Telefonon vezetett le egy szülést egy budapesti mentésirányító. A fővárosi anyukánál hamarabb indult be a szülés, így az otthonában hozta világra a gyermekét. Az asszonynak olyan erősek voltak a fájásai, hogy a férje hívta a mentőket, ám addigra már elő akart bújni a baba, akinek a nyakára rátekeredett a köldökzsinór, ám végül ezt is megoldották.
Több mint négy évtizede jelent meg Az istenek a fejükre estek című film, amelynek egyik legikonikusabb és legkedveltebb szereplője volt Nǃxau ǂToma, aki Xit, a busmant alakította. A namíbiai férfi a !Kung nép tagja volt, de világhírre tett szert a filmmel és annak folytatásával. Több mint 20 évvel ezelőtt, 2003-ban hunyt el.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Skandináv lottó augusztus 7-én megtartott, 32. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki:
A kiegyezést követő években példátlan népességbumm következett be a fővárosban, amely mágnesként vonzotta a boldogulni vágyókat. Köztük rengeteg fiatal, jellemzően alsóosztálybeli nőt, akiknek munkája elengedhetetlen volt a város zavartalan működéséhez, a polgári szem mégis legtöbbször átsiklott felettük. Bár testben jelen voltak, valójában mégis l
Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója a nap folyamán közölte, hogy őrizetbe vettek két személyt, akik merényleteket terveztek elkövetni a csütörtökre, illetve péntekre Bécsben meghirdetett koncerteken.
Az ellentmondásos választás után sem látszik, mikor térhet vissza a rend és a fejlődés a világ egyik legnagyobb olajtermelő országába. Venezuela helyzetét a nagyhatalmak politikája is nehezíti.
Hihetetlenül fordulatos meccsen győzte le Olaszországot a magyar férfi vízilabda-válogatott. Vogel Soma öt büntetőt védett ki, Manhercz és Zalánki vitte még a csapatot. A horvátok jönnek a döntőért.
Folytatja az informális egyeztetéseket a fővárosi frakciókkal a TISZA Párt – erről számol be a Facebook-oldalán Magyar Péter, ám a jövőbeli együttműködéshez azonnal feltételeket is támasztott. Posztjában reagált Szentkirályi Alexandra legutóbbi bejegyzésére is, amelyben elmondta, hogy a TISZA elnöke felkereste, ám ő nem akar vele semmilyen módon tá
Emberek milliói rajonganak a pályafutása kezdete óta Kate Winsletért. A színésznőt azonban sértő kritikával illette egy kollégája az új filmje, a Lee forgatásán. A stábtag Winslet alakjára tett csúnya megjegyzést, miközben a színésznő a szerep kedvéért nem követett szigorú diétát, mert a karaktere megkívánta a "puhább" testet.
Szerdán este több mint száz megmozdulásra számítottak, sok hasonló torkollt erőszakba az elmúlt napokban. Végül főként békés ellentüntetések voltak. Az erőszakhullám a southporti hármas gyilkosság után robbant ki. Álhírek, rasszista hangok szították, de egyre inkább faji zavargások jellegét öltötte, támadott már kocsmára mecset védelmére érkezett t
Teljes őrületbe torkollott a magyar csapat hazai odavágója a sorozat harmadik fordulójában, de végül a Paks a 3-0-s győzelemmel már fél lábbal a negyedik körben van.