A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a dán Midtjylland ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idényének 3. selejtezőkörében, 1-3-as összesítéssel búcsúzott. Átkerült az Európa-ligába, csütörtökön derül majd ki, hogy a tavalyi "ismerős" Klaksvik, vagy a Borac Banja Luka lesz-e az ellenfél.
Az UTE tekvondósa azt mondta az InfoRádióban, hogy szupererő rejlik a párosukban, és a jövőben is szeretnének minden olyan versenyt megnyerni, amelyen elindulnak. Márton Viviana felidézte, hogy ösztönösen csinálta a show-t az olimpiai döntőben, és sok erőt merített a szurkolók buzdításából.
A magyar női kézilabda-válogatott remek közösséget alkotva kihozta magából a maximumot a párizsi olimpián – mondta az InfoRádióban a szövetségi kapitány. Golovin Vlagyimir hozzátette: a játékosok büszkék lehetnek a hatodik helyre, amit a mezőny legfiatalabb csapataként értek el.
A párizsi ötkarikás játékokkal befejezte a versenyszerű kajakozást a kétszeres olimpiai bajnok. Csipes Tamara azt mondta az InfoRádióban, hogy maradéktalanul elégedett a Franciaországban megnyert két ezüst- és egy bronzéremmel. Hozzátette: nem fáj elismernie, hogy Lisa Carrington ezúttal jobb volt nála, és nem hiányzik neki az újabb arany, mert fon
Hiába futballozott kifejezetten jól az első félidőben a Ferencváros, hiába szerzett korán gólt, nem tudta ledolgozni az egy hete Dániában összeszedett kétgólos hátrányát: az 1-1-es döntetlen után a Midtjylland örülhetett a továbbjutásnak. Tekintse meg a mérkőzésen készült legjobb fotóinkat!
Hiába futballozott kifejezetten jól az első félidőben a Ferencváros, hiába szerzett korán gólt, nem tudta ledolgozni az egy hete Dániában összeszedett kétgólos hátrányát: az 1-1-es döntetlen után a Midtjylland örülhetett a továbbjutásnak. A mérkőzés után a Fradi középpályása, Philippe Rommens értékelt.
A Barum Rally a Lengyel Rally után a második legnagyobb múltra visszatekintő versenye az idei ERC sorozatnak. A cseh verseny pedig a rallysport magyar szerelmesei között is igen népszerű, ideje hát megismerni a verseny történetét is.
5-2-es összesítéssel továbbjutott a Konferencia-liga harmadik fordulójából a Paks, a zöldek a 3-0-s odavágó után 2-2-es döntetlent játszottak kedden este Montenegróban, az Fk Mornarral. Bognár György vezetőedző és a középpályás, Vécsei Bálint értékelt a paksifc.hu-nak.
A Philadelphia Union Gazdag Dániel két gólpasszának is köszönhetően 4-2-re legyőzte az FC Cincinnatit az észak-amerikai labdarúgó Ligák Kupája nyolcaddöntőjében.
Hazai pályán fogadja a Puskás Akadémia az örmény Ararat-Armeniát a Konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójában. A felcsútiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt beszélt a csütörtöki visszavágóról, valamint csapata egygólos előnyéről.
A 2024-2025-ös idény első trófeáját szerezheti meg szerda este a Real Madrid, amely az olasz Atalanta ellen lép pályára a Szuperkupa döntőjében. A madridiak vezetőedzője, Carlo Ancelotti megtartotta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.
Az előző ötkarikás játékokon egyesben aranyérmes kajakos azt mondta az InfoRádióban, hogy az erős hátszél miatt az utolsó pillanatokban úgy döntöttek Nádas Bencével, hogy változtatnak a begyakorolt taktikán, de a szívük és a tomboló közönség behozta őket a második helyre a párizsi olimpián. Tótka Sándor arról is beszélt, miért nem sikerült jó pályá
Charles Leclerc-nek jövőre másodszor lesz sokszoros világbajnok csapattársa a Ferrarinál, a monacói azonban nem retten meg a kihívástól, sőt, Lewis Hamilton érkezésében önmaga és a csapat számára is fejlődési lehetőséget lát.
Kiss Zoltán nagy név volt a szakmában, a Toto Box Promotion profi istálló tulajdonosaként is dolgozott, aki nem mellesleg Márton Vivanana olimpiai bajnok büszke nagyapja lehetett.
A portugál vezetőedző a Lille elleni, 1-1-es döntetlennel zárult mérkőzést követően nyilatkozott, miután biztossá vált, hogy csapata, a Fenerbahce 3-2-es összesítéssel búcsúzott a Bajnokok Ligája további küzdelmeitől.
A Hyundai Motorsport azt tervezi, hogy részmunkaidős versenyző helyett főállású kaphatja a koreai gyártó harmadik Rally1-es autóját 2025-től, így pedig akár véget is érhet Esapekka Lappi karrierje gyári versenyzőként.
A skót Rangers vezetőedzője, Philippe Clement teljesen kiborult a játékvezetésre, miután csapata kedd este búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában.