Halálom ez a mindenhol zabálás – írta Pottyondy az Operaház büfébotrányáról. A Dumaszínházban kifejezetten az előadás alatti evés miatt nem ment át a klubhelyszínről a színházba.
Közel egymillió forintért kelt el két darab, néhány éve még forgalomban lévő papír 200-as. Ez sok embert arra késztetett, hogy átnézze otthon a fiókjait, hátha lapul még valahol nála egy régi darab. Ám most fény derült a titokra: nem minden kétszázas ér ennyit.
Az köztudott, hogy a vörösbor és a kávé képes "foltossá" tenni a fogainkat, azonban van néhány olyan élelmiszer, amiről nem is gondolnánk, hogy elcsúfítják a mosolyunkat.
Hatfős tanácsadó testületet hoz létre Orbán Viktor miniszterelnök, a politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a vezetésével - erre a veszélyek kora miatt van szükség a KTK szerint.
Hamarosan teljesen máshogy fognak kinézni a ruhacímkék. Hogy a módosítások miként érintik Magyarországot, a divatipart és a fogyasztókat, erről kérdeztük a törvényváltozás egyik kezdeményezőjét.
A versenyautózás dinamikus világban, ahol minden egyes teszt és tréning alkalmával a teljesítmény finomhangolása történik, elengedhetetlen a motor és a hozzá tartozó rendszerek optimális állapotban tartása. Mindez nem csak a versenypályán, hanem a versenyeket kiszolgáló járművek és eszközök esetében is létfontosságú. Az autósportban kifejlesztett t
Mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kapcsolatban maradéktalanul biztonságban érezhesse magát - nem csoda, hogy a nők sok esetben ezt az érzést keresik a párjuk mellett. A probléma csak az, hogy a szakértő szerint a férfiak nem mindig találják meg a megfelelő eszközöket arra, hogy ezt kifejezzék.
Hétfőn szavaztak a franciák az abortuszhoz való jog alkotmányba foglalásáról. A szavazás előtt Gabriel Attal miniszterelnök három elrettentő példát hozott fel a témában: az egyik az USA, a másik Lengyelország, a harmadik pedig Magyarország.
Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolata természetesen felhőtlen, de utóbbi a nagy népszerűsége miatt áldozatul esett valaminek. Most a rajongók segítségét kéri!
A távozó polgármesternek "elvi és gyakorlati problémái" is vannak a fenntartóváltással. Szerinte az egyetem és a Klebelsberg Központ is követett el hibákat az ügyben.
Küszöbön a következő teljes napfogyatkozás dátuma. 2024. április 8-án Észak-Amerikában és Közép-Amerikában lehet majd látni az égi jelenséget. A napfogyatkozás reggel éri el Mexikó csendes-óceáni partvidékét, átlósan látható lesz az Egyesült Államokat Texastól Maine-ig, és késő délutánra kilép Kanada keleti részén. A kontinens többi részén részlege
Március 1-től Papp-Gerlei Gyöngyvér az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója. A szakember az elmúlt egy évben a vállalat operatív vezérigazgató-helyetteseként részt vett a társaság irányításában, és közvetlenül vezette az Antenna Hungária média divízióját. Az új vezérigazgató kinevezését az indokolta, hogy a 4iG cégcsoportnál zajló transzformációs
Átadták az első magyarországi Visa Boltok Boltja verseny díjait, amelyet a vásárlói élmény minősége alapján ítéltek oda. A fizikai üzleteknek szóló versenyben a Bartók Pagony könyvesbolt került ki győztesként. Az üzlet kialakítása, egyedisége, az áruk bemutatása, az innovatív technológiák alkalmazása, a személyzet hozzáállása és nem utolsó sorban a
A 2024-es tavaszi szemeszterben "Level up: Exploring the World of Esports" néven indul esport kurzus a METU Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karán.
Rohamtempóban pörögnek az események a Forma-1-ben a Christian Horner pozíciója körül kirobbant, egyre szövevényesebb ügy kapcsán. Elszakadhat annyira a cérna, hogy Max Verstappen távozzon a sikercsapatból?
Megnősül a világ 11. leggazdagabb emberének legkisebb fia, úgyhogy hívtak 1200 vendéget, köztük egy csomó híres embert, akik összesen 130 géppel érkeztek. Az indiai luxuselőlagzi képekben.
A Condé Nast Traveller közzétette az utazók által megszavazott, a világ legjobb országait tartalmazó idei listát.Az idei felmérésben idén 526 518 személy vett részt, a világ legjobb országának pedig Japánt választották. A szigetországot nemrégiben a leggyorsabban növekvő úti célnak nevezték a Z generációs utazók körében, így ez a hír nem meglepő. J