Sulyok családjában – mint oly sok családban Magyarországon – nem ismerték a gyermekek a szüleik, nagyszüleik pontos élettörténetét. Petri Lukács Ádám írása.
Mondhatni, most már meg sem lehet lepődni, ha a filmesek egy gyermekek által kedvelt történetet vesznek elő, hogy abból aztán egy hatalmas csavarral horrorfilmet készítsenek, hiszen az elmúlt években számtalan ilyenre volt már példa. Micimackó, Pán Péter, Bambi, a Grincs és Miki egér után most Willy Wonka álma válik nemsokára rémálommá.
Az AmCham Workspace and Facilities Management bizottsága (Wfm) idei első ülésének vendégelőadója Joël Scherrenberg Mrics, az Rics Benelux elnöke és az Ewrb tagja volt, aki nemzetközi szinten engedett betekintést az Esg-függöny mögé. A hazai vállalatok Esg kötelezettségeiről a 2023. évi Cviii. törvény és a decemberben megjelent részletszabályok
A világban végbemenő változásokról, a magyar külpolitika stratégiai irányairól beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a szokásos éves nagyköveti értekezleten kedden délelőtt.
A középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére bukkantak a régészek. Az ősi leletekre a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felújítási munkálatai közben találtak rá – írja az MTI Fazekas András Kristóf régész közleménye alapján.
Kétségtelen, hogy egy csajos estén a bélflóra nem tartozik a legnépszerűbb témák közé, ugyanakkor, ahogy a hüvelygombáról is, erről is beszélni kell. Főleg, amikor manapság egyesek úgy kapkodják az antibiotikumokat, mintha azok kalóriamentes cukorkák lennének.
A Vörös-tengeren jelenleg is zajló, a jemeni húszik által kirobbantott válság nem csak gazdasági és pénzügyi válságot okoz, de ökológiai és humanitárius katasztrófával is fenyeget. Amit még idejében kezelni kellene, hiszen a Vörös-tenger a világ egyik ökológiai középpontja.
Lelassult növekedés és rekordnyereség – röviden így foglalható össze a magyar bankszektor tavalyi éve. Összesen 1451 milliárd forint nem konszolidált adózott eredményt ért el a szektor 2023-ban, ami éppen háromszorosa az egy évvel korábbinak, és a 2008-as pénzügyi válság előtti "hőskort" idéző, 21%-os tőkearányos megtérülést jelent. Cikkünkben bemu
Hogyan változott a híradók hossza? Milyen különbségek fedezhetők fel az egyes csatornák műsorai közt? Hány hírt láthatunk egy műsor során? Hány szereplő jelenik meg adásonként, és mely földrajzi helyszínek dominálnak? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amely az elmúlt bő másfé
Sokan kiöntik a savanyúság levét, és nem is gondolnak arra, mennyi hasznos tápanyagot tartalmaznak, pedig így van: szervezeted meghálálja, ha rendszeresen fogyasztasz például a savanyú uborka levéből.
71 éve, hogy elhunyt Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén Dzsugasvili), szovjet politikus. Másképp: 71 éve, 1953. március 5-én halt meg minden idők egyik legvéresebb kezű diktátora, akitől saját embereinek is rettegniük kellett.
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően a BUX is kisebb mínuszban van. A blue chipek közül egyedül a Mol van pluszban, az esést pedig a Telekom vezeti. A midcapeknél tovább folytatódik az AutoWallis ralija.
Pénteken nőnap, amikor minden a hölgyekről szól. Ilyenkor megugrik a virágárusok forgalma is, azt lehet mondani: a nőnap a tavasz első nagyobb forgalmú időszaka.
Orbán Viktor 2024. március 4-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén négy alapvetést és több gazdasági olvasatú fix pontot emelt ki a beszédében, amelyek egy része teljes mértékben a józan ész logikáját követi, más esetekben azonban a tényleges megértéshez szükséges egy rövid kontextus és elméleti keret. Rövid elemzésü
Cégcsoportunk már 35 éve van a Hr piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
Sem Novák Katalin saját Facebook-oldala, sem pedig a köztársasági elnök hivatalos weboldala nem követi a hazát érintő egyik legfontosabb változást; mintha megállt volna az idő.
Csökkenteni akarják a várakozási időt. Röszkénél és Tompánál új gyorsforgalmi átlépőt terveznek, megújulhat a kamerarendszer, javulhatnak a parkolási feltételek.
Az ismert nyugati márkákkal teljes mértékben versenyképes, ugyanakkor kedvezőbb árfekvésű permetezőgépeket gyárt az Agromehanika, amelynek most új fejezet kezdődött a magyarországi történetében.
Az Advanced Micro Devices (AMD) nem kapott engedélyt az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumától egy Kínában gyártott mesterséges intelligencia chip exportálására, így most a vállalatnak a minisztérium Ipari és Biztonsági Hivatalához kell engedélyért fordulnia - írja a CNBC.