Körülbelül 10 ezer hektárnyi almatermő terület szűnhet meg a következő tíz évben. A FruitVeb elnöke szerint ez részben azért van, mert nem éri meg fenntartani a zömében korszerűtlen művelési módokat.
A felhőalapú IT rendszerekkel a vállalatok gyors, megbízható és könnyen elérhető technológiai szolgáltatásokhoz jutnak, amelyek maximálisan képesek támogatni az üzleti igényeket és a működést. A felhőtechnológia alkalmazása ugyanakkor biztonsági kihívást is jelent a hozzáférések kezelése szempontjából, hiszen a vállalati IT infrastruktúra határai
Nagy büdzsévisszavágásokat nem tapasztaltunk, a szokásosnál több tender volt, és a nagyobb hirdetők mellett a kisebb szereplők is versenyt hirdettek, hogy mérsékeljék az árakat – mondta Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta: noha van bizonytalanság, az idei évet nézve optimisták. A Marketing&Media magazinnak adott interjú
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gy
Világszinten közel 800 millió, Afrika Szaharától délre eső részén pedig több mint félmilliárd ember nem jut hozzá elektromos áramhoz, ami jelentős mértékben akadályozza a térség fejlődését. A Schneider Electric az elefántcsontparti Abidjanban tartott nemzetközi fórumon egy új befektetési alap létrehozását jelentette be, illetve olyan megoldásokat m
A háztartások távközlési kiadásainak jelentős részét a mobiltelefon és az ahhoz kapcsolódó mobilinternet-szolgáltatások 11 ezer forintos díja teszi ki. Ez jellemzően két előfizetés költsége. Tízből kilenc család biztos, hogy előfizet a televízióra, melynek átlagosan 4200 forint az előfizetői díja. Ezt követi a helyhez kötött internet, mely a háztar
A következő hónapokban a fogyasztóiár-index előbb lassú, majd egyre gyorsabb ütemű mérséklődése várható; az év végére egyszámjegyű infláció elérése gazdaságtörténetileg nagy eredmény lesz - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke kedden a monetáris tanács kamatdöntését követő online háttérbeszélgetésen.
A SAS analitikai vállalata és a CMO Council hálózata közös kutatást publikált „Cracking Tomorrow’s CX Code” néven, amely megállapította, hogy 3 marketingvezetőből 2 szerint nagyon fontos a hibrid ügyfélélmény (CX) biztosítása a személyre szabottság, az innováció és az ügyfélelkötelezettség növelése érdekében. Ugyanakkor 7-ből kevesebb mint 1 market
4336 millió euró deficit keletkezett a folyó fizetési mérlegben a tavalyi negyedik negyedévben, ami 1038 millió euró romlás az egy évvel ezelőttihez képest. A tőkemérleggel együtt a külfölddel szemben 4044 millió euró nettó finanszírozási igény keletkezett az egy évvel korábbi 1467 millió euró deficittel szemben. A szezonális hatások kiszűrésével a
A Visa Magyarországon is elindítja Visa She’s Next elnevezésű, női vállalkozások támogatására létrehozott globális programját. Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként 2.000.000 forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer. A győzteseket elismert szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri választja ki. A pályázatokat a mai naptól fo
Már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11 százalékkal több, mint tavaly. A foglalások 38 százaléka a fővárosba, 62 százaléka pedig vidékre érkezett. A nemzetközi turizmus visszatérő lendületét jelzi, hogy az előző évhez képest 30 százalékkal több külföldi előfoglalás jött erre az időszakra
A jelenlegi gazdasági bizonytalanság új dimenziót nyitott a dolgozók prioritásai és várakozásai terén – derül ki a Randstad legfrissebb, 34 piacon 35 ezer munkavállaló megkérdezésével zajlott Workmonitor kutatásából.A Randstad legfrissebb, 34 piacon 35,000 munkavállaló megkérdezésével zajlott Workmonitor kutatása szerint a jelenlegi gazdasági bizon
Az utóbbi pár évben hazánkba is nagy erőkkel robbant be a streaming piac, és egyre többen szeretnének belekóstolni a tartalomgyártás ezen formájába. De hogyan tudunk teljesen kezdőként elindulni ezen az úton? Az Euronics összegyűjtötte, hogy milyen alapeszközökre van szükség, és tippeket ad ahhoz, hogy sikeres streamerek legyünk.Ha jó minőségben sz
Óvatosabbak lettek a nagy jegybankok. A globális pénzügyi szektorban, az elmúlt hetekben tapasztalt zavarok miatt óvatosabbá vált a Fed, és az Európai Központi Bank részéről is hasonló nyilatkozatok jelentek meg.
Látványos alkotások és meglepően szűk eszköztár: ez jellemzi a Red Bull Doodle Art nemzetközi pályázatát, amelynél papír, toll és a művész találkozásából születnek emlékezetes pályamunkák. A több, mint tíz éve életre hívott verseny már online formában is várja a lelkes művészek munkáit, sőt, az idei megmérettetésen a digitális lenyomatok, az NFT-k
Az energetikai és gazdasági együttműködésről, valamint a migráció kezeléséről tárgyalt Robert Golob szlovén és Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Felújítják az orosházi László Elek Kórház és Rendelőintézet szakrendelőjét 295 millió forint uniós támogatásból. A támogatásból új eszközöket is vásárolnak - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
Az Egyesült Királyságban lévő Mersey folyó adna otthont az új árapályerőműnek, amely óriási költségvetésű. A projekt azonban kivételesen sok háztartás energiaellátását biztosítaná.
Egy tanulmány megállapította, hogy azok a vállalatok, amelyeknek több női vállalati vezetője van, kevésbé valószínű, hogy eltúlozzák, hogy mennyire pozitív a környezeti hatásuk, azaz kevésbé működik náluk a greenwashing.
Nem jelölt gluténtartalom miatt a Lidl Magyarország visszahívja és a forgalomból is kivonja a Snack Day márkájú gluténmentes tallér sajttal és a gluténmentes tallér medvehagymával elnevezésű termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Már csaknem 410 ezer foglalásnál tartanak a belföldi szálláshelyek, ami 11 százalékkal több a tavalyinál - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-vel.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) múlt héten jelentette be, hogy olyan szabályozásra tett javaslatot, amely lehetővé teszi a sóhelyettesítők használatát olyan mindennapi élelmiszerekben, mint a sajt, fagyasztott borsó, vagy tonhal konverzv.
Nemcsak a társadalmon belül nyílik egyre inkább a vagyoni olló, immár a szupergazdagokon belül is látható, hogy a leggazdagabbak 20 százalékának a pénze sokkal gyorsabban gyarapszik, mint a „sima” magyar dollármilliomosoké – hívja fel a figyelmet a megdöbbentő tényre a Blochamps Capital.Az infláció nemcsak az átlagemberek körében, de még a hazai do
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a győri Széchenyi István Egyetemen az ország egyik legnagyszabásúbb hallgatóknak szóló szakmai eseményét, a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciáját. A program során a részt vevő mérnökjelöltek amellett, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek valós ipari feladatok megoldásában, megismerke
A vízfogyasztás és az energiafogyasztás növekedésére, illetve az ezzel járó rendkívüli mennyiségű hulladék keletkezésére az egyik válasz a körforgásos gazdaság lehet - mondta Áder János kedden az Esztergomi Szakképzési Centrum diákjai számára tartott, az elektromobilizációt is érintő előadásában.
A házikertekben kicsiben ugyanolyan fontos a megfelelő permetezési gyakorlat, mint a nagyobb, üzemi ültetvényekben. Aki pedig vegyszermentes kertet tart fenn, neki is érdemes megtanulnia jól permetezni, hiszen a növényi levek, biostimulátorok, és sok más biotermesztésben használt anyag kijuttatása is így történik.
Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda
A kiégés mellett egy új jelenség ütötte fel a fejét a munka világában, amely a vállalatok pénztárcájára is hatással van, ez pedig a nehezen észrevehető és még nehezebben kezelhető, ám annál károsabb “rozsdásodás”, azaz a mókuskerék-szerű munkavégzés - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A
A Vitesco Technologies, a fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák vezető nemzetközi gyártója közzétette a 2022-es évre vonatkozó konszolidált pénzügyi kimutatásait. Az előzetes adatokat már 2023. február 23-án közölték, a riport szerint a vállalat minden kulcsfontosságú pénzügyi mutató tekintetében teljes mértékben elérte – és né
Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként két millió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer. A győzteseket elismert szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri választja ki. Minden második magyar nő számára kihívást jelent vállalkozásának finanszírozása. A Visa friss tanulmánya szerint a magyar női vállalkozók üzleti növekedés
Az energetikai tanúsítvány egy dokumentum, amely bemutatja az ingatlan energiahatékonyságát és fogyasztását. Az ingatlanok tulajdonosai kötelesek elkészíteni ezt a tanúsítványt, és átadni azt az ingatlan adásvételének folyamatában.
Termesztett növényeink 75%-a rovarbeporzású virágokkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a szorgos kerti vendégeink nélkül alig kerülhetne valami az asztalunkra a veteményesből. De kik is valójában a beporzók? Milyen fajok segítenek nekünk a virágok megtermékenyítésében?