A korábbi pár tízmillió forintra rúgó osztalékok után 2022-re nem kevesebb, mint 16 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Pintér Sándor korábbi cége, a Civil Biztonsági Zrt. A vállalatnak, mely állami megbízásokban is bővelkedik, egy zrt. a tulajdonosa, melyet fele-fele arányban birtokol a belügyminiszter két bizalmasa.
Az ökológia gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara – jelentette be Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes szerdán az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés
Szerencsére könnyű elveszni a választékban, annyi remek társasjáték létezik ma már. De ne aggódjatok, Dián Dóri segít eligazodni köztük, és hét pompás társast ajánl:
III. Károly királlyá koronázásának helyszínét Nagy-Britanniában termesztett virágok sokasága díszítette. A Flowers from the Farm egyesület mintegy 80 tagja több mint 120 virágfajt nevelt külön erre a célra.
Adóváltozások és a működési költségek masszív emelkedése nehezítette a Zwack tavalyi évét, a bevezetett áremelések pedig visszavetették a magyarországi értékesítéseket a január-márciusi negyedévben – derül ki a Zwack ma közzétett éves jelentéséből. A befektetők azonban nagyobb figyelmet szentelnek most az osztaléknak, ami kellemes meglepetést okozo
Uruguay talán nem feltétlen az első hely, ami az európaiak eszébe jut, ha távmunkahelyet keresnek, de az ország az új digitális nomád vízumával már csábítóbb bakancslistás helyszín a távolság ellenére is.
A Forbes újra megrendezi a Legyél jobb! Napot. Fókuszban saját magunk fejlesztése, hogyan legyünk produktívak és éljünk teljes életet. A mostani esemény a hibákról fog szólni.
Ami egy évtizede még elképzelhetetlen lett volna, mára valósággá vált: a konjunkturális időszak, a Covid-járvány és az energiaválság árnyékában jelentős munkaerőhiány jelent meg Magyarországon. „Miközben egyre alacsonyabb szinteket üt meg a hazai munkanélküliség, a legfontosabb, hogy a belső, még elérhető erőforrásokra támaszkodjunk” – mondta Gazsi
Gyermeknap alkalmából hívta fel a figyelmet a rendőrség és a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használatára Budapesten.
Az egyöntetű szép zöld gyep igazi elégedettségre ad okot a gyep ápolójának. Nem kis büszkeséggel tölti el az embert, amikor elismerő pillantások simogatják vagy éppen a sárga irigység pukkasztja a házunk tájára érkezőket. A sárga vagy barna foltok megjelenése a fűben nagy riadalmat kelt.
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon, egyfajta interaktív vállalkozói marketplace. Az egyedülálló és ingyenes üzletfejlesztési platform, a Brillit, ezzel egy olyan digitális szolgáltatáskereső felületet hoz létre saját – már most is 4000 céget és vállalkozót tartalmazó adatbázisá
Kass Theaz amerikai tiktokker sokkolta a követőit: egy videójában elárulta, hogy beperelte a szüleit, amiért nem kérdezték meg tőle (még a születése előtt!), hogy ő világra szándékozik-e jönni avagy sem. A történet netovábbja: Theaz maga is anyuka, de persze mindent meg tud magyarázni...
Egyre több fogadó választja a Fairspin kaszinót, ahol a játékosok már többször is megdöntötték az oldal korábbi jackpot rekordjait. Az utolsó szerencsés 4 151 618 dollárt tehetett zsebre, történetét a kaszinó is megosztotta. A szerencse április 7-én mosolygott rá az illetőre a Pragmatic Play Gate of Olympus nevű játékában, amiben 5 szerencsés pörge
Az energiapolitika alakítását nem lehet ideológiai alapon megközelíteni, ahhoz gazdasági, környezetvédelmi és politikai tényezők összefüggéseit kell figyelembe venni - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Győrben, középiskolásoknak tartott előadásán.
Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága elfogadta az ipari kibocsátások csökkentését célzó uniós szabályokkal kapcsolatos álláspontját, amibe beleértik a legnagyobb állattartó gazdaságok kibocsátását is. Véleményük ellentétben áll a mezőgazdasági bizottságbéli társaikéval. Utóbbiak most benyújthatják saját módosító indítványaikat a zárósza
Kísértetiesen egybefonódott Gálvölgyi János és Benedek Miklós sorsa, mindketten ugyanazzal a betegséggel küzdenek és nagyon hasonló dolgokon mentek át.
A rózsaszín nagyot ment tavaly nyáron, ugyanis a Valentino dögös pink árnyalata mindent elsöprő győzelmet aratott a vörös szőnyeges eseményeken. Az idei nyár rózsaszínmániáját pedig Greta Gerwig júniusban debütáló Barbie-filmje hozza el idén a gardróbokba – köztük Katalin hercegné gardróbjába is.
Egy terület vagy ország legkülönlegesebb élőlényei az egész világon csak ott előforduló bennszülött, vagy más néven endemikus fajok. Ezek az állatok vagy növények kiemelt jelentőségűek a biodiverzitás, a természetvédelem, a tudományos kutatás, sőt, mivel másutt nem fordulnak elő a nemzeti identitás szempontjából is.
A forint a kamatcsökkentés ellenére erősödik, már 372 alatt is előfordult. A Telekom viszont egyre lejjebb csúszik az aukció után. Nagy-Britanniából jó adat érkezett, Németországból rossz, de a prímet az amerikai adósságplafon viszi. Az ethernél olyasmi történt, ami 2016 óta nem.
Ismét folyamatosan közelíti a tavaly őszi csúcsát a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 17 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 9 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 6 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így február-április átlagában a teljes foglalkoztato
Az FBI oldalán nemrégiben megjelent, több mint százoldalas dokumentum szerint az Egyesült Államokban egy merényletet terveztek II. Erzsébet ellen az 1980-as években.
Öt eltűnt után kutatnak jelenleg a The Himalayan Times tudomása szerint. Igaz, Suhajda Szilárdról tudják, hol van, csak még nem értek el hozzá. 12 idei halottjával igen könyörtelen a Csomolungma 2023-ban.