Madár Vera ritkán enged betekintést a magánéletébe, a család szeretetét azonban mindig igyekszik hangsúlyozni: a színésznő ezúttal néhány jól elkapott pillanattal kedveskedett a rajongóinak, olyan pillanatokkal, melyeket ésesanyjával élhetett át.
Megdöbbentően ronda, de annál izgalmasabb meccset hozott Varga Viktor és Dóra Béla Sztárbox-mérkőzése. A két fél az összecsapáson olyan szabálytalanul ugrott egymásnak, hogy a bírónak szüneteltetnie kellett a harcot, amíg figyelmeztette a harcosokat. Végül a Sztárbox története során először döntetlent hirdettek a pontozók!
Igazi harcot hozott olimpiai bajnokunk Pulai Imre és az Éjjel-nappal Budapest egyik legnépszerűbb szereplője, Király Peti összecsapása. Bár utóbbi tényleg minden erejét bevetette, igazából esélye sem volt az elképesztően okosan bokszoló Pulai ellen, aki végül véresre ütötte ellenfelét a ringben.
Egy luxusnyaralás sosem olcsó, főleg, ha az ember olyan felkapott helyeken próbál pihenni, mint Saint Tropez, a franciai Riviéra egyik ékköve. Ám az is erősen megdobja a büdzsét, ha valaki magángéppel utazik az áhított helyszínre, ahogy azt Vajna Tímea is teszi az Instagramon megosztott képsorozata tanúsága szerint.
Ötödik házassági évfordulóját ünnepli Tokár Tamás és felesége, Dorottya. Az ATV műsorezetője és a népszerű influenszer több mint 8 éve alkotnak egy párt, szerelmüket pedig egy társkereső alkalmazásnak köszönhetik.
A hír igaz is, meg nem is, felszínesen szemlélve valóban van egy ilyen vicces jelentése az egyik szavuknak, amely azért mélyebb rétegekkel is rendelkezik.
Kárpáti Rebeka büszke pomerániai törpespitz gazdi. Kedvence, Aperol pedig már számtalanszor bebizonyította, hogy nem hagyja el őt: kiskutyája ugyanis megannyi szörnyűség ellenére is mindig felépült.
A 76. Primetime Emmy Awards díjátadót a Los Angeles-i Peacock színházban tartották, és természetesen ezúttal sem volt hiány káprázatos ruhákból a vörös szőnyeges bevonulásnál.
A pandémia alatt terjedt el igazán a home office, aminek a végére ma már általános lett a hibrid munkavégzés, vagyis, hogy a hetünk egy részén otthonról, a másik – általában kisebb részében – a céges irodából dolgozunk. Sok szempontból örömteli változás ez, de vajon létezik-e árnyoldala is, ha munkaidőben a legtöbbször egyedül vagyunk?
Gondoltad volna, hogy az, ahogyan ébredsz reggelente, elképesztően sokan elárulhat az aktuális egészségi állapotodról? A szakértők szerint ha egy bizonyos tünetet rendszeresen tapasztalsz, azonnal érdemes orvoshoz fordulnod, mert súlyos bajt jelezhet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A színésznő szeptember 13-án vendégeskedett Drew Barrymore talkshowjában, ahol friss részleteket osztott meg frontotemporális demenciában szenvedő exférje állapotáról.
Bár nincs egy bombabiztos módszer, amivel garantáltan elkerülhetjük az Alzheimer-kórt, a kialakulásának kockázatát már azzal is csökkenthetjük, ha odafigyelünk arra, hogy milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Mutatjuk, milyen élelmiszereket érdemes beszerezned, és melyik tételt érdemes kihúznod a bevásárló listádról!
Emlékszik még arra, kik voltak a TV2 Mokka legelső műsorvezetői? Liptai Claudia elmesélte, milyen csörtéi voltak húsz évvel ezelőtt Havas Henrikkel. Már rögtön a harmadik adásban összeszólalkoztak, s még a csatorna folyosóján is üvöltve anyáztak egymással.
Megszólalt a botrányba keveredő Bese Gergő atya testvére. A családtag kitalált arról, mit gondolnak az egykori pap körül kialakult helyzetről, ami azután robbant ki, hogy kiderült, az atya melegbulikba járt, valamint videók készültek a szexuális aktusairól. A testvér szerint a Fidesz kihasználta a plébánost, és "az áldozata lett".
Bár sokan nem értették két évvel ezelőtt, hogy miként is tudott megbocsátani Azahriahnak a barátnője, miután megcsalta őt egy rajongójával, úgy tűnik, a pár azóta is rácáfol a feltételezésekre: Luna és az énekes továbbra is egy párt alkotnak. A barna szépség a madridi koncertjére is elkísérte az előadót.
Robbanás történhetett hétfő kora reggel Németországban. A jelentések szerint nagyszabású rendőrségi művelet zajlik Köln belvárosában. Az érintett nagy terület lezárták, a lakosságot arra kérték, hogy kerüljék el a belvárosi részt.
Kertész Lilla coach neve már ismerős lehet a GLAMOUR oldaláról, szervezet-pszichológus szakértőnk most egy új cikksorozattal jelentkezik, ahol a biohacking módszerek nyomába ered és saját tapasztalatai alapján vezet be ebbe roppant izgalmas és felkapott módszerebe. Tarts velünk ezentúl minden hétfőn reggel és ismerd meg jobban, hogy miért is olyan
A kommunikációnk jelentős része online zajlik, e-mailt írunk a kollégáinknak, Messengeren keressünk a barátainkat - nem árt, ha tisztában vagyunk az íratlan szabályokkal is. Mikor válaszoljunk? Hogyan válaszoljunk? Bárkit megkereshetünk Instagramon? Ráérünk az e-mailek megválaszolásával? Meddig húzhatjuk a Messenger-üzenetek olvasását? Ezekre a kér
Jennifer Aniston jó párszor okozott már felejthetetlen divatpillanatot a vörös szőnyegen, az idei Emmy-gálán azonban minden eddigi megjelenését felülmúlta.
Harry herceg 40. születésnapja alkalmából a királyi család három év után először köszöntötte őt nyilvánosan közösségi média felületein. Bár a gesztus békeajánlatnak látszik, a szakértők szerint Meghan Markle-t szándékos mellőzték a fotón.
Hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartott Pintér Sándor belügyminiszter az árvízi védekezésről a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ termében. Pintér elmondta, hogy a Boris-ciklon az utóbbi napokban jelentős károkat okozott Európa-szerte, a Duna kilépett a medréből, és hamarosan eléri a ciklus hatása Magyarországot is, hazánkban elsősorban a Dun