A világ népességének csaknem egyötöde vízhiányos területeken él, egyelőre főként a fejlődő országokat érinti ez a probléma. Az éghajlatváltozás és a növekvő vízigény miatt rövidesen globális problémává nőheti ki magát a vízhiány, ami véres háborúkhoz is vezethet. Az emberiség egyik legnagyobb kihívása lehet tehát a következő évtizedekben a megfelel
Oroszország összesen 67 Shahed drónt indított egy tömeges éjszakai támadás során, amelyek közül az ukrán légierő 58-at lelőtt. A drónok roncsai Kijev központjában, a parlament épülete mellett is landoltak, ahol ritkán jutnak el ilyen mélyen orosz fegyverek.
Szeptember 7-én, szombaton kilencedik alkalommal rendezte meg Békés Vármegye Önkormányzata a Vármegyenapot. Idén rekordszámú 116 kiállító jelent meg Békéscsaba főterén. A Vármegyenap fővédnöke, Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a megnyitón kiemelte, reményteljes jövőt csak olyan emberek, közö
Ha neked is hiányzik a Szolgálólány története, érdemes tenned egy próbát néhány másik disztópia sorozattal is. Hoztunk neked most néhányat a legérdekesebb disztópia szériák közül, amelyekből kedvedre válogathatsz. Mutatjuk is ezeket!
Közeledik az év vége, ami azt jelenti, hogy a stílus-előrejelzők és a trendelemzők 2025-re figyelnek – és ebbe beletartoznak a festékmárkák is, akik deklarálják a színtrendeket, amelyeket a következő évben mindenhol látni fogunk.
Bár a nyárias idő még így, szeptember elején is kitart, nem árt előre gondolnunk immunrendszerünkre is, amelyet minden évben érdemes már ősszel felkészíteni a hűvösebb napokra. Ezért alább összegyűjtöttünk néhány olyan szuperegészséges gyümölcsöt, amelyekből szeptember-október környékén mindenképp érdemes betáraznunk otthonra.
Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Somogy vármegyei Kötcsén újságíróknak nyilatkozva. Mint mondta, akkor lesz elégedett, ha a magyar gazdaság növekedése lesz a legnagyobb Európában, és jövőre nem lesz lehetetlen a 3-5 százalékos bővülés. Az egészségügyben szerinte n
A Kötcsén a sajtó elé álló kormányfő szerint "az államtitkár egy volt kórházigazgató. Őt akarják kioktatni egészségügyből? Hőmérőkkel?" Valamint szerinte Lázár a leghatékonyabb közlekedési miniszter.
Ott Tanak nyerte az Akropolisz Rally első szombat délutáni szakaszát, összetettben azonban Thierry Neuville növelte előnyét Dani Sordo és Sébastien Ogier előtt.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy új kutatás szerint a Naprendszer legnagyobb holdját 4 milliárd évvel ezelőtt egy aszteroida találta el, amely hússzor nagyobb volt annál az űrsziklánál, amely becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett.
Milliárdos csalások, hamis befektetések és globális krízisek: a pénzügyi világ történetének legnagyobb szélhámosságai rávilágítanak arra, milyen következményekkel járhat, ha csalók kaparintják meg a befektetők pénzét. Most azt mutatjuk be, hogyan zajlottak ezek az esetek, kik álltak mögöttük, és milyen hatással voltak a globális pénzügyi piacra.
A hőség 27 féle módon támadja az emberi szervezetet – állítja a Levegő Munkacsoport. Arra kérik a kormányt, hogy biztosítson jelentős többletforrást a városoknak arra, hogy még a jövő nyár előtt minél nagyobb mértékben csökkentsék a leburkolt felületeket, illetve minél több zöldfelületet alakítsanak ki.
Tomán Szabina – a TOMAN DIET megteremtője. Az ország legdrágább részén van egy közel négyszáz négyzetméteres központja, a belvárosban és az országban közel húsz szalonja, terjeszkedik külföldön, de emellett saját kiteljesedése felé is eltökélten halad.
Nemet mondunk a kialakuló blokkok közötti feszültségekre. Nemet mondunk a háborúskodásra és nemet mondunk a szankciós politikára – fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója.
A büntetés, az büntetés Érdekesen alakult a beszélgetésünk Soltész Bálint rendőrségi szóvivővel, akivel minden hónapban Podcast csatornánkon beszélgetünk az aktuális rendőrségi akciókról, szervezett ellenőrzésekről. Aztán a beszélgetésnél valahogy felkerült a drónos bevetés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy kiderítsem, mi is volt ennek a moz
1971-ben debütált 17-es kupé, amely nem volt más, mint a népszerű Renault 12 limuzin kétajtós, sportos változata. Az elsőkerék-meghajtású kupé csak pár apróságban (fényszórók, C-oszlop, ablakok) különbözött a Renault 15-östől, a legerősebb motorja (TS és Gordini változat) egy 108 lóerős 1,6-os szívó benzines volt. Versenyváltozatával Ferjáncz Attil
Alighogy bejelentették, rengeteg kritika éri a Linkin Park új énekesnőjét, többek között azért, mert 2020-ban egy tárgyaláson támogatta Danny Masterson színészt, akit később a bíróság nemi erőszak miatt elítélt. Az ügyben egyébként a szcientológus egyház is érintett. Emily Armstrong reagált a kritikákra.
Az őszi zöldtrágyázás kiemelkedően fontos a talaj egészségének megőrzésében, hiszen segít megelőzni a téli eróziót, csökkenti a tápanyagveszteséget, és javítja a talaj szerkezetét a következő termés számára.
A klímaváltozás és annak az agráriumra gyakorolt súlyos hatásai a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt 4. – Mezőgazdálkodj okosan! online vetélkedő témái között is szerepelnek, melyet a DUE Médiahálózat hirdetett meg a Mate szakmai támogatásával.
Kutyasereg lepte el a Városligetet: szeptember 7-én, szombaton rendezik meg a fővárosi Városligeti Nagyréten a DOGZ Fesztivált és Konferenciát, ahol a látogatók rengeteg izgalmas, látványos és edukatív kutyás programon vehetnek részt. Többek között kutyatáncoltatással, ingyenes állatorvosi tanácsadással, valamint örökbe fogadható kedvencekkel várjá
Az elektromos rollerek, gördeszkák, biciklik megjelenésével olyan sérülésekkel találkoznak a traumatológián, amelyekkel korábban soha – mondta az InfoRádióban Molitorisz Dániel. A traumatológus, gyermekortopéd szakorvos szerint a bukósisak viselése egyértelműen kötelező, de eséskor az egyéb védőfelszerelések is segíthetnek elkerülni a súlyos, olyko
A brit Set for Life lottóban a fődíj nem egy egyszeri összeg, hanem a hosszú távú anyagi biztonság: a nyertesek havi 10 000 fontot, azaz 4,6 millió forintot kapnak 30 éven keresztül. Ezt szokás nyugdíjaslottónak is nevezni – számolt be a Pénzcentrum, bemutatva több érdekes nemzetközi lottójátékot is.
Rekordszámú, 58 csapat érkezett a Családi Piknik lecsófőző versenyére Törökzugban. A nap során összesen 7 mázsa alapanyagból készült el az ebéd. Ismét megtartották a kézműves termékek vásárát. A hagyományoknak megfelelően tágabb térségünk kézművesei jelentek meg az eseményen.