rögzítettek. A Béke útnál tartott ellenőrzés során, a vizes aszfalton egy motorkerékpáros éppen az ellenőrzési pontnál vesztette el uralmát járműve felett, felborult, és a rendőrö
szept. 17
10:15
Körbezárja a Duna Kisoroszit, magára marad a falu (AC News)
Kisorosziban rekordközeli árvízre készülnek. A lakosság elfogadta, hogy a falu egy hétig el lesz zárva a külvilágtól.
szept. 17
10:15
Több százezer forintos jutalmakat vezet be az Uber az új sofőrjeinek (Telex)
Meghívásos rendszer is életbe lép, amellyel a meghívottak 350 ezer forintot is szerezhetnek. A fuvarok után a cégnek fizetett jutalék egységesen 8 százalékra emelkedik.
szept. 17
10:15
Gyászol az ország: 103 éves korában elhunyt az egyik legismertebb magyar orvos (naphire.hu)
Béci György olyan orvostechnológiai eszközöket fejlesztett ki, amelyek forradalmasították a minimálisan invazív műtéti eljárásokat.
szept. 17
10:17
Brüsszel elhibázott politikája már az európai jólétet fenyegeti (Demokrata)
Egyre sürgetőbb, hogy az EU lépéseket tegyen a kontinens versenyképességének helyreállítására.
szept. 17
10:18
Befőttesüveg visszaváltás: mutatjuk a listát, melyik üvegért mennyit fizetnek a 16. kerületben (Hóvége)
Nem csoda, ha felhalmozódik otthon a rengeteg befőttesüveg, hiszen sok előre csomagolt élelmiszert abban árusítanak. Gyümölcsöket, zöldségeket, savanyúságokat, különböző szószokat, a mézet és lekvárokat is így csomagolják. A lista szinte végtelen, így kapóra jöhet a soron következő információ, ha megszabadulnánk a használatlan befőttesüvegektől, rá
szept. 17
10:21
Hatvanpuszta főépítésze újabb megbízásoknak örülhet (Menedzsment Fórum)
Taraczky Dániel nem tagadta, hogy az ő ízlését dicséri a papíron Orbán Győző, Orbán Viktor miniszterelnök édesapjának tulajdonában lévő "majorság", Hatvanpuszta. A hatalmas komplexum a miniszterelnök szerint gazdasági épület, az ellenzék viszont Orbán Viktor gazdagodásának bizonyítékát látja benne. Hatvanpuszta tervezője sok évvel ezelőt kerülhetet
szept. 17
10:21
Légpuskával lövöldözött kutyákra az uszódi tolvaj fiú - még csak 16 éves, de már két bűncselekmény miatt is felelnie kell (Blikk)
Lopások mellett állatkínzásért is felelnie kell annak a fiatalnak, aki az ellene folyamatban lévő eljárás ellenére sem hagyott fel a bűnözéssel. A 16 éves fiú és társa ellopott egy légpuskát, amellyel a szomszédos telken szaladgáló kiskutyát is meglőtte.
szept. 17
10:21
Nemcsak új állást, hanem új szakmát is lehet választani a mai állásbörzén (HR Portál)
A digitalizáció, a technológiai fejlődés és a gazdasági átalakulások hatására számos szakma átalakul vagy eltűnik, új munkakörök jönnek létre, amelyek megkövetelik az átképzést és a karrierváltást, így a szakembereknek folyamatosan új készségekre, tudásra van szükségük a versenyképesség megőrzése érdekében. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (B
szept. 17
10:21
Elkezdődött a Future of Finance konferencia (Portfolio)
Az év egyik legnagyobb pénzügyi konferenciáját tartja ma a Portfolio Future of Finance 2024 néven. A pénzügyi AI-forradalomtól a lakossági bankolás és a vagyonkezelés jövőjén át a vállalatok pénzügyi kihívásáig sok minden terítékre kerül, a nap folyamán ebben a cikkben követhető nyomon tudósításunk.
szept. 17
10:21
Mit tud a bóják között a villanyhajtású Mini Cooper? (Autónavigátor)
Körülbelül 300 kilogrammal nehezebb a villany Mini Cooper SE a négyhengeres benzinmotorral felszerelt változatnál (a Cooper S-nél). A pontos értékek
szept. 17
10:21
Az uborkafogyasztás veszélyei (Magyar Hírlap)
Figyelmeztet az orvos.
szept. 17
10:21
A földművelés a remény hivatása (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén 8. alkalommal rendezte meg a Földművesek Napját az Arany-Korona Alapítvány, ezúttal Lajosmizsén, a város önkormányzatával közösen. Az esemény fővédnöke ezúttal is Nagy István agrárminiszter.
szept. 17
10:21
Rétvári Bence: Az iskolákban nincs fennakadás (Telex)
Az államtitkár arról is beszélt, hogy eddig egyetlen határállomást kellett lezárni az árvízhelyzet miatt.
szept. 17
10:21
Lecserélték a kormánypárti Promenád főszerkesztőjét Hódmezővásárhelyen (Media1)
Megyeri József lett a Lázár Jánoshoz és Rákay Philiphez is köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24.hu főszerkesztője az eddigi főszerkesztőt, Pintér M. Lajost váltva.
szept. 17
10:21
Abu Dzabi elől happolt el egy hajózási díjat ez a pici európai kikötő (Roadster)
Egy 2300 lakosú angliai település lett idén a világ legjobb kikötője a tengerjáró hajók számára.
szept. 17
10:23
Itt a lista: ezek a fürdők zárnak be az árvíz miatt (Portfolio)
Az árhullám érinti több, a Duna mellett fekvő fürdő nyitva tartását – írja az Economix.
szept. 17
10:25
Jönnek az AI-vezérelt bankok Magyarországon, megérkeztek az első fecskék (Portfolio)
A dimenzióváltást a bankolásban a technológia újabb forradalmi vívmánya, a generative és az agentic AI fogja elhozni, ami nagy kihívást és egyúttal nagy lehetőséget is jelent a bankszektor számára – jelentette ki a Portfolio Future of Finance rendezvényén tartott előadásában Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója.
szept. 17
10:27
Trump győzelme esetén a migránsoknak bealkonyul (Piac és Profit)
Donald Trump, ha győz keményebb és korlátozóbb bevándorlási politikát ígér az Egyesült Államokban. Kormányzása alatt Trump szigorította a külföldi születésű munkavállalók beutazási feltételeit, ami megnehezítette az amerikai vízum vagy menekültstátusz megszerzését. Irányítása alatt folyamatosan nőtt a vízummegtagadások száma.
szept. 17
10:27
970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál (Infostart)
Kedden hajnali négy órakor 970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál, Dévénynél a 900 centiméter körüli magasságot érte el - jelentette a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Komáromban a vártnál hamarabb érheti el a csúcsot a folyó vízszintje.
szept. 17
10:27
2024 a felvásárlások és a fúziók éve (Kripto Akadémia)
Miközben a piac közel négy éve a kamatcsökkentésre vár, a bitcoinbányászat hálózati mutatói új magasságokba emelkedtek a Bitcoin felezés óta a rekordalacsony jövedelmezőség ellenére. Eközben a bányászati iparág a háttérben csendes átalakuláson ment keresztül 2024-ben, amit a felvásárlások és fúziók jellemeztek eddig. Ritkán lehetünk tanúi annak, ho
szept. 17
10:27
Nők és gyerekek is küzdenek az árvíz ellen Lengyelországban (ATV)
Egyesített erőkkel küzdenek az árvíz ellen Lengyelország délnyugati részén, különösen súlyos a helyzet Nysa kisvárosban, Wroclawtól 90 kilométerre délre, ahol félő, hogy a Neisse (Nysa) folyó megemelkedett vízszintje miatt a belvárost védő helyi gát átszakadhat.
szept. 17
10:27
Soha nem láttunk még ilyen pesszimizmust az olajpiacon (Portfolio)
Soha nem fordult még elő a Brent piacán, hogy a befektetők árcsökkenésre játszó pozícióinak darabszáma (164 ezer kontraktus) meghaladta az áremelkedésre játszókét (151 ezer kontraktus), de a múlt héten ez is megtörtént – derült ki az ICE péntek éjjel közzétett adataiból.

Keresés