Az idei első negyedévben már a kilábalás jeleit mutatta a mintegy másfél éves visszaesés után a hazai lakáspiac – ezt állítják egybehangzóan a KSH és az MNB legfrissebb jelentései. Az egyes részpiacok ugyanakkor eltérő dinamizmussal reagáltak a fordulatra. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a közeli jövő a most még elmaradó területek számára is
Harmadik alkalommal rendezik meg a FolkPark Táncházfesztivált. Augusztus 15-én a Budapest Parkban várják a népzene és a néptánc kedvelőit, ahol 22 órától hajnali 2-ig három tánctéren húzzák a talpalávalót.
Villámgyorsan terjedtek az Athénhoz is veszélyesen közel kerülő lángok az elmúlt napokban. Csak azután sikerült megállítani a tüzeket, hogy jelentősen alábbhagyott az erős szél. Egy nő meghalt, legkevesebb tizennyolcan megsérültek a több mint 40 ezer hektáron pusztító tűzvészben.
Magyarország gazdasági elszigetelődése és a költségvetési hiány miatt hozott intézkedések a befektetéseknek kedvezőtlen piaci helyzetet teremtenek. Bár az Intrum index növekedett az elmúlt negyedévben, az állami intézkedések közvetetten negatívan befolyásolják a háztartások fizetőképességét. Emellett a GDP-növekedés elmaradt a várttól az ipar gyeng
Fontos inflációs adat érkezett ma az Egyesült Államokból, ezt megelőzően kiváró hangulat jellemezte a tőzsdéket, és az adatközlés után sem sokat változott a helyzet, az irányadó amerikai indexek vegyesen nyitottak, az európai tőzsdéken pedig kitartanak a mérsékelt pluszok. A BUX közben a nap nagy részén tegnapi záróértéke alatt állt.
A brit Nemzeti Sarkkutató Intézet szerint az Antarktiszon szokatlanul hosszú "hőhullám" volt télen. Erről a TASR tájékoztat az AFP keddi jelentése alapján.
Matt Damon egy friss interjúban beszélt arról, hogy miként igyekezett elkerülni azt az intenzív médiafigyelmet, amellyel pályatársának, Ben Afflecknek kellett szembesülnie az elmúlt években.
Az Európai Bizottság 99,5 millió eurós állami támogatást hagyott jóvá egy romániai gumiabroncsgyár számára - írta az economedia.ro az uniós testület közleménye alapján.
A rendező korábban azt mondta, Clooney nem igazi filmsztár. A színész most egy interjúban küldte el a fenébe Tarantinót, és David O. Russell rendezőről is kifejtette lesújtó véleményét.
A zuhanyrózsa még rendszeres és alapos tisztítás mellett is vízköves lehet. A lerakódott vízkő pedig nemcsak csúnya látvány, de tönkre is teheti a zuhanyfejet. A kis lyukak eltömítődnek, a víz nem tud rendesen átfolyni rajtuk, plusz össze-vissza spriccelhet, nem kevés bosszúságot okozva tusolás közben. Létezik azonban egy trükk, amivel harminc perc
Itt a nyár, vár az utazás! Hányan és hányan álmodoztunk róla évközben, hogy ismét a szabadság, kaland és önmegvalósítás útjára lépjünk - mint turisták. Pedig érdemes lenne némi önvizsgálatot és kritikai szemléletet alkalmaznunk, mielőtt útra kelünk: felismerni a kapcsolódó hátrányokat és téveszméket. Az utazás a legtöbbször öncélú, nem hozza el a v
Kigyulladt egy erdős terület Budapest XVIII. kerületében, a Gyömrői út és a Csévéző utca közelében. Mintegy egy hektárt érintenek a lángok, amelyeket a fővárosi hivatásos tűzoltók oltanak.
Már következő hónapban bemutatkozhat a harmadik generációs Apple Watch SE, azaz az almás vállalat, olcsóbbik okosórája – most először azonban egy olyan területen faragnának az előállítási költségekből, ami nem igazán márkahű; az új okosóra tokozását a pletykák szerint ugyanis alumínium helyett műanyagból gyártanák. - írja az Index.
A Crypto.com kriptovaluta tőzsde hivatalosan is az UEFA Bajnokok Ligája, Európa legnívósabb klubfutball versenyének hivatalos szponzora lett, közel két évvel azután, hogy visszalépett egy hasonló megállapodástól. A szponzorációt hivatalosan a szerdai UEFA Szuperkupa mérkőzésen, a Real Madrid és az Atalanta között, Varsóban jelentik be, áll a tőzsde
Negyven éve, 1984-ben jelent meg a P. Mobil Honfoglalás című albuma, rajta a címadó szvittel, a zenekar életművének talán legfontosabb szerzeményével. Amikor a felvételek zajlanak, éppen mindent vitt az István, a király, a mozikban, a Szegedi Szabadtéri Színpadon és az akkor csúcson lévő P. Box koncertjein.
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n. Az intézkedések több Duna-hidat is érintenek: a Lánchidat már csütörtökön, a Szabadság hidat pedig vasárnap este lezárják.
A francia légierő két repülőgépe szerda reggel lezuhant Autreville településnél. Az egyik katapultáló pilótát megtalálták, aki ugyan megsérült, viszont eszméleténél van. Sajtóértesülések szerint összesen három ember volt a repülőgép(ek) fedélzetén. A környező tűzoltóságokról összesen 33 tűzoltót és tizenegy járművet mozgósítottak.
2024. július 31-től hatályos az a rendeletmódosítás, amely alapján hamarosan kiírhatják a megújult bölcsődei támogatást - szúrta ki a Pénzcentrum. Mutatjuk a részleteket.
Nem alakulnak jól Meghan Markle és Harry herceg dolgai: nehézségekbe ütközik Meghan új saját márkájának elindítása és ezúttal egy felmondás is nehezíti az életüket. Josh Kettler mindössze három hónapos munkaviszony után távozott tőlük. Most pedig az okokra is fény derült.
Ha mostanában úgy érzed, hogy szokatlanul fáradt vagy, nem vagy egyedül. A retrográd Merkúr rendszeresen visszatérő égi jelenség, amely jelentős hatással lehet az alvásodra és általános energiaszintedre.
A MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon. A Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain ad ásványvizet az utasoknak. A ví
A Motherson-Mosonmagyaróvári Kc hivatalos közleményben tudatta, hogy a selejtező átugrása után rögtön a csoportkörben kezdi meg a 2024-2025-ös Európa-ligát.
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője a párt honlapján közzétett A kettős mérce szabadságának a szobra? című írásában kiáll