A torinói klub megnyerte az Olasz Kupát, de az Atalanta elleni döntő utolsó perceiben a vezetőedző magából kivetkőzve őrjöngött a negyedik játékvezetőnél, majd a sportigazgatóval sem akart együtt ünnepelni.
Az előző napokban nem sok minden történt a Girón, leszámítva, hogy sokan megbetegedtek, fel is adták a versenyt (például a Visma elsőszámú embere, Cian Uijtdebroeks), Alaphilippe viszont épp visszatért – sokak igencsak nagy meglepetésére, s be is gyűjtött egy szakaszt első olasz körversenyén. Róla, az elmúlt, valamint a következő napokról beszélget
Újabb fordulat történt Thomas Tuchel és a Bayern München kapcsolatában. A német média arról számolt be, hogy Tuchel a következő szezonban is a bajorok kispadján maradhat.
A Ki vele! talkshow harmadik epizódjában a gyerekvállalás a téma. Az izgalmas kérdésekről Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, Borbély Alexandra színész, Darvas-Tanács Erik lelkész, 11 (!) gyerekes apa, Csepelyi Adrienn, D. Tóth Kriszta és Krajnyik Cintia moderátor beszélgetnek.
Ismét vezet a címvédő Falco a férfi kosárlabda Nb I döntőjében, miután az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc harmadik mérkőzésén hazai pályán 100-76-ra legyőzte a Szolnokot.
Nicola Coughlan a testszégyenlők dacára ragaszkodott ahhoz, hogy több meztelenség legyen közte és Luke Newton karaktere között a sorozat 3. évadában.Nicola Coughlan a Stylist magazinnak adott kedden megjelent interjújában elmondta, miért tartotta fontosnak meztelen jeleneteit A Bridgerton család 3. évadában."Kifejezetten kértem, hogy bizonyos sorok
Ukrajna, amely a katonai utánpótlás hiányával küzd, szombattól feloldja az ideiglenes tilalmat a külföldön élő katonakorú férfiak konzuli szolgáltatásaira vonatkozóan.
Váratlan és óriási sikerrel robbant be a Netflix kínálatába április 11-én a Szarvasbébi (Baby Reindeer) című 7 epizódos vígjáték-dráma-thriller minisorozat, amely nehéz témákat tárt a nézők elé, olyanokat, mint a zaklatás vagy a szexuális erőszak, a legijesztőbb mégis az, hogy a produkciót valós esemény ihlette, és az a színész játssza benne a fősz
A hatvanas évekbe repítenek vissza minket a Katona József Színház művészei a Budapest Parkban, és mi, nézők lelkesen tartunk velük az időutazásra. Éppen úgy, ahogy tavaly májusban a Budapest Parkban, amikor is elhangzott ez a melankolikus szám is. Bizony, a fesztiválszezon nem is kezdődhetne jobban, mint az évad talán legkülönlegesebb, legszerethet
Menczer Tamás pedig lényegében azt mondta, azért tagadta le a kormány és a Fidesz az orosz kémkedést, mert nemzetbiztonsági kérdésben mindig a magyar érdeknek megfelelően cselekednek.
A magyar férfi válogatott megnyerte a második mérkőzését pénteken a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, így élnek a negyeddöntős reményei.
A magyar válogatott kézis szerint Per Johansson vezetőedző érkezése új lendületet adott a bajnoki hajrára és a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülő Győri Audi Eto-nak.
Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Bár itt a jó idő, amikor csábítanak a napsütötte teraszok és a szabadtéri zenés programok, azért ne feledkezz meg a galériákról sem. Számos nagyszerű kiállítást elcsíphetsz még a tavasz végén, nyár elején: fotók, installációk, festmények várnak, ha a meleg elől kicsit behúzódnál a hűvös falak közé. Sőt, a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon te magad is
A mém érme piacok nagy pörgésben vannak az utóbbi időben. A Floki Inu szépen emelkedik, és a Floki bikák most új történelmi csúcsot céloznak meg, miután a Revolut agresszív, felfelé irányuló mozgást váltott ki az érméből
Balogh Levente is ott van Magyarország top 100 leggazdagabb embere között. Elmondása szerint nem arra büszke, hogy milliárdos, hanem hogy létrehozott egy olyan cégcsoportot, ami Közép-Európában meghatározó és Magyarországot is büszkévé teszi.
A történelem egyik legmeghatározóbb alakja volt Napóleon (1769-1821). A fénykorában a fél világot uraló francia császárt éppen 220 éve koronázták meg hazájában, s most ennek kapcsán gyűjtöttünk össze olyan érdekességeket, amelyeket kevesen tudnak róla.