Rengeteget internetezünk, leginkább okostelefonon, és minden második fiatal napi 2-3 órát tölt el chateléssel – derül ki a Yettel országos, reprezentatív kutatásából. Bár minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban használja mobilon az internetet, de még az X generáció 85 százaléka is naponta többször felmegy a netre. A legnépszerűbb
Teljesen mindegy, hogy mit állítanak az internetes kommentelők, egy gyereket nem lehet túlszeretni. Lehet viszont rosszul szeretni: noha a helikopterszülőket a legjobb szándék vezérli, sokszor mégsem a gyerekük javát szolgálják a tetteikkel.
Szinte hihetetlen, hogy már huszonöt éves az ezredfordulót követő évek egyik legismertebb hazai pop-rock zenekara, a Zanzibar. A ma is népszerű együttes énekesnőjével, Terecskei Ritával a szeptember 28-i születésnapi nagykoncert kapcsán idézzük fel az elmúlt negyedszázad legemlékezetesebb eseményeit.
Az európai tőzsdék szép pluszban vannak, a BUX index viszont korrigál, a forint is gyengül, és az amerikai határidős indexek sem néznek ki olyan jól. A BUX-ot a héten a Richter vitte új csúcsra, amely egy vezető elemző szerint 30-40 százalékkal is olcsóbban forog versenytársainál. Minden ralizik Kínában, kutyavilág van a kriptópiacon, de a kínai ér
Az egész világ rá lesz kényszerítve hamarosan, hogy komolyan vegye a klímacélokat, és lehet is okosan csinálni az átállást, csak egyelőre Európának nem sikerült. Elbuktuk-e már a klímaváltozás elleni küzdelmet, vagy van remény arra, hogy mérsékeljük a katasztrofális változásokat?
Az orosz-ukrán háború előtt még a szabadságharcosok nemzete voltunk Orbán Balázs szerint, de ma már más lenne '56 tanulsága? Ordító ellentmondások vannak a korábbi és a mostani nyilatkozatok között.
Hiába a tőkeerő, hiába a korszerű technológiákra való nyitottság – ha nincs fiatal gazdálkodó, aki átvenné a gazdaságot, akkor még a magas hatásfokú finn tejiparnak sincs holnaputánja. Hatékony, tőkeerős, mégis…
A sütőpapír megkönnyíti a dolgunkat, hiszen elég csak belesimítani a papírt a sütőformába, és már önthetjük, kanalazhatjuk is a tésztát – vagy mégsem? Biztosan veled is előfordul, hogy a papír elcsúszik a helyéről. Íme egy trükk, ami a helyén tartja!
Enyhén emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte pénteken a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a honlapján. Tájékoztatást adtak arról, hogy 2024 38. hetében enyhe emelkedést tapasztaltak az hírhedt járvány örökítőanyagának országos átlagkoncentrációjánál. Több területet is monitoroztak, melyek
Budapest egykori polgármestere szerint Magyar Péter eddig semmivel nem bizonyította, hogy megvannak benne a képességek egy ország vagy egy nagyobb rendszer vezetésére.
Öt országból több mint 40 fő részvételével zajlott a legújabb technológiákról szóló DigiVision konferencia a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében a közmédia székházában.
A szállodai portás listát készített, mire figyeljünk, ha hotelben szállunk meg. Az egyik pont, hogy ne foglaljunk szállást harmadik féltől származó oldalon, akkor sem, ha olcsóbbnak tűnik.
A Bajnokok Ligája az RTL Magyarország közvetítésében októbertől az RTL+ Premiumon folytatódik és a jövőben kizárólag az RTL+ Premium felületén lehet követni élőben a mérkőzéseket – olvasható az RTL Magyarország sajtóközleményében.
Luxemburg után Belgiumba érkezett Ferenc pápa csütörtök este, ahol háromnapos hivatalos programját ma délelőtt kezdte meg. Kapcsoltunk Brüsszelbe, ugyanis a királyi palotában nemrég ért véget az egyházfő találkozója Fülöp belga királlyal, és ott volt kollégánk, Bugnyár Zoltán.
Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus elmondta, nem tud beszámolni Karácsony Gergely újraválasztott főpolgármester és Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének csütörtöki találkozójáról.
Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében mérsékelték az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati besorolását, így ezeken a területeken korlátozás nélkül lehet a házi sertéseket forgalmazni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Fonyódnál a szél olyan erővel tombolt, hogy a parton állók azt látták, hogy a tó vize egyszerűen eltűnik előlük. Keszthelynél 35 centiméterrel csökkent a vízszint.