2024. március 5. kedd

márc. 5
5:42
Három biztosító vitte az új lakásbiztosítások több mint felét (MMonline)
A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalék
márc. 5
5:42
A lineáris tévé még mindig olcsóbb, és jobban is szeretik a hazai nézők a streamingnél (Digital Hungary)
Amerikában a kábeltévé lemondásoktól retteg a tévés szakma, Magyarországon azonban stabil a lineáris tévézés bázisa.
márc. 5
5:48
A pedofilbotrány csak a jéghegy csúcsa: ilyen sors vár 2024-ben az árvaházakból kikerülő fiatal felnőttekre (Pénzcentrum)
A gyermekotthonokból kikerülő fiatal felnőttek teljesen más esélyekkel indulnak, mint családban élő kortársaik. Minden ötödik fiatal saját tulajdonú vagy bérelt lakásba költözött, míg egynegyedük visszatért biológiai családjához, de olyan is akad, aki hajléktalanszállóra kerül kilépve a lakásotthonok rendszeréből. A munkaerőpiaci esélyeiket pedig n
márc. 5
5:48
"Nagyon gyorsan megszűnt a tinédzser életünk" - ilyen egy háborús övezetben megrendezett szalagavató bál (ATV)
Sofija, Julija és Aliesia - három barátnő az ukrajnai Mikolajivból. 16 évesek voltak, amikor kitört az orosz-ukrán háború. Átlagos tinédzserek voltak, akik alig várták, hogy a szülővárosukhoz közeli tengerparton tölthessék a szabadidejüket. Aztán elkezdődött a rémálom.
márc. 5
5:48
Új, víztakarékos gyártástechnológiát fejleszt a CATL Debrecenben (newtechnology.hu)
A CATL aktívan támogatja a nemzetközi közösség által kitűzött fenntarthatósági célokat és mind globálisan, mind helyi szinten egy zöldebb, fenntarthatóbb világ megteremtésén dolgozik. A vállalat vezetése hisz abban, hogy a
márc. 5
5:48
Növény kontra állat (Agrárágazat)
Az okszerű költséggazdálkodás rohamosan terjed a mezőgazdaságban is.
márc. 5
5:48
Egy értéktartó zöldség, amiben bízni lehet: a sárgarépa (Mezőhír)
A sárgarépa a piac szeszélyeitől függetlenül, stabilan termeli a nyereséget. Egy olyan zöldség, amiben bízni lehet.
márc. 5
5:48
Agromehanika: új, magyarországi permetezőgép-bemutató (GépMax)
Elégedett az Agromehanika permetezőkkel: Babicz László 16 év alatt negyedszerre is a szlovén gépgyár termékét választotta.
márc. 5
5:48
Tiszteld a románt, aki be akar tiltani! A magyarprobléma megoldásán dolgozik a román szélsőjobb (Mandiner)
Székelyföldön gyakorlatozik a román hadsereg, román nemzeti ünnep Trianon és Erdély elcsatolása, de a magyarok még külön napot is szenteljenek a románok tiszteletének. Hogyne! Szilvay Gergely írása.
márc. 5
5:48
Hogy született a fény az idők hajnalán? (Helló Magyar)
„És lőn világoság.” Talán végre tudjuk, mi hozta a fényt a korai univerzum sötét és alaktalan ürességében.
márc. 5
5:50
Itt a választási szuperkedd Amerikában – ezt érdemes róla tudni! (Mandiner)
Eldőlhet Trump és Biden sorsa az előválasztások nagy napján.
márc. 5
5:51
Nem akármilyen dolgok derültek ki a nyugdíjakról (Piac és Profit)
Megjelentek a januári nyugdíjstatisztikák: a KSH adatai szerint az átlagnyugdíj és a mediánnyugdíj egyaránt 6,1 százalékkal növekedett decemberhez képest.
márc. 5
5:51
Elképesztő, mi történik az arcoddal, ha minden nap jéghideg vízzel mosod meg! (Femcafe)
Talán már te is hallottál a különféle jeges arcápolási módszerekről, az viszont egyelőre vitatott, hogy valóban hatékonyak-e.
márc. 5
5:51
Magyar találmány a napelemes térburkolat (Tiszta Jövő)
A magyar alapítású Platio napelemes térburkolatok gyártására specializálódott.
márc. 5
5:51
Új befektetési terméket indít a Wise (Márkamonitor)
A "Wise Kamat" funkció segítségével az ügyfelek a Wise-számlájukon euróban, angol fontban és Usa dollárban tartott pénzükkel termelhetnek hozamot. A szolgáltatás a Wise leányvállalatán, a Tinv Europe As-en keresztül érhető el. Ezzel a Wise egy kényelmes és átlátható, egyablakos ügyintézési lehetőséget teremt magánszemélyek és vállalkozások számára,
márc. 5
5:51
A világ első vezeték nélküli, átlátszó OLED tévéje (Igényesférfi.hu)
Az LG nemrégiben egy nem mindennapi televíziót mutatott be: ilyen a világ első vezeték nélküli, átlátszó OLED tévéje.
márc. 5
5:51
Ha hosszabbnak észleljük az időt, hamarabb gyógyulnak be a sebeink (WMN)
Az észlelt idő sokszor jobban számít a testi működésünk alakulásában, mint a tényleges idő, legyen szó sebgyógyulásról, vércukorszint-ingadozásról, vagy az alvás hatásairól.
márc. 5
5:51
A munkatársam behozta a barátnőjét a céges bulira, hárman mondtak fel az eset után (Promotions)
Ketten össze is verekedtek, a főnökségnek kellett szétválasztani a dulakodó alkalmazottakat.
márc. 5
5:54
Elszabadult a pokol a Vörös-tengeren: három kulcsfontosságú adatkábelt elvágtak (naphire.hu)
Elvágtak három kulcsfontosságú adatkábelt a Vörös-tenger alatt - közölték hétfőn jemeni tisztségviselők.
márc. 5
5:54
Ez a legjobb pakolási trükk a következő utazásodhoz (in.hu)
Nehezen fér el minden a kézipoggyászban? A legjobb trükköt mutatjuk meg.A nyaraláson lehetőségünk nyílik kipihenni az előző időszak fáradalmait, és élvezni a mindennapi élet stresszétől távol töltött időt. Az utazásra való csomagolás azonban már nem ilyen kellemes és pihentető.Még a tapasztalt utazók sem mindig tudják megtalálni a tökéletes módot a
márc. 5
5:54
Egészségtelen étkezés, félelem a vizsgálattól és macsó attitűd – ezek miatt hal meg évente több ezer ember Magyarországon vastagbélrákban (Life&Body)
Magyarországon hal meg évente a legtöbb ember vastagbélrákban lakosságarányosan, pedig a betegség megelőzhető és szűrhető. Kutatások szerint a magyarok a vizsgálattól félnek, valamint a tradicionális férfi szerepfelfogás is visszatartja őket a szűrővizsgálattól, pedig a vastagbélrák, ha időben észreveszik, nagy eséllyel gyógyítható. Évente egy kisv
márc. 5
6:00
Komoly egészségügyi kockázata van, ha így alszik a repülőn (Magyar Hírlap)
Életveszélyes helyzetbe sodorhatják magukat nem kerülik ezt a széles körben elterjedt alvási módot a fedélzeten.
márc. 5
6:00
Ha valóban Ukrajna a Nyugat nemzetbiztonságának az alapja, akkor miért csak most akarunk NATO csapatokat odaküldeni? (Mandiner)
Miért nem fenyegettük meg Oroszországot egy globális atomháborúval az elején?
márc. 5
6:00
Ókovács Szilveszter: Egy-egy operaházi szünet többmilliós bevételt képes hozni (Telex)
A Magyar Állami Operaház főigazgatója szerint próbáltak egyeztetni az előadás készítőivel a büfészünet beiktatásáról.
márc. 5
6:03
Érdekes ok miatt nem lesz újabb zenélő útszakasz Magyarországon (Infostart)
Nem találtak Nógrád vármegyében olyan útszakaszt, ahol nem zavarta volna a lakókat az állandó hanghatás.
márc. 5
6:06
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Vitesco (Zöldjárműipar)
A fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások nemzetközi gyártójának debreceni gyára és a Miskolci Egyetem a jövőben közösen dolgozik azon, hogy az elméleti képzés és az üzleti szféra közötti kohézió tovább erősödjön.
márc. 5
6:09
Ezt az egyetlen tippet fogadd meg és azonnal jobb leszel az ágyban (Femcafe)
Egy felnőttfilmes sztár tippje a te nemi életedet is pillanatok alatt felpörgetheti.
márc. 5
6:12
Balhé a Forma 1-ben: csalás miatt vizsgálják a FIA elnökét (Magyar Hírlap)
Mohammed ben-Szulajemet azzal gyanúsítják, hogy a tavalyi szezon során megpróbálta manipulálni az egyik verseny végeredményét.
márc. 5
6:12
Hamarosan szabadul a börtönből Lagzi Lajcsi, szinte szárnyakat kapott (Mandiner)
Ugrásszerűen javult az állapota, még az étvágya is visszajött.
márc. 5
6:12
Mikes Anna minden tiktok elárult a kapcsolatáról: már össze is költöztek Krausz Gáborral (naphire.hu)
A táncosnő azt mondta, álomszerű a kapcsolata Krausz Gáborral.
márc. 5
6:15
Hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök (Infostart)
A február 26-án megválasztott új államfő megbízatása öt évre szól, és első munkanapját máris egy komoly döntéssel kezdheti.
márc. 5
6:18
Bárdos András: "Elmondom, mit szerettem a '94-es évben" (Blikk)
Elmondom, mit szerettem a 94-es évben.
márc. 5
6:18
Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök (HR Portál)
Kedden is folytatódik a hétfőn kezdődött és négynaposra tervezett sztrájk a pécsi helyi közösségi közlekedésben - közölte a munkabeszüntetést meghirdető Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke az MTI érdeklődésére.
márc. 5
6:18
Itt a nagy lakáshitel-táblázat: csúnyán befagytak a kamatok és a törlesztőrészletek, elveszett minden remény? (Portfolio)
A kamatok csökkenésének is köszönhetően a friss adatok szerint év elején dupla annyi lakáshitelt vettek fel a magyar családok, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor nincs kilátás egyelőre a lakáshitelkamatok további jelentős csökkenésére az új ajánlatokban – írtuk két héttel ezelőtt. Szokásuktól eltérően a bankok valóban nem csökkentették tovább kama
márc. 5
6:18
Csuti hatalmas meglepetést kapott a szerelmétől, nem is bírta könnyek nélkül (ATV)
Csuti betöltötte a 40. életévét, a jeles ünnep alkalmából pedig hatalmas bulit rendezett neki szerelme.
márc. 5
6:18
1 forintot érdemelne ez a rohadék, azt is részletekben - összeraktuk az Újpest eladásának hátterét (Növekedés)
Április végén átadja a stafétát Roderick Duchatelet az Újpest FC tulajdonosa, a vevő a Mol-csoport leányvállalata. Gyászos fejezet zárul le ezzel hazánk egyik legpatinásabb klubjának életében, és a Szusza Ferenc stadion lelátóin sem károg majd a holló a belga üzletember után, de mennyiért vette meg a Mol a csapatot, és hogyan segíthet neki egyenes
márc. 5
6:18
Találós kérdések hozzáértőknek (Mandiner)
A bősz kommentelőknek és újságíróknak, akiket még sose láttam a nézőtéren.
márc. 5
6:18
Büfépénz: nem biztos, hogy jobban járt az Operaház, 100 millió miatt perlik is (Forbes)
Az opera főigazgatója több bevételt akar a büféből. A korábbi üzemeltető szerint 100 millióval tartoznak neki.
márc. 5
6:18
Céklakrém (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 5
6:18
Piacra dobták Kínában a szupergyorsan tölthető elektromos egyterűt (Villanyautósok)
Van, akinek még ez sem elég gyors?
márc. 5
6:18
Felszívódó mikrotűs hialuronsav tapasz: non-invazív bőrfeltöltés (Igényesnő.hu)
Új termékekkel bővült a FAQ bőrápolási termékcsalád: a homlokra és a szemkörnyékre kifejlesztett Microneedling ránctalanító hialuronsav tapaszok non-invazív alternatívát nyújtanak a bőrfeltöltésre.
márc. 5
6:20
Az ő nevében írt alá a francia Lille csapatához egy szélhámos: 100 éve született Zakariás József (Mandiner)
Ő volt az Aranycsapat első halottja, 47 évesen hunyt el váratlanul.
márc. 5
6:21
A konyha ma már több, mint ételkészítésre használt terület (Márkamonitor)
A főzés gyakran közös családi program, a konyha pedig sokszor tölti be az étkező szerepét is, ahol a családtagok beszélgetnek, dolgoznak, vagy a gyerekek írják a házi feladatukat, miközben a vacsora készül. A konyhák új szerepe a vásárlói igényeket is megváltoztatta. Erre reagált az Ikea, amikor 2014-ben átállt a Metod termékcsaládra, és egyetlen é
márc. 5
6:21
Csehországban terjeszkedik tovább az AutoWallis (Igényesférfi.hu)
A megállapodás a BMW kiskereskedelem mellett az ahhoz kapcsolódó szervizt is érinti. A tranzakció zárásához a cseh versenyhivatal hozzájárulása szükséges.
márc. 5
6:21
Brutálisan kerek popsit villantott a Dűne filmek bombanője, Rebecca Ferguson szexi fotóitól mindenkinek eláll a szava (Promotions)
Rebecca Ferguson elképesztően szexi legújabb közösségi oldalára feltöltött fotóin.
márc. 5
6:21
A kamatplafon lebetonozta a lakáshiteleket, máshol vagdalnak a bankok (Bank360 blog)
Csökkennek a hitelkamatok, de nem mindenhol és nem feltétlenül azoknál a kölcsönöknél, ahol azt sokan várnák. A kamatplafonos lakáshiteleknél alig van változás, a jobb személyi kölcsönök viszont egyre közelebb kerülnek a néhány évvel ezelőtti ajánlatokhoz.
márc. 5
6:21
Jöhetnek a 200 ezer forint alatti hajlítható kijelzős telefonok (Rakéta)
A hajlítható kijelzős kagylótelefonok ára néhány éve még felülről súrolta a félmillió forintot, a barcelonai Mobil Világkiállításon viszont a Nubia valamint az Energizer telefonokat forgalmazó Avenir Telecom is olyan készüléket mutatott be, amelyek ára átszámítva alig 200 ezer forint körül mozog.
márc. 5
6:24
Két gyászidő (Magyar Hírlap)
A magyar balliberálisok újfent vigyázzba vágták magukat egy nem magyar politikus emlékének tiszteletére.
márc. 5
6:24
2024 legfontosabb építőipari technológiai trendjei (KKV Magazin)
Képzeljen el egy építkezést, ahol robotok végzik a nehéz és veszélyes munkákat, a falakat a helyszínen 3D nyomtatással készítik, fenntartható, újrahasznosított építőanyagokból. Képzelje el, hogy a szakemberek és ügyfelek virtuális valóság segítségével maguk előtt látják és így járják be a még épülő épületeket, optimalizálva a tervezési és kivitelez
márc. 5
6:24
Több pénzt égetnek el hirdetésre, mint a Megafon (Forbes)
Brutális összegeket tol a Temu a magyar piacba. Itt egy eszköz, ami a kínai webshop hazai hirdetési aktivitását követi. Temu-akták.

Keresés