A második negyedévben az euróöveztben nőtt, az EU-ban stagnált a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, éves összevetésben pedig mindkettőben lassult a gazdasági növekedés.
Idén májusban kezdte meg 11 éves börtönbüntetését Elizabeth Holmes, a Theranos nevű biotechnológiai startup alapítója, aki dollármilliárdokat csalt ki befektetőtől egy nem létező genetikai elemző eljárásra. Sikerében kulcsszerepet játszott mesterségesen elmélyített, „férfiasított” hangja. Noha ez extrém eset, a vállalkozók hangjának igenis sok köze
A blokkláncon létrehozott tokenek vagy NFT-k elégethetők, ez azért eléggé alapvető információ. Az égetés önmagában nem a token “megsemmisítését” jelenti,
Egyáltalán nem áll rosszul az Audi Forma-1-es projektje, így cáfolta a nemrég megjelent pletykákat a Sauber csapatának első embere, Alessandro Alunni Bravi.
Olykor mind szeretünk nasizni és ezzel semmi probléma nincs. Az viszont egyáltalán nem mindegy, pontosan milyen nassolnivaló után is nyúlunk, ha ránk tör a vágy.
Megrázta a magyar ökölvívó társadalmat a volt válogatott bokszoló, Szabó Sándor tragikus halála. Szántó Imre, a legendás bokszkapitány is szomorúan emlékezett az egykori versenyzőre.
Az olyan szakokon, ahol szükség lehet képszerkesztő vagy videóvágó programok használatára, érdemes erős hardverű gépet választani, dedikált videókártyával.
Ilja Mihalcsuk februárban esett fogságba Bahmutnál, miután egy páncéltörő rakéta eltalálta a járművét. Hat hétig raboskodott egy dohos pincében, miközben a zsoldosok válogatott módszerekkel kínozták őt és társait.
Egy kővágószőlősi család kétségbeesetten kereste a gyermeküket, aki Pécsett, a Mecsekben tűnt el. A fiatalembert két nappal később találták meg, amiről a Pécsi Mentőkutyás Egyesület számolt be a Facebook-oldalán.
Elrendelték szerdán a spanyol hatóságok négy falu kiürítését a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife szigetén, miután lángra kapott a növényzet a Teide-vulkánt övező nemzeti parkban.
Ukrán nacionalista ámokfutás – körképünk a turulszobor lefűrészelésétől, a magyar zászlók és feliratok leszedésén át, a magyar vezetők célkeresztbe kerüléséig.
A szlovén hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal szerdán. A negyedéves növekedés reálértéken 1,4 százalék, nominálisan 1,6 százalék volt.