2023. július 8. szombat

júl. 8
9:12
A fennmaradás miatt folyamatos fejlesztésekre van szükség (vg.hu)
.
júl. 8
9:12
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A rendőrség 94 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
júl. 8
9:12
Három embert letartóztattak a júniusi indiai vonatbalesettel kapcsolatban (Magyar Nemzet)
A két személyvonat összesen több mint 2300 embert szállított, a balesetben csaknem ezer ember sérült meg.
júl. 8
9:12
Orbán Viktor különleges érzésekkel ült fel a nosztalgiavonatra (Telex)
Huszonöt éve alakította meg az első kormányát, amiben még Kövér László is erkölcsi kényszerűségből vállalt miniszteri szerepet.
júl. 8
9:12
Idén még 200 ember fog meghalni Magyarország útjain – az Árpád hídi baleset után megrázó statisztikával hívja fel a rendőrség a figyelmet a… (Telex)
Az idei év első felében 6 383 személysérüléses közlekedési baleset történt Magyarországon, ebből 193 balesetben 211-en vesztették életüket.
júl. 8
9:14
Agyvérzése volt az F1 háromszoros világbajnokának, Jackie Stewartnak (m4sport.hu)
A múlt hónapban eszméletlen állapotban vitték kórházba Sir Jackie Stewartot – az esetről maga a Forma–1-es legenda mesélt, aki már jobban van és a Brit Nagydíj helyszínére készül.
júl. 8
9:15
Egy igazi burgundi, Tompa Imre ajánlásával (Blikk)
Kétféle fő vörösbortípus van: a lekváros feka bordói, és a karcsú burgundi.
júl. 8
9:15
Putyin Törökországban utazhat (444.hu)
Augusztusban.
júl. 8
9:18
Árulkodó sorok: Gyurta Daninak üzent Cserpes Laura? (BorsOnline)
Gyurta Danival való szakítása után íródott dalát adta ki most Cserpes Laura. Újra szerelmi válságot él át, vagy más oka van az időzítésnek?
júl. 8
9:18
1500 méter úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás (Magyar Hírlap)
Hamarosan startol a 39. Vasi Vasember.
júl. 8
9:18
Óriási meglepetés: Kiderült, ki fogja felépíteni a debreceni akkumulátorgyárat (Nyugati Fény)
Belevágtak.
júl. 8
9:18
Agyvérzése volt az F1-es legendának (Racing)
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Sir Jackie Stewart felfedte, hogy egy enyhe sztrókot kapott Jordániában, nem sokkal a Miami Nagydíj után. Stewart Hussein koronaherceg esküvőjén volt hivatalos, aki II. Abdullah király és Rania királynő legidősebb fia. Azonban egy nappal a nagy esemény előtt többszörös világbajnok agyvérzést kapott, ami miatt az
júl. 8
9:18
Videón, ahogy durván felpofozzák Britney Spearst (AC News)
Az énekesnő csak szelfizni akart volna a kosaras sztárral, ehelyett egy hatalmas pofont kapott a biztonsági őrtől. Videó is van róla.
júl. 8
9:18
Nem kegyelmez a kormány, brutálisak lesznek a pénzbírságok (naphire.hu)
Módosult a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény, az Országgyűlés több ponton is változtatott.
júl. 8
9:21
Élő legendaként tisztelik a 106 éves tetoválóművészt (Blikk)
Élő legendaként tisztelik a Fülöp-szigeteken élő idős tetoválóművészt, aki 106 éves korában is rendületlenül készíti a hagyományos törzsi tetoválásokat. Faszén és víz keverékét használja a tintához, és egy helyi citrusféle, a calamansi- vagy pomelofa tüskés végével ütögeti a bőrbe.
júl. 8
9:21
Lemondott a holland kormányfő, ősszel választás lehet (Infostart)
Mark Rutte benyújtotta lemondását, miután összeomlott a kormánykoalíció, mert többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.
júl. 8
9:21
Áll a bál, Cristiano Ronaldo miatt már a második edző távozott (Metropol)
A 61 éves szakember két évre írt alá.
júl. 8
9:21
Norris: Nem vagyunk azon a szinten, mint Ausztriában (F1világ)
Lando Norris szerint nem elég ütőképes a Mercedes Forma-1-es autója Silverstone-ban, így jelen állás szerint nem számíthatnak arra, hogy ugyanolyan erősek lesznek majd, mint egy hete, Ausztriában.
júl. 8
9:21
Vízfogyasztás és anyagcsere (WebBeteg)
A víz nemcsak szomjoltó, hanem aktiválja az anyagcserét is. Cikkünkből megtudhatja, hogy hogyan.
júl. 8
9:21
Az Országgyűlés elfogadta a 2024-es költségvetést (ProfitLine)
Háborús időkben védelmi költségvetés készült, ami megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést - összegezte a jövő évi költségvetés parlamenti jóváhagyása alkalmából kiadott pénteki közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
júl. 8
9:21
Az Egyesült Államok kazettás lőszert is küld Ukrajnának az újabb támogatási csomagban (ATV)
Az Egyesült Államok újabb 800 millió dollár értékű katonai segítséget küld Ukrajnába – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium; a csomag ENSZ-egyeményben tiltott kazettás lőszereket is tartalmaz.
júl. 8
9:21
Itt vannak az európai szuperlottó friss nyerőszámai: 13 magyarnak elég jól indult a hétvége (Pénzcentrum)
Pénteken is sorsoltak az európai szuperlottón. Lássuk, elvitte-e valaki a főnyereményt!
júl. 8
9:21
Kockákból ölt testet a klasszikus Chevrolet Corvette (Autónavigátor)
Az utóbbi években számos létező modell apró másával rukkolt elő a Lego, a nyár egyik újdonsága a Chevrolet Corvette megjelenése
júl. 8
9:21
"Most jön az igazi vizsga" - Dzsudzsák Balázs elárulta, mit gondol Szoboszlairól (Ripost)
Egyelőre Dzsudzsák Balázs a rekordtartó...
júl. 8
9:24
Így derítheted ki, hogy ki a titkos rajongód a Facebookon (Glamour)
A Facebook az a hely, ahol az emberek, akár ismeretlenek is beszélgetnek egymással, összevesznek, vitáznak, egyetértenek, és van úgy, hogy szerelembe esnek. Sőt, mivel az is a lényege, hogy az ismerőseiddel tartsd a kapcsolatot, sok esetben ez az a hely, ahonnan az emberek a legtöbb dolgot megtudják egymásról.
júl. 8
9:24
George Russell keményen beleállt a Mercedesbe (Igényesférfi.hu)
A Mercedes pilótái, George Russell és Lewis Hamilton a 12. és 15. leggyorsabb időt érték el, több mint egy másodperccel lemaradva Max Verstappen Red Bulljának tempójától.
júl. 8
9:24
Huszonöt évvel ezelőtt alakított először kormányt Orbán Viktor (Mandiner)
A Fidesz meglepetésszerű győzelmet aratott 1998-ban, de sikeresen kormányzott még akkor is, amikor gyakorlatilag szétesett a koalíció. Boros Bánk Levente lapunknak nyilatkozva azt emelte ki, hogy összehasonlítva a későbbi Orbán-kormányokkal, mind prioritásait, mind intézkedéseit tekintve koherens voltak az elsővel.
júl. 8
9:24
Veszprémben találkoztak a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatói és kulturális attaséi (Magyar Nemzet)
Navracsics Tibor: A kultúra, az oktatás, a sport területén, adottságaink alapján előkelőbb hely illetne meg bennünket
júl. 8
9:24
„Idén még 200 ember fog meghalni az utakon” – sokkoló adatokkal, megrázó videóval küzd a rendőrség a tragédiák ellen (Autószektor)
Összeroncsolódott személygépkocsik az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán 2023. július 3-án. Hárman meghaltak, miután egy Szeged felé tartó autó átrepült a szalagkorlát felett, és egy másik autónak ütközött. MTI/Donka Ferenc Mint írták, a számadatok mögött drámai történetek húzódnak. Az elmúlt időszakban fiatalok, idősek, gyermekek holtteste melle
júl. 8
9:24
Júniusban 20,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest (Magyar Mezőgazdaság)
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 8
9:24
Erdoğan: Ukrajna kétségtelenül megérdemli a NATO-tagságot (Telex)
Már 500 napja tart a háború, Putyin augusztusban Törökországba mehet. Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
júl. 8
9:27
Szeretne jó festő lenni a Nobel-díjas fizikus (hirado.hu)
A Kossuth Rádió Nobel-díjasokat bemutató sorozatának legutóbbi részében Konstantin Novoszelov tudományos eredményének jelentőségéről és művészi tevékenységéről is részleteket tudhattak meg.
júl. 8
9:30
Világsztárok lánya, a jövő világsztárja – 10 érdekesség a 25 éves Maya Hawke-ról (Life)
Tudtad, hogy Maya Hawke családi hagyományt folytat a modellkedéssel? Hogy milyen kicsit sem fényűző ajándékot kapott világsztár szüleitől ballagásra? Hogy milyen képességzavarral küzd, és miért utálja a telefonokat? Születésnapi cikkünkből minden kiderül a fiatal filmcsillagról.
júl. 8
9:30
Előkerült Árpa Attila, dühösen válaszolt az őt felkérdezőknek - most egy darabig valószínűleg nem fogjuk képernyőn látni (Promotions)
Elege lett Árpa Attilának - a fél internet őt kereste eltűnése után.
júl. 8
9:30
Százmillió forintot titkolt el az adóhatóság elől egy ismert zenész (Magyar Hírlap)
Csalás miatt folytat eljárást a NAV a közismert művész ellen, aki nem tett eleget a bevallási és fizetési kötelezettségeinek.
júl. 8
9:30
Vlagyimir Putyin először utazik NATO-tagországba a háború kitörése óta (Mandiner)
Méghozzá augusztusban.
júl. 8
9:30
A Toyota perovszkit napelemekkel vonná be az elektromos autóit (Villanyautósok)
A szilárdtest-akkumulátorral és a perovszkit napelemekkel tényleg nagyot gurítana a japán gyártó.
júl. 8
9:33
Menekülnek a tudósok Orbán Viktor országából (Piac és Profit)
A térségben teljesen egyedülálló módon csak Magyarországon nőtt a tudósok és kutatók elvándorlása.
júl. 8
9:33
A hőség után durva jégeső sújtja Spanyolországot (ATV)
A Spanyolországot sújtó negyven fokos hőhullámok után most jégeső és heves esőzések pusztítanak az országban – írja a BBC.
júl. 8
9:36
Schäfer csapattársa lehet Szalai Attila, az Union Berlin tárgyal a Fenerrel a magyar válogatott védőről (m4sport.hu)
Török sajtóértesülések szerint a Bundesligában szereplő Union Berlin hivatalos tárgyalásokba kezdett a Fenerbahcéval Szalai Attila játékjogát illetően.
júl. 8
9:36
Yellen támogatást vár Kínától a klímaváltozás elleni harcban (vg.hu)
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Peking nem támogatja megfelelően a közös harcot.
júl. 8
9:36
Novák Katalin: irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut (BorsOnline)
Irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Nógrád Megyei Hírlapnak adott szombati interjúban.
júl. 8
9:36
Ukrajna nem áll készen a Nato-csatlakozásra Joe Biden szerint (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok elnöke egy interjúban arról is beszélt, hogy nehéz döntés volt engedélyezni a kazettás lőszerek Ukrajnába szállítását.
júl. 8
9:36
Valami nagyon rejtélyes történhetett Gáspár Lacival, nem tudni, mire utalgat (naphire.hu)
Az énekes új klippel állt elő, ezzel kapcsolatban botrányokat emleget.
júl. 8
9:39
Bécsben már a távhűtés terjed (Infostart)
A távfűtéses rendszer nyáron klímaként üzemelhet egyes területeken.
júl. 8
9:39
A rezsitámogatást, a nyugdíjakat, a családokat és a munkahelyeket is védi a 2024-es költségvetés (hirado.hu)
Háborús időkben védelmi költségvetés készült, amely megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést – közölte a Pénzügyminisztérium.
júl. 8
9:39
Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila is fellép a Zenefüred programsorozaton (hirado.hu)
Zenefüred címmel július 14-én pénteken több mint egy hónapon át tartó programsorozat kezdődik Balatonfüreden.
júl. 8
9:42
Háború – szombati számok (TőzsdeFórum)
Háború, szombati összefoglaló: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború, az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 630 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly februári
júl. 8
9:42
Udvardy Pannáék az első forduló előtt visszaléptek a wimbledoni torna párosversenyétől (m4sport.hu)
Sérülés szólt közbe.
júl. 8
9:42
Hiperautót kapott a korábbi sikeres Forma–1-es pilóta (Magyar Hírlap)
Valtteri Bottas átvehette saját 1049 lóerős Mercedes-AMG One autóját.

Keresés