17 ország 33 filmjét láthatja a közönség a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon Mátészalkán. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település az Oscar-díjra jelölt, kétszeres Golden Globe-díjas színészlegenda mellett Zukor Adolf producer által is kötődik a hollywoodi filmgyártáshoz.
Várható olvasási idő: < 1 perc Tragédia: Három holttestet találtak egy szegedi lakásban – erősítette meg az MTI értesüléseit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a járőrök szerdán lakossági bejelentésre jelentek meg a szegedi Makkoserdő soron, ahol egy lakásban három holttestet ta
A rendkívüli időjárási események idején megugrik a biztosításkötések száma. Ez a forgatókönyv érvényesült most is, az egyik biztosítónál szeptember második hetében 42 százalékkal több lakásbiztosítást kötöttek, mint a hónap első nyolc napjában. Az ingatlanbiztosítások általában tartalmaznak alapfedezetet árvízkárokra, de érdemes kiegészítő biztosít
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad v
Várható olvasási idő: 1 perc Enni és rezsit fizetni akkor is kell, ha jön az árvíz. De hogyan jut el azokhoz a nyugdíjjal a postát, akik olyan területen élnek, amit eláraszt a Duna?
A kormány friss, csütörtökön hatályba lépő rendelete szerint a kijelölt szervezetek azon gépjárművei, amelyek részt vesznek az árvízi védekezésben, az árhullám levonulásáig szabadon használhatják a buszsávokat.
Árvíz esetén hogy nem tör be a víz a vízszintnél mélyebben lévő csatornahálózatba, az árvízvédelemben kinek mi a dolga és felelőssége, a talajvíz meddig emelkedik a Dunával szinkronban? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Gerőfi-Gerhard András, a Fővárosi Csatornázási Művek műszaki vezérigazgató-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
Veszélyes a Szegedi Rendőrkapitányság épülete, lebontják, és újat építenek. A kiürítésre 150 millió, a bontásra és újjáépítésre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányra 130 millió forintot kap a belügyminiszter.
Mától nem áll meg az M2-es metró a Batthyány téri állomáson. Még ötven centit fog emelkedni a Duna. Csehországban már vége a vészhelyzetnek. Kövesse közvetítésünket az árvízről!
Várható olvasási idő: 2 perc Az elektromos roller a szabadság élményét adja: stílusosan és sebesen lehet eljutni bárhova. A videón látható rolleres srác viszont egy kicsit mást érthet a szabadság fogalmán, mint az átlag. Az élet most brutálisan az arcába tolta, hogy lehet, hogy ezt nem így kéne csinálni. Csak akkor nézd meg, ha bírod idegekkel.
A friss adatok szerint tovább velünk maradhat az árhullám, mint amire a szakemberek előzetesen számítottak. Az előrejelzés szerint szombat estig még 50 centivel emelkedik majd a Duna vízszintje, s ezt követően indul a lassú apadás. Erről Láng István országos vízügyi főigazgató számolt be csütörtökön.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pénteken is folytatódik az árvíz elleni védekezés a Duna mentén, ám a folyó áradása, illetve a védekezési munkák miatt egyre több helyen kell forgalomkorlátozásokat bevezetni. Mutatjuk, hogy a hét utolsó munkanapján melyek a közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események.
A kötelező legkisebb munkabér összege egyre jobban fogja közelíteni a garantált bérminimumot. Előbbi évente 12, utóbbi 8 százalékkal emelkedne. 2028-ra jöhet ez ezereurós minimálbér is.
Orbán Viktor az árvízvédelmi operatív törzs ülése után péntek reggel is rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be az árvíz elleni védekezés legfontosabb tudnivalóiról.
Posztolással indította a tetőzés előtti napot a főpolgármester. Ebből többek között az is kiderül, hogy mától lezárják a metró Batthyány téri állomását.