Fametszési gyakorlatot tartott az elmúlt hétvégén a Régi Gyümölcsfajták Baráti Köre. A Kálvária domb melletti, közösségi munkával létrehozott, Tündérkertnek nevezett területen a résztvevők tanulhattak a koronaforma megfelelő kialakításáról, illetve a termőegyensúly biztosításának feltételeiről. A területet gondozó közösség szeretné elérni, hogy e
Bár folyamatosan zajlanak a tárgyalások, továbbra sem született megegyezés a magyar kormány és az Európai Bizottság között az Erasmus programmal kapcsolatban – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőtt képzésért felelős államtitkára. Hankó Balázs arról is
Hollandia 350 millió euró (140 milliárd forint) értékű, F-16-os harci repülőgépekhez szükséges lőszerekkel és korszerű felderítő drónokkal is ellátja Ukrajnát - jelentette be szerdán Kijevben Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A befektetői ingatlanpiacnak évek óta az egyik kiemelt figyelemmel kísért területe Budapest belvárosa. A legtöbb külföldi vásárló itt fordul meg, nem titkolt vásárlási szándékkal, amely általában nem konkrét beköltözési, hanem inkább üzleti céllal történik. "A vásárlási szándék tehát nem csökkent, viszont az utóbbi három évben olyan jelentősen nő
A vöröshagyma héja mindig a szemetesben végzi, azonban számos módon a hasznukra válhat. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyek segítségével a saját javára fordíthatja a hagymahéj jótékony hatásait.
Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Vajon miért olyan különleges ez a faj?
A tegnapi Fed kamatdöntést megelőzően ugyan óvatosak voltak a befektetők, az eseményt követően viszont új csúcsra emelkedtek a vezető amerikai indexek, ugyanis az amerikai jegybank amellett, hogy változatlanul hagyta a kamatszintet, a vártnál jóval lazább hangnemet ütött meg, pozitív üzeneteket küldött a piac számára a mennyiségi szigorítás kivezet
Az M1-es autópályán, Budapest felé, Biatorbágy térségében korábban két kisteherautó ütközött össze. A 20-as km-nél forgalomkorlátozás már nincs, de a torlódás csak lassan oszlik fel, 8 kilométeres a kocsisor. Az M3-as autópályán, Vásárosnamény irányába a 203-as jelű Tiszavasvári/Hajdúnánás csomópontnál összeütközött egy személyautó és egy kistehera
Orosz rakétatámadás érte az ukrán főváros központi részét csütörtök hajnalban - közölte Vitalij Klicsko polgármester, hozzátéve, hogy a csapás nyomán tízen megsebesültek.
A CERN végleges döntése szerint 2024-ben véget vet az Oroszországgal és Fehéroroszországgal való együttműködésnek az orosz-ukrán háború miatt, így azok a kutatók, akik orosz és fehérorosz intézmények tagjai, nem vehetnek részt a kutatásokban.
A beruházás ellen tiltakozó civilek legutóbbi egyeztetésükön Lázár János illetékes minisztertől azt az ígéretet kapták, hogy nem lesz favágás az újabb találkozóig, erre egy nappal a csütörtöki tárgyalás előtt mégis felzúgtak a láncfűrészek. Megnéztük, hol vágnak, mit vágnak, ez kiknek és miért nem tetszik, és hogy jogosan tartanak-e a helyiek a ráj