Az amerikai Ucla egyetem biomérnökei feltaláltak egy vékony, rugalmas eszközt, amely a nyakra ragasztható, és gépi tanulással képezték ki arra, hogy felismerje, melyik izommozgás melyik szónak felel meg.
Friss arculattal ünnepli tizedik évfordulóját a Tour de Balaton, amely egy szuper balatoni bringás élmény minden korosztálynak. 2024. május 25-én (szombaton) öt kategóriában pattan két kerékre 3000 túrázó a Balaton körül. Április végéig jelentkezhettek!
Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített o
Március 20-án elindultak az idei szintrehozási munkálatok az M7-en, három helyszínen. A tönkrement burkolat cseréjének előkészítő munkái is megkezdődtek. A következő hetekben pedig az idei legkomolyabb építési feladatokba is belevágnak az M3-on, de idővel sorra kerül az M1, M15, M35, M4, M7, M70 és M8 sztrádák és gyorsforgalmik is – közölte a MKIF
A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója Bada János, Lázár János közlekedési miniszter gimnáziumi évfolyamtársa, és nem tudni, pontosan mely cégeket szerveztek be alá.
Az étrend-kiegészítők piacán igen nagy a káosz, sajnos sok a nem biztonságos, veszélyes készítmény, nem beszélve az olyan termékekről, amelyekkel igen rövid idő alatt ígérnek csodát. Hogyan tudjuk kiszűrni, hogy melyik készítmény a megbízható? Milyen veszély leselkedhet ránk?
Az, hogy nem vezették be nálunk az eurót az elmúlt 20 év egyik legnagyobb gazdaságpolitikai hibája mondta el a Népszavának adott interjúban Gál Péter, közgazdász, egyetemi tanár.
A Cohere, egy mesterséges intelligencia alapmodellt fejlesztő startup, amely az OpenAI ChatGPT-jével versenyez, előrehaladott tárgyalásokat folytat egy 500 millió dolláros tőkebevonásról, körülbelül 5 milliárd dolláros értékelés mellett - értesült a Reuters. Az AI-ban rejlő üzleti lehetőségekről, gyakorlati tapasztalatokról és a legjobb implementác
Újra kalandra indulnak a kedvenc celebjeink. Íme a párosok, akik az Ázsia Expressz 5. évadában embert próbáló versenyében teszik próbára rátermettségüket.
Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített o
"Az iskolán kívüli programok szervezése iskolai hatáskör, ebben a Klebelsberg Központnak nincs hatásköre" – mondja a szervezet. Ennek ellenére több helyről is érkeznek az infók, hogy az iskolák kötelező jelleggel nézetik meg a filmet a gyerekekkel.
Orosz rakétatámadás érte az ukrán főváros központi részét csütörtök hajnalban - közölte Vitalij Klicsko polgármester, hozzátéve, hogy a csapás nyomán tízen megsebesültek.
Az energiaátmenet rohamtempóban dübörög egész Európában, a vártnál is sokkal nagyobb ütemben nő a kontinens "zöldáram" termelése. Az energiatároló kapacitások azonban nem mindenhol – így Magyarországon sem – tudták lekövetni a megújuló energiatermelés iramát, miközben az országos villamosenergia-elosztóhálózat bizonyos infrastrukturális hiányossága
Egy mennyei húsos-zöldséges-szószos tésztának aligha tud bárki is ellenállni, ám az ízélményt elronthatja, ha rossz minőségű alapanyagból készült az étel. Segítünk, hogy mindig jó fajta száraztésztát válassz.
A világszerte a kolerás megbetegedések száma olyan ütemben gyarapodott, hogy súlyos oltóanyaghiány fenyegethet - figyelmeztetett szerdán a globális vakcinakészletek elosztásáért és felügyeletével megbízott nemzetközi koordinációs csoport (ICG).
Az európai vezetők már készülnek arra, hogy Donald Trump visszatérhet a Fehér Házba, és ennek következményei lehetnek Európára biztonságára is: az elnökjelölt ugyanis megszüntetné a kontinensnek nyújtott amerikai biztonsági garanciákat, amint azt a német hírszerző szolgálatok legutóbbi figyelmeztetései is jelzik. A csütörtökön kezdődő csúcstalálkoz
Erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 393,94 forinton jegyezték az előző esti 394,88 forint után. A dollár jegyzése 360,29 forintra csökkent 363,61-ről, a svájci franké 406,90-re 408,17 forintról. Csütörtök reggeli jegyzésén a f
Azért, hogy a testünk egészségesen működjön, nap mint nap rengeteget tehetünk, például úgy, hogy gondosan megválogatjuk, milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Olyan opcióknak például egész biztosan rendszeresen ott a helye, amelyekben sok kollagén van. Ez a típusú fehérje ugyanis elképesztően sokat tesz azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Kiderült, hogy kik nyerték a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat elismeréseit. A kezdeményezést a Számlázz.hu és a Péntech hívta életre, hogy díjazza azon újságírók munkáját, akik sokat tesznek a hazai fintech tudatosság növeléséért, a lakosság és a vállalkozói világ edukációjáért. Átadták a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat 2023-as díjait
Marco Rossi szövetségi kapitány rendre azt hangsúlyozza, számára nem létezik barátságos mérkőzés, és pénteken a törökök elleni felkészülési találkozónak valóban komoly tétje lesz, méghozzá a magyar labdarúgó-válogatott 12 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának megőrzése.