2024. március 17. vasárnap

márc. 17
9:24
Elképesztő felvételek: négy hónapon belül itt a negyedik vulkánkitörés Izlandon (Mandiner)
A Reykjanes-félszigeten rendkívüli állapotot hirdetett az izlandi kormány, miután szombat este ismét kitört egy vulkán. December óta ez a negyedik vulkánkitörés a térségben.
márc. 17
9:24
Megtette az első lépést a konfliktus rendezése felé a Red Bull két kulcsembere? (Racingline)
Sajtóinformációk szerint Christian Horner a héten találkozott Helmut Markóval, hogy „fegyverszünetet” kössenek.
márc. 17
9:24
Brutális, ami megjelent a Balaton felett - elborította a tavat (naphire.hu)
Égzengés, sőt, jégeső is volt a Dunántúlon, egy zivatar a Balatont is elérte, és nem akármilyen látványt eredményezett.
márc. 17
9:24
Elsöprő sikereket értek el a nyíregyházi táncegyüttesek (Nyíregyháza)
2024. március 9-én rendezték meg Budapesten a Néptáncantológiát és az Ifjúsági Néptáncantológiát is. Mindkét hagyományos rendezvény helyszíne megtelt legkiválóbb nyíregyházi táncosaink izgalmával és lelkesedésével, amely délelőtt 11 órától egészen este 9-ig tartott!
márc. 17
9:27
7 egészséges nasi az esti filmezéshez, amitől még jobban is alszol (Femcafe)
Számodra is elképzelhetetlen az esti filmnézés nassolnivaló nélkül?
márc. 17
9:30
Hihetetlen pontyrekord a Balatonon! (Agroinform)
Az új rekorder kopoltyúst Sebi néven már ismerték.
márc. 17
9:30
Hová tűnt a kvázi kis Szdsz? (Mandiner)
2014 szeptemberéig tartott a szabaddemokraták lejtmenete. De már az Szdsz megszüntetése előtt megszületett a Magyar Liberális Párt. 2024 tavaszára a Liberálisok is eltűntek. De hova? Előkerült a Gyurcsány-örvény!
márc. 17
9:30
Könyv Györgypál Albertről: Az egyházért, az ifjúságért felajánlott élet (Gyulatelevízió)
Rongyosan az Isten előtt címmel jelent meg Serfőző Levente oktatási helynök Györgypál Albert, a nagyváradi egyházmegye mártírsorsú papjának életútját bemutató könyve. Olvasmányos, tudományos igényességgel megírt, képekkel gazdagon illusztrált életrajz hozza közel a szociálisan érzékeny, missziós lelkületű, teológiában művelt pap személyiségét. – Vo
márc. 17
9:32
A vég kezdete: a náci Németország 80 éve szállta meg Magyarországot (Mandiner)
Egyértelmű volt, hogy addigra már elveszették a háborút.
márc. 17
9:33
A nőké a világ? Már látszik a fordulat (Piac és Profit)
Öngondoskodás és pénzügyi tudatosság, szélesedő női jelenlét a vállalati szegmensben: csak néhány azon területek közül, ahol egyre inkább úgy tűnik, megerősödtek a nők.
márc. 17
9:33
Márki-Zay Péter üzent Magyar Péternek: Minden támogatásomat felajánlom (SzMo)
Szerinte Magyar alkalmas rá, hogy felgyorsítsa a rendszer összeomlását és leváltását. Ehhez pedig minden támogatását felajánlotta a hódmezővásárhelyi polgármester.
márc. 17
9:36
Valami veszélyes terjed a magyar vizekben, és nem tudják megállítani (ATV)
Invazív halfaj terjed Magyarországon, de egyelőre nem tudják, hogyan lehetne megállítani. Az úgynevezett amurgéb már a Bódván is megjelent, pedig a kutatók szerint ott soha nem volt korábban.
márc. 17
9:36
Felipe Massa pereskedéssel szerezné meg az igazságtalanul elveszített vb-címet (Autószektor)
A 42 éves pilóta azt akarja elérni, hogy nyilvánítsák őt 2008 vb-győztesének, illetve térítsék meg azt a - fizetésből, reklámokból és szponzorációból összetevődő - bevételkiesést, amely meglátása szerint 64 millió fontra rúg, és amelytől azért esett el, mert 2008 után nem világbajnokként tudta folytatni pályafutását. A 2008-as vb-t az azóta hétszer
márc. 17
9:39
185 magyarországi párt indulhat a június 9-ei választáson (Infostart)
Kevesebb mint kétszáz párt indulhat a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választáson az Országos Bírósági Hivatal közlése szerint. Öt évvel ezelőtt több mint 250 bejegyzett párt indulhatott.
márc. 17
9:39
Óriási bejelentést tett az Rtl: újra lesz Álarcos énekes és Kalandra Fal!, de nem Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival – Ezek a sikerműsorok térnek vissza (Blikk)
Hatalmas titokokról rántotta le a leplet Kolosi Péter, aki alig várja, hogy a nézők is megtudhassák, mire készülnek idén az RTL-en.
márc. 17
9:39
Újabb rémisztő szavak hagyták el Macron száját (HírTV)
Már Franciaország nukleáris fegyvereit is megemlítette a Le Parisien francia napilapnak adott interjújában Emmanuel Macron francia elnök a szombaton este. A szavakból ítélve, tényleg nagyon rövid idő választ el bennünket a harmadik világháborútól - mutatott rá a Magyar Nemzet.
márc. 17
9:42
Szép csendben Orbán Viktorék is beintettek Putyinnak (Menedzsment Fórum)
Nem verte nagydobra a magyar kormány a nyilatkozat szignózását.
márc. 17
9:42
Idegesítő a hitelkártyák tukmálása, de autót bérelni nehéz nélkülük, és ha jól használjuk, spórolni is segíthetnek (Telex)
A hitelkártya sokak számára csak egy kikényszerített kolonc, amit például a nemzetközi autóbérlések feltételeként akasztottak a nyakukba. De ha tudatosan használjuk, hasznos is lehet. Összehasonlítottuk a hazai ajánlatokat.
márc. 17
9:42
Fokozódik a helyzet a magyar határon, folyamatosan intézkednek a rendőrök (naphire.hu)
Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton.
márc. 17
9:45
Kiszámolták, kinek a beszédét hallgatták meg a legtöbben március 15-én (SzMo)
A Lakmusz becslése szerint Magyar Péter rendezvényén körülbelül 30 ezren lehettek. Orbánt ennél kevesebben hallgatták meg a Nemzeti Múzeumnál.
márc. 17
9:48
Árnyékkormány: A mindenki számára elérhető megújuló energiaforrásoké a jövő, nem a milliárdosok szélerőmű-beruházása (Nyugati Fény)
Felszámolnák az energiaszegénységet és segítenék
márc. 17
9:48
A férfias hivalkodás reneszánsz divatja, avagy a fallikus díszpáncél (Helló Magyar)
Kevés olyan merész és rejtélyes öltözködési elem van a divattörténelem történetében, mint a reneszánsz fallikus díszpáncél.
márc. 17
9:48
Újabb hackertámadás, ezúttal az IMF e-mail fiókjait vették célba (BitcoinBázis)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken nyilvánosságra hozta egy kiberincidens részleteit, miután ismeretlen támadók az év elején feltörték a szervezet 11
márc. 17
9:48
Kukkoló, perverz férfit vett őrizetbe a rendőrség egy nyíregyházi lány kollégiumnál (Nyíregyháza)
A bicskei férfit előállították, szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásának elrendelését is.
márc. 17
9:54
A rendőrség megállította az ámokfutó férfit, aki három családtagjával is végzett (ATV)
Elfogta a New Jersey-i rendőrség azt a férfit, aki - miután három családtagját megölte Pennsylvania államban - a feltételezések szerint túszokat ejtve elbarikádozta magát egy családi házban - közölte a New Jersey állambeli Trenton város rendőrségi igazgatója helyi idő szerint szombaton este.
márc. 17
9:54
Trump szerint ha nem ő nyer, soha többé nem lesz választás az USA-ban (444.hu)
Azt is mondta, ha veszít, vérfürdő lesz az autóiparban.
márc. 17
9:54
Mi jelzi a menopauza végét? Erre számítsunk (in.hu)
A menopauza az utolsó menstruációtól számított körülbelül egy év múlva következik be, az átlagéletkor 51,5 év. Az utolsó menstruáció egyéves évfordulója azonban hozzávetőleges, az azt megelőző időszakban jelentkezik a perimenopauza, majd később a posztmenopauza.PerimenopauzaA perimenopauza a menopauzát megelőző hónapokban vagy években jelentkezik.
márc. 17
9:54
Viszkok Fruzsi: "A követők számától függ, hogy több tízezer vagy több százezer forintot fizetnek egyetlen tartalomért" (Sassy)
Magyarország egyik legkeresettebb influenszere, 13 éve posztol a közösségi médiában. Őszintén beszélgettünk arról, hogyan élnek a sikeres tartalomgyártók.
márc. 17
9:54
A génmódosított tehenek emberi inzulint termelnek (Gyártástrend)
Az Illinois Urbana-Champaign Egyetem kutatói szerint egy új eljárással a genetikailag módosított tehenek emberi inzulint tartalmazó tejet termelnek.
márc. 17
10:00
Ukrajna: durva háborús fordulat lehetőségéről beszélt a francia elnök (Infostart)
Szükség lehet a Nyugat szárazföldi beavatkozására Ukrajnában a francia elnök szerint.
márc. 17
10:00
Kihívásokkal teli volt a növényvédelmi piac 2023-ban, de 2024 növekedési lehetőségeket is ígér (Agroinform)
A környezetbarát megoldásokra összpontosító biológiai ágazat ígéretes terjeszkedésre készül.
márc. 17
10:00
Macron közölte, hogy hadműveletet indíthatnak az oroszok ellen Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Szerinte Franciaország "ereje" abban rejlik, hogy "képesek erre".
márc. 17
10:00
Shakira Piquéről: Voldemort, akit nem nevezünk nevén (Telex)
Az énekes maga is reméli, hogy hamarosan érkező új albumán szentel utoljára dalt az exének. Aki miatt állítása szerint parkolópályára tette a karrierjét.
márc. 17
10:00
Újabb botrány: lánykollégium lakóit zaklatta a pedofil bicskei férfi (naphire.hu)
Szeméremsértő viselkedés miatt vettek őrizetbe egy 44 éves bicskei férfit a rendőrök, miután egy Nyíregyházi lánykollégium előtt mutogatta magát. Mint kiderült: már többször is elkövetett hasonló jellegű cselekményt.
márc. 17
10:00
Újra beszámolt a Világgazdaság a nyíregyházi stadion építéséről (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Városi Stadion építése a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében valósul meg Magyarország kormánya segítségével, több mint 19 milliárd forintos költségvetésből - írja a Világgazdaság.
márc. 17
10:03
Bbc: Magyar Péter váratlan, új kihívást jelent Orbán Viktornak (SzMo)
A hírportál kiemeli: Magyar a miniszterelnökkel ellentétben konstruktív párbeszédre szólított fel az Európai Unióval, és létrehozza a Talpra Magyarok Közössége mozgalmat mindazoknak, akiknek elegük van a rendszerváltás óta eltelt időszak hibáiból.
márc. 17
10:06
Az elmúlt időszak legerősebb vulkánkitörése Izlandon: kiürítették a turisták kedvenc helyét is – Videók a katasztrófáról (Blikk)
Izlandon nem ritkák a vulkánkitörések, azonban a mostani lehet az elmúlt hónapok legerősebb kitörése: veszélybe került egy teljes város, és világhírű turistalátványosságot Kék Lagúnát is evakuálni kellett.
márc. 17
10:06
Beleszállt a nyugati cégekbe az osztrák külügyminiszter a szankciók kapcsán (Mandiner)
Alexander Schallenberg szerint be kellene tartani a szankciókat.
márc. 17
10:09
Gazdag Dániel betalált Texasban (HírTV)
Gazdag Dániellel felálló Philadelphia Union 2-2-es döntetlent játszott Austinban szombaton az észak-amerikai labdarúgóligában (MLS).
márc. 17
10:09
Így született Batman ellenlábasa ‒ 5 szemet gyönyörködtető képregény (Könyves Magazin)
Újragondolt orwelli disztópia és a magyar képregényrajzolás klasszikusa. Egy legendás antihős születése az emberiség történetének legsúlyosabb nukleáris tragédiája. Íme, öt frissen megjelent, művészien megrajzolt képregény.
márc. 17
10:12
A nők közel fele nem tér vissza az eredeti munkahelyére a szülési szabadságot követően (ProfitLine)
Tízből négy szülési szabadságról visszatérő nő került élete során olyan helyzetbe, hogy nem vette vissza a munkáltatója, pedig a hatályos jogszabályok alapján ez kötelező lenne. A munkavállalók jelentős részének nincs pontos képe a jogairól és lehetőségeiről, a munkáltatókat pedig sokszor felkészületlenül éri, amikor egy alkalmazott bejelenti, hogy
márc. 17
10:12
Ez lesz vajon a Skoda olcsó villanyautója? (Autónavigátor)
Egy kis meglepetést okozott a Skoda, amikor az éves beszámolóján az Epiq névre keresztelt tanulmányautót megmutatta. A leleplezés idejét már
márc. 17
10:12
Ismét Alcaraz és Medvegyev vívja a döntőt (Magyar Hírlap)
Az már korábban eldőlt, hogy a női finálét a világelső lengyel Iga Swiatek és a kilencedik görög Maria Szakkari vívja.
márc. 17
10:12
Új fronton kellett helytállnia Orbán Viktornak (Mandiner)
"Nem vagyok egy IT-zsonglőr" – mondta a miniszterelnök.
márc. 17
10:12
Utazás Svájcba: Új lehetőség Zürichbe utazóknak a Flixbustól (Utazási Élmények)
Napi közvetlen járatot indít a FlixBus márciustól Svájc legnagyobb városába. Zürich és környéke egész évben kultúrális, sportolási és pihenési lehetőségekkel várja az utazókat.
márc. 17
10:18
Kriptopénzügyek | új bitcoin rekord árfolyammal indult a hét (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit Az új bitcoin rekordra való tekintettel a Bybit két héttel meghossza
márc. 17
10:18
Moszkva szerint Kijev minden erejével tönkre akarja tenni az orosz választásokat (ATV)
Ukrajna megsokszorozta Oroszország elleni "terrortámadásait" az elnökválasztás idejére, hogy ezáltal további anyagi támogatást és halált okozó fegyvereket kapjon a Nyugattól - jelentette ki az orosz külügyminisztérium, szombaton kiadott közleményében.
márc. 17
10:18
Több világsztár szerint Meghan csak egy manipulatív nő, aki tönkrevágta a királyi családot (Hamu és Gyémánt)
Sharon Osbourne, Louis Walsh és Fern Britton, a Celebrity Big Brother című műsor versenyzői manipulatívnak bélyegezték Meghan Markle-t.
márc. 17
10:18
Orbán Viktor beszéde Európa jövőjéről is szólt (Demokrata)
A választás olyan döntés, amely ebben az esetben majdhogynem kötelesség is.
márc. 17
10:18
Óriási balhé tört ki Tihanyban: Felbőszültek a helyiek, amiért Orbánék emberei beépítik az egész Balatont (Nyugati Fény)
Rogán Cecília is itt húzta fel

Keresés