2024. szeptember 16. hétfő

szept. 16
5:45
Óriási razziába kezdenek a rendőrök, egy hétig lesznek az utakon (Infostart)
Biztonsági öveket becsatolni, bukósisakot fel!
szept. 16
5:45
Időzített bomba rengeteg magyar otthona: kevesen tudnak róla, semmi perc alatt porrá éghet a lakás (Pénzcentrum)
A hazai lakástüzek jelentős része elektromos meghibásodások miatt keletkezik. Mint a katasztrófavédelemtől megtudtuk, sokszor az a probléma, hogy a lakóházak elektromos hálózatait nem annyi eszközre tervezték régen, mint amennyit manapság használunk. Emellett több esetben emberi hiba áll a tragédiák mögött. A megkérdezett biztosítók is arról számol
szept. 16
5:45
Levélseprésen túl: kerti feladatok, amiket nem éri meg elbliccelni (egy.hu)
Ha őszi mezőgazdasági munkát említünk, az emberek nagy többségének feltehetően a szőlőszüret jutna eszébe. Való igaz, hogy a pincék környékén igencsak zajlik mostanság az élet, a kisebb kertekben azonban az egyre hűvösebb idő ellenére is számos egyéb növénnyel kell foglalkoznunk!
szept. 16
5:51
A világ legnagyobbja: Az EU jóváhagyta az 1 MW-os hullámenergia-konverter skóciai tesztelését (NRGreport)
A világ legnagyobb hullámenergia-átalakító berendezése, amelyet közös erőfeszítéssel építettek, a skóciai Orkney-szigetek partjainál kezdi meg a teszteket, miután az Európai Unió jóváhagyta a projektet.
szept. 16
5:51
Óriási botrány a lagzin, a vőfély olyat tudott a menyasszonyról, amit csak a vőlegénynek lehetett volna (Promotions)
Persze el is kotyogta az egész násznép előtt, azonnal megfagyott a levegő, kegyetlen véget ért a mulatság.
szept. 16
5:51
Számos oka lehet a hányingernek (Magyar Hírlap)
Ha a hányinger két napon belül nem múlik el, orvoshoz kell fordulni.
szept. 16
5:51
A mikotoxinok immunszuppresszív hatása (Agrárágazat)
A mastitis kialakulásában szerepet játszó patogénbaktérium-terhelés a telepi higiénia fenntartásával csökkenthető.
szept. 16
5:51
2020-ban lengyel katonák zavarukban véletlenül megszállták Csehországot (Helló Magyar)
2020-ban egy bizarr fordulat során a lengyel hadsereg véletlenül megszállt egy kis cseh területet.
szept. 16
5:51
Emelkedett a GVH által kiszabható bírságösszeg (Helló Sajtó!)
Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra.
szept. 16
5:51
7 nőies félhosszú frizura, ami kényelmes és kevés karbantartást igényel (Bien)
Úgy érzed, most, hogy beköszöntött az ősz, nem ártana felfrissíteni a frizurádat? A nyári nagy meleg, a vízben töltött idő sokunk haját igénybe vette, megviselte, és egyébként sem árt egy kis változatosság, így ezek a hetek valóban nagyszerűek arra, hogy felkeresd a fodrászodat.
szept. 16
5:57
Óriási meglepetés jöhet? Elemzők szerint még nem lefutott az amerikai elnökválasztás (ATV)
Hiába szerepelt jobban a keddi televíziós vitán és vezeti az országos felméréseket Kamala Harris, elemzők szerint még egyáltalán nem biztos, hogy övé lesz a Fehér Ház.
szept. 16
5:57
Lerövidülhet a napelemes rendszerek megtérülése az új fejlesztésnek köszönetően (Tiszta Jövő)
A spanyol FutureVoltaics összeszerelt, bifaciális napelemes rendszereket fejlesztett ki tetőkre, amelyek akár 80%-kal több energiát termelhetnek speciális reflektorok segítségével.
szept. 16
5:57
Raktározás során fellépő problémák – terménytárolási teendők (Agrofórum)
Az idei vegetációs időszak döntően a szélsőséges mértékű aszályról, a forró nyárról és ezen környezeti szélsőségeknek a mezőgazdasági termelő tevékenységére gyakorolt negatív hatásairól volt ismert. Ugyanakkor szeptember első felének végére szerencsére némileg változott az időjárás, lehűlt a levegő és megérkezett a csapadék is. Ugyanakkor ezzel egy
szept. 16
5:57
Péterfy-Novák Éva: Mintha évtizedek óta folyamatosan szorítanék valamit (WMN)
Az Egyasszony most tízéves, a jubileum kapcsán pedig írójával, Péterfy-Novák Évával beszélgetett az azóta eltelt időről Milanovich Domi – megpróbálva szétszálazni, mi az, ami változott, ami stagnál, ami múlékony, és ami nem.
szept. 16
5:57
Olaf, a felismerő csak felismerte: nem lett jó vége a kútba ugrásnak (Mandiner)
Akkorára hízott az elfuserált migránspolitika miatti össznépi felháborodás, hogy a világon nincs akkora szőnyeg, ami alá be lehetne gyömöszölni. Király-Kiss Miklós írása.
szept. 16
5:57
A Dallas sztárja olyat mondott a magyarokról, amit világsztártól még sosem hallottunk (Magyar Nemzet)
A Cinefest utolsó napjaiban nemcsak Schmuck Andort csíptük el Patrick Duffyval fotózkodni, hanem a Szerethető című filmet is, ami a fesztivál fődíját is elnyerte.
szept. 16
5:57
Jön az ár, készültségben az ország, 12 ezer katona megy a gátakra (Telex)
Budapestnél hétvégén tetőzhet a Duna, egymillió homokzsákkal védik a fővárost. Orbán összehívta az operatív törzset, és megmondta, mi a feladat, Pintér lemondta a programjait. Árvízhelyzet percről percre.
szept. 16
5:57
Brutális árvíz jön: rendkívüli bejelentést tett a katasztrófavédelem (naphire.hu)
A katasztrófavédelem központi szinten és minden árvíz által érintett vármegyében területi szinten is operatív törzset hozott létre, amelyek a nap 24 órájában koordinálják a kárfelszámolást és az árvízi felkészülést - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap este.
szept. 16
5:57
Milyen gyakran kell hajat mosni? A válasz meglepő lehet (in.hu)
Sokunknak kialakult rutinja van a hajmosást illetően, és nem azért mosunk hajat, mert a hajunknak szüksége van rá, hanem mert mindig is így tettünk. Egyes hajtípusok és hajszerkezetek azonban sokkal gyakoribb hajmosást igényelnek, mint mások, és ha eltérünk az optimálistól, azzal több kárt okozhatunk, mint hasznot.Miután éveken át potenciálisan kár
szept. 16
5:59
Simone Biles és Katie Ledecky is fejet hajtott a visszavonuló futballista előtt (Magyar Nemzet)
Alex Morgan olimpiai és világbajnokként vonul vissza, de nem csak a góljai miatt lett kedvenc.
szept. 16
6:03
Az elektromos autók tulajdonosai "visszavágynak az édenbe"? (Infostart)
Egy friss kutatás szerint igen, bár vannak kételyek. A felmérést végző cég vezetője is vakarja a homlokát, hogy hogyan is értsék az eredményt.
szept. 16
6:03
Prémium jakuzzik a vízkezelés gondja nélkül (Spa Trend Online)
A Caldera Spas masszázsmedencékben több, mint 40 év tapasztalata ötvöződik, így nem véletlen, hogy hosszú ideje a minőség, a kényelem és a luxus képviselői. Nemcsak Amerikában, hanem már nálunk is. Élvezd a kényeztető hidromasszázst saját kertedben, határok nélkül az őszi, téli időszakban is. Ha most veszed meg a család új kedvencét, akkor egy forr
szept. 16
6:03
Mi mindennel lehet gyilkosságot elkövetni? (Magyar Hírlap)
Teáscsésze, súlyzó vagy éppen cipőskanál.
szept. 16
6:03
A nyári álmukat alusszák még az ellenzéki pártok, kivéve persze a Tiszát (Mandiner)
Magyar Péter váratlan és elképesztő sikere után lehet, nem csak Gyurcsány Ferenc fejében fordult meg, hogy milyen kár, hogy már kiment a párbaj a divatból.
szept. 16
6:03
Súlyos krízisre figyelmeztetnek a német hatóságok (Magyar Nemzet)
Még legalább ötezer főre szüksége lenne a rendőrségnek ahhoz, hogy rendesen el tudja végezni a munkáját.
szept. 16
6:03
Olcsóbbak lehetnek a kínai Teslák (Zöldjárműipar)
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy csökkentsék 20,8 százalékról kilenc százalékra a kínai gyártású Tesla elektromos autókra kivetett vámot - jelentette be az európai uniós végrehajtó testület Brüsszelben.
szept. 16
6:03
Javítja a mentális egészséget a természetközeli közösségi tevékenység (Prove)
Boldogabbak lettek, kevésbé szorongtak és értékesebbnek tartották az életet azok, akik részt vettek egy több éven keresztül zajló, természetközeliséget célzó projektben. A zöldközösségi terápián részt vevők közösségi kerteket gondoztak, szabadban végeztek sporttevékenységet, vagy éppen fát ültettek. A projekt összegzése rávilágított arra is, hogy a
szept. 16
6:09
Orbán Viktor lemondta a külföldi útjait, Magyar Péter szerint ez a helyes döntés (ATV)
Brutális árvizek pusztítanak Kelet-Közép-Európában, és Magyarország szempontjából a java még hátravan. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a politikusok is a gáton vannak, és a homokzsákok pakolása mellett egymásnak is üzengetnek. Folyamatosan frissülő hírfolyamunkban beszámolunk az árvízhelyzet legfontosabb eseményeiről.
szept. 16
6:15
30 év szolgálat után tragikus balesetben hunyt el egy rendőr: "Nem is kívánhattunk volna jobb apukát" (BorsOnline)
Családját összetörte a váratlan tragédia.
szept. 16
6:15
Az OVF közzétette az önállóan védekező települések listáját (ProfitLine)
Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést, ezért közzétették az önállóan védekező települések listáját - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap közösségi oldalán.
szept. 16
6:15
Már látszik az ítéletidő vége: mutatjuk, mikor várható pontosan a javulás (Metropol)
Újabb változás áll be az időjárásba.
szept. 16
6:15
Adja ezt a terméket a vízhez, és egészséges lesz (Magyar Hírlap)
Gazdag káliumban, foszforban és E-, K-vitaminban.
szept. 16
6:15
Hoppá! Kiderült, a magyarok nagy része támogatná a minimálbér átalakítását (Mandiner)
a magyar munkavállalók 77 százaléka támogatná, ha ágazatonként és munkakörönként is meg lehetne határozni bérminimumot.
szept. 16
6:15
A magyar családtámogatások unikálisak (Magyar Nemzet)
A Financial Times nem mond igazat hazánkról.
szept. 16
6:15
Bemutatta sportos ferdehátúját a BYD (Villanyautósok)
Jövőre már Európában is kapható lesz.
szept. 16
6:15
Újabb merénylet Donald Trump ellen, megszólalt az FBI (naphire.hu)
A Donald Trumpot védő titkosszolgálat emberei adtak le lövéseket a golfpálya közelében, ahol a volt elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt tartózkodott, miután a közelben, egy bozótos területen egy fegyveres férfit észleltek; a nyomozásban merényletkísérletként kezelik az ügyet a Szövetségi Nyomozó Iroda közlése szerint.
szept. 16
6:21
Német fegyverkezés: ebben a tempóban még száz év kell a húsz évvel ezelőtti szint eléréséhez (Infostart)
Miközben Oroszország fegyveres erőit felkészíti egy, a NATO-val való konfliktusra, Németország túl keveset tesz az orosz fenyegetés ellen – hangsúlyozza az a tanulmány, amelyet a kieli Világgazdaság Intézet (IWF) vezető munkatársai készítettek.
szept. 16
6:21
Félezer vízügyi szakember érkezik az árvízvédelembe (HR Portál)
Több mint félezer átvezényelt szakember érkezik folyamatosan a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnap az MTI-vel.
szept. 16
6:21
Így utaznak a csalók a pénzünkre (Azenpenzem)
Annyi csalás és átverés van, hogy csak kapkodhatjuk a fejünk. Az OTP arról tájékoztatott, hogy már banki ügyfeleket is próbáltak megtéveszteni MI segítségével előállított hangfelvételekkel. Az MNB kamu befektetési programra figyelmeztet, amiben ráadásul a pénzre jegybanki garanciát hazudnak. A tárház szinte végtelen.
szept. 16
6:21
Zámbó Adrián: "Kimondom, ahogy van, ez k*rva nehéz volt!" (Ripost)
Zámbó Krisztiánért a stúdióban izgult testvére.
szept. 16
6:21
Hétfőn indul Donald Trump decentralizált pénzintézete: hitelt felvenni és befektetni is lehet majd az új platformon (vg.hu)
Az új projekt könnyen visszafelé sülhet el.
szept. 16
6:21
Új világrekord: elképesztő méreteket ölt az e-autók piaci részesedése egy európai országban (NRGreport)
Norvégia továbbra is élen jár az elektromos járművek elterjedésében, és augusztusban az országban eladott új autók 94%-át az elektromos járművek tették ki, ami új világrekord.
szept. 16
6:21
Valóban agresszívvá tehet a home office? Szakértővel beszélgettünk a távmunka előnyeiről és hátrányairól (Glamour)
A pandémia alatt terjedt el igazán a home office, aminek a végére ma már általános lett a hibrid munkavégzés, vagyis, hogy a hetünk egy részén otthonról, a másik – általában kisebb részében – a céges irodából dolgozunk. Sok szempontból örömteli változás ez, de vajon létezik-e árnyoldala is, ha munkaidőben a legtöbbször egyedül vagyunk?
szept. 16
6:21
Időjárás: már látszik az ítéletidő vége, ekkor tér vissza a napsütés (Life)
A hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni. A hét közepétől azonban visszatér a többórás napsütés és az egyre szárazabb időben a hőmérséklet is emelkedni kezd, a hét második felében már 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
szept. 16
6:21
Hatalmas lépés az EY-tól: MI tanácsadói központot nyitnak! (MMonline)
Mesterséges intelligencia (MI, AI) tanácsadói központot hoz létre EY AI Confidence elnevezéssel az EY Magyarország. A terület élén az MI területének két globálisan is kiemelkedő alakja áll: Erik Slooten vezető partner és Dr. Tilesch György vezető MI-szakértő. A bejelentett központ a hazai és a Közép-Kelet európai vállalatoknak, valamint a közszférá
szept. 16
6:21
Szorgalmasan megtakarítanak a magyarok - újra az állampapír a legkelendőbb (KKV Magazin)
Nem csökken a magyarok megtakarítási kedve, júliusban több mint 380 milliárd forintért vásároltak értékpapírokat, és már csaknem 30 ezer milliárdot tartanak ilyen befektetésekben. A legkelendőbbnek ezúttal a magyar állampapírok bizonyultak - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
szept. 16
6:21
Hamarosan debütáló technológia reformálja meg a lézeres alkatrészjelölést? (newtechnology.hu)
A teljesítmény növelése és a nyereség javítása érdekében az előrelátóan gondolkodó alkatrészgyártók korszerű, robotizált gépkezelővel modernizálják lézeres jelölési műveleteiket. A FOBA Laser Marking + Engraving a Flexxbotics és a Universal
szept. 16
6:21
Oroszország önellátó lenne burgonyából, de van pár bökkenő (Mezőhír)
Az európai import kitiltása az orosz piacról nehéz pályát teremt a helyi burgonyatermelőknek.
szept. 16
6:21
Indul a megújult Bajnokok Ligája, de érti valaki a lebonyolítást? És ki tudja majd nézni Magyarországon? (Mandiner)
Egy csoportban mind a 36 csapat, több meccs, nehezen követhető események. A Real Madrid fellépése idején a Kabát FC lesz látható a hazai televíziós közvetítési jogokat megszerző cég fő csatornáján, de nem ez lesz az egyetlen nehézség a tv-nézőknek...
szept. 16
6:21
Környezetvédelem: macera, de megéri (Forbes)
A környezetvédelem mindig és minden területen sokkal több munkával, odafigyeléssel és gondolkodással jár, mintha nem törődnénk a világgal, ami körbevesz minket. A Cup Revolution Kft. alapítói a magyarországi vendéglátás és fesztiválszervezés régi motorosai, akik évek óta azon dolgoznak, hogy egyre egyszerűbb és megérősebb legyen az újrahasználható

Keresés