A koronavírus elleni küzdelemben az átütő sikert és a fellélegzést egyértelműen az oltások hozták el. A vakcináknak köszönhetően emberek milliói menekültek meg a fertőzés súlyos lefolyásától, a lélegeztetőgéptől, a halálos kimeneteltől. Azonban egyre többször hallani arról, hogy az oltások komoly mellékhatásokat okoztak. Fontos hangsúlyozni, hogy a
Görbe Nóra februárban vesztette el édesanyját, akivel annak haláláig nagyon sok időt töltöttek együtt. A színésznő elárulta, hogyan értesült a lesújtó hírről.
Szeretném tudni, mitől lesz a hónapos retek egyébként fehér színű belseje szürke foltos? Nem puha, nem fakó, nem hibás a külseje, csak felvágva derül ki, hogy foltos. Ehető, fogyasztható így is?
A lengyel CBOS laboratórium által készített tanulmány szerint a lengyel lakosok leginkább az amerikaiakhoz vonzódnak és az oroszokat utálják a legjobban. A magyarok nem férnek már bele a legkedveltebb tíz nemzet közé.
A Levegő Munkacsoport üdvözli a fővárosi vezetés közlekedésátalakítási terveit, sőt, tovább is menne annál, míg a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke szerint Budapesten folytatódik az autósok kiszorítása.
Nyaranta gyakran hallani, hogy a sok légkondicionáló miatt megemelkedik az ország energiaigénye. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekre kínál megoldást az E.ON új szolgáltatása a hálózat bővítése nélkül, a nagyfogyasztóknál az arra alkalmas berendezések áramellátásának szabályozásával. A programban való részvétel önkéntes, és anyagi ellentételezés jár
A Sümegi Vár megújult terekkel és kibővített kiállítással nyitotta meg kapuját a három éven át tartó felújítási munkálatokat követően. „A sümegi vár turisztikai célú fejlesztése” című projekt (Ginop-7.1.1-15-2016-00012) 1,119 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg. A beruházásnak köszönhetően új attrakciókkal bővü
Sokakkal előfordult már, hogy országosan híresek lettek, majd az internet bugyraiból előkerült róluk egy roppant kellemetlen fotó vagy felvétel. Így járt most G.w.M. is.
Átmenetileg nem lehet jegyet váltani a Magyar Állami Vasutak (MÁV) applikációjában. A vasúti menetjegyeket a pénztárakban, a vonatok fedélzetén, a jegykiadó automatáknál, valamint az Elvirán vásárolhatják meg. A szakemberek dolgoznak a hiba kijavításán – közölte a MÁV a honlapján szerdán.
Délutánig is eltart a Déli pályaudvar és Kelenföld közötti vasúti felsővezeték helyreállítása, emiatt továbbra is késések várhatók a Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatoknál - közölte a MÁV szerda délelőtt az MTI-vel.
Oroszország Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétarendszerekkel és több ezer katonával kezdett hadgyakorlatot – jelentette be az orosz védelmi minisztérium szerdán.
A Sümegi Vár megújult terekkel és kibővített kiállítással nyitotta meg kapuját a három éven át tartó felújítási munkálatokat követően. „A sümegi vár turisztikai célú fejlesztése” című projekt (Ginop-7.1.1-15-2016-00012) 1,119 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg. A beruházásnak köszönhetően új attrakciókkal bővü
Vásárlás közben lett rosszul és esett össze a kasszáknál egy ötven év körüli férfi Budán, a Xi kerületben. Bár az egész üzlet a segítségére sietett és mentőt is hívtak, Károly életét már nem tudták megmenteni.
Jennifer Aniston egy nemrég adott interjúban elárulta, mit gondol a Jóbarátok sorozat jövőjéről, a karakteréhez fűződő kapcsolatáról és beszélt a régi epizódok újranézéséről is.
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,27 százalék, a frankfurti DAX index 0,09 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,75 százalék erősödéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,84 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként
Ha Havas Henrikre gondolunk, akkor vélhetően az elsők között jut eszünkbe a kendőzetlen, filter nélküli véleményformálás. Így tett most is Liptai Claudiával is.
Ralf Schumacher szerint egyértelmű, hogy miért nem tud a Ferrari évek óta bajnoki címet nyerni. 2008-ban mondhatta magát utoljára a Scuderia bajnoknak, ugyanis abban az évben a konstruktőri lista élén zártak. A 2010-es évek elején Fernando Alonsóval kerültek közel a bajnoki címhez, ám a Red Bullt nem tudták legyőzni. Ezután Sebastian Vettellel pró
Márciusban hét hónapja, 2022 augusztusa óta a legalacsonyabbra, 7,3 százalékra mérséklődhet a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme 14 német bank közgazdásza körében végzett felmérés átlagos eredménye alapján. Januárban és februárban 8,7 százalékos volt az infláció Németországban. A márciusi inflációról az első becslését a német szövetségi stati
A Nokia még ebben az évben 4G internethálózatot indít a Holdon, az előtt, hogy az ember részvételével zajló Artemis 2 küldetés 2024-ben elindulna égi kísérőnkre. A földi LTE-hálózatokkal ellentétben a holdi változatnál figyelembe kell venni a sugárzást, a súlyt, az elektromos kisülést és a hőkezelést, mivel a Holdon nincsenek technikusok, akik beug
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden