A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és az évszakhoz képest enyhe időjárásnak köszönhetően idén már március első felében lehet számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat.
A népszerű színész elmondta, milyen a közös munka Alföldi Róberttel, mit szeret legjobban a munkájában, és mit gondol új szerepéről Az ügynök halálában.
Orbán Viktor miniszterelnök négy alapvetést fogalmazott meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány erről készített egy elemzést.
Egy szülőknek küldött emailben a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium közölte, a Milton Friedman Egyetem kezdeményezte, hogy részére az Észak-Budapesti Tankerületi Központ a fenntartói jogokat adja át. A Milton Friedman Egyetem fenntartója az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amelynek vezetője Köves Slomó.
A Weights and Dimensions közúti tehergépjárművek tömegéről és méreteiről szóló EU-irányelv (96/53) módosítására irányuló javaslat aláássa az EU zöld megállapodásának (Green Deal) közlekedésre vonatkozó céljait. Ennek eredménye: több teherautó, több CO2-kibocsátás és energiafelhasználás, magasabb balesetii kockázat, több költség. Mindennek nem csak
Március 6-án az EIT InnoEnergy elindítja a nagy energiatároló rendszerek (ESS) létrehozására és működtetésére összpontosító páneurópai vállalatát, a Repono-t - ezzel az a célja, hogy egységesítse és felgyorsítsa az energiatároló rendszerek telepítését Európában. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a beruházással lehetőség nyílik a jövőben a megújuló
Március 10-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hetedik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el szerdán a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajli
Az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1/2024. kormányrendeletet a Magyar Közlöny 2024. évi 2. számában hirdették ki január 9-én.
Persze fontos, hogy mindez ne csak a szavak szintjén, hanem a tettekben is megvalósuljon. Hiszen hiába hirdeti magáról egy cég, hogy számára fontos a környezetvédelem és vezet be a vállalaton belül a fenntarthatóságot támogató célokat, ha maga a vezető nem jár jó példával elöl. Egy környezettudatos vezető menő az alkalmazottai szemében, sőt példaké
A pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő Pénz7 rendezvénysorozatot 2024. március 4-8. között rendezik meg, immár a tizedik alkalommal.
Nem szolgáltatott ki minden dokumentumot a Boeing az Alaska Airlines-baleset kapcsán - állítja az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője a Reuters tudósítása szerint.
Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette csütörtökön a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot.
Szerdától feloldották a látogatási tilalmat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
A csökkenő tendencia ellenére továbbra is az infláció hátráltatta leginkább a cégek működését az elmúlt fél évben, miközben az energiaköltségek és a munkaerőhiány jelentősége sem enyhült derül ki egy friss felmérésből. A kereslet szűkülése és az árfolyamingadozás viszont már kevésbé meghatározó a vállalkozások jövedelmezősége szempontjából.
Döbbenetes és sokkoló videót osztottak meg 2021-es vonat balesetről, amit csodával határos módon túlélt a vasúti síneken áthajtó Amazon futár. Az eset Ixoniában, Wisconsin államban történt, ahol egy olyan vasúti átkelőhöz ért Amazon furgonjával Alexander Evans, ahol nem volt sorompó, se lámpa, csupán egy jelzés, ami figyelmeztet a vasúti átkelőre.
Az extrém meleg február után az átlagosnál melegebb tavasz várható - írta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója az intézet honlapján megjelentetett elemzésében, hozzátéve: a melegedési tendencia tökéletesen beleillik az elmúlt 40 év intenzív melegedési trendjébe, és ez a változás várhatóan - növekvő szélsőségekkel - gyorsulni fog a
Globális probléma ütötte fel a fejét kedden, amikor a Facebook és az Instagram is elérhetetlenné vált. Sok felhasználó persze a legrosszabbra gondolt közben.
Széles körű szakmai összefogással javaslatcsomag készült a magyar lakásállomány megújítására, amely hozzájárulhat a magyarok életminőségének és az ország energiafüggetlenségének növeléséhez is - tájékoztatta az Egyensúly Intézet pénteken közleményben az MTI-t.
Egy katona a második világháború idején talál egy kisrókát a halott anyja mellett. A hadi körülményeket tekintve egészen esztelen ötlet hatására úgy dönt, hogy nem hagyja sorsára. Társak lesznek, egymás megmentői, miközben körülöttük lángol a világ. Egy csodálatos film, amely valós történeten alapszik.
Az Esg törvény értelmében a nemzetgazdasági miniszter felelős azért, hogy létrehozza a Nemzeti Esg Tanácsot, amely döntő szerepet játszik az Esg beszámoló minimumkövetelményeinek meghatározásában.
A most induló második félévben mintegy 180 egyetemi startup-projekt indulhat el a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) több mint fél milliárd forintos támogatásával a Hungarian Startup University Program (HSUP)elnevezésű programban.
A könnyűszerkezetes házak lehetnek az ingatlanpiac új sztárjai, ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt öt évben a háromszorosára nőtt a gyorsházak építése iránti igény. Ezek a házak azonban sokkal nagyobb karriert is befuthatnának, ha nem tartaná magát makacsul az a néhány tévhit, ami a könnyűszerkezetes házakkal kapcsolatban a mai napig is kering fó
Mint arról ma délelőtt megjelent, "Végleg lehúzhatja a rolót a nagy múltú Fonyódi Ásványvíz gyár?" című cikkünkben beszámoltunk, komoly gondokkal küzd a legendás magyar márka: felmondtak az üzemi dologozóknak, leállították a gyártást. Cikkünk megjelenését követően befutott a Fonyódi Ásványvíz Kft. válasza is, amely megerősítette a leállást, ugyanak
A tudósok egyszerű és hatékony módszert találtak arra, hogyan távolítsák el a vízben lévő mikroműanyagot.A mikroműanyagok apró darabkái az elfogyasztott ételek és italok révén jelentős mennyiségben jutnak be testünk mélyére.A kínai Guangzhou Medical University és a Jinan University csapata lágy és kemény (ásványi anyagokban gazdagabb) csapvízzel is
Március első napjaiban az időjárás három-négy héttel előrébb jár az ilyenkor megszokottnál, ami igen rossz előjel a méhészettel foglalkozóknak. A rendkívül korai rügyfakadás akár az idei akácméz termést is veszélyeztetheti. A korai gyümölcsfák már virágba borultak, és megjelentek az első rügyek is az akácfákon, köszönhetően a hetek óta tartó, átl
A Royal Caribbean legújabb, kétmilliárd tengerjáró hajója ötször nagyobb a Titanicnál, és így sem képes kielégíteni a keresletet. Húsz fedélzeti szintjén 7600 vendég (plusz 2350 főnyi személyzet) befogadására alkalmas, jelenleg a világ legnagyobb tengerjáró hajója. Január 27-én indult el első útjára, arra már 2022 októberében elkeltek a jegyek, ápr
Az OMV 99 magyarországi benzinkútja vény nélkül kapható gyógyszereket, étrend-kiegészítőket és orvostechnikai eszközöket is árul tavasztól - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Szerdától feloldották a látogatási tilalmat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.