2024. március 21. csütörtök

márc. 21
0:39
Kutyalánc fojtotta meg a kisfiút, elítélték a nevelőanyát (rtl.hu)
Jogerős: felfüggesztett börtönt kapott a várpalotai nő, akinek ötéves nevelt fia játék közben megfulladt tavaly márciusban. A kutya lánca tekeredett a nyakára. Ügyvédje szerint a három gyerekről gondoskodó asszonynak beteg anyját is el kellett látnia, és nem tudott megbirkózni a rá nehezedő terhekkel. Kiderült, a nevelőanyának korábban ugrókötelet
márc. 21
0:39
Hisznek a csodában – egy 10 éves kislány gyógyulásáért kérik a támogatást (Nyíregyháza)
A tíz éves, nyíregyházi Veres Szófia gyógyulásért szervez jótékonysági előadást a nyíregyházi Evangélikus Iskola és a Magyar Népmesért Alapítvány. Szofi tavaly legyőzte a rákot, azonban a leukémia után agydaganatot diagnosztizáltak nála. Megműtötték, de újabb gyógykezelésekre lenne szüksége, amit csak külföldön lehet elvégezni. Az evangélikusok Szo
márc. 21
0:43
A hollandok már a nyáron elkezdik az F-16-osok leszállítását (Mandiner)
Az is kiderült, hogy Hollandia az idén kétmilliárd euró összegű katonai támogatást ígért az ukrán vezetésnek.
márc. 21
0:43
Ráfázott Magyarország: Taccsra vágta a gazdaságot, hogy Orbán Viktor Putyintól vette a gázt (Nyugati Fény)
Százmilliárdokat buktunk vele.
márc. 21
0:43
Lesújtó számok: a magyar nyugdíj az egyik legalacsonyabb az unióban (rtl.hu)
A GKI friss kutatása szerint a sereghajtók közé süllyedtek a magyar nyugdíjak az unióban: a 23. legalacsonyabbnak számított, a csatlakozáskor még a 18. helyen volt. Majdnem másfélszeresére nőtt az átlagos ellátás értéke 2023-ra a 2004-es uniós csatlakozáshoz képest, mégis az utolsók közé tartozott a tagállamok között. A román átlagnyugdíj vásárlóer
márc. 21
0:43
Az 50 éves Dobó Kata elárulta, mi telt neki 47 évbe (rtl.hu)
Dobó Kata egy tisztító szertartással ünnepelte ötvenedik születésnapját. A színésznő egészen Baliig utazott ezért. Dobó Kata a Reggeliben összegezte elmúlt 50 évét, szerinte 47 évbe telt, mire megtanulta magát feltétel nélkül szeretni. A színésznő azt is elárulta, büszke arra, hogy ma már nem a külvilág mondja meg neki, mire képes.
márc. 21
0:43
A Himalájától egészen az óceánig tekert a magyar ironman, 8 kilót fogyott (rtl.hu)
Szőnyi Ferenc a világon elsőként csinálta meg kétszer a húszszoros Ironmant. Most pedig újra a csúcson: a Himalájától egészen az óceánig tekert. Az utat 149 óra alatt sikeresen teljesítette, összesen 3700 kilométert tekert Kashmirtól Kanyakumariig. A férfinak tízezer kalóriát kellett bevinnie a szervezetébe, valamint naponta legalább 14 liter vizet
márc. 21
0:43
Rossz címre vitte ki a pizzát az ételfutár, majd leharapta a vásárló hüvelykujját (rtl.hu)
Valószínűleg nem kapott öt csillagot az appon a beugró pizzafutár most a bíróságon vallotta be, hogy a pizzáról szóló veszekedésnek hajmeresztő erőszak lett a vége.
márc. 21
0:43
Videó: hat méter mély csőből mentették ki több nap után Luna cicát az önkéntes tűzoltók a Rózsadombon (rtl.hu)
Luna cica megijedt, de szerencsére nem esett baja.
márc. 21
0:43
Dan Brown romkocsmákban bulizott Budapesten – már elérhető az RTL+-on a világhírű író könyvéből készült sorozat (rtl.hu)
A tízrészes thriller sorozat, az Elveszett jelkép teljes évada megtekinthető az RTL+-on.
márc. 21
0:43
Egy hónapon belül kétszer gyilkolt, rabtársainak is kérkedhetett vele – életfogytig tartó fegyházra ítélték (rtl.hu)
Életfogytig tartó fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki egy hónapon belül kétszer gyilkolt Miskolcon. Előbb 2020 augusztusában egy karóval verte agyon ismerősét, majd pár hét múlva halálra késelt egy másikat – őt egy kútba dobta. Az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét. Legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
márc. 21
0:43
Teljes kapacitással üzemel a Volánbusz Zrt. új, korszerű telephelye Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Nyíregyháza közlekedési infrastruktúrája jelentős mérföldkövéhez érkezett, amikor tavaly átadták a Volánbusz új, korszerű telephelyét, egy sikeres önkormányzati projekt következtében. A korábbi, Korányi utcai bázis átköltözése a modern Cng-töltőállomás közvetlen közelébe, a Tiszavasvári útra hozzájárult a város közösségi közlekedésének modernizáció
márc. 21
0:47
Nesze neked bírói függetlenség: Magyar Péter tüntetést szervező anyja az OBH elnökhelyettese (Mandiner)
Hont András szerint "dr. Erőss Mónika ellen azonnal fegyelmi eljárást kéne indítani, és amennyiben igaz Magyar Péter állítása, akkor fölmenteni tisztségéből".
márc. 21
0:47
Megvan a kormány új célpontja: Ráizzították Tokajra a pezsgőkirályt, mindent bekebeleznek Orbánék (Nyugati Fény)
Már mindent megvettek.
márc. 21
0:47
"Nem marad egy fillérem sem" – hiába a nyugdíjemelés, sokszor spórolni sem tudnak az idősebbek (rtl.hu)
Mekkora lehet az átlagnyugdíj összege Ausztriában vagy épp Németországban? Az unióban a skandináv és a Benelux országokban működik legjobban a nyugdíjrendszer, de hogyan csinálják? A nyugdíjak vásárlóértékét tekintve a legfrissebb statisztikák alapján a 27 uniós tagállam közül a 19-ről a 24. helyre csúsztunk vissza. De mi állhat a háttérben?
márc. 21
0:47
"Nem szégyellem" – kemény fizikai munkából kellett megélnie Damu Rolandnak 2018-ban (rtl.hu)
"Szégyellje magát az, aki erre kényszerítette Damu Rolandot" – mondta a Fókusznak 2018-ban a színész, aki akkoriban abból élt, hogy egy éttermi konyhában mosogatott. Négy évvel korábban szabadult a börtönből, nemi erőszakkal és fogva tartással vádolták. Damu Roland állította: olyan dologért ült három évig rácsok mögött, amit nem követett el. Sok sz
márc. 21
0:47
Videó: olyan sokszor onanizált az eladó kajára a bolti dolgozó, hogy több tucat vádpontért kell felelnie (rtl.hu)
A nyomozók még nem fejezték be a munkát, mert "még jó sok videót kell végigelemeznünk".
márc. 21
0:47
Ez állhat a negatív rekord mögött: szakemberek az egyre alacsonyabb születésszámokról (rtl.hu)
2023-ban negatív rekordot döntöttünk, ami a gyermekvállalást illeti. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a modern Magyarország történetében még sosem született annyira kevés gyerek, mint tavaly. A gyermektelen kapcsolatok száma világszinten emelkedik. Manapság átlagosan nem születik két gyermek egy családban – pedig minimum ennyi kellene
márc. 21
0:47
"Én többet is adtam volna érte, mint hatmilliárdot" – így fogadták a nézők a Most vagy Soha! filmet (rtl.hu)
A Most vagy Soha! több mint 75 ezer nézővel nyitott a hétvégén, mi pedig kedd este mentünk el az egyik legnagyobb multiplexbe, hogy megkérdezzük a nézőket, miért akarták látni a filmet, és milyen érzésekkel távoztak a teremből. Volt, akit az ingyenjegy vonzott, volt, akit annyira megérintett, hogy még sírt is a filmen, és volt, aki arra intett: a g
márc. 21
0:47
45 ezer forintot fogadott el betegeitől egy debreceni sebész, ítélet született a büntetőperében (rtl.hu)
Felfüggesztett börtönt és 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott az a debreceni sebész, aki ellen elsőként indult vizsgálat hálapénz elfogadása miatt. 2021-től tilos pénzt adni és elfogadni is az ellátásért az állami egészségügyben. A vád szerint az orvos mégis 45 ezer forintot fogadott el a betegeitől és egyikük rokonától. Többek között azzal véde
márc. 21
0:47
Most sem maradt el az izgalom, és a győzelem sem (Nyíregyháza)
Miskolcon is nyert a Fatum Nyíregyháza.
márc. 21
0:51
Vitézy és a sűrű sötét erdő (Mandiner)
Vitézy is ott harcolt a rengetegben és egyértelmű, hogy kinek az oldalán.
márc. 21
0:51
Készülhet Orbán: Váratlanul Magyarországra érkeznek az EU vezetői (Nyugati Fény)
Üzentek
márc. 21
0:51
Ha mai benzináremelés fájt, a pénteki még jobban fog (rtl.hu)
Ebben az évben eddig folyamatosan drágult az üzemanyag.
márc. 21
0:51
Dr. Dre csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán (rtl.hu)
Dr. Dre is kitüntetést kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán, az őt ünneplő sztárok közül ott volt a ceremónián Eminem, 50 Cent és Snoop Dogg is. Dr. Dre, azaz Andre Young az N.W.A rapcsapat tagjaként vált ismertté. Debütáló szólóalbuma, a The Chronic óriási sikert aratott, és egyből fontos figurája lett a 90-es évek hip-hop világának. "Szeretnék
márc. 21
0:51
Ilyet még biztos nem látott: bunda nélküli mosómedvét fogtak, senki sem érti ezt (rtl.hu)
A pucér mosómedvét befogó állatmentők csak vakarják a fejüket, hogy mi is ez.
márc. 21
0:51
Halálos áramütés: egy szelfi miatt veszthette életét a 18 éves fiú? (rtl.hu)
Felmászott a mozdony tetejére és belehalt az áramütésbe egy 18 éves budaörsi fiú. Az iskolai diákelnök állítólag szelfit is készített a vonaton, de a magasfeszültség közelében halálos sérüléseket szerzett. A villamos felsővezetékben 25 ezer volt feszültség van. Ez azt jelenti, hogy annak megközelítése is életveszélyes, akár már 2 méteres távolságon
márc. 21
0:51
Levágta a saját lábait, hogy felvehesse a milliós biztosítási összeget, helyette bíróság elé állították (ültették) (rtl.hu)
Darwin-díjas biztosítási csalást követett el a férfi, ám a hatóságok érezték, hogy kilóg a lóláb.
márc. 21
0:51
Videón, amikor felrobban az égő kamion az M3-ason (rtl.hu)
Olvasónk éppen a robbanás pillanatában autózott el az égő kamion mellett.
márc. 21
1:12
Magyar Péter: "Megfizethetetlen érzés, amikor a Fidesz, a Gyurcsány család, Schadl György, a 'független ügyészség' és a propaganda közösen támadnak" (Blikk)
Magyar Péter ismét posztolt a közösségi médiában: egy rövid üzenetet küldött szerda este a Facebook-követőinek. A politikusi babérokra törő üzletember kemény napon van túl, ugyanis ma az ügyészségen tanúként hallgatták ki.
márc. 21
1:18
Ezen a héten a Solana, a Toncoin és a Green Bitcoin érdekli igazán a befektetőket (ProfitLine)
A kriptopiac pezsegve indult el ezen a héten, és jól látszik, hogy a Solana (SOL), a Toncoin (TON) és a Green Bitcoin (Gbtc) az élen jár a legnagyobb nyereséget termelő érmék között.
márc. 21
1:42
Hová tűnt Katalin? – A királyi család szakértője tiszta vizet öntött a pohárba (Blikk)
.
márc. 21
1:48
Le sem tagadhatnák egymást: így örül a nyaralásnak Németh Kristóf és kisfia (Blikk)
Tenerifére utazott a családjával Németh Kristóf, aki a festői helyszínről posztolt tündéri fotót a középső kisfiával, Leventével.
márc. 21
2:21
Ezért fontos a mikrobiom egészsége a tudomány szerint (Igényesnő.hu)
Mikrobiom - a bélrendszerben található mikroorganizmusok kulcsszerepet játszanak az emésztésben, hozzájárulnak az immunrendszer zavartalan működéséhez, és számos veszélyes betegségtől óvnak meg.
márc. 21
2:24
Alapdarabnak sem utolsó! Ben Affleck egyik kedvenc átmeneti dzsekije neked is tetszeni fog (InStyle Men)
Ben Affleck dzsekik terén hozott most egy egyszerű és nagyon is időtálló ötletet.
márc. 21
3:12
Legyünk résen! Új módszerrel csapják be a nyugdíjasokat az interneten (ProfitLine)
Leginkább a számítógépes vírusoktól és adataik illetéktelen kézbe való kerülésétől tart az 50 évnél idősebb korosztály, és 10 százalék körüli azok aránya, akik voltak már online csalás vagy támadás áldozatai, derült ki egy friss kutatásból.
márc. 21
3:15
Így kell kiejteni a Dűne-filmek főszereplőjének, Timothée Chalamet-nek a nevét (Promotions)
Sokan elkezdik a nevet kiejteni, aztán inkább vagy elhadarják vagy pedig be se fejezik.
márc. 21
3:15
Veszélyben kedvenc sajtunk: a tudósok szerint kérdéses, ehetjük-e a jövőben (Magyar Mezőgazdaság)
Sajtimádók milliói számára szolgált aggasztó hírrel nemrégiben egy francia tudóscsoport. A szakemberek szerint ugyanis fennáll a veszély, hogy a jövőben nem foguk tudni többek között camambert sajtot fogyasztani.
márc. 21
3:21
Utazás Ramadán a böjti hónap idején: Erre kell odafigyelni az utazóknak (Utazási Élmények)
Sokan töltik szabadságukat muzulmán többségű országokban a  ramadán idején is, hasznos dolog számukra ismerni a ramadán  szabályait és előírásait, amelyek az arab országokra utazókra is vonatkoznak. Cikkünkben áttekintést nyújtunk a legfontosabb tudnivalókról.
márc. 21
3:21
Ráérős brunch húsvét vasárnapra (Igényesnő.hu)
Húsvéti brunch: tradíció és modern gasztronómia találkozik húsvét vasárnap a budapesti The Ritz-Carton szállodában
márc. 21
3:24
Porsche-rokonságot rejt az Audi új tankja, a Q6 E-Tron (InStyle Men)
Ugyanarra a platformra épül, amelyre a Porsche Macan EV, és egyáltalán nem lesz gyenge az Audi Q6 E-Tron.
márc. 21
3:45
Az erdő mélyén megtalálták Petőfi Sándor sírját, még a neve is szerepelt rajta, ám volt egy óriási bökkenő (Promotions)
Petőfi haláláról több mint 170 év alatt rengeteg teória született, és már a 19. században elkezdődtek a találgatások.
márc. 21
3:45
Erre készüljenek fel a vállalkozók, új adószámokat kezdett kiadni a NAV (naphire.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az új egyéni vállalkozók és adószámos magánszemélyek 9-essel kezdődő adószámot kapnak március 14. óta.
márc. 21
3:51
Íme a mesterterv: így szorítaná vissza Kínát az európai autóipar (Igényesférfi.hu)
A Renault vezérigazgatója szerint elérkezett az ideje, hogy az európai döntéshozók közösen lépjenek fel a kontinens EV-iparának megerősítése érdekében, hiszen csak így lehet talpon maradni a kínai vállalatokkal folytatott ádáz versenyben.
márc. 21
3:57
Miért gabalyodik össze folyton a fülhallgató zsinórja? (Telex)
És miben különbözik az elemi részecskék világa egy Disney-filmétől? Fizikatörténeti gyorstalpaló.
márc. 21
4:12
Adózási szuverenitást sürget Katalónia (ProfitLine)
Katalónia adózási szuverenitását sürgette Pere Aragonés katalán elnök szerdán Madridban.
márc. 21
4:16
Közleményt adott ki a rendőrség, ez a hír több tízezer budapestit érinthet a hétvégén (naphire.hu)
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz sportverseny miatt Budapesten az I., a II. és a XI. kerületben a hétvégén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán.
márc. 21
4:18
Nem így tervezte, de otthon szülte meg a babáját egy kismama Tolna vármegyében (Babanet)
Szerda hajnalban egy tolnai településen annyira felgyorsultak az események, hogy a mentőknek esélyük sem volt beérni a kórházba a kismamával.
márc. 21
4:24
Napi horoszkóp - március 21: Az egyik csillagjegy keresztet vethet egy fontos baráti kapcsolatára, a Skorpiónál lángra lobban az erotika (Promotions)
Lesz olyan csillagjegy, akinek megoldódnak az anyagi gondjai, míg más csak halmozza őket. De sose szabad búsulni, íme a csütörtöki horoszkóp.
márc. 21
4:24
A kék busz mint önálló budapesti entitás (Magyar Hírlap)
Kortárs festőművész alkotásai a fővárosi életről a Zikkurat Galériában.

Keresés