Az Eurostat adatai szerint az EU gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, a magyar 0,2 százalékot esett. Az éves GDP-bővülésben jobban állunk, de részben azért, mert tavaly utolsók voltunk.
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n. Az intézkedések több Duna-hidat is érintenek: a Lánchidat már csütörtökön, a Szabadság hidat pedig vasárnap este lezárják.
A változó adószabályok és törvények miatt számos szupergazdag választ magának új otthont. Elsősorban a britek és a kínaiak költöznek, és bőven vannak, akik tárt karokkal és pénzügyi előnyökkel várják őket.
Az idén januári indulást követően már több banknál is elérhető a megszokott, legalább 20 százalék helyett mindössze 10 százalékos önerővel felvehető, a fiatalok első saját otthonhoz jutását segítő lakáshitel. Mivel első lakásként a legtöbben kisebb alapterületű, egy- vagy másfél szobás ingatlanokat választanak, az LG Magyarország és a Hadnagy Stúdi
A UBS megállapodott a Credit Suisse amerikai jelzáloghitel-üzletágának eladásáról - közölte szerdán Todd Tuckner, a UBS pénzügyi igazgatója, a vevő megnevezése nélkül.
Miután 2020-ban a Netflix bemutatta az Emily Párizsban című sorozatot, elég hamar egyértelművé vált, hogy a nézők nagy része egyáltalán nem kedveli a Lily Collins által alakított karaktert. Az elmúlt években bár próbálta a színésznő védeni a karaktert, egy tulajdonságától mégis szeretné elhatárolni magát.Az augusztus 15-én debütáló Emily Párizsban
Myenty Abena már este Moszkvába utazik, hogy az orvosi vizsgálatokat követően csatlakozzon régi-új edzője, Dejan Sztankovics csapatához, a Szpartak Moszkvához, amely másfél millió eurót fizet a védőért.
Curtis lesz az egyik sztárfellépő a Szent István-napi ünnepi események alatt. Az előadó a Műegyetem rakparton tart majd ingyenes koncertet a rajongóknak. A rendezvénysorozat keretében olyan előadók lépnek még színpadra a rapperen kívül, mint Dés László, Kiss Tibi vagy Péterfy Bori. Mutatjuk, hol és milyen programok várják a látogatókat a hosszúhétv
Az élelmiszeripari szektor újabb jelentős fúzióra készül, a Mars bejelentette, hogy megvásárolja a Kellanova nevű vállalatot, ami az idei év egyik legnagyobb üzletének ígérkezik. A tranzakció révén két meghatározó szereplő egyesül - írta a Bloomberg.
A 11. kerületben, Simmeringben található Pfaffenau-i hulladékégető üzem Ausztria legmodernebb gyára, ahol áramot és hőt állítanak elő több ezer háztartás számára. Emellett itt azt is vizsgálják, hogyan lehet a jövőben a maradék égéstermékeket hasznosítani. Bécs városának köztisztaságért és hulladékgazdálkodásért felelős ügyosztálya (MA48) most a jö
NAPI Kommentár. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Gyurcsány mondja Magyar Péternek, hogy áruló. Mulatságos helyzet, amikor két ilyen ember igyekszik bebizonyítani a másikról, hogy ki az alávalóbb.
Az Egyesült Államokban a spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) továbbra is masszívan gyűjtik a bitcoint, és hamarosan meghaladják az eszköz létrehozójának birtokában lévő bitcoinok mennyiségét. Ugyanis a januárban jóváhagyott és elindított új amerikai spot Bitcoin ETF-ek összesített BTC-állománya elérte a 909700 coint. A Bloomberg vezető
Interjút adott a hétszeres olimpiai bajnok tornász, Simone Biles édesanyja, aki azok után venné fel a lányával a kapcsolatot, hogy fiatalon örökbe adta. A megtört édesanya drogproblémákkal küzdött, emiatt mondott le gyermekéről.
Minden csillagjegynek megvan a maga jellemzője a kapcsolatok terén. Tudd meg listánkból, hogy zodiákusod szerint milyen mintákat követsz a párkapcsolatban, mennyire szereted a másikat és mit kell tenned annak érdekében, hogy dolgozz hibáidon és azokon a területeken, melyekben a szerelemben gyengébben muzsikálsz.
Összességében a várakozásokkal egyező inflációs adatok érkeztek. Az infláció júliusban 2,9%-ra csökkent, míg a maginfláció 3,2%-ra mérséklődött. Az adat konzisztens azzal, hogy az infláció lassan, fokozatosan csökken a cél felé, miközben a gazdaság egyelőre stabil. Az adat hatására a piaci árazások is feltehetőleg inkább a 25 bázispontos szeptember
A korrupcióval gyanúsított Czeglédy Gergő alpolgármester letartóztatásának meghosszabbítása után Kiss László polgármestert is őrizetbe vették. Óbudán dőlni látszik a baloldal korrupciós kártyavára...
Január 2. óta a leggyengébb szintre bukott a dollár az euróval szemben szerdán délelőtt, és ez segített abban, hogy a forint nagyon közel kerüljön a dollárral szemben egy hároméves trendvonal letöréséhez. Egyelőre nem egyértelmű, hogy ez megtörténik-e, mivel a ma délutáni amerikai inflációs adat a várttal egyező lett, így elmaradtak a nagyobb deviz
Van olyan halfaj, amelyiknek nem kell vízmelegítő az akváriumba és elvan levegőztető nélkül is? - Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyakran érkeznek szerkesztőségünkbe, nézzük a választ!
A Nantes visszalépése miatt rögtön a csoportkörben kezd az Európa-ligában a Motherson Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata – számolt be hivatalos felületein a klub.
A készülő írást a tíz éve, Norvégiában elültetett lucfenyőkből készülő papírra nyomtatják majd ki. 2114-ig azonban hét lakat alatt őrzik Tommy Orange művét.
A fekete berkenye bogyótermésének fanyar íze kissé kiszárítja a szájat, ezért egyes vidékeken – megtévesztő módon – „fojtogatóbogyónak” is nevezik, noha biztonsággal fogyasztható, és akár egészségügyi panaszok enyhítésére is alkalmas.