2024. szeptember 27. péntek

szept. 27
16:03
Rétvári Bence: Ha mások bajban vannak, a magyarokra mindig számíthatnak (Demokrata)
Rétvári Bence a Hunor mentőszervezet újraminősítési eljárásának záróünnepségén vett részt.
szept. 27
16:03
Orbán Viktor: A Nyugat-Balkán népei többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből (Demokrata)
"Észak-Macedónia a magyar biztonság szempontjából is fontos ország" – mondta a kormányfő.
szept. 27
16:06
Gyurcsány Ferenc embere most Magyar Pétert segíti (Magyar Nemzet)
Dombóvár korábbi DK-s polgármesterét korábban elítélték sikkasztásért.
szept. 27
16:06
Ma este kiderül, ki búcsúzik az Ázsia Expressztől (Digital Hungary)
Újabb izgalmakkal és drámákkal teli hét telt el az Ázsia Expressz versenyében. A ma esti hajszán ismét három párosnak kell megküzdenie azért, hogy továbbra is esélye legyen megnyerni a kaland-reality 15 millió forintos fődíját.
szept. 27
16:09
Megdöbbentő információ etikátlan magyar munkaadókról, súlyos kárt okoznak a vendégmunkás "vonalon" (ATV)
Versenyhátrányba kerülhet Magyarország a vendégmunkásokért folytatott harcban. Pedig nélkülük a gyártásban nem lehetséges az üzleti növekedés. Magyarország kezdi elveszíteni kezdeti versenyelőnyét Csehországgal, Lengyelországgal vagy akár már Szlovákiával szemben is a távoli országból érkező vendégmunkásokért folytatott harcban az etikátlan gyakorl
szept. 27
16:09
A Schaefflert is elérte az elbocsátási hullám (vg.hu)
Kilőttek a cég részvényei a leépítés hírére.
szept. 27
16:09
Kitüntette a magyar Ensz-nagykövetet a szerb elnök, miután a kormány a srebrenicai emléknap ellen szavazott (SzMo)
Az ügy előzménye, hogy Szijjártó Péter még tavasszal jelezte: Magyarország nem fogja támogatni a srebrenicai népirtás emléknapját, mert az szerinte csak feszültséget generálna a Nyugat-Balkánon.
szept. 27
16:09
Hrisztijan Mickoszki: Jó, hogy vannak barátaink az Európai Unión belül (Magyar Hírlap)
"Magyarország a példája annak, hogy az elképzelések konkrét eredményeket hoznak".
szept. 27
16:09
Elhunyt Maggie Smith (Demokrata)
A Harry Potter filmek McGalagony professzora több mint hét évtizedes karriert futott be a filmvásznon és a színpadon.
szept. 27
16:11
The Economist: Zelenszkij győzelmi tervét aláássa a valóság (Magyar Hírlap)
Az országának nincs elég embere és erőforrása ahhoz, hogy felülkerekedjen Oroszországon.
szept. 27
16:12
Gyász: Meghalt Maggie Smith, a Harry Potter sorozat McGalagony professzora (Sassy)
Az Oscar-díjas színésznő 89 éves volt.
szept. 27
16:12
Drámai változás lesz az életedben – A képnek sorsdöntő a jelentése (StoryMix)
Drámai változás jön az életedben – Ennek a képnek sorsdöntő jelentése van. Mit láttál meg először a képen? A legegyszerűbb tesztek a legnagyszerűbbek. Ugyanis egyetlen könnyű kérdés rengeteg apró dologra irányíthatja rá a figyelmedet. Olyan lelki mélységekbe repíthet el egy jó teszt, amire nem is gondolnál. Sorsdöntő, sőt akár drámai jelentéssel is
szept. 27
16:15
Vágott, de nem kapkod a svájci jegybank (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1 százalékra csökkentette az alapkamatot a svájci jegybank, amit a csökkenő inflációs nyomással indokolt a jegybank elnöke.
szept. 27
16:15
"Behoztam az egészségesnek látszó fiamat a kórházba, és közölték, hogy rákos" - Így harcol az életéért a 9 éves Petike (BorsOnline)
Az anyuka elmesélte, mi történt velük pontosan.
szept. 27
16:15
Meghalt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek McGalagony professzora (SzMo)
89 éves volt, békésen, családja körében távozott.
szept. 27
16:15
10 kilóval kevesebbnek tűnsz, ha ezeket viseled: alakjavító darabok (Life)
Alakjavító darabok, melyek nem csak divatosak, de jótékony hatással vannak alkatunkra.
szept. 27
16:18
Meglepő módszerrel mentené át az óbaloldal a hatalmát a fővárosban (Magyar Nemzet)
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén húzhatják meg a váratlant.
szept. 27
16:18
Egyre szorosabb Észak-Korea és a Brics-országok kapcsolata, mit szól ehhez Oroszország? (BitcoinBázis)
Észak-Korea sejthetően azon szorgoskodik, hogy elnyerje a BRICS-országok szimpátiáját, ezzel is bizonyítva a csatlakozásra vonatkozó szándékai hitelességét. Nemrégiben például az ázsiai ország egyik vezető diplomatája kihagyta az ENSZ Közgyűlést egy BRICS-szel kapcsolatos esemény kedvéért. Elemzők szerint Kim Dzsongun efféle szövetségeken keresztül
szept. 27
16:18
Eldőlt, lesz-e olimpiai népszavazás (AC News)
A választási bizottság elutasította Hadházyék népszavazási kérelmét az olimpiáról. A politikus nem adja fel, jogorvoslatot akar kérni.
szept. 27
16:21
Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből (Infostart)
Észak-Macedónia a magyar biztonság szempontjából is fontos ország, mivel az illegális migráció útvonalán helyezkedik el - közölte a magyar miniszterelnök pénteken Ohridban, a magyar-északmacedón közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatón.
szept. 27
16:21
Meghalt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek McGalagony professzora (Blikk)
89 éves korában meghalt a Harry Potter-filmekben McGalagony professzort alakító Maggie Smith – közölte a halálhírt családja.
szept. 27
16:21
Megtörte a csendet Kamilla királyné fia a rosszindulatú pletykák miatt (Metropol)
Tom Parker Bowles eloszlatta a családjáról szóló pletykákat.
szept. 27
16:21
Lesújtó jelentés érkezett, Budapest ott van a legrosszabb levegőjű európai nagyvárosok között (Portfolio)
A vizsgált 372 európai város közül Budapest 242., Pécs a 246., Veszprém a 254., Szeged a 274., Győr pedig a 295. helyen szerepel a levegőszennyezettség tekintetében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség új jelentése szerint.
szept. 27
16:21
A 130 pont csak a kezdet? Egyre nagyobb bajban Magyarország, még több megszorítás jöhet (Pénzcentrum)
Hatalmas megszorításhullámba kezdett a kormány, és legalábbis kérdéses, hogy ezt vajon csak a nagyívű projektek kapcsán fogjuk-e látni, vagy akkora a baj, hogy a lakosságon is le kell csapódni az elvonásoknak. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint valóban elkerülhetetlenek a megszorítások, és valószínűleg azt is hiába várjuk, hogy jövőre, a vála
szept. 27
16:21
Feldman Zsolt bejelentette, mikor indulnak a borászati pályázati felhívások (Agroinform)
Hamarosan több pályázati felhívás is várható.
szept. 27
16:21
Elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek McGalagony professzora (hirado.hu)
89 éves korában elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter filmekből ismert McGalagony tanárnőt alakítő színésznő.
szept. 27
16:21
Élő adásban buktatták le L.L. Juniort és Dárdai Blankát a barátaik (Ripost)
Vajon tényleg kibékült a sztárpár?
szept. 27
16:21
Érdeklődik az autóipar jelenlegi kihívásai iránt? Jöjjön el a Techtogether+-ra! (autopro)
A Techtogether+ rendezvényén mindent megtudhat az autóipar energiahatékonysági kihívásairól és megoldásairól.
szept. 27
16:21
Indulhat a roham: kamatmentes hitelt vehetnek fel a budapesti kkv-k (vg.hu)
A kedvezményes hitelprogram 73 milliárd forintos kerettel indul.
szept. 27
16:21
Találd meg magadban a valódi szépséget! (Glamour)
A szépség és az önbizalom az életünk meghatározó része. Tudtad, hogy a legtöbb AI-eszköz már ismeri a "Dove szépség" fogalmát? Itt az ideje, hogy te is elhidd végre: minden nő képes megtalálni önmagában a valódi szépséget.
szept. 27
16:21
Maggie Smith, a fanyar humorú, vérbeli angol lady (WMN)
Kollégája, a szintén brit Alan Bennett annak idején így fogalmazott róla: "A nevetés és a könnyek közötti határ ez az, ahol Maggie Smith egyensúlyoz." A színésznő 89 éves korában hunyt el.
szept. 27
16:21
Konyhafőnök (Magyar Hírlap)
Fricska. Már majdnem úgy volt, hogy kizárják a Demokratikus Koalícióból a Gyurcsány Ferenc ellen fellázadó Leel-Őssy Gábort, ám a párt etikai bizottsága végül úgy döntött, mégis maradhat a renitens.
szept. 27
16:21
Legendás hegymászók történetei a Spektrumon (MMonline)
Tragédiák alkalmával a laikusok gyakran áldozathibáztató kommentje a „minek ment oda”. Suhajda Szilárd élettörténetével és tragédiájával indul a Spektrum új sorozata, a Minek ment oda, amely arra keresi a választ, mi motiválja a hegymászókat, hogy oxigénpalack nélkül vágjanak neki a nyolcezres csúcsoknak. A sorozat 6 epizódjában ismert magyar hegym
szept. 27
16:23
Most közölték a lesújtó hírt: kórházba került és meghalt a Harry Potter-filmek sztárja (Ripost)
Óriási űrt hagyott maga után Maggie Smith.
szept. 27
16:24
Az oroszok nem kímélték Zelenszkij szülővárosát (Magyar Nemzet)
Az orosz erők 23 családi házat és három kilencemeletes épületet romboltak le.
szept. 27
16:24
V8-as motorral és kézi váltóval próbáltuk ki a 450 lóerős új Ford Mustangot (Autószektor)
Megöregedtem. Nem most kezdődött, hanem szűk két évtizeddel ezelőtt, amikor a sarki gyógyszertárban megkérdezték tőlem, hogy ugye 50 pluszos Centrum vitamint kérek, vagyis a Silvert. Negyvenhét voltam. Szeptember elején újra szembesültem előrehaladott életkorommal. Történt mindez a zsámbéki Drivingcamp vezetéstechnikai pályán, ahol először mutatko
szept. 27
16:24
Sulyok Tamás meg sem próbálta értelmezni Orbán Balázs szavait, de számára szentek az 56-os hősök (Telex)
A köztársasági elnöknek Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egy híres mondata is eszébe jutott, és ha az ukrajnaihoz hasonló beavatkozás érné Magyarországot, a honvédség főparancsnokaként az esküjéhez híven járna el.
szept. 27
16:24
Nem állnak le az oroszok, újabb horrorisztikus támadást mértek Ukrajnára (naphire.hu)
Oroszország rakétacsapást mért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosára, a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rihre pénteken, az eddigi információk szerint egy halálos áldozata és öt sebesültje van a támadásnak - közölte Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai régió kormányzója.
szept. 27
16:24
4 szívmelengető családi film, amit ősszel bekuckózva a legjobb megnézni (Bien)
Rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák, és talán egyre több időt töltötök majd esténként a kanapén. Ha már kész a popcorn vagy a habos kakaó, az alábbi filmekből nyugodtan szemezgethettek, hiszen igazi csemegék, amely a család minden tagjának tetszeni fognak, és bár egyikük sem habos-babos, szirupos alkotás, mégis szívmelengetőek és humor
szept. 27
16:24
Belgium egykori gyűjtőtábora ad helyet egy holokausztról szóló képregény-kiállításnak (kultura.hu)
A második világháborús német megszállás idején a nácik gyűjtőtáboraként működő belgiumi Dossin laktanyába érkezett az Elképzelni az elképzelhetetlent (Het Onvoorstelbare Verbeeld) című, a holokausztról szóló képregény-kiállítás
szept. 27
16:26
Kávéval töltik fel az Akváriumot (kultura.hu)
Egész napos, korlátlan kávékóstolással, kávékoktélokkal, versenyekkel, programokkal, gépekkel és eszközökkel, valamint otthonra is megvásárolható csúcskávékkal várja a vendégeket A Kávé Napja 2024 szeptember 29-én vasárnap az Akvárium Klubban.
szept. 27
16:27
Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli (Mindmegette)
Sült krumplit készíteni egyszerű, mégis sokszor előfordul, hogy elégedetlenek vagyunk a végeredménnyel. A híres séf, Gordon Ramsay megosztotta a titkot, mitől lesz mindig tökéletesen ropogós kicsik és nagyok egyik kedvenc étele, a sült burgonya.
szept. 27
16:27
Elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek McGalagony professzora (hirado.hu)
89 éves korában elhunyt a kétszeres Oscar-díjas Maggie Smith, a Harry Potter-filmekből ismert McGalagony tanárnőt alakító színésznő.
szept. 27
16:27
Nem tanácsos a Sajóból fogott halat enni (vg.hu)
A Nébih szerint nem tanácsos az arzénnal szennyezett halakból enni.
szept. 27
16:27
89 éves korában elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek McGalagony professzora (Glamour)
Maggie Smith, a Harry Potter-filmek szeretetett McGalagony professzora 89 éves korában elhunyt. A szomorú hírt családja jelentette be.
szept. 27
16:27
Pogány Judit lemondta a fellépését – mi történhetett? (BorsOnline)
Kénytelen volt lemondani a fellépését.
szept. 27
16:27
50 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek egy év alatt Magyarországon (Agrofórum)
Februártól júniusig folyamatosan emelkedett, ám júliusban megtorpant az átlagbér növekedő trendje a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.
szept. 27
16:27
"A remény, az optimizmus képviselői szeretnénk lenni a társadalomban" (Magyar Hírlap)
Erdő Péter: A Katolikus Társadalmi Napok idei témája az oktatás.
szept. 27
16:27
Donald Tusk kinyitotta a lengyel határokat a migránsok előtt (Demokrata)
Németország migránslerakatnak használja keleti szomszédját.
szept. 27
16:27
"Mindenki a saját anyanyelvén tudja a legtökéletesebben megszerezni a tudást" (Demokrata)
Potápi Árpád János Eszéken méltatta a horvátországi magyar nyelvű oktatást.

Keresés