2023. július 8. szombat

júl. 8
9:24
„Idén még 200 ember fog meghalni az utakon” – sokkoló adatokkal, megrázó videóval küzd a rendőrség a tragédiák ellen (Autószektor)
Összeroncsolódott személygépkocsik az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán 2023. július 3-án. Hárman meghaltak, miután egy Szeged felé tartó autó átrepült a szalagkorlát felett, és egy másik autónak ütközött. MTI/Donka Ferenc Mint írták, a számadatok mögött drámai történetek húzódnak. Az elmúlt időszakban fiatalok, idősek, gyermekek holtteste melle
júl. 8
9:24
Júniusban 20,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest (Magyar Mezőgazdaság)
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 8
9:24
Erdoğan: Ukrajna kétségtelenül megérdemli a NATO-tagságot (Telex)
Már 500 napja tart a háború, Putyin augusztusban Törökországba mehet. Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
júl. 8
9:27
Szeretne jó festő lenni a Nobel-díjas fizikus (hirado.hu)
A Kossuth Rádió Nobel-díjasokat bemutató sorozatának legutóbbi részében Konstantin Novoszelov tudományos eredményének jelentőségéről és művészi tevékenységéről is részleteket tudhattak meg.
júl. 8
9:30
Világsztárok lánya, a jövő világsztárja – 10 érdekesség a 25 éves Maya Hawke-ról (Life)
Tudtad, hogy Maya Hawke családi hagyományt folytat a modellkedéssel? Hogy milyen kicsit sem fényűző ajándékot kapott világsztár szüleitől ballagásra? Hogy milyen képességzavarral küzd, és miért utálja a telefonokat? Születésnapi cikkünkből minden kiderül a fiatal filmcsillagról.
júl. 8
9:30
Előkerült Árpa Attila, dühösen válaszolt az őt felkérdezőknek - most egy darabig valószínűleg nem fogjuk képernyőn látni (Promotions)
Elege lett Árpa Attilának - a fél internet őt kereste eltűnése után.
júl. 8
9:30
Százmillió forintot titkolt el az adóhatóság elől egy ismert zenész (Magyar Hírlap)
Csalás miatt folytat eljárást a NAV a közismert művész ellen, aki nem tett eleget a bevallási és fizetési kötelezettségeinek.
júl. 8
9:30
Vlagyimir Putyin először utazik NATO-tagországba a háború kitörése óta (Mandiner)
Méghozzá augusztusban.
júl. 8
9:30
A Toyota perovszkit napelemekkel vonná be az elektromos autóit (Villanyautósok)
A szilárdtest-akkumulátorral és a perovszkit napelemekkel tényleg nagyot gurítana a japán gyártó.
júl. 8
9:30
A Ferrari felkészült Sainz távozására (Sportal)
A nemzetközi sajtó értesülései szerint távozhat a Ferraritól Carlos Sainz.
júl. 8
9:32
Sorozatban ötödik győzelmét aratta Juhász Dorka csapata (Sportal)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx sorozatban ötödik győzelmét aratva 75-64-re nyert a vendég Phoenix Mercury ellen az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga (WNBA) alapszakaszának pénteki játéknapján.
júl. 8
9:33
Menekülnek a tudósok Orbán Viktor országából (Piac és Profit)
A térségben teljesen egyedülálló módon csak Magyarországon nőtt a tudósok és kutatók elvándorlása.
júl. 8
9:33
A hőség után durva jégeső sújtja Spanyolországot (ATV)
A Spanyolországot sújtó negyven fokos hőhullámok után most jégeső és heves esőzések pusztítanak az országban – írja a BBC.
júl. 8
9:34
Udvardy Panna számára véget ért Wimbledon (Sportal)
Udvardy Panna játékostársa, Alize Cornet sérülése miatt kénytelen volt visszalépni a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyétől, így befejeződött számára a torna.
júl. 8
9:36
Schäfer csapattársa lehet Szalai Attila, az Union Berlin tárgyal a Fenerrel a magyar válogatott védőről (m4sport.hu)
Török sajtóértesülések szerint a Bundesligában szereplő Union Berlin hivatalos tárgyalásokba kezdett a Fenerbahcéval Szalai Attila játékjogát illetően.
júl. 8
9:36
Yellen támogatást vár Kínától a klímaváltozás elleni harcban (vg.hu)
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Peking nem támogatja megfelelően a közös harcot.
júl. 8
9:36
Novák Katalin: irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut (BorsOnline)
Irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Nógrád Megyei Hírlapnak adott szombati interjúban.
júl. 8
9:36
Ukrajna nem áll készen a Nato-csatlakozásra Joe Biden szerint (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok elnöke egy interjúban arról is beszélt, hogy nehéz döntés volt engedélyezni a kazettás lőszerek Ukrajnába szállítását.
júl. 8
9:36
Valami nagyon rejtélyes történhetett Gáspár Lacival, nem tudni, mire utalgat (naphire.hu)
Az énekes új klippel állt elő, ezzel kapcsolatban botrányokat emleget.
júl. 8
9:39
Bécsben már a távhűtés terjed (Infostart)
A távfűtéses rendszer nyáron klímaként üzemelhet egyes területeken.
júl. 8
9:39
A rezsitámogatást, a nyugdíjakat, a családokat és a munkahelyeket is védi a 2024-es költségvetés (hirado.hu)
Háborús időkben védelmi költségvetés készült, amely megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést – közölte a Pénzügyminisztérium.
júl. 8
9:39
Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila is fellép a Zenefüred programsorozaton (hirado.hu)
Zenefüred címmel július 14-én pénteken több mint egy hónapon át tartó programsorozat kezdődik Balatonfüreden.
júl. 8
9:42
Háború – szombati számok (TőzsdeFórum)
Háború, szombati összefoglaló: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború, az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 630 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly februári
júl. 8
9:42
Udvardy Pannáék az első forduló előtt visszaléptek a wimbledoni torna párosversenyétől (m4sport.hu)
Sérülés szólt közbe.
júl. 8
9:42
Hiperautót kapott a korábbi sikeres Forma–1-es pilóta (Magyar Hírlap)
Valtteri Bottas átvehette saját 1049 lóerős Mercedes-AMG One autóját.
júl. 8
9:42
Iszonyú jégeső pusztítja Spanyolországot (Mandiner)
A hőhullámot követően természeti csapás sújtja az országot.
júl. 8
9:42
A hétvége legjobb programja: strand sok napsütéssel és kevés felhővel (10perc.hu)
A hőmérséklet csúcsértéke is emelkedik, vasárnap már 29-34 Celsius-fok között alakul az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzése szerint.
júl. 8
9:45
Migrációs körkép: nem bírnak a hatóságok a törvényeket semmibe vevő párhuzamos társadalmakkal (hirado.hu)
A nagy létszámban érkező bevándorlók nem tudnak vagy sok esetben nem is akarnak beilleszkedni a befogadó országba.
júl. 8
9:45
Ő lehet az adócsalási ügybe keveredett magyar zenész: 100 milliós bevételét nem vallotta be (Pénzcentrum)
100 milliós bevételei után nem fizetett adót az a zenész, aki ellen már a NAV is nyomoz. A szakmában állítólag nyílt titok, hogy vannak zűrös ügyei az illetőnek, aki a YouTube-os bevételei miatt kerülhetett bajba.
júl. 8
9:48
Juhász Dorka leszedett tíz lepattanót, csapata sorozatban az ötödik győzelmét aratta a WNBA-ben (m4sport.hu)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx sorozatban ötödik győzelmét aratva 75–64-re nyert a vendég Phoenix Mercury ellen az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga (WNBA) alapszakaszának pénteki játéknapján.
júl. 8
9:48
"Szégyelld magad!" – Neymart kiosztotta a sógornője a nyilvánosság előtt (BorsOnline)
Védhetetlen, amit művel, mégis viccet csinált belőle Neymar.
júl. 8
9:48
Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila is fellép a Zenefüred programsorozaton (Magyar Hírlap)
A Zenefüred koncertjei a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ fedett szabadtéri színpadán lesznek.
júl. 8
9:48
Novák Katalin elképesztő műsort adott elő, miután aláírta Orbánék bosszútörvényét (Nyugati Fény)
Különös dolgokat mondott.
júl. 8
9:48
John Terry visszatért a Chelsea-hez (Sportal)
A Chelsea korábbi csapatkapitánya, John Terry visszatér a klubhoz és a csapat akadémiájánál fog dolgozni – jelentette be a Twitteren a korábbi hátvéd.
júl. 8
9:50
Lehagyta a Trabantját, a vb-n sztárokkal versenyezne (Sportal)
Gyermekkori szerelem ez Huller Dánielnél, ami a felnőtté válás után sem múlt el. A 800 méteres távon világbajnoki szereplésért küzdő, magyar válogatott atléta annyira rajong a veterán autókért, hogy két éve vett magának egy Trabantot, amellyel mindennap közlekedik is.
júl. 8
9:51
Ekkora inflációnak csak az tud örülni, akinek úgyis mindegy? A hét videója (Menedzsment Fórum)
A vevők eltűntek a boltokból, zuhan a kiskereskedelmi forgalom. Ennek ellenére az infláció továbbra is vágtat. Mire számíthatunk a következő hónapokban, valóban csökkennek majd az árak, vagy statisztikai trükk miatt lesz szerényebb az infáció? Ezekre kérdésekre is kereste a választ a hét videójában Gáspár András és Király Béla.
júl. 8
9:51
Kazettás bombákat is küld Ukrajnának az Egyesült Államok (Infostart)
Ezek bevetését egy 2010-es ENSZ egyezmény tiltja, ám annak sem az Egyesült Államok, sem Oroszország, sem Ukrajna nem részese.
júl. 8
9:51
Erdélyben tudta meg Tóth Gabi: ismét összejött a csoda (Metropol)
Csak úgy záporoznak a gratulációk.
júl. 8
9:51
Schobert Norbi: Lenyomott a saját fiam (Ripost)
Norbikát már csak autóval tudja kísérni az édesapja.
júl. 8
9:54
Íme, egy kör a „versenyző szemével” (videó) (m4sport.hu)
Különleges felvételt osztott meg az F1 az edzésnapról.
júl. 8
9:54
Ma és holnap még kitart a strandidő, de hétfő este jönnek a zivatarok (vg.hu)
A köpönyeg.hu előrejelzése szerint.
júl. 8
9:54
Azt pletykálják, nem sokkal az esküvő után szakított a TV2 sztárja (BorsOnline)
Meglepő szóbeszéd ütötte fel a fejét, miszerint minden jel arra mutat, hogy vége Csórics Balázs és egykori kedvese, Adrienn kapcsolatának.
júl. 8
9:54
Videón, ahogy Britney Spearst felpofozza a híres kosárlabdázó testőre (SzMo)
A popsztár csak egy aláírást akart kérni a sportolótól, pofon lett a lelkesedés vége. A rendőrség már le is zárta a nyomozást.
júl. 8
9:54
Rövid életű volt a ferencvárosi LMBTQ-pad (Mandiner)
Akcióba lendültek a Fradi-ultrák.
júl. 8
9:54
A migránsok okozták a holland miniszterelnök vesztét (Helló Magyar)
Összeomlott a Mark Rutte vezette négypárti kormánykoalíció, miután nem tudtak megegyezni a menedékkérők kezeléséről
júl. 8
9:54
10 másodperc alatt maradt árván a 7 éves magyar gyermek - felkavaró videót osztott meg a rendőrség (naphire.hu)
A hatóság adatai szerint az év első hat hónapjában 211 ember vesztette életét közlekedési balesetben hazánk útjain, a cél az, hogy ez a sorozat ne folytatódjon.
júl. 8
9:57
Újabb magyar találmány hódítja meg a világot? (Agroinform)
Petrovics István a Célgép Nagydíjon elnyerte az Év ötletéért járó díjat: találmánya nemcsak nagymértékben megkönnyítheti a méhészek munkáját, de az egész világot meghódíthatja.
júl. 8
10:00
Az Aldi mindenkit meglepett, erre egyetlen vásárló sem számított (Promotions)
Az Aldi olyat húzott, amitől sokaknak kikerekedett a szeme.
júl. 8
10:00
Jámbor András munkatársának lakásán forgathatták a pedofil gyermekpornót (Magyar Hírlap)
Dobos Krisztina lakásán egy számítógépen csaknem 70 ezer pedofilfelvételt foglaltak le.
júl. 8
10:00
Honvédelem a suliban (Mandiner)
Remélem, van esti tagozat is, felnőtteknek.

Keresés