Esztergályos Cecília már javában készül az ünnepekre, szakácskötényt és fakanalat ragad, hogy ízletesebbnél ízletesebb fogásokat készítsen a karácsonyi vacsoraasztalra. Elárulta, tradicionális ételekből áll majd a menü, amelyekhez a mai napig az édesanyja receptjeiből inspirálódik. A színésznő úgy véli, nem feltétlenül ünnephez kéne kötni, hogy meg
Már csak egy nap van hátra Szenteste napjáig, így egyre jobban körvonalazódik, hol lesz idén fehér a karácsony. A mediterrán ciklonok teljesen kiszámíthatatlan hullámokban alakították az időjárást hazánkban. Napról napra változtak az esélyei annak, hogy karácsonykor hó fedi majd a tájat, mutatjuk, hogy az ünnep küszöbén hol lehet erre számítani.
A magyar férfiak kevésbé szeretik a karácsonyi filmeket és zenéket, mint a nők – egyebek mellett ez derült ki az Europion reprezentatív felméréséből. Zöldi Katalin, a cég operatív vezetője az InfoRádióban elmondta: a megkérdezettek 73 százaléka válaszolta azt, hogy a karácsonyt családi ünnepnek tartja, míg a szilveszter esetében csak 23 százalék sz
A pirruszi győzelemnél mindenképp több: a maguk módján történelmet írtak Németország, egyben Európa legnagyobb autógyára, a Volkswagen alkalmazottai. Az IG Metall szakszervezet segédletével maratoni tárgyalások után jelentős eredményeket értek el. A kép mégsem felhőtlen.
A péntek este elkövetett magdeburgi tömeges gázolás sérültjeinek száma 235-re nőtt, derült ki az ügyészek hétfői sajtótájékoztatóján. Az is kiderült, hogy a merénylő először egy évtizeddel ezelőtt került a hatóságok látókörébe, akkor egy tervezett merénylet gyanúsítottjaként. 2015-ben a bíróság végül pénzbírságot szabott ki rá.
A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztályán váratlan szünetet jelentettek be az ügyeleti ellátásban. A december 21-től január 6-ig tartó időszak alatt a betegek ellátása más módon lesz biztosítva. A kórház közleménye szerint az osztályon dolgozó szakemberek egyéni, előre nem látható élethelyzetei miatt ké
Maradéktalanul bepótolja az elmúlt években a munka miatt háttérbe szorult élményeket Lőw Zsolt. A Bajnokok Ligája-győztes magyar labdarúgóedző Thomas Tuchel oldalán az elmúlt 12 évben sorra fordult meg olyan sztárkluboknál, mint a PSG, a Bayern München vagy a Chelsea. De a német szakembert annak legújabb megbízatásánál, az angol válogatottnál már n
Balaton, buli, limonádé: a Demjén-film a mozikban, avagy egy újszülöttnek minden Demjén-dal új. Több mint 58 ezer néző látta az első hétvégén a legújabb mozit. A Most vagy soha és a Futni mentem után a Hogyan tudnék élni nélküled a harmadik legnagyobb nézettséget hozta idén a hazai produkciók sorában.
Van, aki dühös a sorozás intézményére, amit egy korrupt és kényszerítő rendszernek tart, van, aki egyszerűen nem akar harcolni. A hadköteles korú ukrán férfiak néhány kivételtől eltekintve legálisan nem hagyhatják el az országot. Ezért különféle trükkökhöz folyamodnak: van, aki csempészeknek fizet, van, aki hamis papírokat szerez, és van, aki átúsz
A divatkutatás nemcsak a stílusról és a megjelenésről szól, hanem mély társadalmi és kulturális összefüggéseket is feltár. Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelem irányult a divat tudományos vizsgálatára, amelynek jelentős úttörője Valerie Steele. Munkássága bizonyítja, hogy a divat a mindennapi élet szövetébe szőtt, komplex és releváns jelen
Ebben az évszakban is megtalálhatod azokat a módszereket, amelyeknek a segítségével megőrizheted, illetve fokozhatod jókedvedet, vitalitásodat. Nem kell, hogy a tél a betegségekről szóljon.
Mindenkinek megvan az elképzelése a tökéletes karácsonyról. A Pepco ezen felbuzdulva indította el első karácsonyi imázskampányát: a Mindannyian különbözőek vagyunk szlogennel ellátott kampány két testvér történetét meséli el, akiknek rivalizálása megható és örömteli karácsonyi megbékéléssé alakul. A reklámfilmet a Magdalena Witkiewicz által írt A n
Minden évben több ezer gyerek küldi el Mikulásnak írt levelét, de vajon hová tűnnek ezek a kívánságok? Az "Operation Santa" program keretében a Postai Szolgálat nemcsak válaszol a levelekre, hanem valódi ajándékokat is biztosít a gyerekeknek! A csodás történetek mögött rejtett titok és varázslat vár ránk – és sokkal többet ad, mint amit valaha is e
Azt hihetnénk, hogy Robbie Williams elégedett és mindene megvan, amire valaha vágyott. Hát nem. A világhírű popsztárnak nincs érettségije, ezen pedig változtatna.
A mentők telefonon tartják a kapcsolatot a túrázókkal, de a készülék egyre merül. Lehet, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt csak este érnek oda hozzájuk.
Zelenszkij azt írta: a szlovák miniszterelnök segíteni akar Oroszországnak abban, hogy elzárja Európától az amerikai gázt, ami arra utal, hogy segíteni akar Putyinnak pénzhez jutni a háború finanszírozására.
Idén is várjuk olvasóink fotóit a szénné égett, szanaszét repedt, cicarágta bejglikről meg persze a kettétört, betonba öntött, macskamászta karácsonyfákról.
Még ha a legjobb szándék vezérli is, a meggondolatlanul választott vagy bújtatott üzenetet hordozó karácsonyi ajándékokkal nem mindig sikerül örömet szerezni. Sőt, hatalmas sértődéseket generálhatnak. Összegyűjtöttünk néhány no-go karácsonyi ajándékot, amikkel könnyű mellényúlni.
Az elmúlt két hónap adatai a pályázói kedv egyértelmű megélénkülését mutatják a vállalati e-autó programban. A 30 milliárd forint keretösszegű kiírásban október végén léptek életbe a lehetséges résztvevők körét bővítő módosítások, azóta 2022-ben alapított gazdasági társaságok is indulhatnak, bármiféle bevételi elvárás nélkül, és akkor is, ha korább
A következő napokban változatos, több helyen télies időjárásra készülhetünk. Hétfőtől havazás, havas eső és erős szél lesz jellemző, de a hét közepére egyre több helyen napos, száraz idő várható.
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint közeli az a pillanat, amikor kijelenthető, hogy sikerült a 2 százalékos célszintre lassítani az inflációt az eurózónában - mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke a Financial Times című lapban hétfőn megjelent interjúban.