2024. március 13. szerda

márc. 13
13:48
Hazafiatlanság miatt perbe fogták a Nobel-díjas kínai írót (Infostart)
Egy kínai blogger pert indított egy pekingi bíróságon Mo Jen Nobel-díjas író ellen, mert szerinte a szerző könyvei "bemocskolják a Kínai Kommunista Párt hírnevét, kedvező színben tüntetik fel az ellenséges japán katonákat és megsértik Mao Ce-tung egykori forradalmi vezetőt" – áll a kínai közösségi médiában aktív felhasználó bejegyzésében.
márc. 13
13:48
Csodálatos égi jelenséget hoz a tavaszi égbolt: már csak egyet kell aludni hozzá (Pénzcentrum)
Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz. Kézitávcsővel egy üstökös is megfigyelhető ugyanezen az estén.
márc. 13
13:48
Márpedig nyelvet tanulni kell: az MI és az automatikus fordítás a jövőben sem váltja ki a nyelvtanulás szükségességét – felmérés (Helló Magyar)
Sosem fogja teljesen kivltani a mesterséges intelligencia a nyelvtunulást és nyelvtudást - felmérés:
márc. 13
13:48
Elárulta a BYD, mire készül Európában. (Villanyautósok)
A magyar gyárról is beszélt a vállalat európai igazgatója.
márc. 13
13:48
Felfüggesztett börtönt kapott a 76 éves férfi, aki 200-as szöggel végezte ki az unokája huskyját (Telex)
Egy újbóli szökése után pusztította el a hároméves huskyt. Utána egy erdőbe vitte.
márc. 13
13:48
Senki se értette Emily Blunt Oscar-gálás ruháját (in.hu)
Divat szempontjából a vasárnap esti Oscar-gála sztárjai a kulcscsontok voltak, a vörös szőnyeget ugyanis a pánt nélküli sziluettek uralták. Így érthető, hogy az est egyik legtöbbet kritizált ruhakölteménye Emily Blunté volt, akinek a pántjai centikkel a színésznő vállai felett lebegtek. Blunt egy gyöngyös, pezsgőszínű, lebegő vállú Schiaparelli-ruh
márc. 13
13:48
Multisport Fesztivál – A cél, hogy minden nap 60 percet mozogjanak a gyerekek (Nyíregyháza)
Multisport Fesztivált szerveztek a Bem József Általános Iskolában. A mindennapos testnevelés több évtizedes hagyományra tekint vissza az intézményben, 2023-ban pedig csatlakoztak a Magyar Diáksport Szövetség által életre hívott Aktív Iskola programhoz is. Ennek részeként zenés, közösségformáló napot szerveztek kedden a gyerekeknek, ahol különböző s
márc. 13
13:54
Oda a lengyel-magyar barátság? (Menedzsment Fórum)
A biztonságiak szerint lengyel szurkolók támadták meg őket a hétfői Kispest-ETO futballmérkőzésen.
márc. 13
13:54
"Kinek az oldalára áll Orbán?" - Jakab Péter írásbeli kérdéseket küldött a miniszterelnöknek K. Endréről (ATV)
Jakab Péter, A Nép Pártján elnöke képviselőként írásbeli kérdéseket küldött Orbánnak, amelyben többek között K. Endrével kapcsolatos kérdéseit tette fel a kormányfőnek.
márc. 13
13:54
A Perkins következő generációs 13 literes dízelmotorja (GépMax)
Akár 3600 méter magasan, +60 °C-on, ill. mínusz 40 °C-on is megbízhatóan üzemel a Perkins új, 13 literes dízelmotorja.
márc. 13
13:54
A tavalyinál magasabb repceárakkal indulhat az alku (Mezőhír)
Sehonnan nem lehet majd olcsó repcét beszerezni az európai betakarítás után, még Ukrajnából sem.
márc. 13
13:54
Térképen mutatjuk: itt lesznek forgalomkorlátozások a nemzeti ünnepen (Mandiner)
A lezárások több utat érintenek, és módosul számos járat útvonala is.
márc. 13
13:54
Egy műanyag pisztolydoboz cáfolja az eltűnt villanyszerelők megölésével vádolt férfi állítását (Telex)
Hiába állítja a győri villanyszerelős gyilkosságokkal vádolt É. Imre, hogy gáz-riasztó pisztolya sose volt, a fegyverszakértő szavai ezt cáfolják. Folytatódott a két eltűnt szerelő ügyében zajló eljárás.
márc. 13
13:54
Mindannyiunk új munkatársa figyel helyettünk a mítingen, táblázatokat elemez és összedobja a prezentációnkat is (Telex)
Nem egy emberi kolléga ilyen segítőkész, hanem a Microsoft mesterséges intelligenciája, a Copilot, amit egy éve mutattak be, most pedig már minden cégnek elérhető, hamarosan magyarul is. Elvenni nem fogja a munkát, csak segít benne, de abban még a korlátai ellenére is elég jónak tűnt, amikor kipróbáltuk.
márc. 13
13:54
Az éghajlati kockázatok sürgős fellépést igényelnek (Öko-drive)
Az Európában tapasztalt éghajlati kockázatok sürgős fellépést igényelnek, az elhúzódó aszályok ugyanis jelentős veszélyt jelentenek a növénytermesztésre, az élelmezésbiztonságra és az ivóvízellátásra - közölte jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfőn.
márc. 13
13:57
Nagy Ervintől megkérdezték, hány évi fizetését ajánlotta neki Andy Vajna, hogy szerepeljen a Szabadság, szerelemben (SzMo)
A Partizánnak adott interjút. Azt mondta, hogy ő nem lesz éhes színész.
márc. 13
13:57
Varga Judit volt munkatársa is megszólalt a kegyelmi-botrányról, elmondta mi számított a döntésben (Promotions)
A volt igazságügyi miniszter egykori kollégája szerint felelősségteljes döntés született.
márc. 13
14:00
Fuss Fotózz Mosolyogj! - Trokán Anna is beteg gyerekeken segít (Blikk)
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fuss Fotózz Mosolyogj (F.F.M.) jótékonysági élményfutást, amellyel idén a beteg gyerekek kívánságait segítenek valóra váltani. Az akció idén új elemekkel is bővült és már virtuális futásra is van lehetőség, de kilométereket is örökbe fogadhatunk, ha segíteni szeretnénk. Neves nagykövetek csatlakoztak a program
márc. 13
14:00
Brutális összegből fejleszti haderejét Dánia, nőket is besoroznak (Infostart)
Dánia további 40,5 milliárd dán koronát (2147 milliárd forint) szán védelmi kiadásokra a következő öt évben – közölte a dán kormány szerdán, miután bemutatta hadereje megerősítésének terveit.
márc. 13
14:00
Március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását (Adózóna)
Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének élni az online ügyintézés lehetőségével – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
márc. 13
14:00
A miniszterelnök Facebook-oldalán bejelentette a mai kormányülést (Magyar Hírlap)
Induljon nap! – írta ki a saját portréja alá.
márc. 13
14:00
A svéd rendőröknek elegük lett Greta Thunbergből (Demokrata)
A mindössze 21 éves hivatásos klímatüntetőnek már csinos listája van a rendőrökkel való összetűzésekről.
márc. 13
14:00
Kamikazedrónok gyártásába kezd Bosznia-Hercegovina (Növekedés)
Katonai kamikazedrónok gyártásába kezd Bosznia-Hercegovina két héten belül - közölte Zukan Helez, az ország szövetségi kormányának védelmi minisztere.
márc. 13
14:00
Azt hitted, a fák nélküli lombkoronasétány volt mindennek a teteje? Na, most figyelj! (Nyugati Fény)
Ötven (sic!) centis kilátó épült.
márc. 13
14:02
Ukrajna lecserélné hadseregét (Magyar Hírlap)
A mozgósításról szóló törvény célja 330 ezer fronton lévő katona leváltása.
márc. 13
14:06
Újabb fordulat a Veres Péter Gimnázium ügyében (Portfolio)
A Milton Friedman Egyetem visszavonja a gimnázium átvételére vonatkozó kezdeményezését, mert - saját állításuk szerint - az átvétel ellen indított petíció és tüntetés meggondolásra késztette őket.
márc. 13
14:06
Balatoni Katalin: A pedagógusképzés a második legnépszerűbb terület a felsőoktatásban (Magyar Hírlap)
A januári béremelés olyan új hátteret adott a pedagógusoknak, amelyre már rég szükség volt.
márc. 13
14:06
Ezért a pillanatért érdemes volt színésznek menni: a Vasvári Pált alakító Fehér Tibor a Mandinernek (Mandiner)
Nem vagyok jó matematikából, nem tudok felépíteni egy templomot, viszont el tudom játszani valakinek a szerepét – a Most vagy soha! egyik főszereplője, Fehér Tibor a Mandinernek.
márc. 13
14:06
Wolff: Gyorssá kell tennünk a Mercedest, hogy vonzó legyen Max számára (Racingline)
Tényleg átigazolhat Max Verstappen a Mercedeshez, akár Adrian Newey-val és Helmut Markóval együtt?
márc. 13
14:06
Közeleg a hétvége, amikor valami nagyon megváltozik Budapesten (naphire.hu)
A nemzeti ünneppel egy időben kellemes meglepetés fogadja majd a gyalogosokat.
márc. 13
14:08
Új dolgok derültek ki a Pfizer-vakcina, a Moderna-vakcina és az AstraZeneca-vakcina hatásairól (Portfolio)
Egy nagyszabású tanulmány szerint a Covid-oltások akár egy évig is jelentősen csökkenthetik a szívelégtelenség és a vérrögök kialakulásának esélyét megbetegedés esetén - számolt be a The Guardian.
márc. 13
14:09
Für Anikó és férje a szappanopera-királynővel, Isaurával levelezgetnek: erre készülnek (Blikk)
Az Isaurát alakító színésznővel, Lucélia Santos-szal vette fel a kapcsolatot Für Anikó és férje.
márc. 13
14:12
Ezúttal a hölgyeknek kedvezett a szerencse: ki az unokáira, ki magára költi a Blikk-nyereményt (Blikk)
Ilyen egyszerű még sosem volt nyerni, ne maradjon le Ön sem különleges, születésnapi játékunkról! A Nyerő 30 nevű játékunk a hónap végéig tart, melynek során több mint 130 napi nyereményért játszhatnak, sőt! A játék végén egy szerencsés olvasónk 1 millió forinttal lehet gazdagabb.
márc. 13
14:12
Új törvény korlátozhatja a jegybankot (ProfitLine)
A Pénzügyminisztérium jegybanktörvényt módosító tervezete a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint jelenlegi formájában lehetőséget ad a jegybanki függetlenség korlátozására.
márc. 13
14:12
Ez történik a testében, ha nem iszik eleget (Magyar Hírlap)
Folyamatosan veszítünk szervezetünk víztartalmából, ha pedig ezt nem pótoljuk megfelelő arányban, annak komoly következményei lehetnek.
márc. 13
14:12
Verhofstadt szerint Ferenc pápa a "szörnyeteget szolgálja" (Mandiner)
Mint ismert, a napokban az egyházfő is azt javasolta Ukrajnának, hogy "szedje össze a bátorságát, és tárgyaljon Oroszországgal".
márc. 13
14:12
Így versenyeztek a legjobb agrárgépészek (Agrárágazat)
A TraktorÁszok nyerték meg a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokságot. A karcagi diákokat vonzza az új technika.
márc. 13
14:12
Azt hitted, a fák nélküli lombkoronasétány volt mindennek a teteje? Na, most figyelj! (Nyugati Fény)
Ötven (sic!) centis kilátó épült.
márc. 13
14:12
Ünnepelnek a benzinkutak március 15-én (AC News)
A nemzeti ünnep idején a benzinkutakra is érdemes lesz ellátogatni. Így változnak az üzemanyagárak pénteken.
márc. 13
14:12
Videón, ahogy egy étterem felrobbant Kínában, Peking közelében (Telex)
Egy ember meghalt, huszonketten megsérültek.
márc. 13
14:14
Vadai Ágnes rémisztő Facebook-üzenettel ijesztett rá a magyar emberekre (Mandiner)
Addig jó nekünk, amíg árnyékban maradnak.
márc. 13
14:15
Elhunyt Szilágyi István (Femcafe)
Életének 86. évében szerdán Kolozsváron meghalt Szilágyi István Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője - közölte a kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége.
márc. 13
14:18
Évek óta átvernek minket? Olyasmiről rántotta le a leplet a tisztítócég, ami az Ön életét is megváltoztatja (ATV)
Az emberek kezdik megérteni, hogy a "csak száraz tisztítás" címkével ellátott ruhák nem mindig igényelnek professzionális szervizelést – és hogy ehelyett egyszerű otthoni megoldások is léteznek a feladat elvégzésére.
márc. 13
14:18
Jó hírt kaptak a nyugdíj előtt álló magyarok: 25 éve nem volt ilyen, jó sok pénzük lesz ebből (Pénzcentrum)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly bő 21 százalékos nettó átlaghozamot értek el, lényegesen túlszárnyalva az év végén mért inflációs mutatót. A pénztári megtakarítás igazán hosszú távon gyümölcsöző termék, amit a 15 éves 7 százalékos hozam is jól mutat, ami kimagasló, 2 százalékot meghaladó reálhozamot eredményezett a pénztári tagoknak.
márc. 13
14:18
Mesterek és tanítványok koncertje Placido Domingóval (Magyar Hírlap)
A koncerten adják át a Legjobb Zenetanár díját.
márc. 13
14:18
MBH Bank: újra eljön az ingatlanbefektetések ideje (Növekedés)
Nehéz éveket tudhat maga mögött mind az európai, mind a hazai építőipar, ám a gazdasági környezet konszolidációja, a tavalyi év végén megindult lakáspiaci folyamatok és a támogatási rendszer változásai már előre vetítik a 2024 második felében várható fordulatot – derült ki az MBH Bank újonnan indult ágazati kitekintő rendezvénysorozatának első sajt
márc. 13
14:18
DK: Hamis propaganda, hogy Orbánék segítenek a gyermekvállalásban (Nyugati Fény)
Egyre több magyar pár kezdi meg külföldön
márc. 13
14:18
Raffle Coin (Raff) előértékesítési hype: A Doge és BNB befektetők is ezt a projektet választják (BitcoinBázis)
Sokan nem értik a kriptovaluta tokenek körüli felhajtást. A kutatások szerint a legtöbb embernek az okozza a legnagyobb aggodalmat, hogy
márc. 13
14:18
Cicák mellett rovarokkal is érzékenyítik a gyerekeket az állatvédelemre (Magyar Mezőgazdaság)
Folytatódik és kibővül a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatasszisztált foglalkozássorozata; év végéig 150 intézményben háromszáz érzékenyítő foglalkozást terveznek kutyák, macskák, hüllők és rovarok "közreműködésével".
márc. 13
14:18
Ne lepődj meg, ha tüntető tömegekbe botlasz: ezeket az európai reptereket veszik célba (Roadster)
Egy fontos megbeszéléshez igazították a megmozdulást.

Keresés