Kisebb emelkedéssel indította a napot a magyar tőzsde, a blue chipek szinte kivétel nékül feljebb kerültek és a Masterplast is erősödik a gyorsjelentés után.
Szerinte minden ipari tevékenység hordoz magában veszélyeket, a legtöbb biológiailag veszélyes hulladékot például a klinika termeli. "De nem az a helyes magatartás, hogy zárjuk be a klinikát."
"Magyarország egy kihívásokkal teli időszakban tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, célunk, hogy kulcsfontosságú területeken lépjünk előre" - jelentette ki Varga Mihály, miután Elisabeth Svantesson svéd pénzügyminiszterrel tárgyalt Brüsszelben.
A rémes Villa-meccs után Jürgen Klopp is megszólalt, és nagy meglepetésre az edző arról beszélt, hogy az eredmény ellenére is elégedett volt a játékosaival.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd reggel váratlanul Kijevbe érkezett, útjának célja megnyugtatni az ukránokat az Egyesült Államok folyamatos támogatásáról, és újabb fegyverek szállításáról.
A hét első részében egyelőre nem láttunk határozott mozgásokat a tőzsdéken, tegnap is leginkább csak oldalaztak a vezető indexek és ma az ázsiai kereskedésben sem volt ez másképp. Várhatóan ma is viszonylag nyugodt napunk lesz, de azért a várakozásoktól eltérő amerikai ipari termelői árak már hozhatnak némi mozgást a piacokon, holnap pedig érkezik
Gyorsított eljárásban állít bíróság elé a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy férfit, aki azért rabolt ki egy újbudai dohányboltot, hogy megtérítsen egy korábbi sikkasztásból származó kárt - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Felmérést készített a Publicus Magyar Péter pártjáról. A kutatás szerint az emberek 20 százaléka biztosan a Tisza Pártra szavaz majd a 2026-os választásokon, további 11 százalék valószínűleg rájuk voksol két év múlva. Az is kiderült, hogy a válaszadók 21 százaléka szerint Magyar Péter jobboldali, 23 százalék úgy gondolja, inkább baloldali, 32 száza
Jótékonysági főzés, élelmiszermentés – csapatot épít, szemléletet formál és segítséget is jelent a rászorulóknak. A jótékony jógaórák az adományozáson túl a munkavállalók mentális és fizikai egészségét is javítják. Gyerekrajzzal díszített tornazsák - közös termékkel pedig hosszútávon fenntartható bevétellel is lehet segíteni a civil kezdeményezések
2023-ban 15 milliárd 468 millió forintnyi nyereséget termelt a Hell Energy Magyarország Kft., ami majdnem 2,5 milliárddal magasabb, mint az egy évvel korábbi eredmény.
A ChatGPT mögött álló OpenAI hétfőn mutatta be a publikumnak friss fejlesztését, GPT-4 Omni-t, amit nemsokára az ingyenes felhasználók is tesztelhetnek. Mira Murati elmondta: az újdonságot GPT-4 szintű intelligencia fémjelzi, gyorsasága viszont minden eddigi határt túllép majd.
A Harvard kutatóinak új tanulmánya azonban rábukkant egy olyan alapanyagra, ami szinte mindenki konyhájában megtalálható, és képes lehet csökkenteni a demencia kialakulásának kockázatát.
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra - derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett, fiatalok megkérdezésével készült Eurobarométer-felmérésből.
A híres magyar vadállatbefogó már több különleges jószág életét mentette meg, most viszont ő szorult segítségre. Sokáig nem vette komolyan a tüneteit, ám az orvosa közölte vele, hogy maximum két éve van hátra, ha nem cselekednek azonnal.
Emmanuel Macron francia elnök jelezte, hogy nyitott az Európai Unión belüli határokon átnyúló banki fúziók és felvásárlások erősítésére. Attól sem zárkózik el, hogy egy nagy francia bankot egy uniós rivális felvásároljon. Macron elképzelése szerint a mélyebb pénzügyi integráció és a gazdasági növekedés ösztönzése révén az EU egységesebb és erősebb
2024-es új pályázati lehetőségek környezet-és természetvédelemi témájú projektek számára! Az Európai Unió Life Programjának 2024-es pályázati csomagja április 18-án került meghirdetésre összesen 571 millió euró keretösszegben, amelyekre a pályázatok benyújtási határideje szeptember közepe.
Komoly növekedési tartalékai vannak a magyar hitelpiacnak, hiszen a sereghajtók között vagyunk a GDP-arányos hitelpenetráció szempontjából az Európai Unióban – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Portfolio keddi Hitelezés 2024 konferenciáján tartott előadásában. A mögöttes okok között említette, hogy a lakosság egy része ódzkodik a hitelfelvét
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter áprilisi berlini látogatásának folytatásaként Bajoroszágba utazott és újra találkozott a német autóipar vezető szereplőivel. A tárcavezető és a Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja a mai, illetve a tegnapi napon tárgyalásokat folytatott Gernot Döllnerrel az Audi vezérigazgatójával, Frank Weberrel a BMW igaz
A money.hu elemzése szerint 4 éve folyamatosan csökken a lakáshitel után érdeklődők átlagéletkora. 2024-re így átlagosan 10 évet, a legnépszerűbb támogatott hitelek esetében pedig még ennél is többet fiatalodtak azon felhasználók, akik optimális finanszírozási lehetőségeket kerestek a lakásvásárláshoz.
Betegség miatt nem vállalta egy könyvelő 2024. évre cégek könyvelését. Az érintett céggel könyvviteli és adózási szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelési és adatfeldolgozási szerződést írt alá a könyvelő. Az új könyvelő e-mailben kéri az alkalmazottak iratait, a könyvelt adatállományt. Ha a régi könyvelő adatot szolgáltat az újnak, nem sérti meg a v
A Bank of Japan (BOJ) fontolóra vette a kötvényvásárlások mértékének csökkentését a következő hónapban, hogy élénkítse a kiszáradt kötvénypiacot, miközben várhatóan szeptemberig nem emeli a kamatlábakat, hogy értékelje a béremelkedések fogyasztásra és szolgáltatások árára gyakorolt hatását - közölte Kazuo Momma egykori jegybankelnök.
Hétfőn több résztvevő rosszullétet tapasztalt a csengeri börtön építése során - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel hétfőn.
Szegénységbe süllyedt úriasszonyok, egyedülálló nők, cselédlányok, művészként boldogulni próbáló asszonyok - megannyi nőalak, akiknek éles kontúrját biztos kézzel rajzolta fel novelláiban Kádár Erzsébet. Az utolsó őzbak című kötete lesz a Budapesti nők olvasókör májusi olvasmánya a Tompa17-ben.
Miután elment az orvoshoz, a vizsgálatok kimutatták, hogy baj van a szívével. Először azt hitte, hogy viccel a doktor, de aztán közölte, hogy maximum két éve van hátra, ha nem egyezik bele a műtétbe.
Régi hagyományt éleszt újra a Media Future kommunikációs portál: 2024. június 14-én a médiások hajói ismét elrajtolnak Balatonfüredről. Az esemény fővédnöke Litkey Farkas olimpikon vitorlázó, aki az előző regattákért is felelt.Az ország egyik legpatinásabb sportegyesülete, a közel 160 éves Balatonfüredi Yacht Club ad otthont a 2024-es Media Regattá
A walesi hercegné ideiglenesen visszalépett a királyi feladatoktól, mivel a rák egy nem közölt formája miatt kezelés alatt áll, miután az év elején nyilvánosságra hozták a diagnózist. Katalin walesi hercegné március 22-én, hivatalos videóban jelentette be, hogy rákos. A hercegné januárban esett át tervezett hasi műtéten, ezután diagnosztizálták bet
Magyarország és Szlovákia vétója miatt késik az egységes uniós állásfoglalás a grúziai külföldi ügynök törvény ellen. Az EU-csatlakozásra váró országban heves tiltakozásokat váltott ki a jogszabály, amelyhez hasonló Vlagyimir Putyin Oroszországában, valamint itthon és a szomszédos államban is hatályos.
Az elmúlt évtizedekben Kínát a gyors fejlődéssel kötötték össze az emberek, azonban ettől még nem kevésbé meglepő, amikor az ember ezt a saját szemével látja.
Az a forrás, amit az EU Magyarország számára biztosít, az újra és újra kihelyezhető a gazdasági szereplők számára. A közeljövőben újabb program érkezik, ami nagy hírt vert az elmúlt hetekben - jelentette ki Sipos-Tompa Levente. Az MFB elnök-vezérigazgatója Hitelezés 2024 konferenciánkon tartott előadásában az uniós források hitelezésbe való átültet