Ha húsvét, akkor sonka, tojás, sós kalács? Az attól függ, melyik országban jársz. Minden nemzetnek megvannak a maga szokásai, ünnepi ételei. Ezekből válogattunk és készítettünk összeállítást.
Az idei szezon első felében ORB2-ben szeretne indulni Zagyva Dorka, ám a szezonnyitó Székesfehérvár Rallyn napi licenccel mutatkozhat be az Országos Rally Bajnokság mezőnyében. Navigátora ezúttal is édesapja, a rutinos murva versenyző, Zagyva Lajos lesz.
A benzin beszerzési ára bruttó 8 forinttal emelkedik pénteken, a gázolajért viszont bruttó 4 forinttal fizetnek a benzinkutak kevesebbet a nagykereskedőnek.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség újabb vádiratot nyújtott be egészségügyi vizsgálatokat színlelő és "gyógyító" csodatermékeket üzletszerűen értékesítők ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Komoly konfliktus alakult ki az osztrákmagyar határátkelőhelyen. Amíg a polgármester a magyarokra panaszkodik, az ingázók közül egyre többen számolnak be arról, hogy a kocsijaikban kárt tesznek - írta meg az Új Szó Nálunk.
Kínában tavaly indult először útnak a magánnyugdíj-pillér, egyelőre kísérleti jelleggel, Peking azonban gondoskodott arról, hogy a hazai bankok és alapkezelők nyerjék el az új ügyfelek túlnyomó többségét egy olyan piacon, amely akár 1,7 ezermilliárd dollárra is nőhet. A globális vállalatok, köztük a BlackRock és a Fidelity International csak lassan
Délutánig is eltart a Déli pályaudvar és Kelenföld közötti vasúti felsővezeték helyreállítása, emiatt továbbra is késések várhatók a Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatoknál - közölte a MÁV Zrt. szerda délelőtt az MTI-vel.
Március közepén derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint válik Kollányi Zsuzsi és férje. Az énekesnő és kedvese hét éven át voltak együtt, és közösen nevelték három gyermeküket.
Mit tehet az USA a világban zajló, számára kedvezőtlen folyamatok ellen? Amerika hanyatlása távolról sem szükségszerű: gyakorlatilag mindenben önellátó tud lenni és „a világ legnagyobb vizesárkai védik” – de a Zbigniew Brzezinski által már jó tíz éve sürgetett megújulásnak egyelőre nem sok jelét lehet látni.
Pénteken újabb üzemanyagár változásra számíthatunk a Holtankoljak.hu információi szerint, hasonlóan ellentétes irányú, mint a mai napon érvénybe lépett változás. A
A szaúd-arábiai kormány jóváhagyta az ország csatlakozását a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO), ezáltal Rijád tovább építi együttműködését Kínával – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség szerdán.
Vásárlás közben lett rosszul és esett össze a kasszáknál egy ötven év körüli férfi Budán, a XI. kerületben. Bár az egész üzlet a segítségére sietett és mentőt is hívtak, a férfi életét már nem tudták megmenteni.
Tüntetéseket szerveztek Kölnbe, amelyeken az ukrajnai fegyverszállítás leállítását és a béketárgyalások megkezdését követelték, de nem ez ütközik törvénybe, hanem az, hogy pénzzel is támogatták az orosz hadsereget.
Bíztatók a múlt héti, frissen közölt koronavírus-adatok! Csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, és a fertőzöttek száma is csökkent - derült ki a szerdán közölt adatokból.
Egy új, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdát fejlesztettek ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói.
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel.
A lengyel CBOS laboratórium által készített tanulmány szerint a lengyel lakosok leginkább az amerikaiakhoz vonzódnak és az oroszokat utálják a legjobban. A magyarok nem férnek már bele a legkedveltebb tíz nemzet közé.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta.
Kedvező hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában minimális emelkedéssel indult a nap a tőzsdéken, Amerikában pedig pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek. A mai napon nem várható piaci hatással bíró gazdasági esemény, így elsősorban hangulatvezérelt kereskedés várható. A BUX a nyitást követően felülteljesít a
A magyar háztartások 40 százaléka tervez energiatakarékossági beruházásokat; tavaly július óta 10 százalékkal többen költenének energiahatékonysági korszerűsítésre otthonukban - derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából. A hitelspecialista vállalat negyedéves rendszerességgel vizsgálja a hazai háztartások anyagi helyz