Az Oroszország elleni szankciók és a pénzmosás miatti aggodalmak következtében az Egyesült Királyság bankjai zárolják azoknak a brit cégeknek a számláit, amelyek ukrán partnerekkel kereskednek.
Niger Malival határos oldalán a francia csapatok tavalyi kivonulása biztonsági vákuumot hagyott maga után, ami miatt az ISIS-hez és az al-Kaidához kötődő csoportok is terjeszkedni tudtak.
A rapper szinte egy komplett színházi előadást mutatott be, a középpontban a zsarnok Viktória királynővel. A tizenévesek odáig voltak érte, a szüleik viszont nagyokat néztek időnként.
Honnan ered a tetoválás? Miért ezt az elnevezést kapta? És a legfontosabb kérdés, hogy még mindig ciki-e varratni? Társszerzőnk, László Nicole nemrég tetováltatott és ennek apropóján minden tetoválással kapcsolatos kérdésünkre választ adott.A hang terjedési sebessége meglehetősen fura. Néha az embernek mond valamit az apja, és csak akkor hallja/ért
A második negyedévben az euróöveztben nőtt, az EU-ban stagnált a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, éves összevetésben pedig mindkettőben lassult a gazdasági növekedés.
Legalizálhatják a kannabiszt Németországban, miután a berlini szövetségi kormány szerdán elfogadta Karl Lauterbach egészségügyi miniszter erre vonatkozó törvényjavaslatát.
A kamara elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, hogy az infláció letörése a legfontosabb gazdaságpolitikai cél, ennek viszont átmenetileg a gazdaság látja kárát.
A hazánkban is egyre népszerűbb finomságot rengetegen fogyasztják íze és jótékony hatásai miatt, azzal azonban sokan nincsenek tisztában, mit okozhat egészségünkre nézve az, ha túl gyakran nyúlunk utána, mint délutáni vagy épp esti snack...
A Föld sorsáról és a klímaváltozásról is szólnak JCDecaux Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat nyertes történetei, amelyek a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.
Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára.
Nehéz fába – de inkább "fűbe" – vágta fejszéjét a német kormány, de mindenekelőtt az egészségügyi miniszter. A hárompárti koalíciós kabinet a nap folyamán jóváhagyta Karl Lauterbach arra vonatkozó indítványát, hogy rekreációs célokra és a egszigorúbban 18 év felett kis mennyiségben engedélyezék kannabisz, más néven marihuána termelését, illetve fog
Még a váratlanul nagy GDP-csökkenés híre után is sikerült a Pénzügyminisztériumban találni egy mutatót, amiben jobban állunk, mint az EU-átlag – írja a hvg.hu.
A burgonya hazai helyzetével kapcsolatban tájékozódhattak a téma iránt érdeklődők az idén immár 35. alkalommal megrendezett Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta- és Növényvédelmi és Technológiai Bemutatón. A Nyírtelek-Gyulatanyán megtartott előadássorozat Augusztinyi András kísérletvezető (Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomás), a
Egymást követő negyedik negyedévben csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, azaz a GDP. Lehet-e még 2023 egészében így is gazdasági növekedés Magyarországon, hogyan érinti az átlagembereket, ha az idén végül recesszióba süllyedünk, és van-e pozitív hatása is a GDP-csökkenésnek.
Vannak történetek, amelyek mintha saját magukat írnák – kicsit ilyen a Véletlenül írtam egy könyvet című film is, amely nemcsak címében kötődik az íráshoz. A Juno11 Pictures gyártásában készülő film budapesti forgatásán jártunk, ahol kiderült, mire vágyott egész életében Zsurzs Kati, mit tanult az írásról a rendező Lakos Nóra, és milyen könyvet olv
A Lexus minden piacán a helyi adottságoknak megfelelően alakítja sportszponzorációs stratégiáját. Van azonban egy sportág, amely a világ összes szegletében az autógyártó figyelmének a középpontjában áll: a tenisz. A US Opentől a Davis-kupáig a legrangosabb bajnokságok és versenyek lebonyolítását segíti évek óta az autógyártó helyi és nemzetközi szi
A második negyedévben az euróöveztben nőtt, az EU-ban stagnált a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, éves összevetésben pedig mindkettőben lassult a gazdasági növekedés. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára szerdán felkerült nem végleges adatok szerint a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a szezonális kiigazított GD
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 45,8 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 21,5 milliárd forintot fogadot
Bár a három nagy európai labdarúgókupa selejtezői már javában zajlanak, hagyományosan az évkezdetet az UEFA Szuperkupa-mérkőzés, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga előző idénybeli győztesének találkozója jelenti.
A hangszalagbénulások elnevezése kissé félrevezető. Valójában a gége izomzatának különböző eredetű bénulásairól van szó, melyeknek eredménye a gége mozgásainak zavara.
A litván kormány úgy döntött, hogy augusztus 18-tól ideiglenesen bezár kettőt a hat fehéroroszországi határátkelője közül – számolt be szerdán az LRT litván közmédia.
Több Cápa is kiszáll az RTL üzleti reality-jéből, a Cápák között című műsorból. Sem Tomán Szabina, sem Lakatos István nem folytatja a szereplést ebben a formában. Most kiderül, kik érkeznek helyettük.