Lemondott tisztségéről Stuart Kirk, a HSBC Asset Management fenntartható befektetésért felelős globális vezetője, miután azt hangoztatta, hogy túl sokat kell a klímaváltozással foglalkozni – számol be a hírről a Reuters.
Az utóbbi napokban komoly hullámzáson ment keresztül a forint, a kedd reggeli 400 körüli euróárfolyamhoz képest látszólag nem sok minden változott, most 403 körül járunk. Közben viszont az elmúlt három napban megjártuk a 417-et is, a jegybank 200 bázisponttal emelte a kamatot és úgy tűnik, hogy a kormány elkötelezte magát amellett, hogy megállapodj
Pár hónapja alkottak még csak egy párt, de úgy tűnik, hogy már ennyi idő alatt is kiderült, valami nem működik közöttük – a rajongók megdöbbenten állnak az eset előtt.
A brit HSBC előrehaladott tárgyalásokat folytat orosz vállalati hitelezési üzletágának eladásáról az Expobank részére - nyilatkozta a Reutersnek egy, az ügyet ismerő forrás. Számos nagybank kivonul közben az országból.
A Warren Buffett nevével fémjelzett Berkshire Hathaway csütörtökön közölte, hogy a héten újabb Occidental Petroleum részvényeket vásároltak, így tovább növelték az olajtásaságban lévő részesedésüket.
Egy új kutatás során megvizsgálták, hogyan befolyásolta a Balaton Sound alatt megugró kábítószer-fogyasztás a tó élővilágának állapotát, az eredmények pedig egészen döbbenetesek.
Franciaországban úgy döntöttek hogy a vegán kolbász vagy a vegán steak többé már nem megengedett elnevezés. Ez egyértelműséget ad, de nem mindenkinek tetszik a lépés.
Az EFOTT fesztiválon keletkező, biológiai úton bontható hulladékok szelektív gyűjtését, helyszíni előkezelését, valamint további komposztálását is megszervezi a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). Ezzel az ott keletkező összes biohulladék esetében sikerrel zárul a biológiai körforgás, amire még egyetlen hazai fesztiválon sem vo
2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.
A büntetésének súlyosítását indítványozták annak a 38 éves férfinek, akit emberölés és más bűncselekménye miatt 24 év fegyházra ítéltek. A férfi a nyílt utcán halálra késelte volt párja barátját.
Emelkedéssel kezdi a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül emelkedik az OTP, a Mol, és a Richter árfolyama is, egyedül a Magyar Telekom papírjai esnek a nyitást követően.
Tovább gyorsult az infláció, júniusban átlagosan 11,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év júniusához képest – adta hírül a KSH a legfrissebb adatokat.
A lakóautók gyökerei messze az automobil feltalálását megelőző időkbe nyúlnak vissza. A műfaj abban a pillanatban született meg, amikor először fedtek be lóvontatású szekeret, és egy fáradt utazó először tért nyugovóra ennek a fedélnek az árnyékában. A lakóhelyként is szolgáló közlekedési eszköz koncepciója nem sokat változott az évszázadok során,
A májusi 10,7 százalék után 2022 júniusában a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,08 százalékos csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,23 százalékkal nyitott alacsonyabban.