Sorra látnak napvilágot azok az elemzések, amelyekben a lakáspiac magához téréséről értekeznek. Részletesebben megnézve azonban az látszik, hogy az ingatlanok adásvételében érdekeltek inkább csak erősen remélik a piaci folyamatok jobbra fordulását. Biztató jelek persze akadnak, de ez az egész még elég törékenynek tűnik.
Az ipar 5.0 innovációs és technológiai átmenet, valamint az ipari fokozatváltás a témája a Széchenyi István Egyetem programjának, amelyet a hagyományteremtő céllal életre hívott Smart Manufacturing Festival keretén belül rendeznek
A Dvm-Greenfield az ipari ingatlanszektorban teljeskörű szolgáltatást kínál a fenntartható raktár- és gyártócsarnokok kulcsrakész generálkivitelezésétől, a projektmenedzsmenten át a mindenre kiterjedő szakmai tanácsadásig. A Limelog gyártó- és logisztikai kapacitásának köszönhetően, a házon belül előregyártott vasbetonelemekkel és saját szállító já
Minden várakoztást felülmúlt Shane van Gisbergen superspeedway-debütálása. A háromszoros Supercars-bajnokból Nascar-újonccá avanzsált versenyző a 12....
2023-ban is rekord árbevételt és nyereséget ért el az AutoWallis Csoport, ezzel eddigi ötéves tőzsdei pályafutása alatt megnégyszerezte árbevételét, miközben nyeresége a tízszeresére ugrott. A tavalyi növekedést is akvizíciók támogatták az organikus bővülés mellett, így a már döntően régiós jelenlétű vállalat 366 milliárd forintos árbevételt és 20
Minden várakoztást felülmúlt Shane van Gisbergen superspeedway-debütálása. A háromszoros Supercars-bajnokból Nascar-újonccá avanzsált versenyző a 12....
Péntek délelőtt még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat, dél felől szakadozik, csökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen kisüthet a nap.
Időről időre bejárják az internetet a hírek, hogy fél Magyarország Ausztriába jár dolgozni, mert ott a kerítés is kolbászból van. A közbeszédben is gyakran előkerül az osztrák és a magyar bérek közötti különbség, de mi az igazság, mennyivel lehet többet keresni a szomszédban, és tényleg megéri ezért kiköltözni? Szakértő segítségével foglaltunk össz
Megmutatkozott az eszközök kockázatossága. Matematikailag egy 80 százalékos esés után az eredeti tőke visszanyeréséhez az értéknek ötszörösére kell nőnie.
Bár Azahriah jelenleg hazánk egyik legnépszerűbb előadója, mégsem láthatjuk szinte soha tévéműsorokban. Mint kiderült, ennek jó oka van. A fiatal zenész azt is elárulta, hogy szóba jöhet-e nála a zsűrizés egy tehetségkutatóban.
A svédországi Uppsalai Egyetem kutatói új világrekordot állítottak fel azzal, hogy 23,64 százalékos energiaátalakítási hatékonyságú Cigs napelemet terveztek. A korábbi rekordot a japán Solar Frontier tartotta, amelynek Cigs napelemcellája 23,35 százalékos napenergia-hatékonyságot ért el.
Horváth Csaba szocialista polgármester semmiképp sem szeretne előválasztáson megmérkőzni a volt alpolgármesterével, de Hadházy Ákos kijelentette, akkor is felírják a nevét a szavazólapra.
Stahl Judit ritkán látott lányával, Stahl-Bohus Hannával közösen egy színdarabot alkotott meg. A Flódni című előadás a rögtönzésen alapszik, a témája pedig a gasztronómia.
Skrabski Fruzsina évek ót jó barátságot ápol a lemondott államfővel, és egyike volt azon kevés embernek, aki a botrány kirobbanása után is kiállt mellette.
Stílusosan RSR névre hallgat a Honor Magic V2 hajlítható okostelefon azon változata, amin a Porsche Design is dolgozott. RSR névre mindig a 911 sportautók legdurvább változatai hallgattak, legutóbb például a Le Mans-i 24 órást megnyerő LMGTE versenyautójuk. Ezzel is próbálták elhelyezni a palettán a világ legvékonyabb hajlított kijelzős telefonjaké
Utolsóként a Paks jutott negyeddöntőbe a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután csütörtök este hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte idegenben az Újpestet.
A Raiffeisen Bank a bankszámlavezetéshez és bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat - a kedvezményes ajánlatokon kívül - 17,6 százalékkal emeli április 1-jével.
Idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a hazai tőkepiac kiemelkedő szereplőit és szolgáltatóit elismerő rendezvényét, a BÉT Legek 2023 díjátadó gálát. Az eseményen az OXO Technologies Holding Nyrt. ezúttal a „BÉT Xtend különdíjban” részesült.
A Mercedesek zárták a legjobb idővel a Bahreini Nagydíj nyitónapját, ami bizakodással tölti el Lewis Hamiltont és George Russellt. Ám azt egyikük sem meri kijelenteni, hogy a javulásuk elég lehet Max Verstappen legyőzéséhez.
Csütörtök éjjel került fel az internetre a Magyar Közlöny legfrissebb száma. Ebből kiderül, melyek azok a foglalkozások, amelyekre nem adható ki vendégmunkás tartózkodási engedély.
Szomorú csütörtök a Megyeri úton: előbb Mészöly Gézát tiltotta el az Mlsz, majd a Paks ejtette ki a kupából az Újpestet. A kupamérkőzés után az Újpest másodedzője, Víg Péter mellett a továbbjutó paksi vezetőedző, Bognár György értékelt.
Anna esete nem egyedi, a napokban derült ki, hogy felnőttek prostitúcióra kényszerítettek egy másik, gyermekotthonból megszökött szintén 13 éves lányt. A gyermekotthonokban nem ismeretlen a prostitúció fogalma – sok kiszolgáltatott gyerek pénzkereseti lehetőséget lát benne, de súlyos gyerekkori traumák és szépen hangzó ígéretek húzódnak a test árul
Abban az átmeneti pillanatban vagyunk, amikor az egypólusú világ ismét több pólusúvá válik – vallja Makkai Béla, a Károli docense. Interjúnk a térségünk konfliktusairól és a történelem tanulságairól!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.