Nőtt a fizetésemelésre számító dolgozó fiatalok aránya az elmúlt egy évben. Ugyanakkor a 19-29 évesek mindössze 14 százaléka számít csak az inflációt meghaladó növekedéssel.
A férfi ellen az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat - írták. Felidézték: a vádlott 2022. február 8-án autójával ittas állapotban menekült a rendőrök elől és a többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg, sőt gépjárművét nagy seb
Jól tudjuk, hogy az élet néha (mindig) felülírja a szabályokat. Így fordulhat elő, hogy a józan ész, és a még józanabb matematikai tény ellenére 2x2 néha 5. Persze megint a szerelemről, az emberi kapcsolatokról van szó, mint anno, a hasonló című régi magyar zenés filmben. Az Egy kapcsolat szabályai című amerikai vígjátéksorozat a Comedy Central és
Dübörögve közeledik a június, Sharon Stone pedig úgy érzi, hogy készen áll a nyárra. A világsztár az Instagramon egy forró bikinis fotóval jelentette be, hogy itt az ideje a napsütötte hétköznapoknak. A fénykép arról is tanúbizonyságot tesz, hogy a szépség kortalan és határtalan.
Kedvezőek a terméskilátások Európában a Pireneusi-félsziget kivételével, ahol fokozódott az aszály, így tovább csökkentek a spanyol és portugál termés-előrejelzések a nyári növényekre, sőt az aszály miatt valószínűleg a termőterület is zsugorodik - írta májusi nemzetközi agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Suhajda Szilárd május 23-án este elindult a Mount Everest csúcsára. A jeladója alapján 8795 méteren biztosan járt, ami egyedülálló teljesítmény: a magyarok közül „tiszta mászással” ő jutott a legmagasabbra a Mount Everesten. Azonban nem tért vissza. Mivel hatvan órája van az úgynevezett halálzónában, minimáli
Egy kutatás szerint az érzelmi gyógyulás elősegítésének egyik legjobb módja, ha kedvesen bánunk magunkkal, amikor a dolgok rosszul mennek.Azok az emberek, akik több önsajnálatot tanúsítanak, kevesebb negatív érzelmet élnek át.Az önsajnálat lehetővé teszi az emberek számára, hogy felelősséget vállaljanak a rossz tapasztalatokért, miközben jobban érz
„Minden konfliktus tárgyalásokkal végződik, de amíg a Vlagyimir Zelenszkij vezette jelenlegi rezsim van hatalmon Ukrajnában, addig nem lehet tárgyalni” – mondta Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a médiának vietnámi látogatása során.
Brüsszel megállapodott a Pfizerrel és a BioNTech-kel a koronavírus-vakcinára vonatkozó szerződés módosításáról, csökkentve az EU által megvásárolandó vakcinák számát és kitolva a szállítási határidőt 2026-ra, tudta meg a Reuters.
Nyolc településen marad el a már kitűzött időközi választás a pénteken hatályba lépett törvény alapján - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a honlapján.
Törökországban továbbra is szívesen látják a világ minden tájáról érkezőket. Ahogyan az ország legtöbb turisztikai helyszínét, úgy a török riviérától távolabbi Kappadókiát, ezt a viszonylag ismeretlen, természeti szépségekben és történelemben…
Először rendezik meg hazánkban az Európai Betétbiztosítók Fórumának nemzetközi betétbiztosítási és pénzügyi stabilitási konferenciáját. Az eseményre – amelynek házigazdája a 30 éves OBA – bő 60 országból érkeztek résztvevők. A rendezvény előadásai, panelbeszélgetései a betétbiztosítási rendszerek szabályozási változásaira fókuszálnak.
A világ egyik legrangosabb építészeti seregszemléjén, a Velencei Építészeti Biennálén Magyarország a Néprajzi Múzeummal mutatkozik be, a magyar pavilon idei kiállítása pedig számos rendhagyó elemet vonultat fel.
Az otthonteremtési támogatások - Babaváró hitel, csok és falusi csok - igénylésének feltételei idén változtak, érdemes szakértő segítségét kérni a lehetőségek maximális kihasználása érdekében - hívta fel a figyelmet a Duna House ingatlanközvetítő az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
Különösen fondorlatos módon fosztják ki külföldön az autót bérlő turistákat. A CLB biztosítási alkusz figyelmeztet: ha a helyszínen nincs lehetőség rendőrségi feljelentést tenni, akkor itthon pótolni kell, a biztosítók ugyanis csak így fizetnek kártérítést.
Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi arculatát is, az új iroda már a cég megújult világát tükrözi. Az 1100 négyzetméteres új irodában
Az Európai Beruházási Alap az InvestEU program keretében 53 millió eurós garanciát nyújt az Erste Csoportnak, illetve a hozzá tartozó 11 banknak Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.
Beszélt viszont arról, hogy a tehetség önmagában semmit sem ér. "Nem megspórolható a kőkemény munka" – hangsúlyozta kérdésünkre alig két hónappal a fukuokai világbajnokság előtt Sós Csaba. Sopron lehet az utolsó válasz.
Gyökeresen átalakulhat a betétbiztosítási rendszerek helye a felszámolási hierarchiában, növekedhet azok szerepe a szanálási finanszírozásoknál, illetve a határon átnyúló kifizetések területén is. A közelmúlt ilyen szabályok szerint zajló magyarországi eljárásai nyomán az Országos Betétbiztosítási Alap felszámolási térülései jóval magasabbak lettek
Még mindig nem tudja a kormány a vármegyésítés árát, az indok pedig az, hogy amíg nem történik meg mindenhol az átállás, nem lehet meghatározni, hogy mennyibe került az egész procedúra - szúrta ki a 24.hu a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárának válaszát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescoval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait. A meg
„Nyolcezer méter felett az oxigén sűrűsége kevesebb az egyharmada a normálisnak, ehhez már nem lehet hozzászokni” – fogalmaz Varga Csaba magyar rekorder hegymászó.