Catherine Zeta-Jones úgy döntött, egy igazán merész ajándékkal lepi meg férjét, Michael Douglast, annak 80. születésnapja alkalmából. A színésznő egy teljesen meztelen képet osztott meg magáról, ami annyira zavarba ejtő, hogy hirtelen mi magunk sem tudjuk, merre nézzünk.
A brit uralkodó mindössze 20 percet kapott, mielőtt Harry herceg és Meghan Markle nagy bejelentést tett. A királyi család szakértői szerint ez teljesen beárnyékolta a munkáját.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is csak nagyon enyhén romlottak augusztushoz képest. Így a GKI konjunktúraindexének értéke a statisztikai hibahatáron csökkent. Sem a cégek foglalkoztatási tervei, sem a gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem vál
Az elkészült AKG-felhívás most kezdődő társadalmi egyeztetésénél az Agárminisztérium várja az érintettek véleményét, hiszen minden észrevétel számít a fenntartható gazdálkodási célok teljesítése érdekében.
Az ezredfordulósoknak, vagyis a millenniumi generációnak (az 1980 és 1995 közt születettek) teljesen más kihívásokkal kell szembenéznie, mint az előző generációnak – nagyobb a légszennyezés, átalakultak az életmódok, és egyre durvább a nyomás a fiatalokon, ami a mentális egészségüknek sem tesz jót. A Blue Cross Blue Shield Association kutatása kimu
Ezelőtt még nem volt példa arra, hogy medve kószált volna Nyírmártonfalva környékén. Az elmúlt két napban azonban több lakó is medvének tűnő állatról számolt be a területen. A település polgármestere osztotta meg a szinte hihetetlennek tűnő beszámolót, melyben elárulta, a hatóságok sem vették komolyan a bejelentésüket.
Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Ezúttal nem sorozatgyilkosokról mesélünk, hanem a Menendez testvérek történetét mutatjuk be, és a róluk készült, egy héttel ezelőtt bemutatott, felkavaró Netflix sorozato
Bűneljárás indult New York polgármestere ellen. A gyanú szerint megvesztegetés révén utazott Törökország mellett Franciaországba, Indiába, Sri Lankára, Kínába és Magyarországra.
Egy új tanulmány szerint a talajban élő baktériumközösségek ugyanolyan ellenállóak az emberi vizelettel szemben, mint a szintetikus műtrágyákkal szemben – így újrahasznosítható lehet mezőgazdasági növények műtrágyájaként.
A késő nyáriasan meleg, a legtöbb helyen csapadékmentes idő ma átmenetileg visszatér, majd szombaton sokfelé várható eső, vasárnaptól pedig a hőmérséklet is jelentősen visszaesik majd.
Szintlépést jelent a miniszterelnök politikai igazgatójának véleménye, hogy 1956 tapasztalata alapján mi az ukránok helyében nem védekeztünk volna az orosz agresszió ellen. Itt és most az történt, hogy egy felelős magyar politikus szerint a szabadság és a függetlenség, vagy másképp megfogalmazva az önálló nemzeti és állami lét az "semmi".
Több településre, mint pl. Zamárdira, Balatonendrédre, Siófokra, Ságvárra, Siójutra, Ádándra, Somra, Nyimre és Nagyberénybe is a balatonszéplaki felszíni vízmű szolgáltatja a vizet a Balatonból. Mostanában azonban az onnan érkező víznek kellemetlen lett a szaga. Ennek okáról a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a napokban adott ki tájékoztatást.
Eddig úgy tudtuk, a poszméhek szaglására csak a rovarirtó szerek hatnak negatívan, de a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Würzburgi Egyetem közös kutatásából kiderült, a magas hőmérséklet is csökkenti a rovarok szaglását. Ez pedig a haszonnövényeink beporzására is komoly hatással lehet, vélik a kutatók.
Az ősz beköszöntével, a természet látványos átalakulása tömegeket csábít az erdős területekre. A friss levegő, a színes levelek és a nyugalom egyvelege garantálja a kikapcsolódást. Fontos azonban tudni, hogy az őszi erdő nem csak csodákat, de kihívásokat is tartogat, például az autósok számára. A Hankook összegyűjtött néhány hasznos tanácsot azok s
Az Elte Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatói egy európai együttműködés keretében átfogó tanulmányban mutatták be a szennyvízben előforduló fertőző betegségek monitorozására fejlesztett új módszert, amely segíthet azonosítani, hogy a betegségeket okozó baktériumok, vírusok és az antimikrobiális rezisztencia emberekből, állatokból vagy a körny
Folytatódik a lakossági állampapírok kamatainak csökkentése. Októbertől a MÁP Plusz, a Fix MÁP és Kincstári Takarékjegy is kisebb kamatot kínál, éppen akkora a változás, mint amennyit az alapkamatból vágott a jegybank.
Magyarországon 2024. június végén az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal kevesebb, 1,811 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A reggeli rohanás, kapkodás és kisebb-nagyobb káosz mellett nem könnyű úgy elindulni otthonról, hogy a sminkünk is rendben legyen. Most ebben segítünk.
A munkaerőpiaci trendet mutató háromhavi időszakban, június-augusztus átlagában, a 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 752 ezer fő volt, 31 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Erre az időszakra nézve bővült a foglalkoztatottak száma, a megelőző háromhavi átlaghoz képest.
A globális chipszektor egyik legjelentősebb vállalata az Advanced Micro Devices. Sokáig az Intel legfőbb kihívójának tartották, a számítógépes chipek piacán egyre nagyobb részesedést szereztek az elmúlt évtizedekben.