Augusztus közepére ismét visszatért a forró nyári időjárás. A légköri frontok most elkerülik a Kárpát-medencét, legfeljebb egy-egy helyi zápor, zivatar alakul ki. A nappali hőmérséklet ismét 30 °C körüli, éjszakánkén 12-20 fokra hűl a levegő. Igen erős a hajnali harmatképződés, mert a talajpárolgás jelentős. Az időszak betegségeknek és kártevőknek
Több mint 200 országból több mint 2100 atléta érkezik Magyarországra augusztus 19. és 27. között, hogy világszinten mérje össze felkészültségét és tudását. A sportok királynőjét, az atlétikai világbajnokságot pedig velük együtt számtalan szurkoló is végig kíséri. A Magyar Turisztikai Ügynökség által működtetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató K
Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF is felháborodásának adott hangot egy közösen szignózott nyilatkozatban, mert szerintük a kormány egy életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül – írja a liganet.hu.
Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz – közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára.
Sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel öt szakszervezeti szövetség a munkavédelmi tájékoztatás tervezett módosításáról, mert álláspontjuk szerint a kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül – közölte az MTI.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,43 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 55 065,86 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 338,81 pontos, 0,61 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 339,24 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csök
A nyári hónapokra jellemző visszafogottabb aktivitással telt július a hazai ingatlanpiacon. 2023 júliusában a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján országosan 6 107 adásvétel történt, amely az előző év ugyanezen időszakához képest 32%-os visszaesést jelent a tranzakciók számában. Az előző hónaphoz képest a szezonalitásnak megfelelő, 15%
Nőtt az euróövezet és az EU ipari termelése júniusban havi összevetésben, miközben éves szinten lassult a visszaesés üteme mindkét régióban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.
Feldühödött muszlimok egy csoportja támadt rá egy keresztény közösségre a kelet-pakisztáni Fajszalábádban szerdán, több házat felgyújtottak – közölték helyi hatósági források.
Rövidesen megszünteti az ügyfélszolgálati várakoztatást a mesterséges intelligencia (AI). A szolgáltatóknak megtakarítást, a fogyasztóknak jobb ügyfélélményt biztosít az új technológia.
Tegnap ért véget a Sziget Fesztivál, ami kapcsán a legtöbben azonban nem a sztárfellépőkről beszélnek, ugyanis az árak a fesztivál területén jelentősen megdrágultak. Olyannyira, hogy még a külföldiek is húzták a szájukat az árak láttán. Azonban itt felmerül a kérdés, hogy miért is került a kint lét ennyibe, illetve tényleg olyan szinten nyereségese
Kínában idén először csökkentek az új lakások árai havi alapon júliusban, ami újabb jele a kínai gazdaságnövekedés lassulásának. A szerdán közölt adatok szerint 0,1 százalékkal csökkent az új lakások ára júniussal összevetve, amikor stagnálást jegyeztek fel. Éves szinten a csökkenés 0,1 százalék volt júliusban a júniusi szintén stagnálás után. A la
Kedden, a fesztivál utolsó napján szó szerint kirajzottak a hazai celebek a Szigetre. Hogy a leghíresebb fellépő, Billie Eilish vonzotta őket, vagy egyszerűen csak nem akartak idén Sziget-élmény nélkül maradni, ki tudja? Mindenesetre a hatnapos folyamatos buli utolsó óráiban ők is belekóstoltak a semmihez sem hasonlítható életérzésbe.
Október 14-én a 2023-as Academy Museum Gala-n ikonná avatják Meryl Streepet (legutóbbi filmjei a galériánkban). Rajta kívül olyan hírességeket tüntetnek ki, mint Michael B. Jordan, Oprah Winfrey és Sofia Coppola. A folyamatban lévő sztrájkok ellenére a WGA és a SAG-AFTRA engedélyt adott a gálára.