2024. szeptember 13. péntek

szept. 13
18:57
Máris megtörtént a tányértörés? A kötcsei banzáj után húzta rá Orbánra a vizes lepedőt a Barátok közt sztárja (Nyugati Fény)
Erre kevesen számítottak!
szept. 13
19:03
Orbán Viktornál járt a korábbi "patás ördög" első embere (Menedzsment Fórum)
A kormányfő az IMF vezérigazgatójával tárgyalt.
szept. 13
19:03
Fenekünkön keresztül is képesek lehetünk lélegezni, csakúgy, mint több más emlős – ennek felfedezése Ig Nobel-díjat ért (SzMo)
Az elsőre vicces, mégis elgondolkodtató kutatásokért járó díjat idén egy különösen mókás, de potenciálisan életet mentő orvosi megállapításért lehetett elnyerni. De volt ott még galambrakéta és halottan is úszó pisztráng is.
szept. 13
19:03
Újabb területet foglalt el az orosz hadsereg (Demokrata)
Az orosz fegyveres erők az elmúlt hét folyamán a Donyeck-medencében nyolc települést foglaltak el.
szept. 13
19:03
Dráma Zalában: felborult az utasokkal teli busz (Mandiner)
A baleset péntek délután, Borsfa térségében történt.
szept. 13
19:03
Friss hírek érkeztek a forintról, bolondját járatja velünk az árfolyam (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 13
19:09
Véget ért a szövevényes történet: Dézsi Csaba mégis lemondott a kuratóriumi tagságról (ATV)
Dézsi Csaba lemondott a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány fennállása óta betöltött kuratóriumi tagságáról – árulta el Palkovics László kuratóriumi elnök a Telexnek.
szept. 13
19:09
"Minden európai országnak ki kell vennie a részét" – Anna Lührmann német államminiszter a migrációról (Mandiner)
A német újraegyesítésben vállalt szerepért örökre hálás a magyaroknak, de Orbán Viktor békemisszióját megbukottnak tartja a német külügyi államminiszter, a Zöldek politikusa. Interjúnk!
szept. 13
19:09
Megszerezné a magyar állam a Strabag tulajdonrészét a GySev-ben (Autószektor)
Frisítés: Pénteki lapértesülések szerint a tranzakció már meg is történt, vagyis az állam megszerezte a Strabag tulajdonrészét. Korábban írtuk: Lázár János közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez. "Újabb kétharmad! Végre a helyére k
szept. 13
19:15
Mi történt? ByeAlex váratlanul lemondta a ma esti koncertjét: a helyszín nem igazán érti a zenekart (Blikk)
ByeAlex és a kecskeméti Ápoló Klub a Facebookon tájékoztatta a közönséget, hogy elmarad a szeptember 13-ra,péntekre tervezett ByeAlex és a Slepp-koncert. Bár az előadó a rossz időjárásra hivatkozva fújta le a bulit, a hely már úgy fogalmazott, hogy a zenekar váratlanul mondta le a koncertet.
szept. 13
19:15
Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke (ProfitLine)
Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.
szept. 13
19:15
Újabb csapás érheti a Boeing-gépekre várókat (Portfolio)
A Boeing repülőgépgyártó vállalat komoly kihívásokkal néz szembe, miután pénteken sztrájkba léptek a dolgozói. Brian West pénzügyi igazgató szerint a munkabeszüntetés negatívan hat a repülőgép-szállításokra és veszélyezteti a céget fellendülését - tudósított a Cnbc.
szept. 13
19:15
LMP: Súlyosan szennyezett anyagokat hordtak a Pusztavám melletti természetvédelmi területre (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 13
19:15
Varga Mihály: Sikeres a pénzügyminiszterek budapesti tanácskozása (Demokrata)
A budapesti találkozó közelebb vitt a felvetett problémák megoldásához uniós szinten – összegezte a tárcavezető.
szept. 13
19:15
Váratlan fordulat a McLaren botladozása, de Norris sejti az okát (Racing)
Norris szerint nem félrevezető az Azeri Nagydíj pénteki eredménytáblázata, tényleg nem ízlenek a McLaren autójának a körülmények.
szept. 13
19:15
Gyomorforgató tett: szexuálisan zaklatta a gyerekeket egy mikulásként dolgozó idős férfi (naphire.hu)
A férfi a lakására hívta fel a gyerekeket, ahol több kiskorút is szexuálisan zaklatott.
szept. 13
19:21
Hihetetlen, mi történt azóta vele: kitálalt a Megasztár egykori legendás zsűritagja (Pénzcentrum)
Pierrot már nem zenéléssel keresi a kenyerét, új vizekre evezett a Megasztár egykori meghatározó alakja.
szept. 13
19:21
Százmilliókat spórolhat a nagy építkezéseknek egy BME-s fejlesztés (autopro)
A Fugro nevű vállalattal közösen kidolgozott új módszer tanuló algoritmussal gyorsítja fel az alapozási munkákat.
szept. 13
19:21
Soha ne igyál teát a következő ételek mellé: súlyos következménye is lehet a táplálkozási szakértő szerint (Glamour)
Lassan beköszönt a hűvösebb időszak, amikor otthonunkba bekuckózva kortyolhatjuk kedvenc teánkat. A forró italt szívesen iszogatjuk az őszi-téli időszakban, hiszen átmelegít és egy kicsit felüdít az olykor szomorkás, esős mindennapokon. Csakhogy kiderült, egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen ételekkel társítjuk a teát.
szept. 13
19:21
Mérséklődő élelmiszerárak (Magyar Mezőgazdaság)
Az Ensz világpiaci élelmiszerár-indexe enyhén mérséklődött augusztusban a közzétett adatok szerint, mivel a cukor, a hús és a gabonafélék alacsonyabb árai bőven ellensúlyozták a tejtermékek és a növényi olajok magasabb árát.
szept. 13
19:21
Az OpenAI szerint a legújabb AI modellje új szinten képes gondolkodni, mielőtt válaszol (BitcoinBázis)
Az OpenAI több új mesterséges intelligencia-modellt is kiadott egy átdolgozott nevezetéktani rendszer keretében. Kezdve a legújabb OpenAI o1 modellel, amelyről azt állítja, hogy „gondolkodni tud, mielőtt válaszolna”. „Az összetett következtetési feladatok esetében ez jelentős előrelépés, és az AI képességek új szintjét jelenti.” – írta az OpenAI eg
szept. 13
19:27
Belehúzott a forint, nézze csak, mennyibe kerül egy euró! (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint péntek estére a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
szept. 13
19:27
Érdemes rápillantani, mennyit is kérnek most egy euróért (Privátbankár)
Erősödött a forint péntek estére a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
szept. 13
19:27
Szemben a forgalommal, az autók között sétálgatott egy férfi az M1-M7 bevezető szakaszán (Blikk)
Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán elképesztő jelenetet vett fel egy autó fedélzeti kamerája. A forgalommal szemben, az út közepén sétálgatott egy férfi, nem törődve a mellette nagy sebességgel elhaladó autókkal. Videón a veszélyes mutatvány.
szept. 13
19:27
A jelenleginél jobb lesz a fővárosban az új alapellátási ügyeleti rendszer októbertől az egészségügyi államtitkár szerint (Adózóna)
Az egészségügyi államtitkár szerint a jelenleginél betegellátási szempontból jobb lesz az október 1-jével Budapesten is életbe lépő új alapellátási ügyeleti rendszer – közölte az MTI.
szept. 13
19:27
Rengetegen mentek el szavazni: példa nélküli döntés születhet Magyarországon (Portfolio)
A VI. kerületben vasárnap éjfélig tart a szavazás arról, hogy teljesen betiltsák-e a rövid távú lakáskiadást. Amennyiben a többség igennel voksol, Terézváros lesz az első budapesti kerület, amely nulla napban korlátozza a magán- és egyéb szálláshelyek kiadható napjainak számát, ezzel gyakorlatilag megszüntetve az Airbnb-típusú szálláskiadást. Ez a
szept. 13
19:27
Kérem vissza a vesémet! – Bizarr válási történetek (WMN)
Esetek, amiket ha filmben látnánk, azt mondanánk, biztos valami tudatmódosítót használt a forgatókönyvíró, mert ilyen nincs, nem történhet meg. Kivéve, ha a forgatókönyvet maga az élet írja.
szept. 13
19:33
Letarolja a vihar Kecskemétet? Át kellett szervezni a nagyszabású eseményt (Blikk)
Az Európa térségét letaroló Boris ciklon már Magyarországra is megérkezett. A mai napon hazánk területének nagy részére odaért az intenzív eső, és már árvízkészültségben van az ország. Az előrejelzések szerint a helyzet csak fokozódik, ezért a kecskeméti Svájci Napokat is át kellett szervezni.
szept. 13
19:33
"Én lettem a halál, világok pusztítója..." – Észak-Korea megmutatta titkos atomfegyvergyárát: ez maga a pokol (Blikk)
Észak-Korea különleges betekintést adott egy titkos urándúsító létesítménybe, ami tovább fokozta a feszültséget a folyamatban lévő nukleáris fegyverkezési versenyben. Az ország állami médiája arról számolt be, hogy Kim Dzsong Un nemrégiben látogatást tett a helyszínen, ahol a nukleáris fegyverzet exponenciális növelésére szólított fel. A most kiado
szept. 13
19:33
Egy pillanatra lekörözték a világ második leggazdagabb emberét (Portfolio)
Az Oracle részvényeinek jelentős emelkedése Larry Ellison vagyonát is növelte, ami rövid időre a világ második leggazdagabb emberévé tette. Az Oracle elnökének nettó vagyona pénteken rövid ideig elérte a 208,4 milliárd dollárt a Forbes valós idejű milliárdosok listája szerint, ezzel átmenetileg megelőzte Jeff Bezost, az Amazon alapítóját, akinek va
szept. 13
19:33
Heteken belül óriási változás lesz a budapesti betegellátásban (SzMo)
Az egészségügyi államtitkár szerint a jelenleginél betegellátási szempontból jobb lesz az október 1-jén Budapesten is életbe lépő új alapellátási ügyeleti rendszer.
szept. 13
19:39
A svéd kormány óriási pénzek kifeizetésével venné rá a migránsokat arra, hogy elhagyják az országot (HírTV)
Stockholm 35 000 svéd koronára (12 millió forint) bővítené azok ellátását, akik vállalják, hogy véglegesen elhagyják Svédországot - írja a Magyar Nemzet.
szept. 13
19:39
Orbán Viktor az IMF vezérigazgatóját fogadta a Karmelita kolostorban (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Kristalina Georgievát, a Nemzetközi Valutaalap IMF vezérigazgatóját, akivel a világgazdaságról és a blokkosodás elleni fellépésről tárgyalt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
szept. 13
19:45
Rendkívüli bejelentés jött az árvízről: Már a honvédelmi miniszternek is meg kellett szólalnia (Nyugati Fény)
A Magyar Honvédség fog közbelépni az árvíz idején.
szept. 13
19:45
Kritikus a helyzet, megszólalt a honvédelmi miniszter (naphire.hu)
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte a honvédelmi miniszter a tárcának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
szept. 13
19:45
Az egyetlen frizura, amit 40 felett örökre felejts el - legalább 10 évet öregít rajtad! (InStyle)
Ne aggódj, mutatunk egy másik szuper frizurát helyette!
szept. 13
19:51
Megmenekülhet a Google a súlyos büntetéstől (Portfolio)
Az EU versenyhatósága felszólítaná a Google-t, hogy vessen véget a versenyellenes gyakorlatoknak hirdetési üzletágában, de nem rendelik el a cég feldarabolását, ami korábban szóba került - mondták az ügyet közvetlenül ismerő személyek a Reuters értesülései szerint.
szept. 13
19:51
Vegyesen zárta a hetet péntek este a forint árfolyama (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok alakulását a Pénzcentrum oldalán is nyomon követhetik.
szept. 13
19:51
33 éves Az első csók című sorozat! Így néznek ki most a főszereplők (Joy)
1991-ben mutatták be az első részt, és bár "csak" egy évadot élt meg Az első csók című sorozat, az több, mint 300 epizódból állt, és számos spinoff követte. Mutatjuk, hogy néznek ki 2024-ben a sorozat sztárjai.
szept. 13
19:51
Máris Milliomossá Tett Egy Fogadót Az Nfl (KKV Magazin)
Győzelemmel kezdte az amerikaifutball új szezonját a címvédő Kansas City. A Baltimore elleni sikerrel (27 : 20) indító csapat történelmet írna, hiszen a liga történetében még sosem fordult elő, hogy egy gárda sorozatban három alkalommal nyerje meg a bajnokságot, de a piros-fehérek már kettőnél tartanak.
szept. 13
19:51
Bébi madarak dobálása sziklákról: Az izlandi lunda hagyomány rejtett haszna – videó a cikkben! (Helló Magyar)
Furcsának hangozhat az az izlandi hagyomány, amelyben a lunda nevezetű madarakat sziklákról ejtik le, viszont Izlandon ez egy teljesen normális jelenség. Miért csinálják ezt? Részletek és videó a cikkben!
szept. 13
19:51
A VanEck vezetője szerint a Solana felülmúlhatja a Bitcoint (KriptoMagazin)
Rövid emelkedés után a Solana árfolyama lehűlt, és az elmúlt 24 órában enyhe, 0,7%-os csökkenéssel stabilan tartja magát. Eközben a VanEck vezetője, Matthew Sigel szerint a Solana képes a Bitcoin teljesítményét felülmúlni. A mai gyenge árfolyammozgás fenntartja a Solana múlt péntek óta elért 4,44%-os nyereségét, ami a közelmúltbeli piaci összeomlás
szept. 13
19:57
Példa nélküli lépés készül Terézvárosban – vasárnapig szavazhatnak a lakók (ATV)
Éjfélig lehet szavazni a VI. kerületben arról, hogy teljesen betiltsák-e a rövid távú lakáskiadást. Amennyiben a többség az igen mellett dönt, Terézváros lesz az első budapesti kerület, amely nulla napban korlátozza a magán- és egyéb szálláshelyek kiadható napjainak számát, ezzel gyakorlatilag megszüntetve az Airbnb-típusú szálláskiadást.
szept. 13
19:57
A Red Bullnál is számolnak vele, hogy Verstappen otthagyja őket (Racing)
A Red Bull tanácsadója tisztában van vele, hogy Max Verstappen ott akar majd versenyezni, ahol a legjobb autót kapja.
szept. 13
20:03
Varga Mihály: a budapesti Ecofin "minden szempontból sikeresnek tekinthető" (ATV)
"A magyar kormánynak még nincs hivatalos álláspontja a Draghi-jelentéssel kapcsolatban" - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV kérdésére a mai budapesti Ecofin-tanácskozás után . "Viszont a gondolkodásunk iránya közös, mi is úgy gondoljuk, hogy Euróa legnagyobb problémája a versenyképesség" - tette hozzá a miniszter.
szept. 13
20:09
Extrém időjárás pusztít Ausztria-szerte és ez még csak a kezdet (HírTV)
Az elmúlt napokban heves csapadék zúdult az országra, a magasabban fekvő területeken még havazott is. Csehország nagy részét sem kíméli az ítéletidő.
szept. 13
20:09
Magyar Péter levélben kért találkozót Sulyok Tamástól az országban uralkodó állapotok miatt (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válsághelyzet van Magyarországon, de bajban van a közlekedés, az egészségügy és az oktatás is.
szept. 13
20:09
Az első autós világpremier Magyarországon (Autószektor)
Queen koncert a Népstadionban       Fotó: Boros Jenő Film is készült Live in Budapest címmel a Queen 1986. július 27-i, magyarországi koncertjéről. Az együttes tagjai a Magic Tour állomásaként a Népstadionban 70 ezer ember előtt zenéltek. Izgalmasan alakult koncertjükön kívüli programjuk is, mert szárnyashajóval érkeztek egy dunai kikötőbe, aztán k
szept. 13
20:09
Vicces vagy hasznos? Így görgeti a Z generáció a közösségimédia-tartalmakat (Digital Hungary)
Bennetek van, ami kell a holnaphoz: így szól a Z generációnak kibontakozási lehetőséget biztosító platform, a Jövőálló Akadémia szlogenje. Sokat kritizálják a fiatalok online életét, digitalizált mindennapjaikat, akár közösségimédia-függőnek titulálják őket, azonban a kezdeményezés életre hívója, a Samsung átfogó kutatásából is kiderült, hogy az
szept. 13
20:15
Kőburkolatokat forgalmazó céget bírságolt meg a Gazdasági Versenyhivatal (ProfitLine)
Megtévesztette a fogyasztókat a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft., ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.

Keresés