2024. március 14. csütörtök

márc. 14
18:57
Idegtépő kötéltáncot járt a forint a szakadék felett (Privátbankár)
A 400-as szintet szerencsére ma sem kóstolta meg, de azért nem dőlünk hátra.
márc. 14
19:00
Dömötör Csaba: A forradalom nemcsak magyar, hanem európai ügy is volt (Magyar Hírlap)
Úgy véli, nincs olyan birodalmi érdek, amely a háborút a magyarok számára bármiben igazolná.
márc. 14
19:00
Varga Mihály: A magyar szabadságszerető nép (Demokrata)
A Kárpát-medence a törésvonalában van politikai, hatalmi, birodalmi és vallási keresztutaknak – jelentette ki a pénzügyminiszter.
márc. 14
19:06
Varga Mihály: A magyar szabadságszerető nép (Magyar Hírlap)
Úgy fogalmazott, a magyar történelemben mindig akkor sugárzott ránk a hajnalcsillag, amikor a legnehezebb és legsötétebb idők voltak.
márc. 14
19:06
Brutális cserbenhagyásos gázolásos ügy tartja lázban Törökországot (Mandiner)
Az anya azt állítja ösztönei vezérelték, amikor segített fiának elmenekülni az országból.
márc. 14
19:06
Magyar Péter már a negyedik, aki harmadik erő szeretne lenni (Telex)
A politikai szerepvállalásra készülő Magyar Péter nyilvános megszólalásaiból megpróbáltuk összerakni, mit gondol fontos politikai kérdésekről. Jobboldali-konzervatív embernek vallja magát, de új erőt képzel el, ami alternatívát mutat a kiábrándult fideszeseknek, és alkudozásra kényszerítheti a kormánypártot. Az ellenzékkel nem működne együtt, és le
márc. 14
19:06
Rendkívüli hír: Kossuth-díjat kapott Leslie Mandoki és Tolcsvay László is (naphire.hu)
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
márc. 14
19:06
Meddig hitegessük a gyereket? A tanárok szerint nem érdemes túl sokáig... (Sassy)
Legutóbb egy 15 éves diákot kellett felvilágosítani, hogy a Mikulás nem igazi.
márc. 14
19:06
Koszorúzással és megemlékezésekkel vette kezdetét az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepe (Nyíregyháza)
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja, március 14-én, csütörtökön a város több emléktáblája előtti főhajtással és koszorúzással vette kezdetét. Az ünnepségsorozat első megemlékezésének helyszíne a márciusi ifjak egyike, Irányi Dániel Dózsa György utcai emléktáblája volt, ahol a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola tanulói adtak ü
márc. 14
19:09
Elit társaság tagja lett Willi Orbán (Infostart)
A magyar válogatott Willi Orbán is bekerült a WhoScored szaklapnál a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének álomcsapatába.
márc. 14
19:12
Hullámvasúton a forint: vegyesen változott csütörtök estére az árfolyam (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 14
19:12
Idén is kiosztották a Magyar Érdemrend különböző fokozatait (Magyar Hírlap)
Fogathajtó, történész és régész is akad az elismertek soraiban.
márc. 14
19:12
A Párbeszéd zöld csirkével édesgetné magához a csalódott kutyapárti szavazókat (Mandiner)
Kovács Gergő visszakérdezett: Csirkéből miért lenne jobb a sárga helyett a zöldet választani?
márc. 14
19:12
Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van (Racingline)
Az Alpine egyik versenyzője elárulta, hogy a csapat már a tavalyi év végén szembesültek azzal, hogy gondok lesznek.
márc. 14
19:12
Arra születtünk… - Március 15-i ünnepség a Nyíregyházi Egyetemen (Nyíregyháza)
Az 1848-49 – es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója tiszteletére rendeztek ünnepséget a Nyíregyházi Egyetemen.
márc. 14
19:15
Miből főznek a közgazdászok? Kinyomoztuk a jegybank elemzési szakértőjével – Klasszis podcast (Privátbankár)
Hogyan készülnek azok az elemzések amelyekből a jegybank és a gazdasági élet szereplői dolgoznak? Mitől lesz egy elemzés „robusztus”? Ezekről, és sok minden másról is kérdeztük Balatoni Andrást, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóját, elemzési szakemberét a Klasszis podcastjában. Megtudtuk, mire támaszkodik a Monetáris Tanács egy kamatdöntés előtt, ahog
márc. 14
19:15
Így készítheted el Margot Robbie sminkjét, ami egyszerű, mégis tökéletes (Glamour)
Az Oscar-gála előtti éjszaka majdnem annyira mozgalmas, mint maga az esemény. Az immáron 15. alkalommal megrendezett Chanel elővacsorán a Barbie film sztárja, Margot Robbie is megjelent, lehengerlő sminkjét pedig mi is minden nap szívesen viselnénk.
márc. 14
19:18
Talpra, forint! Padlón maradt a magyar fizetőeszköz (Menedzsment Fórum)
A 400-as szintet szerencsére nem kóstolta meg, de ma sem sikerült talpra állni.
márc. 14
19:18
Takarékoskodás váratlan egészségügyi kiadásokra (Adózóna)
Kiemelten fontos a váratlan egészségügyi kiadásokra történő takarékoskodás a hazai munkavállalók körében, ám a valóságban csupán mintegy felük tesz félre erre a célra – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elvégzett országos reprezentatív kutatásból.
márc. 14
19:18
Komoly fiaskó: 300 éves freskókat festtetett át egy pap (ATV)
Egy tenerifei pap, Héctor Lunar véletlenül több 300 éves freskó átfestését is elrendelte. A férfi most sűrű bocsánatkérések közepette azzal védekezik, hogy nem tudta, milyen értékekről van szó.
márc. 14
19:18
Energiamegtakarítás hőszivattyúval (KKV Magazin)
Az energiahatékonyság jegyében egyre nagyobb az érdeklődés a hőszivattyúk iránt, miközben folyamatosan jelennek meg olyan innovációk a magyar piacon is, amelyek a felhasználók előnyére válhatnak. Az újítások közé tartozik a teljesség igénye nélkül az inverteres technológia, az intelligens vezérlés, a környezetbarát hűtőközegek és a zajcsökkentés is
márc. 14
19:18
Két év – hatezer megölt zsoldos (Magyar Hírlap)
Akiknek végképp nem kellett volna meghalniuk.
márc. 14
19:18
Kiderült, milyen belső problémák voltak férfi vízilabda-válogatottunknál (Mandiner)
Varga Zsolt szövetségi kapitány először nyilatkozik a balul sikerült dohai világbajnokság után.
márc. 14
19:18
Újabb hároméves együttműködés (Magyar Mezőgazdaság)
A K&H 2012 óta kiemelt pártoló tagja a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak. Ezt az együttműködést hosszabbította meg újabb három évvel a két fél március 13-án, Budapesten.
márc. 14
19:18
Felfedezték, hogy alakul ki a félelem az agyban (Telex)
Ennek köszönhetően az olyan kóros állapotokat, mint a poszttraumás stressz szindróma, célzottabban kezelhetik a jövőben.
márc. 14
19:20
Szakértő kalauzolt el bennünket a TEMU sötét világában! (Mandiner)
Kuponok, villámajánlatok, nyereménykerekek és egyéb profi manipulációs technikák. Íme, a TEMU árnyoldalai!
márc. 14
19:21
Már olcsón megveheted ezt a zöldséget, ami csökkenti a rák kialakulásának a kockázatát (Femcafe)
Ezt a vitamindús zöldséget olcsón beszerezheted innentől a boltokban, valamint a piacon is. Érdemes minél többet fogyasztani belőle.
márc. 14
19:21
Kemény mondat jelent meg Szoboszlai Dominikról az angol sajtóban, Jürgen Klopp igazán elemében volt (Promotions)
Jürgen Klopp nyilatkozott.
márc. 14
19:24
Az 5G már a múlt, jön az 5.5G! (Portfolio)
A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei MWC-n, a vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik.
márc. 14
19:24
Agrárminisztérium: Tovább erősödnek hazánk agrárkapcsolatai Kenyával (Demokrata)
Afrika lehet a világ legnagyobb globális élelmiszer-előállítója – mondta Nagy István.
márc. 14
19:24
Átment a piroson, mert úgy gondolta, úgysem jön senki – Pérez érthetetlen megmozdulása (Racingline)
Sergio Pérez furcsa hibát vétett a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ennél pedig már csak a magyarázata volt furább.
márc. 14
19:24
Peter Schiff bánja, hogy nem vásárolt anno Bitcoin-t (BitcoinBázis)
A Bitcoin napról napra dönti meg történelmi csúcsait, melynek következtében számos, a befektetési szférában elismert és sikeres üzletember mondja el
márc. 14
19:24
Nagy bajban vannak az allergiások, már most elkezdődött a szenvedésük (naphire.hu)
Az orvosok szokatlanul sok és súlyos allergiás beteget látnak el, pedig még el sem kezdődött igazán a tavasz.
márc. 14
19:27
Régi-új elnököt választhat Oroszország a hétvégén (HírTV)
Pénteken kezdődik az elnökválasztás Oroszországban. Szakértők szerint nem valószínű, hogy Vlagyimir Putyint legyőzze a három másik jelölt bármelyike.
márc. 14
19:30
Amerikai nagykövet: Washington nyitott a magyar-amerikai kapcsolatok javítására (Infostart)
Kritikus, ugyanakkor derülátó beszéddel emlékezett meg az Egyesült Államok budapesti nagykövete arról, hogy Magyarország 25 évvel ezelőtt csatlakozott a NATO-hoz.
márc. 14
19:30
Tolvajt fogtak a pesti Auchanban, intézkedés közben meghalt: megszólalt az áruház a tragédiáról (Pénzcentrum)
Tragédia történt a Savoya Parkban lévő Auchanban értesült a Blikk. Egy férfi váratlanul meghalt, miközben vagyonőrök intézkedtek vele szemben.
márc. 14
19:30
Kudarcba fulladt az ukrán betörési kísérlet Belgorodban (Magyar Hírlap)
A szárazföldi akciót a régióra mért ukrán drón- és sorozatvető-csapások kísérték, amelyekben két civil életét vesztette.
márc. 14
19:30
Már Törökország is az orosz földgáz helyettesítésére készülhet (Növekedés)
Március 1 és 3. között Törökországban (Antalyában) került sor egy meglehetősen új, ugyanakkor mára elég jelentős diplomáciai platformra, az Antalyai Diplomáciai Fórumra, amelyen idén több mint húsz ország és nyolcvan nemzetközi szervezet vett részt.
márc. 14
19:30
Kiderült, hogy hol és mikor kezdi el gyártani a Toyota a hétszemélyes villanyautóját (Autószektor)
A Toyota bejelentette, hogy 1,3 milliárd dolláros (470 milliárd forintos) beruházást hajt végre a Kentucky államban, Georgetownban található fő üzemében az elektrifikációs törekvéseinek megvalósítására. Ennek keretében egy teljesen új fejlesztésű, három üléssoros akkumulátoros elektromos SUV összeszerelése kezdődik meg itt 2025-ben az észak-amerika
márc. 14
19:32
Véget vetettek a belga katonai osztag erőszakos ámokfutásának (Magyar Hírlap)
A védelmi miniszter feloszlatta a szakaszt.
márc. 14
19:33
Megszünteti a kormány a kkv-kamatstopot (Privátbankár)
Április elsejével a kkv-kamatstopot kivezetik, de egyik érintett vállalkozás törlesztőrészlete sem fog emelkedni - közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
márc. 14
19:36
Bendarzsevszkij Anton: még egy utolsó akcióval próbálkozik az orosz ellenzék – Délben Putyin ellen (Infostart)
Elnökválasztást tartanak a hétvégén Oroszországban, a folyamat pénteken kezdődik. Arról, hogy "mit lehet beadni" az orosz lakosságnak, átveheti-e valaki az elhunyt Alekszej Navalnij helyét, illetve hogy mi állhat egy újabb energiaipari vezető rejtélyes halálesete mögött, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatóját kérdeztük.
márc. 14
19:36
Lecsapott a NAV egy férfira, aki ékszereket árult közösségi oldalak piacterén: 25 millió forintnyi adót kell bevallania (Portfolio)
Apja cégének tulajdonában lévő arany ékszereket adott el számla és nyugta nélkül közösségi médiás felületeken egy férfi; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzése nyomán a 60 millió forintnyi forgalom után 25 millió forint adót kényszerült bevallani, és a számla- és nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztása miatt bírságot kellett fizetnie.
márc. 14
19:36
Simicskó István: Március 15. a hazaszeretet napja (Magyar Hírlap)
Szavai szerint a 21. egy kihívásokkal teli évszázad, és ma már több a leplezett veszély, mint a nyílt támadás.
márc. 14
19:36
Az a "független és objektív sajtó" vádolja történelemhamisítással a Petőfi-filmet ... (Mandiner)
... amelyik lelkesen tapsol és a művészet szabadságának nevezi a fekete vikingeket, a kínai Krisztust.
márc. 14
19:36
Kossuth-díjat kapott Leslie Mandoki és a Hadik főszerepét játszó Trill Zsolt is (Telex)
Sulyok Tamás államfő az Országházban tartott átadón többek közt azt mondta, magyarnak lenni egyedülálló, külön minőséget jelent.
márc. 14
19:38
Nem fogja elhinni, mit javasolt a torontói rendőrség a betörők ellen (Mandiner)
Az internetezők kiakadtak a "hasznos tanácson".
márc. 14
19:39
"A főpolgármester nem a kormány szóvivője, hanem a budapestieké" - Karácsony Gergely reagált arra, hogy Szentkirályi Alexandrát jelölték főpolgármesternek (SzMo)
A főváros első emberétől máris megérkezett az első reakció. Rövid időn belül reagált Budapest főpolgármestere.
márc. 14
19:42
A GVH online térben is figyel (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a fogyasztók védelmére az online térben is, és elemzi a mesterséges intelligencia piaci versenyre gyakorolt hatását is - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
márc. 14
19:42
Elhasználták Ukrajnát, vége a bulinak (Magyar Hírlap)
Ennyi volt csak?.

Keresés