Három vasúti műszaki alkalmazottat letartóztattak a múlt hónapban történt, több mint 290 halálos áldozattal járó tragikus vonatbalesettel kapcsolatban Indiában - közölte az indiai Központi Nyomozóhatóság.
Mark Rutte holland kormányfő péntek este benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival. A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.
Az átlagos globális hőmérséklet július 3-án új csúcsot ért el 17,01 Celsius-fokkal, ami a legmagasabb átlag a feljegyzések 19. századi kezdete és a műholdas megfigyelés 1970-es indulása óta.
Két férfit felakasztottak Iránban, akik az Iszlám Állam terrorszervezet által elkövetett múlt októberi siíta szentély robbantásában vettek részt, amely 13 ember életét követelte – számolt be róla az IRNA iráni hírügynökség szombat reggel.
Vekerdy Tamás is azt tanította, hogy boldog gyermeket csak boldog édesanya tud felnevelni. A kutatások viszont azt mutatják, hogy soha nem volt még ennyi érzelmileg elhanyagolt gyermek, mint ma. A fiatalok körében az egyik leggyakoribb halálok az öngyilkosság: évente 50 ezer tizenéves végez magával. A Heti Napló riportja.
Ugyan eddig változékony volt az időjárás, a napokban ténylegesen megérkezik az igazi nyári kánikula. Ha most, a főszezonban kezdünk el gondolkodni split klíma felszerelésén, annak komoly költség- és idővonzata mellett leterheltségük miatt a megfelelő szerelő megtalálásával is gondjaink lesznek. Az Euronics szakértője összeszedte azokat az alternatí
Öt órás szintidővel óriási rekordot döntött az MLS Raiffeisen Fifty-fifty. Koccintás kilencliteres Taittinger-vel, rögtönzött Michelin Bib Gourmand-túra a parton – Martin Deluxe helyszíni riportja Balatonfüredről.
Lewis Hamilton elárulta, miért Lewis Hamilton elárulta, miért nem tudott lépést tartani a versenytársaival a Brit Nagydíj pénteki napján. A hétszeres világbajnok brit pilóta a lágy gumis etapja során nem igazán érezte jól magát a W14 volánja mögött. A Mercedes pénteki napon futott programja eltért az F1-es riválisaihoz képest. Hamilton és csapattár
Kökény Mihály szerint a kormány államosítási terve mögött az a cél is lehet, hogy ezzel szakorvosokat visszavezessék az állami rendszerbe. Mint az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hiába az előírás, már most sem tudják daganatos betegség gyanúja esetén két héten belül elvégezni ezeket a vizsgálatokat.
Max Verstappen nem tudja megunni a győzelmeket, mert nem felejti el, honnan indultak a Red Bull-lal. A lojalitás szerinte kulcsfontosságú az F1-ben, ám elismerte, néha ő is elgondolkodott a csapatváltáson.
Kevés akkora mozis ikon létezik, mint Indiana Jones. Steven Spielberg és George Lucas 1981-ben egy olyan filmklasszikust hozott össze Az elveszett frigyláda fosztogatóival, amely örökre beírta magát a mozitörténelembe. És nem mellesleg Harrison Fordot is sugárhajtással lőtte fel a legnagyobb világsztárok égboltjára. A régész professzorból lett erek
A Meta szerint 30 millióan csatlakoztak a Twittert imitáló új szolgáltatásához – ami azonban nem lesz elérhető az Európai Unióban. Elon Musk cége közben szellemi tulajdona ellopásával vádolja versenytársát és perrel fenyegetőzik.
Megerősítette a devizában és a helyi valutában fennálló hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek befektetési ajánlású, "BBB mínusz/A-3" szintű besorolását az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Mark Rutte holland kormányfő péntek este benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival. A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.
Máris megszületett a megoldás a múlt hétvégi Osztrák Nagydíj büntetéskáoszára: a Red Bull Ring jelezte, 2024-ben már kavicságyak fogják jelenteni a pályahatárokat!