A Tether, a Circle, a Paxos és a Techteryx, a négy vezető stabilcoin-kibocsátó azonosította és befagyasztotta a Lazarus csoporthoz kapcsolódó tárcákat. Ezek a tárcák, amelyek több millió értékű kriptovalutát tartalmaznak, vélhetően különböző kriptovaluta-lopásokból származó pénzek tisztára mosásában érintettek. A Lazarus csoport – egy észak-koreai
Bécs már elesett, miközben a Duna vízszintje tovább emelkedik. Ez semmi jót nem jelent a magyarországi folyószakaszra nézve, különösen azért, mivel a magyarországi árvízi kitettség jóval nagyobb, mint nyugati szomszédunké. Európában ugyanis hazánk árvízi kitettsége a legnagyobb. Ehhez évtizedes árvízvédelmi problémák is társulnak, melyek a mostani
A világ legrangosabb és legelismertebb szépségversenyét idén 73. alkalommal írták ki a szervezők. Magyarország egy meglehetősen hosszú szünet után 2023-ban visszatért a nemzetközi sorozat mezőnyébe.
Félévszázados, erkeles érettségi évfolyam találkozót rendeztek a gyulai gimnáziumban. Ezt az évfolyamot 209-en kezdték el, az 1974-ben végzett hat osztályból 130-an jelentek meg a szombati eseményen. A program különlegességét adta, hogy két tanár is megjelent a találkozón. Az évfolyamtalálkozó ötlete 2023-ban merült fel. Nyolc hónap alatt sikerült
A hidrogén technológiai sokfélesége, valamint az ökoszisztéma-szemlélet alapvető fontosságú ahhoz, hogy Európa sikeresen megvalósíthassa fenntarthatósági céljait, hangzott el a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Nyári Egyetemén Zalaegerszegen. Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója elmondta,
A fejlesztési tartalék képzése azzal az előnnyel jár az egyéni vállalkozók számára, hogy az e címen nyilvántartott összeg a vállalkozói személyi jövedelemadó szabályai szerinti adózóknál (ők a tételes költségelszámolók) csökkenti az egyéni vállalkozó bevételét [szja-törvény 49/B § (6) bekezdés f) pontja]. Milyen esetekben lehetségesek szankciók?
Amíg nem érjük el a csúcspontot, és amíg nem vagyunk túl a nehezén, addig én nem megyek el az országból, hanem itthon vagyok – mondta a Facebookra feltöltött videójában Orbán Viktor miniszterelnök.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
Orbán Viktor miniszterelnök Visegrádon folytatta az árvízi védekezést irányító munkát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Tudom, hogy komoly rajongótábora van. Tudom, hogy millió pszichológiai cikk magyarázza meg, hogy egy bizonyos korban a gyerekeknek éppen az ilyen egyszerű történetekre van szükségük. És nem, nem hiszek a könyvégetésben. De ha valaha valaki felgyújtana egy Bogyó és Babóca kötetet, én vinnék gyufát.
A részvénypiacok a múlt heti jó teljesítmény után stagnálnak vagy lefelé csúsznak, a szerdai, történelmi jelentőségűnek tartott kamatdöntésre várnak. A forint erősebb lett, a Richter szépen húz Budapesten. Jól állnak az európai gáztárolók, nő a feszültség Kínában. Hogyan (nem) hat a tőzsdére az amerikai választás?
A Magyar Honvédség Klapka György páncélos dandárjának katonái hétfő reggeltől Neszmélyen és Pilismaróton hajtanak végre árvízvédelmi feladatokat - mondta el a tatai helyőrségű dandár parancsnoka a pilismaróti Duna-parton tartott sajtótájékoztatóján.
A díjnyertes színésznő, Nicole Kidman nem volt ott a 76. Emmy-díjátadón vasárnap este, de érthető oka volt, hogy kimaradt a ceremóniáról. A sztárt nem jelölték az idei eseményen egyetlen díjra sem, annak ellenére, hogy nemrég szerepelt az Máshon és A tökéletes pár című filmekben. Távolmaradása mögött azonban más indok állt.Kidman részt vehetett vol
Átlépte a 10 milliót a lakossági bankszámlák száma, miután félév alatt több mint százezer újat nyitottak belőlük. A bankkártyák egyre nagyobb részét digitalizálják, gyors tempóban terjed a mobilbankolás, és egyre kevesebben használnak készpénzt. Az ATM-ek száma ennek ellenére növekszik, hiszen a jegybank előírta a telepítésüket - derül ki a Bank360
A Szigetközben Mosonmagyaróvárnál a Lajtán hétfő reggel 6 órakor el kellett rendelni a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget az állami védvonalakon.
Jamal Musiala alig 15 másodperc elteltével szerzett gólt szombaton a Bundesligában, de ezzel csak a 12. azon a ranglistán, amelyen Szalai Ádám a hatodik helyet foglalja el.