A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének mára már hagyományosnak mondható támogatása mellett a 4iG cégcsoport idén a sérült gyermekek oktatásáért létrehozott Bliss Alapítványt is jelentős összeggel segíti.
Az Európai Unió asztalán fekvő jogalkotási előterjesztések sikerre vitele szempontjából is eredményes az Európai Unió Tanácsának december végén befejeződő féléves magyar elnöksége – jelentette ki a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban.
A Sophos által megrendelt felmérés szerint az elmúlt 12 hónapban minden tizedik magyar internetfelhasználó kibertámadás áldozata lett. A válaszadók közel fele (48%) számolt be arról, hogy online csalási kísérlettel találkozott. A számítógépes bűnözők által leggyakrabban használt módszer az adathalászat volt. Az ünnepi vásárlási szezon teljes lendül
Devecseri Edina és Gergő sztorija nem a klasszikus edzőből lett fitness vállalkozó története. Habár az Aeden gerincét a mozgás adja, a hely sokkal inkább egy olyan hely, ami valódi feltöltődést kínál a sporton innen és túl. Edina egy kis lakásstúdiót tervezett, de végül minden álmuk a Studio Aeden édenkert hangulatú falai közt manifesztálódott.
A megújuló energiával foglalkozó Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz. A döntés, hogy az Alteo áttérjen az SAP S/4HANA rendszer
Idén télen tele a moziműsor változatos magyar filmekkel, az ünnepi időszakban izgalmas, megindító és díjnyertes hazai alkotások közül is válogathatunk a Cinema City-ben. A külföldi gyártású filmek esetében évről-évre népszerűbbek a feliratos vetítések, de persze a hazai mozinézők továbbra is kedvelik a magyar nyelvű moziélményt: a közönség 73 száza
Akárcsak tavaly, a Budapest Fővároshoz tartozó hét kiemelt vásárcsarnok és hat üzletközpont az ünnepi időszakban idén is várja a vásárlókat. December 24-én délig lesznek nyitva az árusok - közölte a Budapest Vásárcsarnokai Kft. A Nagycsarnok, a Rákóczi téri Vásárcsarnok, a Batthyány téri Vásárcsarnok, a Fehérvári úti Vásárcsarnok, a Bosnyák
Budapest és Eger vonzza az idén karácsonykor is a legtöbb belföldi utazót a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint, a többség két főre és két éjszakára foglalt szállást, a karácsonyi foglalások 60…
Az egyenruhások 16 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közül négyen balesetet is okoztak. Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 946-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pe
A lap szerint a tanácselnök a Közigazgatási Kollégium II. tanácsának önkényes szétverésével kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, ezután indították ellene a vizsgálatokat.
Az, hogy az esélyek vagy a veszélyek kerülnek túlsúlyba, üzemi szinten dől el Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központjának vezető agrárszakértője szerint.
A szeptemberi választás óta nem tudta felállítani új kormányát Karl Nehammer. A hárompárti tárgyalásokon elsősorban a költségvetés helyretételének a módjában van jelentős ellentmondás a felek között, emiatt csak a 2025-ben lehet Ausztriának új kormánya.
A MET Csoport 2023-ban beruházásainak 70 százalékát zöld projektekre fordította, így 72 százalékkal tudta növelni megújuló energiatermelését – derült ki a fontos megállapítás a svájci központú vállalat első fenntarthatósági jelentéséből. Amint az ehhez kapcsolódó közleményben a cég kiemeli: ez jól mutatja a MET globális elköteleződését a klímaválto
Áramszünet, járhatatlan út a hó miatt és egy egyetemi évfolyamtalálkozó – Karen Swan regényében minden adott ahhoz, hogy előkerüljenek a múlt titkai. Ez a Karácsony gyertyafénynél, amiből most egy részletet mutatunk.
A 2025. január 1-jei TEÁOR-váltásra és az ezzel járó ügyféli kötelezettségekre hívja fel a figyelmet honlapján kedden közzétett tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A technológia rohamos fejlődésével az intelligens otthonok egyre elterjedtebbé válnak, és szinte mindenre kiterjed az okos vezérlés. Ebben fontos szerepet játszanak a különböző időzítők és időkapcsolók is.
Tavaly nőtt, idén pedig még nagyobbat ugorhat az európai alapkezelők által kezelt vagyon a szektort tömörítő európai egyesület szerint, és mégis, a profitok folyamatosan zsugorodnak az iparágban. A friss adatok alapján hat országban koncentrálódik az európai vagyonkezelés, de Közép- és Kelet-Európában Magyarország is fontos vagyonkezelési központna
December végétől nézhető Nicole Kidman legújabb filmje, a Jókislány (Babygirl), a vörös szőnyeges premieren pedig készült egy videó, ami mellett sokan nem tudtak szó nélkül elmenni - mások szerint viszont egyenesen poénos volt a színésznő.
Minden eddiginél többet használtuk a bankkártyáinkat és minden eddiginél nagyobb összértékben fizettünk velük az idei harmadik negyedévben – derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Ezzel egy időben tovább csökkent a készpénzfelvételek száma és értéke is. Az OTP Bank szakértője szerint az idei utolsó negyedévben például a nemrég elindult qvik szo
Az SAP vállalatirányítási rendszereket használó cégeknek jelentős változásokra kell felkészülniük, hiszen a jelenlegi SAP ECC és korábbi rendszerek támogatása 2027-ben véget ér. Az SAP új megoldására, a beépített AI funkciókkal is kiterjesztett SAP S/4HANA-ra ugyanakkor már most 2040-ig garantált támogatást nyújt a szoftveróriás. Az átállás az érin
Az Exodus részvényeivel a december 18-i kereskedési nyitáskor kezdik el a kereskedést a new york-i NYSE American tőzsdén. Az Exodus Movement engedélyt kapott a SEC-től a new york-i tőzsde testvérpiacára, a NYSE American-re való belistázásra. A vállalat a december 18-i kereskedési nyitáskor az EXOD ticker alatt fog tőzsdére lépni. A vállalatot erede
A terhesség egy csodálatos, ám kétségtelenül kihívásokkal teli időszak minden nő életében. Ahogy a magzat növekszik, a kismama teste ehhez folyamatosan alkalmazkodik, ennek során pedig számos élettani változás következhet be, így a terhesség – egyebek mellett – az ízületekre is hatással lehet: ezt vizsgáljuk az alábbiakban.
A megfelelő melltartó megtalálása kifejezetten nehéz feladat, ezért ha rábukkansz egyre, ami kényelmes és jól tart, nagyon vigyázz rá! A melltartók (és egyébként az összes fehérnemű) különleges bánásmódot igényel, mivel nem olyan strapabíró anyagból van, mint a legtöbb ruhánk. Az alábbi trükkökkel meghosszabbíthatod a melltartóid élettartamát, és n
Az ünnepek alatt a visszaváltás terén is nagyobb forgalom várható, ezért 2024. december 9. és 2025. január 12. között megnöveli kapacitását a MOHU - áll a vállalat közleményében. A válogatók hétvégén is nyitva tartanak, több tárolót biztosítanak az üzletek számára, karácsony napján pedig több mint 200 üzletbe mennek a palackbegyűjtő teherautók.
Januártól izgalmas színházi előadások színtere is lesz Budapest egyik legkedveltebb közösségi helye, az Akvárium Klub. Az Akvárium Színházi Műhely első előadása január 13-ra várható, méghozzá egy kultikusnak számító darab újragondolásával: Nagy Feró Hamletjét a fiatal színművészekből álló Sicc Production társulata viszi színpadra.
Az ünnepek alatt a visszaváltás terén is nagyobb forgalom várható. A MOHU ezért 2024. december 9. és 2025. január 12. között megnöveli kapacitását: válogatói hétvégén is nyitva tartanak, több tárolót biztosít az üzletek számára, karácsony napján pedig több mint 200 üzletet látogatnak meg palackbegyűjtő teherautói.
Megjelent a mini Szilveszter Rally nevezési listája, melyen 86 páros szerepel. A verseny a Hungaroring felújítása miatt csak a pálya külső területein lesz megrendezve.
A legfrissebb előrejelzések szerint legjobb eséllyel szenteste, és inkább az északkeleti országrész indul a "fehér karácsony" titulusért - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.