Az összhatás és persze a fotók szempontjából sem mindegy, hogy mi van a fa alatt - különösen akkor, ha már minden ajándékot kibontottatok. Hoztunk 10 kreatív ötletet, amikkel stílusosan rejtheted el a fenyőfatalpat, illetve a cserepes, élő fákat is ünnepi köntösbe öltöztetheted.
Hetvenöt éves korában vasárnap elhunyt Niels Arestrup francia színész, Szabó István 1991-ben forgatott, Találkozás Vénusszal című filmjének főszereplője.
Két héten át más-más műsor lesz látható a Fort Boyard – Az erőd helyett péntekenként az RTL-en, a pihentetés után viszont napi műsorként pörgeti ki a csatorna a reality megmaradt részeit. A Fort Boyard egyébként a mérőműszeres nézettségi adatok alapján az elmúlt hetekben folyamatosan és elég csúnyán kikapott a vele szemben futó TV2-s műsoroktól.
„A mai napon hivatalba lépett a második Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság. Egy olyan csapatot állítottunk össze, ami Európa eme történelmi pillanatában a legjobban helyt tud állni. Az európai polgárokkkal együtt, egy csapatban dolgozunj majd – meghallgatva és figyelve arra, ami mindennapjaikban a legfontosabb. Hét ambiciózus politikai
A mertek.eu oldalán megjelent információkra hivatkozva ír arról a Mandiner, hogy a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége forrásainak felhasználásával októberben még gyorsan meghirdetett egy pályázatot a "sajtószabadság védelme és erősítése" érdekében. A kiírás szerint két témakörben
"Eszünkbe sem jutott ilyet tenni, senkinek nem kell aggódnia, mert nincs semmijük, nem tudnak semmit bizonyítani" - nyugtatta híveit Vucic szerb elnök. De a koszovói rendőrség már letartőztatott nyolc embert.
Medvehúsból készült ételeket szolgáltak fel egy étteremben, ez pedig nagyon felbosszantotta az állatvédőket. Az étterem alkalmazottai azt mondták, a medvehús beszerzéséhez elég jó kapcsolatokat ápolni a Tátrai Nemzeti Park hivatalnokaival, a Mi vagyunk a erdő nevű civil szervezet azonban feljelentést tett az ügyben.
Elindult a Cultural Radiance projekt, amelyet az Európai Unió Creative Europe programja támogat. A projekt célja, hogy Európa alulhasznosított tereit fényművészeti projektek segítségével alakítsa kulturális helyszínekké.
Idén is megvásárolhatók december 1-jétől a jövő évre érvényes éves országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).
Bár sajnos gyakoriak, tabunak számítanak az olyan tragédiák, mint a vetélés, a halva születés vagy egy csecsemő elvesztése. Ezeket a történeteket szeretjük elfeledni, nem szeretünk azzal foglalkozni, hogy érintettjeikben milyen gyászfolyamatok zajlanak le. Ezt a témát boncolgatta Nőszemközt című műsorában az Erdélyi Magyar Televízió, amelynek adása
Papp Nikoletta a svédek elleni bravúros, 32–25-ös Európa-bajnoki siker után elmondta, nem szabad elbízni magukat, ám a szombati győzelem erőt kell, hogy adjon az együttesnek a folytatásra. Kuczora Csenge is amondó, hogy a magyar női kézilabda-válogatottnak ezen az úton kell tovább haladnia ahhoz, hogy elérje a célját.
A magyar női vízilabda-válogatott 22 játékossal kezdi meg a felkészülést a világkupa januári selejtezőjére, amelyet a görögországi Alexandropoliszban rendeznek.
A karácsonyi időszak közeledtével a rendőrség fokozott óvatosságra inti a lakosságot. A zsúfolt vásárok, bevásárlóközpontok és tömegközlekedési eszközök ideális terepet nyújtanak a zsebtolvajoknak és csalóknak. A hatóságok számos gyakorlati tanáccsal látják el a vásárlókat, hogy elkerüljék az áldozattá válást és biztonságban tudhassák értékeiket az
A japán autógyártó 2018-óta minden évben az első két hely valamelyikét szerzi meg a legendás megmérettetésen, három alkalommal aranyérmet ünnepelhettek. A Toyota hivatalos versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing (TGR) egy erős, hat autóból álló csapattal vág neki a közelgő Dakar Rallynak, amely egyesíti a TOYOTA GAZOO Racing és a TOYOTA GAZOO Racin
Az önkormányzat szerint a tulajdonos valószínűleg az egész Tündérhegyi pszichiátria épületének elbontására kényszerülhet, hogy az eredeti állapotot helyre tudja állítani.
Ebben a negyedévben több digitális eszközre vonatkozóan is merész előrejelzésekkel számolhatunk. Az elemzők a Floki Inu esetében jelentős nyereséget jósolnak, rendkívüli emelkedésre számítanak. Az Avalanche esetében szintén figyelemre méltó növekedést várnak. Eközben a Dogen is izgalmat kelt, lenyűgöző emelkedést vetítve elő. A DOGEN nagyot megy: A
Tagadhatatlan, hogy december 6.-a, azaz Mikulás napja az édességekről szól a gyermekek számára – na meg persze az örök gyerekeknek is, mint mi –, így nem is bíztatunk senkit arra, hogy ne lepje meg a kicsiket valami ínycsiklandozó nassolni valóval!
Minden magyar szavazatra szükség van a romániai választásokon, mert a romániai magyarság politikai képviselete, vagyis a lét a tét – jelentette ki Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, parlamenti képviselője az M1-en vasárnap.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az ATV idézi a The Quarterly Review of Biology című szakfolyóiratban megjelent meglehetősen ellentmondásos következtetéseket megfogalmazó tanulmányt, amely a mesterséges intelligencia emberre gyakorolt hatását vizsgálta, kitérve a fizikai, biológiai és társadalmi változásokra. A tanulmány egyik talán nem is annyira meglepő megállapítása, hogy a mes
Ha kimondjuk az ecet szót ma Magyarországon, többségünknek a zöld flakonos, iparilag előállított ecetsav, egy savanyú, "maró anyag" jut az eszébe. Mire is használjuk az ecetet manapság? Kávéfőző tisztítására, vízkőmentesítésre és óvatosan mérve a jól ismert ételecettel savanyúbb ízt adunk a bablevesnek vagy a lencsefőzeléknek.
Brassóban szokatlan baleset történt egy szavazókörzetben, amikor egy bútordarab a körzet elnökének fejére zuhant. Az incidens a választások nyugodt menetét zavarta meg, de szerencsére az elnök gyors orvosi ellátásban részesült. Brassó környékén nagy hatósági készültség mellett folynak a választások.
Nem kímélte a játékvezetőket Bognár István, az MTK labdarúgója csapata Puskás Akadémia ellen 1-0-ra elvesztett magyar élvonalbeli találkozóját követően. A 33 éves játékos többek között csapattársa, Németh Krisztián utolsó percben szövegelésért kapott piros lapját nehezményezte, szerinte a bírókat ideje lenne "felmikrofonozni".