Napi Nem helyezett további nyomást 8000 forintos szintjére az OTP csütörtökön, érdemi forgalom mellett erősödve tudott 8380-ig kapaszkodni. Ezzel ismét a csökkenő ék tetejénél és a 20 napos mozgóátlagnál vagyunk, megkísérelheti újra átlépni ezt az akadályt a papír. Egy sikeres kitörés javítana a napos grafikon kilátásain és rövid távon is 10 százal
Napi Nem tudott felfelé indulni 2900 forinttól a MOL árfolyama, mérsékelt forgalom mellett esett csütörtökön is 2888 forintnál zárva a kereskedést. A mozgóátlagokra helyeződik nyomás 2900 alatt, az elmúlt napokban írtaknak megfelelően 2850 forintig húzódik a támaszzóna, ahol az 50 napos mozgóátlagot találjuk. A további gyengülés a háromszögből lefe
A KSH által péntek reggel közzétett inflációs adatok az áremelkedés gyorsulását mutatja, hiszen a júniusi érték 11,7 százalék lett. Az élelmiszerek különösen erősen drágulnak, hiszen a termékkategória esetén 22 százalék feletti árnövekedést mértek.
Az utóbbi napokban komoly hullámzáson ment keresztül a forint, a kedd reggeli 400 körüli euróárfolyamhoz képest látszólag nem sok minden változott, most 403 körül járunk. Közben viszont az elmúlt három napban megjártuk a 417-et is, a jegybank 200 bázisponttal emelte a kamatot és úgy tűnik, hogy a kormány elkötelezte magát amellett, hogy megállapodj
Ukrajnában járt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka – írta meg az Index. A látogatásról csak a kijevi magyar nagykövetség adott hírt, amikor megosztotta a látogatásról beszámoló ukrán vezérkari oldal posztját.
Napi 7200 forinttól tudott erősödni a Richter árfolyama csütörtökön napközben, de az ellenállás leküzdésének magabiztos megerősítése elmaradt, csak 7230 forintnál sikerült zárni a papírnak. Bár nem feltétlen halt meg a kitörés 7600 irányába, tartogathat izgalmakat a pénteki kereskedés is. 7200 alá zárva mozdulhat negatív irányba a várakozás rövidtá
A háztartások fogyasztása májusban tetőzhetett, az első negyedévi állami juttatások nagy részét már felélte a lakosság és vásárlási szokásait a magas inflációnak megfelelően kezdi átalakítani - nyilatkozták az MTI-nek elemzők a kiskereskedelmi forgalom legfrisseb adataiból.
Napi Az OTP vezetésével zárt erős napot a BUX árfolyama és támadta csökkenő trendvonalát a 40000 pontos szintnél. A technikai képben nincs változás, de az ellenállásnak feszülés esetén érdemes szorosan figyelemmel követni a rövidtávú eseményeket, még akkor is, ha a nyári hónapokat mérsékelt forgalom jellemzi. Egy esetleg kitörés a csökkenő trendből
Orvosai bizakodnak az Operettszínház balerinájának a felépülésében. Tóth Nikolett, aki a Jókai utcai házomlásban szenvedett súlyos koponya- és gerincsérülést két héttel ezelőtt, egyre jobban van, ám jelenleg altatásban tartják.
A KSH ma megjelent inflációs adataiból kiderül, hoyg a drágulás mértéke továbbra is nő: 2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,5%-kal nőttek.
Nem bosszantja Lewis Hamiltont, hogy George Russell szorongatja, és meggyőződése, akár mellette, akár nélküle, de honfitársa jó vezére lesz a Mercedesnek.
A világon egyedülálló parkban az egész család kézműveskedhet, készülhet például táltosdob, fakard, karkötő, csuhéfigura vagy akár síp, merített papír is. De mehetsz lovaskocsikázni és tanösvényre is.
Jobb évet zárt a 15 legmagasabb árbevételű médiaügynökség tavaly, mint 2020-ban. Az összesített árbevételük közel 15 százalékkal bővült, és a piaci szereplők többsége is nagyobb bevételt ért el, mint egy évvel korábban. A New Land Media továbbra is utcahosszal vezet minden más szereplő előtt. A top 15 médiaügynökség 2020-ban együtt 169,8 milliárd f
Alaposan odaszúrt Lewis Hamiltonnak a Forma-1 regnáló világbajnoka, Max Verstappen a brit pilóta legutóbbi, meglehetősen félreérthetetlen nyilatkozata miatt.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyomán az MTI.
A csütörtöki óriási napon belüli forintpiaci fordulat, a jelentős erősödés, után pénteken ismét esni kezdett a magyar fizetőeszköz amiatt, mert a magyar inflációs adat ismét kellemetlenül magasra sikeredett és közben a dollár hirtelen jelentős erősödést produkált az euróval szemben és közel került a paritáshoz.
Mindenkinek vannak jó és rossz periódusai az életben. Utóbbiaktól viszont akár egy szempillantás alatt megszabadulhatunk, másra nem is lesz szükségünk csak egy kis zsályára vagy tömjénre.
A zöldtechnológiákra való áttéréssel az unió egyik függőségét – rendkívül drágán – egy másik függőségre cseréli le, feltéve, ha lesz hozzá elég alapanyaga.
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy látogatásáról a kijevi magyar nagykövetség adott hírt, amikor megosztotta a látogatásról beszámoló ukrán vezérkari oldal posztját.
Ibolya Tibort, a Fővárosi Főügyészség volt vezetőjét nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettesévé – közölte a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-vel.
Tegnap emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiához hasonlóan Európában is felemás hangulat látszik, a határidős részvényindexek Amerikában minimális eséssel nyithatnak a piacok. A dollár eközben jelentősen erősödni kezdett ma reggel, így közel kerültünk az euro-dollár paritáshoz. Fontos makroadatok is érkeztek ma, a má
Merényletet követtek el Abe Sindzó volt japán miniszterelnök ellen egy választási kampányesemény közben Nara városában, helyi idő szerint péntek délelőtt fél tizenkettő körül.
James Caanra emlékezik Hollywood színe-java. A színész, akit a legtöbben A Keresztapa és a Mi a manó című filmekből ismerhetnek, július 6-án 82 éves korában halt meg.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Májusban 10,7 százalékos volt az infláció, a havi növekedés 1,7 százalékos, ezúttal 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak havi szinten. A pénzromlás számos EU-s tagállamban haladta már meg a ké
Frances Fisher alaposan megváltozott a Titanic című film debütálása óta: vörös frizurája mára ősz tincsekben pompázik, a színésznő pedig szinte felismerhetetlen új hajkoronájával.
A DKT aktuális elemzése bemutatja a nyaraláshoz kapcsolódó legnagyobb látogatottságú oldalak aktuális helyzetét, de emellett a szokásos havi toplistákat is tartalmazza, amelyek révén mind a napi átlagos, mind a havi összesített látogatószám alapján áttekinthető az egyes weboldalak és brandek júniusi pozíciója. Beköszöntött a nyár, az éves nyaralá
Az áram ára bő egy év alatt 515 százalékkal, míg a gáz ára ugyanebben az idősávban 650 százalékkal emelkedett július elejére Európában - olvasható a vg.hu oldalon csütörtök délután közzétett írásban.
A tehetség nem erény. Ha valamire az átlagosnál fogékonyabbak vagyunk, arra tekinthetünk ajándékként, és örülhetünk is neki, ám ha a kapott adottsággal nem élünk, azt nem aknázzuk ki, akkor hiábavaló, hiszen szorgalom nélkül semmit nem ér.
Minden bizonnyal jelenleg is egy meghatározó gazdasági pillanatban vagyunk, amit éppen beárnyékol a világgazdaság hanyatlása. Szakértők szerint azonban ismét a történelmi események kellős közepén vagyunk, az úgynevezett „negyedik ipari forradalomban”, ahol a gazdaságunk digitalizálása maximális fokon ég. De mik voltak a történelemben az ehhez hason
A Brit Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedő, azt sértetlenül megúszó Guanyu Zhou az Osztrák Nagydíj előtt először beszélt részletesen arról, hogy mit élt át Silverstone-ban. Guanyu Zhou először beszélt részletekbe menően silverstone-i horrorbukásáról. Az Alfa Romeo kínapi pilótája a Brit Nagydíj rajtja után összeakadt George Russell-lel, aminek kö
Hullámvasúton a forint árfolyama. A tegnapi, hatalmasnak számító 200 bázispontos egyhetes betéti kamat emelés után emelkedett az árfolyam, aztán ma reggel megint esett. Az euró úgy tűnik, stabilan 400 forint felett ragadt.