2024. december 1. vasárnap

dec. 1
16:15
Kemény Dénes az új szabályokról: a magyaroknak kedvez is meg nem is (Infostart)
Jövőre már egészen új szabályokkal játsszák a vízilabdát. A legnagyobb változásokról az InfoRádió Kemény Dénest kérdezte, aki felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi szövetség vezetősége a szakmai bizottság javaslata ellenére vezette be azonnali hatállyal, tesztidőszak nélkül az új előírásokat – rövidebb pályáról és kisebb támadóidőről, de több mez
dec. 1
16:15
Szergej Lavrov: Elnyeri méltó büntetését, aki eszkalálni próbálja az ukrajnai szembenállást (hirado.hu)
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnöke szerint Brüsszel számára "prioritás a háború elnyújtása, nem pedig az EU jólétének biztosítása".
dec. 1
16:15
Szoboszlai Dominikról döntöttek Liverpoolban a szuperrangadó előtt (BorsOnline)
Nagyon nehéz döntést kellett meghoznia a menedzsernek.
dec. 1
16:15
Csoma Botond: a lét a tét! (Demokrata)
A politikus a Romániában élő magyarokon kívül a Magyarországon élő erdélyi magyarokat is arra biztatta, hogy éljenek szavazati jogukkal.
dec. 1
16:21
Ha ezekre figyelsz, akkor te is sokat spórolhatsz a fűtésszámlán (Mindmegette)
A hideg hónapokban a fűtés miatt természetes, hogy magasabb a rezsiszámla, azonban egy kis odafigyeléssel lefaraghatunk a költségekből. Az alábbiakban olyan módszereket ajánlunk, amelyek segítségével te is sokat spórolhatsz a fűtésszámlán.
dec. 1
16:21
Hiába a bélszín: Maradona nem viszonozta a magyar szakács szívességét (Blikk)
Mit tesz egy magyar szakács, akitől egyszer csak a világ legjobb focistája kér egy kis extra vacsorát? Természetesen a legjobb tudása szerint ad neki valamilyen finomságot. Ezt tette Gulyás István is, aki 1990-ben a budapesti Novotel Hotelben dolgozott szakácsként, és éjnek évadján hirtelen az argentin legenda, Diego Maradona jelent meg éhesen az é
dec. 1
16:21
Négy energetikai javaslatot kell megfogadnia Brüsszelnek a versenyképesség helyreállításához (ProfitLine)
Négy javaslatot meg kell fogadnia Brüsszelnek ahhoz, hogy csökkenjenek az energiaárak és Európa újra főszereplője legyen a globális gazdaságnak - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára vasárnap a tárca Facebook-oldalára feltöltött videójában.
dec. 1
16:21
Trump győzelme akár jó irányba is viheti a klímavédelmi erőfeszítéseket (Portfolio)
A most véget ért klímacsúcs ugyanolyan képmutató és eredménytelen volt, mint az összes korábbi, a világ politikai vezetőinek többsége még csak meg sem jelent a találkozón. Így is 50 ezer ember érkezett repülővel a csúcsra a világ minden tájáról, miközben lényegében azt hangoztatják, hogy nem szabad repülőre ülni. A szegény országok politikusai tünt
dec. 1
16:21
Szívszorító, amit Máté, a tükörgyerek tesz beteg sorstársaiért (Ripost)
Gyerekeknek segít Máté, a tükörgyerek.
dec. 1
16:21
Ebben az esetben tilos hűtőmágnest tenned a frizsiderre (Femcafe)
Sok helyen még mindig divatban vannak a hűtőmágnesek, de a technika fejlődésével alaposan meg kell fontolnunk, hová tesszük fel.
dec. 1
16:21
Miért keresnek még mindig többet a férfiak? - Ezek a nemek közötti bérszakadék gazdasági és társadalmi okai (Glamour)
A nemek közti bérszakadék még napjainkban is hátrányba hozza a nőket, és egy sor káros következménnyel jár nem csak rájuk, de általában a társadalomra nézve is. A GLAMOUR 2017 óta minden évben egy különleges kezdeményezéssel áll ki az egyenlő fizetések mellett. Az Egyenlő Bérezés Napjától számítva az év végéig kizárólag női szakembereknek ad megbíz
dec. 1
16:21
"Kérte, hogy a születésnapját itthon tölthesse" – A rákbeteg Hannácska belefáradt a küzdelembe (BorsOnline)
A csontrákos kislány már nem a régi önmaga.
dec. 1
16:21
Az Európai Bizottság a georgiai demokrácia helyzete miatt izgul (Demokrata)
Az uniós tisztségviselők sajnálatukat fejezték ki Irakli Kobahidze bejelentésével kapcsolatban.
dec. 1
16:21
A szaúdiak ezt is elintézték! Már februárban újra egymásnak eshet Beterbiev és Bivol (Magyar Nemzet)
A két szupersztár újabb ringháborújára már csak február 22-ig kell a sportág rajongóinak várniuk.
dec. 1
16:21
Lendületben a FET és a Render, de van-e esélyük ez ellen a feltörekvő multichain AI riválissal szemben? (BitcoinBázis)
A jelentős technikai lépéseknek köszönhetően két vezető AI token emelkedhet ki a tömegből. A befektetők kiemelt figyelemmel követik a jelentős potenciállal rendelkező tokeneket. Mostanra úgy tűnik, hogy megtalálták a nyertest, egy feltörekvő multichain AI projektet. Érdemes további növekedésre spekulálni ebben a dinamikus piaci környezetben? A cikk
dec. 1
16:21
Féltem, hogy ez az egész nagy lufi, a féltett látszatvilágom kidurran (kultura.hu)
Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfilmje a zsűri különdíjával tért haza a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválról. A forgatás a fiatal rendező számára egyszerre jelentett spirituális és fizikai kalandot, amelynek során hosszú távon részévé válhatott mások életének, méghozzá olyan intenzíven, amit soha nem gondolt volna.
dec. 1
16:23
Megjött a figyelmeztetés: nagy baj lehet a forradalmi hangulatú ország politikájából (Portfolio)
Az új georgiai kormány politikája ellentétben áll az ország népének és a korábbi kormányoknak a georgiai alkotmányban rögzített uniós integrációs törekvésével - hívta fel a figyelmet közös sajtóközleményben Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos vasárnap.
dec. 1
16:23
Brit parlamenti döntés: támogatást kapott az eutanázia legalizálása (Magyar Nemzet)
Az asszisztált halál ellenzői szerint a javaslat veszélyeket rejthet.
dec. 1
16:27
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait: nézze meg gyorsan, hátha önre mosolygott a szerencse! (Blikk)
Kihúzták a Hatoslottó e heti nyerőszámait. Mivel az előző héten elvitték a főnyereményt, így most a várható főnyeremény "csak" 130 millió forint.
dec. 1
16:27
A kormány minden élethelyzetben segíti a családokat (hirado.hu)
Koncz Zsófia emlékeztetett: az Országgyűlés megkezdte a 2025. évi költségvetés vitáját, amelynek kiemelt tétele a családok támogatása.
dec. 1
16:27
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 48. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2024/48. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki az 130 millió forintos főnyereményt! Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 49. héten már 235 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
dec. 1
16:27
Állampapír – az év végi sikertörténet (TőzsdeFórum)
A legfrissebb, 47. heti adatok szerint a lakossági érdeklődés stabil a magyar állampapírpiacon, miközben a teljes bruttó értékesítés 42,8 milliárd forintra rúgott. A befektetési lehetőségek közül pedig ismét kiemelkedett a Kincstári Takarékjegy (KTJ).   Állampapír – Kiemelkedő szerepben a KTJ  A Kincstári Takarékjegy a befektetők kedvelt célpontjáv
dec. 1
16:27
Döntetlen a rangadón, élre állt a Kozármisleny az NB II-ben (m4sport.hu)
Nem bírt egymással a Kazincbarcika és a Kisvárda, ezt használta ki az új éllovas.
dec. 1
16:27
Hétfőn országos sztrájkot tartanak a Volkswagen dolgozói (vg.hu)
A tömeges elbocsátások, a bércsökkentések és a gyárbezárások miatt van konfliktus.
dec. 1
16:27
Lopott, majd családja spórolt pénzét is elköltötte, 215 millió forintot fizetett egy streamernek, hogy "testvérnek" szólítsa (SzMo)
A kínai férfi teljesen megszállottja lett a nőnek. Végül mindenét felélte, már csak üres zsemlén élt, de szenvedélyéről nem tudott leszokni.
dec. 1
16:27
Sportuszoda, majd élményfürdő épül Baján (Magyar Nemzet)
Lázár János újabb videóval jelentkezett.
dec. 1
16:27
Miért olyan népszerű a Skoda Octavia? (Autószektor)
Szerző: Heimer György Manapság a városi terepjáró (suv) a menő karosszéria-fazon, de a klasszikus limuzin, így a nálunk is jól ismert Skoda Octavia láthatóan nem megy ki a divatból. Erről tanúskodik, hogy a hazai újautó-piacon, az év első tíz hónapjában közel 5 ezer új Octavia talált gazdára, a Datahouse adatai szerint messze a legtöbb az alsó köz
dec. 1
16:27
Fényváltoztató festék segíthet meghosszabbítani az üvegházi tenyészidőt (Magyar Mezőgazdaság)
Az University of Bath és Cambridge egyetemeken, illetve kereskedelmi partnerüknél, a Lambda Agri-nál dolgozó kutatók üvegházakhoz kifejlesztettek egy olyan festékbevonatot, amely használatával kevesebb energiával lehet majd több növényt termelni.
dec. 1
16:27
Családi banki megoldás, egyetemi ösztöndíjakra szóló nyereményekkel (Fintech)
A családi bankolás folyamatosan egyre nagyobb figyelmet kap, és a trend 2024-ben csak tovább erősödött. Főleg az USA-ban jelennek meg folyamatosan új családokat célzó megoldások – most a Stockpile, részvénybefektetési szolgáltató jelent meg a saját megoldásával. Jutalomprogram egyetemi ösztöndíjakra A Stockpile eddig elsősorban befektetési szolgált
dec. 1
16:27
8 lenyűgöző karácsonyi dekoráció műfenyő ágakkal – Régi darabokat is bevethetsz! (Bien)
Szeretnéd már most karácsonyi hangulatba hozni az otthonod, de nem akarod az év hátralévő részében a tűleveleket sepregetni? Akár egy régi műfenyő ágait is felhasználhatod ezekhez a dekorokhoz!
dec. 1
16:33
Kelemen Hunor: minden magyar szavazatra szükség van, hogy meg tudjuk védeni az eddig megszerzett jogainkat (HírTV)
Csíkkarcfalván, szülőfalujában adta le szavazatát a romániai parlamenti választásokon az Rmdsz elnöke.
dec. 1
16:33
Így adnák hálát a sztárok - pulykázás is jöhet! (Metropol)
Nálunk nem divat, de a sztárok külföldön megadják a módját a hálaadásnak! Kattints és lesd meg!
dec. 1
16:33
Az Európai Bizottság szerint a georgiai kormány politikája ellentétben áll a nép törekvéseivel (hirado.hu)
Tbilisziben a tüntetők immáron harmadik éjszaka gyülekeznek, miután a kormány úgy döntött, hogy felfüggeszti az uniós csatlakozási tárgyalásokat.
dec. 1
16:33
A hígtrágyával kapcsolatos balesetek megelőzhetők (Agrofórum)
A folyékony trágyával kapcsolatos balesetek ugyan ritkák, de a számukat odafigyeléssel, annak tudatosításával, hogy milyen veszélyek kapcsolódnak hozzá, tovább lehetne csökkenteni.
dec. 1
16:33
Százmilliós pénzeső a Hatoslottón, mutatjuk a legfrissebb nyerőszámokat (Promotions)
Elvitték a nagy nyereményt, de azért a mostani summa sem éppen aprópénz.
dec. 1
16:33
Jemenből indítottak rakétatámadást Izraelre (Magyar Nemzet)
A támadásért a húszi lázadók vállalták a felelősséget.
dec. 1
16:33
Baranyi Krisztina: Ha nem sikerül feloldani a patthelyzetet, akkor új választás jöhet Budapesten (Telex)
A fővárosnak két hónapja nincs főpolgármester-helyettese, mert a frakciók nem tudnak megállapodni.
dec. 1
16:39
Szabó Zsófi bevallotta, hogy rettenően el van már fáradva, WhisperTon pedig a mentális egészségére fókuszál! (Blikk)
Szabó Zsófi kimerültségről vallott, WhisperTon pedig elárulta, hogyan őrzi meg a mentális egészségét!
dec. 1
16:39
Moszkva az eszkalációról: "elnyeri a méltó büntetését, aki..." (Infostart)
Szergej Lavrov figyelmeztetéseket fogalmazott meg a Nyugat felé.
dec. 1
16:39
Lissák Laura kitáncol a parkettről: "Az az álmom, hogy egyszer műsorvezetőként tartsanak számon" (Blikk)
Idén nem a parketten, hanem mikrofonnal a kezében látható Lissák Laura a TV2 Dancing with the Stars című műsorában. A táncosnak nem titkolt célja, hogy idővel elsősorban műsorvezetőként tartsák számon, és ezért most rengeteget tesz. Jelenleg heti hét napot dolgozik, sokszor elfárad, ám a párjától kapott támogatás és szeretet segít neki átvészelni e
dec. 1
16:39
Bogyók az erdőből: színesek, szépek, de akár mérgezőek is lehetnek (Agroinform)
Csak óvatosan a kóstolgatással!
dec. 1
16:39
Gátzilla: életnagyságú, 50 méteres Godzilla készült egy japán gát falára (Telex)
Az óriásszörnyet magasnyomású mosókkal pucolták körbe.
dec. 1
16:39
Károly király megkérdezte Kokót, hol az aranyérme: a válaszán kitört a nevetés a stúdióban (naphire.hu)
Az olimpiai érmek értékéről is szó esett az ATV #Bochkor című műsor felvételén, a stúdióban ráadásul két olimpiai bajnok is jelent volt. Kovács Kokó István ugyanakkor most ismerte be: füllentett a brit uralkodónak.
dec. 1
16:45
Baranyi Krisztina szerint új választások jöhetnek Budapesten már a nyáron (Blikk)
A Fővárosi Közgyűlésben kialakult patthelyzet miatt Ferencváros polgármestere szerint elkerülhetetlen lehet az új választás kiírása. Baranyi Krisztina szerint a TISZA Párt jelölése oldhatná fel a helyzetet, de a megoldás még várat magára. A politikus úgy látja, akár már a nyárra is eljuthatunk odáig, hogy az országgyűlés feloszlatja a Fővárosi Közg
dec. 1
16:45
Margot Robbie a mai napig nem érti, miért bukott meg a Babylon (Hamu és Gyémánt)
Margot Robbie még mindig értetlenül áll azelőtt, hogy Damien Chazelle 2022-es Babylon című filmje ekkora anyagi veszteséggel járt, írja a Deadline. A színésznő szerint ez azonban nem von le a film értékéből, és reméli, egy-két évtized múlva már klasszikusként tekintünk majd rá.
dec. 1
16:45
Szívszorító: Szó szerint a vérükkel fizetnek a szegények Magyarországon (Nyugati Fény)
Az önkizsákmányolás egy veszély formája terjed hazánkban.
dec. 1
16:45
A kínai horoszkóp szerint ehhez a 3 csillagjegyhez a héten beköltözik a bőség (Sassy)
Ha létezik szerencsés csillagállás, ez a mostani az.
dec. 1
16:51
7 ok, hogy cukor helyett repcemézzel édesíts (Ripost)
Vessünk be egy ősi gyógymódot, amely még a szépségünket is fokozza.
dec. 1
16:51
Tóth D. Lívia: Az önfeláldozástól az önzőségig (Képmás)
Ha egy családanyát arról kérdeznek, hogy mi volt élete legboldogabb pillanata, akkor a válasz szinte borítékolható: a házasságkötése és a gyermekek születése – és ez akkor is így van, ha ezeket az élményeket később nehezebb időszakok is követték. Így érzi ezt Tóth D. Lívia is, aki ezzel kapcsolatos gondolatait cikkében osztotta meg olvasóival. A Ma
dec. 1
16:51
Hatalmas titok: Harry herceg sokkal korábban el akarta hagyni a családját, mit azt gondoltuk (BorsOnline)
Nem a felesége miatt hagyta el a hazáját.

Keresés