2024. szeptember 16. hétfő

szept. 16
13:51
Maszturbálni kezdett a mellette ülő nő előtt egy férfi a szerencsi vonaton (Telex)
A zaklató azt mondta, "nem látott más megoldást" nemi vágyai kielégítésére.
szept. 16
13:51
L.L. Juniorral és Dárdai Blankával folytatódik ma este az Ázsia Expressz! (Digital Hungary)
A TV2 idén immár ötödik alkalommal tűzte műsorára közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készült szuperprodukció ezúttal a Fülöp-szigeteken kezdődött, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget. A nézők az első két hét kalandjait látva tapasztalhatták, hogy az idei széria minden eddiginél nagyobb kihívást t
szept. 16
13:51
5 mindennapi dolog, ami csökkenti a magnéziumszintedet – és nem is tudtál róla (Bien)
Tudtad, hogy a magnézium több, mint 300 folyamatért felelős a szervezetünkben? Szinte minden szervrendszernek szüksége van magnéziumra az optimális szintű működéshez, ezért különösen aggasztó, hogy a becslések szerint az emberiség 85%-a magnéziumhiányos. Ráadásul a magnéziumhiányt nehéz teszteléssel diagnosztizálni, mivel a legtöbb a sejtekben és a
szept. 16
13:57
Július óta nem történt olyan a benzinárral, mint ami kedden fog (Infostart)
Viszonylag hosszú lánc szakad meg holnap, egy kis korrekciót eszközölnek az üzemanyagárakban.
szept. 16
13:57
Vadon Jani elárulta, miért tér vissza Balázsék után az Rtl-hez (Blikk)
Vadon Jani megszólalt arról, valójában miért vállalta el az RTL felkérését Az Árulók című műsorra. Azt is elmondta, szerinte az áruló vagy az ártatlan szerep áll közelebb hozzá.
szept. 16
13:57
Most jött: autó és kisbusz karambolozott, a mentők már a helyszínen (Metropol)
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
szept. 16
13:57
Esővíz elvezetés házilag? Megoldható! (Agroinform)
Az esővíz elvezetését akár házilag meg tudjuk oldani.
szept. 16
13:57
BMW: a fék elszállt, a nyereség olvad, az árfolyam a mélyben (vg.hu)
A Rolls-Royce-okba is jutott a selejtes komponensekből.
szept. 16
13:57
Török Gábor Magyar Péterről: minden megvan benne ahhoz, hogy sikeres legyen (SzMo)
A politikai elemző a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait arról, mennyire profin mozog Magyar Péter a politikában. Szerinte mindezt nemcsak a közvélemény-kutatások jelzik, hanem a közösségi médiában egymással versengő posztok, képek, videók is.
szept. 16
13:57
Zelenszkij reagált a Trump elleni második merényletkísérletre (Magyar Hírlap)
"A világon sehol sem szabadna léteznie olyan jelenségnek, mint a politikai erőszak".
szept. 16
13:57
A teljes közúti forgalmat érinti, hogy az áradás miatt le kellett zárni az egyik hazai határátkelőt (Magyar Nemzet)
Mutatjuk a kerülőutakat.
szept. 16
13:57
Eltűnt az állami vagyon értékteremtő képessége (Forbes)
A közel 12 ezer milliárd forintos állami vagyon éves hozadéka potom 20 milliárd forint avagy az "alapítványosítás" kedvezőtlen mellékhatásai.
szept. 16
13:57
Családi nap – A kormányhivatal hagyományos közösségépítő rendezvényt tartott (Nyíregyháza)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal hagyományos közösségépítő családi napot szervezett a munkatársaik és családtagjaik számára. Az esemény keretében a résztvevők közösen tekinthették meg a Nyíregyházi Állatparkot, erősítve ezzel a hivatal közösségét és családias légkörét. A program célja a kikapcsolódás mellett a csapatkohézió növelés
szept. 16
13:57
Hétfő délben Visegrádon a mobilgátak telepítését ellenőrizte Orbán Viktor (vasárnap.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök Visegrádon folytatta az árvízi védekezést irányító munkát – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Hétfő délben Visegrádon a mobilgátak telepítését ellenőrizte Orbán Viktor miniszterelnök. A terepszemlén a helyi védekezésért felelős vízügyi szakemberek, Vitályos Eszter, a térség országgyűlési képviselője valam
szept. 16
13:57
Három helyen is kiválogatták a legjobb fiatal szürkemarha bikákat (Magro)
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kollégái a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete tagjaival elvégezték a fiatal szürke szarvasmarha bikák válogatását a bugacpusztaházi, az izsáki, valamint a kunszentmiklósi állattartó telepeken.
szept. 16
13:59
Manfred Weber is támogatja, hogy Orbán szerdai EP-vitáját halasszák el (SzMo)
Weber támogatja a szintén EPP-tag TISZA felvetését az árvíz miatti halasztásról. Hivatalos döntés még nincs, de az már biztos, hogy Orbán és Magyar Péter nem most szerdán vitázhat politikusként először.
szept. 16
13:59
Hátborzongató felvételek a cseh árvízhelyzetről (Magyar Hírlap)
Emberfeletti küzdelem.
szept. 16
14:03
Utóvizsgálatot indított a Spar ellen a Gvh (Blikk)
A Gazdasági Versenyhivatal utólagos vizsgálatot rendelt el a Sparral szemben, pár nappal azután, hogy a cég megnyerte a kormánnyal szembeni pert az Európai Unió Bíróságán. A GVH közleménye szerint, egy évekkel ezelőtti ügy miatti kötelezettségek teljesülése ügyében kutakodnak.
szept. 16
14:03
"A szélén táncolunk annak, hogy meg kell-e nyitni a Mosonmagyaróvárt védő szükségtározót" (hirado.hu)
Megérkezett az árhullám Magyarországra. Reggel hat órakor Nagybajcsnál a legmagasabb fokozatú készültséget kellett elrendelni a vízállás növekedése miatt – mondta el Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
szept. 16
14:03
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei (Márkamonitor)
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (Mmsz). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (Mol
szept. 16
14:03
"A védekezés megfelelő ütemben halad" – Orbán Viktor a visegrádi mobilgátnál folytatta az árvízi védekezést irányító munkát (BorsOnline)
Orbán Viktor miniszterelnök Visegrádon folytatta az árvízi védekezést irányító munkát.
szept. 16
14:03
Lemondott Thierry Breton, az Európai Unió belső piaci biztosa (Magyar Hírlap)
Döntését Ursula von der Leyennek címzett nyílt levélben jelentette be.
szept. 16
14:03
A francia elnök már meg is találta a hirtelen lemondott Thierry Breton utódját (Magyar Nemzet)
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Stéphane Séjourné leköszönő külügyminisztert javasolta európai biztosnak "az ipari és technológiai szuverenitás és az európai versenyképesség kérdéseire összpontosítva".
szept. 16
14:03
Visszalépett a francia EU-biztos, áskálódással vádolja Ursula von der Leyent (Telex)
Thierry Breton szerint Von der Leyen a háta mögött megpróbálta meggyőzni Emmanuel Macront, hogy ejtse őt.
szept. 16
14:03
Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát (naphire.hu)
Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
szept. 16
14:05
A katonák is segítik az árvíz elleni védekezést (Magyar Nemzet)
Három munkacsoport dolgozik Neszmélyen és Pilismaróton.
szept. 16
14:09
Itt a térkép! Mutatjuk, hol csap le a legdurvábban a közelgő árvíz (Blikk)
A Boris-ciklon továbbra sem kíméli Európát: jelentős károkat okozott a környező országokban, egyes helyeken már halálos áldozatokat is követelt. Magyarországon pedig még csak most fog tetőzni. Hazánkat ábrázoló infografikán mutatjuk, hogy az egyes területeken milyen fokú veszélynek van kitéve a hazai lakosság.
szept. 16
14:09
Szijjártó Péter: A paksi bővítés mutatja, hogy a nukleáris együttműködés visszahozhatja a racionalitást a világpolitikába (hirado.hu)
A paksi atomerőmű bővítése kiváló példa arra, hogy a nukleáris együttműködés visszahozhatná a józan észt, a racionalitást és a békés egymás mellett élés reményét a nemzetközi politikába – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.
szept. 16
14:09
Ilyennek látják a fiatalok a munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket (Adózóna)
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek. Eközben mintha be lenne betonozva a megbecsültségük a munkahelyükö
szept. 16
14:09
Újra a kortárs művészeté a főszerep a Bálnában (Portfolio)
Újra jelentkezik Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amely 2024-ben nemzetközivé bővül és 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát. Szeptember 26-29. között a Bálnában mutatkoznak be a hazai és külföldi galériák, valamint a legkeresettebb művészek. A kiállítás és vásár melle
szept. 16
14:09
Liptai Claudia: Puskás Petinek kéne nyernie a Sztárban Sztár All Starst! (SzMo)
Volt itt goblin a Harry Potterből, Lady Dömperbe oltott Beetlejuice és túl jól éneklő Bllie Eilish.
szept. 16
14:09
Szakmai, logisztikai, tárgyi, anyagi segítséget nyújt az állam (Magyar Hírlap)
Rétvári Bence: A települések a védekezésre fordított összegeket később igényelhetik a vis maior alapból.
szept. 16
14:09
A nukleáris együttműködés visszahozhatja a racionalitást a világpolitikába (Demokrata)
Két új reaktor építése is zajlik Pakson, hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
szept. 16
14:09
Elmosott az árvíz két megyét Romániában: többen meghaltak, és ezrek vannak veszélyben (Mandiner)
Az áradásban legkevesebb hatan meghaltak, a kár óriási. Több ezer ház megsemmisült, az ivóvízrendszer pedig beszennyeződött.
szept. 16
14:09
1100 éve Európában, 20 éve az unióban – Nyíregyházán is számos programmal várják az érdeklődőket (Nyíregyháza)
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében 1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel országos kulturális programsorozat indult augusztusban. A programsorozat keretein belül a hétvégén több eseményre is várták a nyíregyháziakat, többek között a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
szept. 16
14:15
Müller Cecíliáék szerint be kell adni a 7. osztályosoknak ezt az oltást (Menedzsment Fórum)
Hatásos és biztonságos a 7. osztályos gyermekek hepatitis B elleni védőoltása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hétfőn az MTI-vel.
szept. 16
14:15
A kisfejűség (mikrokefália) okai, tünetei és kezelése (WebBeteg)
A mikrokefália egy ritka neurológiai állapot, melyben a csecsemő fejmérete és agya lényegesen kisebb, mint a vele azonos korú és nemű gyerekeké. A születésnél kimutatható kisfejűség általában a méhen belüli abnormális agyfejlődés eredménye, de előfordul, hogy születés után nem növekszik az agy megfelelő mértékben. A kisfejűség széles skálán mozog,
szept. 16
14:15
Negatív meglepetés Kínában (ProfitLine)
Kínában szombaton tették közzé a kiskereskedelmi forgalomról és az ipari termelésről szóló augusztusi adatokat.
szept. 16
14:15
Hűvösen reagált a Commerzbank vezérigazgatója az UniCredit közeledésére (Portfolio)
A Commerzbank vezetésének megvannak a saját tervei a bankkal - reagált hétfőn Manfred Knof vezérigazgató az egyesülést javasló UniCredit elképzeléseire hozzátéve, hogy továbbra is szeretné, ha a hitelintézet független maradna.
szept. 16
14:15
Tovább koncentrálódhat a gazdagok vagyona (vg.hu)
Négy év múlva elérheti a 20 ezer milliárd forintot a privátbanki kezelt vagyon.
szept. 16
14:15
"Fogalmam sem volt" - duzzadt nyirokcsomónak nézte a daganatot a férfi, zokogott az orvosnál (BorsOnline)
Egyre fáradékonyabb lett, de még ekkor sem aggódott.
szept. 16
14:15
Adhd: figyelemzavar, hiperaktivitás? Tegyünk rendet! – A szakértő válaszol (Life)
Ideje tisztázni, mikortól Adhd-s a gyerek!
szept. 16
14:15
Duplakoncerttel indítja az évadot a Concerto Budapest (Magyar Hírlap)
A már hagyományos Magyar Kincsek Ünnepe és a Mozart-nap mellett megrendezik a Hegedű Ünnepét is.
szept. 16
14:15
Két újabb halálos áldozata van az ausztriai áradásoknak (Magyar Nemzet)
Háromra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma.
szept. 16
14:15
Esetleg még le lehetne fóliázni a lakáskiadókat (Mandiner)
Nekem is okoz gondot a magánszállások burjánzása. A tiltások mégsem oldanak meg semmit.
szept. 16
14:15
Hajtóvadászat indult az utakon, 1 hétig razziáznak a rendőrök (AC News)
Egy hétig rengeteg rendőr lesz a hazai utak mentén, ugyanis hétfőtől európai, átfogó hajtóvadászat indult a szabálysértők ellen.
szept. 16
14:15
Jövőre Budapestre érkeznek a világ legjobb Counter-Strike csapatai (Telex)
A budapesti Majorre még várni kell, de a StarLadder versenysorozata 2025. szeptember 13. és 21. között a magyar fővárosban lesz.
szept. 16
14:15
Harry herceg 40 éves lett, magyar kommentelők szerint a felesége miatt nem tett le semmit az asztalra (Sassy)
A herceg és Meghan Markle, Sussex hercegnője 2020 óta Kaliforniában él, miután Harry lemondott a brit monarchiában betöltött tisztségéről.
szept. 16
14:15
Az alkotás kikapcsol, feltölt és békét ad (kultura.hu)
Az esős őszi délutánokat vagy hosszú téli estéket a régiek kézművességgel tették hasznossá. A Petőfi Akadémia új videójából megtanulhatunk hántolt, főzött vesszőből szappantartót készíteni Legeza Márta kosárfonó, népi iparművész segítségével – és kipróbálhatjuk, milyen, mikor az alkotás kikapcsol, feltölt és békét ad – ahogyan Márta érzi.
szept. 16
14:17
Újabb emberéleteket követelt az árvízhelyzet Magyarország szomszédjában (Magyar Nemzet)
Ausztriában további jelentős mennyiségű csapadékra számítanak.

Keresés