A migrén jellegzetes módon gyermekkorban, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik, és az öregedés során egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással jelentkezik. Gyermekeket is érinthet tehát a migrén, sőt sokszor ijesztőbb lehet, ha ilyenkor jelentkezik, mind a gyermek, mind a szülő számára.
A Kos nézzen befelé a válaszokért, a Szűzet ma valaki nagyon motiválni fogja! Karrier horoszkóp: 2024.09.20. Kos Egyre frusztráltabb vagy és problémákba gabalyodsz, mert nagyon sok a választási lehetőség és rengeteg az energiád, de nincs meg az irány, hogy merre kéne tovább menned. Szánj egy kis időt arra, hogy egyedül légy, hogy elcsendesítsd az e
Sortdöntő fordulattal érhet vége Dietz Guszti és Laky Zsuzsi számára a kalandreality. Az Egykori világbajnok ugyanis súlyos sérüléssel küzd az Ázsia Expresszben, ami miatt a játék feladását fontolgatja. L.L. Junior ugyan megmenthette volna sérült ellenfelét a biztos hajszától, de…
A rendkívüli időjárási események idején megugrik a biztosításkötések száma. Ez a forgatókönyv érvényesült most is, az egyik biztosítónál szeptember második hetében 42 százalékkal több lakásbiztosítást kötöttek, mint a hónap első nyolc napjában. Az ingatlanbiztosítások általában tartalmaznak alapfedezetet árvízkárokra, de érdemes kiegészítő biztosít
Az utóbbi negyedévekben valósággal szárnyalnak a tőzsdén a Larry Ellison üzletember által vezetett Oracle Corporation részvényei. A technológiai guru vagyona nemrégiben elérte a 206,5 milliárd dollárt, s ezzel a Forbes milliárdoslistáján megelőzte Jeff Bezost, az Amazon legendás alapítóját.
Hatalmas fölénnyel nyerte Horvátország a nyarat a külföldre utazó magyarok körében, akik zömmel Európán belül maradtak - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből. Szemmel láthatóan több a repülős utasbiztosítás, amelyet rendszerint csak az indulás előtt néhány nappal kötnek meg.A horvát tengerpart volt a leg
Televíziós műsorok készítéséhez több mint 127 millió forinttal, közösségi médiaszolgáltatók folyamatos működési feltételeinek biztosításához pedig több mint 45 millió forinttal járul hozzá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa támogatási programjai aktuális fordulóiban. A testület ismét megbírságolta a Balázsék című műsorszámot a kisk
Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
Augusztusban, Brazíliában rendezték a 17. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát (IOAA). A magyar diákcsapat egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel térhetett haza. Van-e kedvenc csillagképük? Miben más a déli égbolt, mint az északi? Milyen volt moldvait táncolni Brazíliában? Erről is meséltek Pataki Sárá nak a csapat arany- és e
Ha hűvösebbek az esték, akkor is kellemes a tűz köré gyűlni, a kert őszi kincseiből a szabadban sütni, főzni. Sőt, a forró nyár után lehet, hogy most fog igazán jól esni az izzó parázs látványa.
Hagyományos porszívó, vezeték nélküli porszívó, felmosós porszívó, robotporszívó - számtalan lehetőség közül választhatsz, ha éppen porszívó vásárlás előtt állsz. A kérdés már csak az: melyik porszívó az, ami valóban jó?
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad v
Nincs olyan hét, hogy a lottótársaságok ne kerülnének csalási vádak kereszttüzébe olyan játékosok részéről, akiknek éppen azon a héten nem húzták ki a számait. Számos online fórum tele van ilyen bejegyzésekkel és összeesküvés-elméletekkel. Cikkünkben most egy olyan csalásról lesz szó, amely a TV kamerák előtt zajlott, és az egyik legnyilvánvalóbb e
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad v
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója, a Financial Markets Quality konferencián tartott interjújában kijelentette, hogy az általa vezetett bank – az Egyesült Államok legnagyobb pénzintézete – valószínűleg az egyik legnagyobb felhasználója a blockchain technológiának. “Valószínüleg egyike vagyunk a legnagyobb blokklánc használóknak, úgy min
A Samsung 2024-es Neo QLED és QLED termékcsaládjának hét modellje az iparágban elsőként kapta meg az élvonalbeli német elektrotechnikai tanúsító szervezet, a Verband Deutscher Elektrotechniker (VDE) True Cinema Black és HDR Brightness Accuracy tanúsítványát. „A technológia rohamosan fejlődik, amelynek köszönhetően páratlan moziélményt kínálhatunk a
A meleg nyári hónapokban sok helyen nincs számottevő hordás. Ezek az időszakok hosszabb-rövidebb ideig eltarthatnak, de minden esetben figyelnünk kell a változásokra, és megfelelően kell reagálnunk rá.
Jelentős üzlet van kilátásban az Egyesült Államokban. A JP Morgan Chase tárgyalásokat folytat az Apple-lel a hitelkártya programjának átvételéről. A programot eddig a JP Morgan egyik riválisa, a Goldman Sachs kezelte. Megszabadulna egymástól a Goldman és az Apple Az Apple 2023 év végén tett javaslatot arra, hogy szűntessék meg a tech óriás hitelkár
A reggeli az a főétkezés, amely a leghosszabb táplálkozás nélkül töltött időszakot követi, hiszen előtte éjszaka volt és aludtunk. Ha reggelizünk, azzal csökken a ghrelin (éhséghormon) szintje és hozzájutunk a szükséges energiához. Ha a reggelink elegendő makro- és mikrotápanyagot tartalmaz, az segít megőrizni egészséges testsúlyunkat és kognitív f
Várható olvasási idő: 1 perc Enni és rezsit fizetni akkor is kell, ha jön az árvíz. De hogyan jut el azokhoz a nyugdíjjal a postát, akik olyan területen élnek, amit eláraszt a Duna?
Továbbra is szabad a verseny Oscar Piastri és Lando Norris között, de továbbra is készen segíteni egymást. Az ausztrál újabb győzelmekre tör, a bajnoki címről viszont nem álmodozik.
A macskákról köztudott, hogy igencsak érdeklődnek a szobanövények iránt, de szerencsére van egy egyszerű módszer, amivel könnyen távol tarthatod saját házi kedvencedet tőlük.
Vajon ki lehet a tizedik híresség, akit nem mutattak be eddig, ám szerepel majd a TV2 Dancing with the Stars című műsorában? Egy páros kilétét ugyanis nem fedték fel a hétfői sajtóeseményen, így azóta megy a találgatás, ki lehet a titokzatos táncos és partnere, akik utolsóként csatlakoznak a show-hoz, amely október 26-án indul. A Blikk úgy értesült
Nem vár csodát a mumuspályán Max Verstappen a Red Bulltól, de egy fontos megerősítést igen. A bajnoki csata végjátékához szerinte nem mentális felkészülés kell, csak egy jobb autó.
Debrecenben hadat üzennek a kórházi fertőzéseknek: a kutatások jelenlegi állása szerint másfél-két év múlva a városban kórházi fertőzés által indukált szepszisben nem fog meghalni senki
Nem téma a Ferrarin belül a konstruktőri bajnokság, de ez nem jelenti azt, hogy ne harcolhatnának mostantól a győzelmekért. Charles Leclerc kihasználná a harmadik nekik fekvő pályát is.
Hogyan folytassam az életet egy váratlan veszteséget követően? Szeretve vagyok akkor is, ha a szenvedésnek újra meg újra a szemébe kell néznem? Mit jelent küzdeni azért, ami számomra fontos? És mit jelent bízni akkor is, ha nem értem, mi történik körülöttem? Elisabeth Elliot már fiatalon szembesült a fenti kérdésekkel, amelyek aztán évtizedeken át
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter felkérését elfogadva, 2024. október 1-jétől Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus tudománypolitikai főtanácsadóként fog tevékenykedni. Helyére a Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) élén Domokos Pétert nevezték ki. Mivel az új feladatkör összeférhetetlen a KKT elnöki feladatkörével, így arról Krausz
A vadászatba éppen belemerülő vadmacskáról készült felvétel amiatt is izgalmas, mert csak ritkán merészkedik nyílt terepre. A videót készítő természetvédelmi őr elmagyarázta, hogy mit kereshetett ezen a vidéken az állat.
Hivatalosan is átadták a Würth Szereléstechnika Kft., Magyarország egyik legnagyobb szereléstechnikai termékeket forgalmazó vállalatának 1 950 négyzetméteres alapterületű irodaházát és 4 800 négyzetméteres raktárépületét Törökbálinton, ezzel több mint háromszorosára növelve