Vásárlás közben lett rosszul és esett össze a kasszáknál egy ötven év körüli férfi Budán, a Xi kerületben. Bár az egész üzlet a segítségére sietett és mentőt is hívtak, Károly életét már nem tudták megmenteni.
Első találkozásom még gyerekkoromban volt az Aloe verával, és hamar elhittem mindent, amit mondtak róla. Majd egyszer csak megjelent az internet kora és kicsit kezdett átalakulni az állítólagos csodanövényről alkotott képem is. Mit érdemes róla tudni, és mi a „csak marketing” oldal? A válasz talán nem is olyan könnyű.
Ez a Föld méretű exobolygó az élet jelei szempontjából talán legígéretesebb idegen rendszerben található, de valószínűleg így sem lakható az általunk ismert élet számára.
A zöldborsó és a csemegekukorica két, egymástól elválaszthatatlan növény: nem csak a hazai feldolgozóipar támaszkodik rá alapjaiban, hanem ez a két kultúra adja a zöldség termőterületünk kétharmadát, illetve a hűtő- és konzervipar felvásárlásának és késztermék kibocsátásának a nyolcvan százalékát. Magyarország az unió harmadik legnagyobb borsóterme
A spenót termesztése könnyű és kifizetődő feladat – még a kezdők számára is. De vajon tudja-e, hogyan válassza ki a megfelelő helyet, valamint azt, hogy mikor és hogyan kell elvetni a spenótot?
A II. kerület polgármestere udvarias, de erősen ironikus hangvételű nyílt levelet írt Filemon Mihálynak, Nyírmártonfalva polgármesterének, aki a múlt héten az uniós pénzből készült lombkoronasétányával került be a hírekbe: a sétánnyal, amelyet nem vesznek körül lombok, mivel egy tarvágás közepén áll, a semmiben.
Továbbra is 4,7 millió körül van a foglalkoztatottak száma, ami jó hír ebben a válságos időszakban – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A 18 éves Martin életét vesztette, miután az V. kerületi Erzsébet téren megkéselték. Édesanyja elárulta, hogy fia elvesztése után fenyegetéseket kap a gyanúsított baráti köréhez tartozó személyektől.
Ahogy csökken az építőipar teljesíténye, úgy nő az értékesítés szerepe az építőanyag kereskedéseknél. Csökken az építőipari torta, már nem elég kiszolgálni a vevőket. Ahhoz, hogy a zsugorodó piacon, egy vállalkozás ne zsugorodjon, növelni kell a forgalmat. Ehhez azonban a korábbi évek kiszolgálási attitűdje nem lesz elég – figyelmeztet Markovich Bé
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség újabb vádiratot nyújtott be az egészségügyi vizsgálatokat színlelő és „gyógyító” csodatermékeket üzletszerűen értékesítők ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Vlagyimir Putyin elnök törekvése az orosz fegyveres erők bővítésére tovább növeli a munkaerőhiányt, mivel az ukrajnai háborúja több százezer munkavállalót vonz a hadseregbe a gazdaság más ágazataiból - írja a Bloomberg.
A Fekete Vonat egyik tagjának, Beat-nek a szomszédja nyilatkozott az énekes jelenlegi helyzetéről a Blikknek: azt is elmondta, szerinte mi taszította Beat-et a jelenlegi helyzetébe.
Frissítve a vakcinákra vonatkozó útmutatását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, hogy az egészséges gyermekeknek és fiataloknak a továbbiakban már nem feltétlenül van szükségük koronavírus-oltásra. A világ fokozatosan alkalmazkodik a vírussal való tartós együttéléshez, miközben egyre kevesebben állnak sorba az oltásokért.
A 34 éves Pablo Morales nagy név a szakmában, hiszen pályafutása során 2516 versenyen győzött (pontosabban nem ő, hanem a lovai), amivel az állatok gazdáinak 53 millió dollárnál is többet nyert. Nem egyszer volt már komolyabb sérülése, de ami a minap történt vele, azzal lóversenytörténetet írt.
Az elmúlt időszakban a hazai mezőgazdaság példátlan nehézségeken esett át, és bár a szakemberek tökéletesen ismerik a jó termőföld minden titkát, napjainkban már a technikára is támaszkodhatunk.
A Microsoft bemutatta saját ChatGPT-alapú kiberbiztonsági eszközét - a Security Copilotot -, amelyet elsősroban kiberbiztonsági elemzőknek fejleszt - írja a Cybernews.
Bár már lezajlott az őszi félévre az egyetemi jelentkezés, de a sorrendet a felvételizők még egyszer módosíthatják a ponthirdetések előtt. Az Eduline segítségével most összeszedtük, hogy milyen bérekre számíthatnak az egyes szakok elvégzése után a diákok. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy hol diplomázunk, hiszen egyetemenként akár 100 ezer fori
A légszennyezés, a napsütésnek való túlzott kitettség, a monitor előtt eltöltött idő, sőt a hektikus életforma is negatívan befolyásolja bőrünket. Mindez a bőröregedés jeleinek korai megjelenéséhez, fakó arcbőrhöz, eltömődött pórusokhoz és sok más egyéb, nem kívánatos bőrproblémához vezethet.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a címvédő Golden State Warriors Stephen Curry 39 pontjával verte meg a vendég New Orleanst a keddi játéknapján.
Instagramon érkezett a felkavaró üzenet, nem sokkal azelőtt, hogy Audrey Hale két puskával és egy pisztollyal felfegyverkezve lövöldözni kezdett volt iskolájában.
Az első gyermekével várandós Hosszú Katinka mintegy 200 millió forintot invesztált a tavaly nyitott éttermébe – számolt be róla a Blikk. A háromszoros olimpiai bajnok vállalkozásáról mesélt legújabb interjújában.
Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár március 29-én a délelőtti órákban technikai átcsoportosítást hajt végre Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani.
A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az Mkik Gazdaság- és